Skip to main content
Category

GAZDASÁG

Nincs vége a világnak, itt a fix 5%-os hitel!

Krisán László

Bár nem saját írás, de az alany én voltam. Ezúton is köszönöm Palkó Istvánnak és a portfolio.hu-nak!

Jó olvasást! Krisán László

Őrült keresletet hozott a tavalyi év a mikro-, kis- és középvállalkozások részéről az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program iránt, amely a magas kamatkörnyezetben egyre jelentősebb szerepet tölt be a vállalati hitelezésben. Idén Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik a program döntően fix 5%-os kamat mellett, a részletekről Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ vezérigazgatója beszélt a Portfolio-nak. A hitelpiaci kilátások mellett inflációs várakozásairól és az árstop kivezetésével kapcsolatban is kérdeztük a szakembert.

A piaci kamatok emelkedése miatt rendkívüli módon felértékelődött a KAVOSZ által koordinált kamattámogatott hitelprogramok jelentősége a kkv-k számára. Friss változatukat, a Széchenyi Kártya Program MAX+-t egy hónapja, december 23-án indította útjára a kormány. Milyen tényleges „pluszt” nyújt ez a program a vállalkozások számára az előző szakaszhoz képest?

Azért remélem, hogy nem csak az alacsony kamatszint miatt értékelődött fel a program. A Széchenyi Kártya Program húsz éve tartó evolúciós folyamata abból az alapvetésből indul ki, hogy ne mi mondjuk meg, mire van szükségük a vállalkozásoknak. A vállalkozások  „nagyfiúk”, és pontosan el tudják mondani, hogy mire is van valójában szükségük. A legokosabb az, ha meghallgatjuk őket, a tőlük érkező inputokat életképes javaslatokká aggregáljuk, a szakpolitikával közösen pedig adaptív módon termékekké alakítjuk. Ehhez kiterjedt információ-visszacsatolási rendszert üzemeltetünk: több mint 200 ponton vagyunk jelen az országban, naponta 500-700 vállalkozó fordul hozzánk. A kamattámogatás segítségével rengeteg vállalkozást sikerült átsegíteni a nehézségeken, manapság pedig minden korábbinál nagyobb a program által nyújtott tényleges pénzügyi előny a jellemzően 20% körüli vagy afeletti piaci kamatozású hiteltermékekhez képest, így a kereslet is rekordszintű. A gazdasági növekedés fenntartása a hitelezés fenntartásával top prioritás a gazdaságpolitika számára, ezért a feltételrendszert szinte változatlanul hagyva sikerült ez évre is továbbvinni a programot és annak pénzügyi termékeit.

Hogyan változott a termékpaletta a „sima” MAX-ból a MAX+-ba történt átmenettel?

Az Európai Unió félévente vizsgálja felül támogatási keretrendszereit. A járvány alatt a TF (Temporary Framework), az átmeneti keretszabály, a háború kezdete óta a TCF (Temporary Crisis Framework), a krízistámogatási átmeneti keretrendszer alapján közvetítjük az állami támogatást, az egy vállalkozás által 3 év alatt igénybe vehető támogatási összeg maximumát, az úgynevezett de minimist figyelembe véve. A támogatástartalom szabályozása a válságok alatt és az elmúlt időszakban is kedvező irányba változott mind a támogatás maximális összege, mind a garancia szempontjából, így például a beruházási hitel a korábbi 400 millió forint helyett idén 500 millió forint összegig igénybe vehető. Észszerűsítettük a termékpalettát is: az elmúlt években tematikus és szektorális hitelekkel adtunk választ az aktuális kihívásokra, ezek közül a turisztikai célú, az aszálykárokra kifejlesztett és az energetikai átállást segítő finanszírozásokat tartottuk időszerűnek továbbvinni, illetve bevezetni, miközben a folyószámla-, likviditási, beruházási hiteleink mellett a mikrohitelt és az agrár folyószámla és beruházási hiteleinket is megtartottuk. Elsősorban összevonás, másodsorban kivezetés révén a valamikori 12-ről 7-re csökkentettük az elérhető hiteleink számát. A könnyebb érthetőséget, a piaci realitásokat és a kommunikációt is szem előtt tartva a kamatokat mindegyik hitel esetében egységesen fix 5%-ban határoztuk meg (kivétel a klasszikus Agrár Széchenyi Folyószámlahitel), kezelési költséget pedig nem számítunk fel.

Idén már 290 milliárd forint költségvetési támogatás áll a program rendelkezésére, ami nagyjából duplája a tavalyinak. A nagy kereslet és a magas kamatkörnyezet miatt mennyire lehet tartani attól, hogy év közben kimerül ez a keret?

Az állami költségvetés valóban kifeszített, ennek ellenére a kormány októberi döntésével komoly jelzést adott arra, hogy eltökélt a folytatás mellett, és jelentősen kibővítette a rendelkezésre álló összeget a foglalkoztatás kétharmadát és a GDP 55%-át adó kkv-szektor növekedésének fenntartása és a hitelezési aktivitás folytatása érdekében. Az utóbbi hetekben megállt a kamatkörnyezet emelkedése, és ha ez így marad, akkor szoros figyelés és jelen feltételek mellett hosszabb időszakra rendelkezésre tudjuk bocsátani a kedvező feltételekkel rendelkező programot fix kamatok mellett. Természetesen befolyásolja ezt a kereslet növekedése és a keretrendszer év közepén várható felülvizsgálata is, de a szakpolitika részéről egyértelműen és örömmel tapasztaljuk akár a gyors reagálásra, akár a hosszú távú stratégiaépítésre való készséget is.

Tavaly a határidők és a várt esetleges szigorítás miatt többször is jelentős rohamot érzékeltek a KAVOSZ irodái és a bankok a Széchenyi Kártya Program iránt érdeklődő vállalkozások részéről. Várakozásaik szerint idén hogy fog megoszlani időben az igénybevétel, és lesznek-e május-június környékén ismét nagy rohamok?

Természetes emberi reakció a „last minute” szituációk kihasználása, mi azonban hangsúlyozzuk, hogy nincs olyan, hogy csak úgy vége lesz egy programnak. Az aktuális gazdasági helyzet vagy a vállalkozók igényei által indukált finomhangolás, kisebb változtatás bármikor előfordulhat, nem csupán az egyes félévek végén. A tavalyi év valóban őrült keresletet hozott: április közepétől június végéig, illetve november-decemberben is nagyon nagy keresleti hullámot tapasztaltunk – az irodahálózatunknak emberfeletti rohamokat kellett kezelnie. A kollégáink naptára egy nagyon rövid, csendesebb karácsonyi időszak után újra kezd erősen feltöltődni, és a vállalkozások, ahogy az előző év számait beszerzik, máris jelentkeznek hiteligényeikkel.

A koronavírus-járvány előtti 5200 milliárd forintról 7200 milliárd forintra emelkedett tavaly szeptember végére a hazai kkv-k hitelállománya az MNB adatai szerint. Mekkora szerepe volt ebben a Széchenyi Kártyának?

Olyat senki sem állíthat, hogy a Széchenyi Kártya Program egymagában ekkora növekményt okozhat, de az biztos, hogy van hozzáadott értéke a bővüléshez, és mivel a számok embere vagyok, jobbnak tartom, ha az MNB jelentése szerinti adatokat adom válaszként. Eszerint 2022-ben a Széchenyi Kártya Program Go! hozzájárulása a negyedéves tranzakciós bővüléshez már az első negyedévben is komoly, 12%-os mértékű volt, a második negyedévben pedig már óriási ugrással 45% körüli részesedést ért el a hitelállomány-növekedésben. 2022-ben 81 ezer hitelkérelmet, illetve felülvizsgálati kérelmet fogadtunk be 3000 milliárd forint értékben, amelyből eddig 52 ezer ügylet realizálásra is került, illetve pozitív felülvizsgálattal zárult közel 1700 milliárd forint összegben. Ebből a második félévben elérhető Széchenyi Kártya MAX 26 ezer befogadást hozott 1100 milliárd forint értékben, és 500 milliárd forintnyi szerződés jött már létre 14 ezres darabszámban. Rengeteg hitelkérelem bírálat alatt áll még ebből a programból is, hiszen bár a befogadásokat december közepén leállítottuk, a szerződéskötési határidőt január végéig sikerült kitolnunk a szakpolitikai döntéshozókkal és a Garantiqa garanciaintézménnyel közösen. A befogadott átlagos hitelösszeg 37 millió forint, ez is azt tükrözi, hogy mi elsősorban a mikro- és kisvállalkozások hiteleit közvetítjük. A program egyébként a vidéki vállalkozások hitele, hiszen a vidéki vállalkozások aránya 73%, a mikro- és kisvállalkozások aránya pedig 95%. Az említett számokon látszik egyébként, hogy a második félévtől azért jóval megfontoltabban hiteleznek a bankok, óvatosságuk sokkal mélyebb és erőteljesebb, mint akár a járvány alatt volt. Akkor persze látni lehetett, hogy a válság véget érhet a vakcina kifejlesztésével, viszont az energiaválság nem köthető ilyen konkrét eseményhez, ha csak nem jön egy háborút lezáró béke, ezért a bizonytalanság sajnos mindenkit határozatlan ideig érint. A pénzpiaci szereplők emiatt erőteljesen visszafogottabbak, és ez húsbavágóan érződik a hitelezési hajlandóságon is.

Mekkora visszaesésre számít idén a hitelezésben?

A vállalkozók nagyon tudatosak, jól tudják, hogy három esetben: egyrészt vészhelyzet esetén, másrészt egy aktuális piaci folyamathoz, működéshez, eseményhez kapcsolódóan, harmadrészt egy fejlesztés, beruházás, növekedési stratégia megvalósítása érdekében érdemes hitelt felvenni. Mára beálltak a feltételek: mindenki tudja, hogy a Széchenyi Kártya Program MAX+ 5%-os, a piaci hitelek pedig 20% feletti kamattal futnak. Ebből kiindulva tehát hiteloldalon nem a csökkenés a logikus irány, de az általános vállalkozói erőnléti állapot, a hitelezhetőségi feltételek megléte és a hitelezési óvatosság nem becsülhető fel előre ahhoz,  hogy biztosan lehessen növekedést prognosztizálni. A kereslet szerkezete is egyértelműen változik: a járvány alatt 90% felett volt a likviditási jellegű hiteleink igénybevételi aránya, és 10% alatt a beruházási hiteleké. A járvány közepén a felpattanás és a vakcina reményében ez az arány 50-50% körülire változott, az energiaválság azonban ismét óvatosabbá tette a vállalkozásokat, és mára ismét megnőtt a likviditási jellegű hitelek aránya. Az augusztus-szeptemberi energiapánik mostanra, úgy érzem, kezd lecsengeni, és a vállalkozások már nem azt érzik, hogy vége a világnak. A piac könyörtelen, de tud toleráns lenni, és ha valaki elkezdett energiatudatosan gondolkodni és működni, akkor annak jók az esélyei. A kilátások további javulásához persze nagyon el kellene érnünk az inflációs csúcsot, hogy most már tényleg túl legyünk rajta, és bátrabban lehessen tervezni.

Ha már itt tartunk, mi a véleménye az inflációs kilátásokról, és hogy kezelik ezt az ügyfeleik?

Az infláció nem egy hét alatt keletkezik, és nem is múlik el egy hét alatt. Rengeteg oka volt a kialakulásának, és ebből csak egy a kamatpálya alakulása. Az ellátási láncok megszakadása, az áruhiány és a háztartásoknál felhalmozódott likviditás felborította a kereslet-kínálati viszonyokat, amire rárakódott a forint gyengülésének, az energiaárak emelkedésének, de akár a jövedelmek megugrásának a hatása is. Én úgy látom, hogy az infláció általános mértéke és az élelmiszerek áremelkedése azért tér el egymástól rettenetesen, mert a nyereség növelése érdekében, amíg lehet, a kínálati oldal szereplői emelik az árakat: az ár-bér spirált egyre inkább felváltja az ár-profit spirál, és nehéz szétbontani, mi a valós inflatorikus elem, és mi az, ami profitmaximalizálásról szól. Ahogy a kőolaj és a gáz ára is őrült módon elszállt, majd beesett, úgy a hazai infláció is rengeteg pánikszerű elemet tartalmaz. Összességében, ha nem robbannak fel ismét az energiaárak, akkor úgy vélem, az infláció a közeljövőben el tud kezdeni csökkeni és normalizálódni. Ezt ma, a jelenlegi geopolitikai, világgazdasági helyzetkép ismeretében állítom. Azt mondjuk nem tudhatjuk, hogy holnap, vagy a következő hónapban nem lesz-e valami váratlan, extrém esemény, ami újabb kilengéseket okozhat, de optimista ember lévén nem erre a forgatókönyvre szeretnék készülni.

Kivezethetők az árstopok?

Az árstopok bevezetésekor nem gazdasági, hanem társadalompolitikai szempontok érvényesültek, ami számomra érthető. Az egész világ tévedett, amikor azt hitte, hogy az infláció csak átmeneti és alacsony lesz – ehhez képest tartós és magas is lett. Nem hiszek abban, hogy a forintárfolyam ismét extrém mértékben ki fog lőni, azt viszont látom, hogy az élelmiszerek áremelkedése jelentős részben az árstopos termékeken elszenvedett veszteségek terítéséről szól. Az abszolút piacgazdaságban hiszek és nem nőhetnek a fák sem az égig: ha jelentősen csökken az áruk iránti kereslet, akkor korrigálnia kell a piacnak. Egyeztetés indult az MKIK kezdeményezése alapján a hazai kereskedelmi szövetségek között, és a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnökeként mondhatom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet ismeretében erőteljesen szorgalmazzuk az árstop részleges vagy teljes kivezetését. Komoly előkészítést igényel a döntés, egyre nehezebben halasztható, viszont erre jó eséllyel akkor tud sor kerülni, ha elértük az inflációs csúcsot, és már látszik a lefelé irányuló tendencia. Remélem, hogy februárban ez a tetőzés megtörténik, de nem lehetünk ebben biztosak. Az idő sok mindenre, így az energiaválságra is megoldást fog jelenteni, és nem lehet egyik pillanatról a másikra napelemek telepítésével megoldani. Nagyon bölcs mondás az, hogy néha a helyzeteket „ki kell ülni”. Ezt is. A vállalkozók részéről ez türelmet és kivárást, egyúttal alkalmazkodást is igényel és persze meg kell lépni a saját működésben a komoly változtatásokat: el kell engedni azokat a bevételi forrásokat és költségtételeket, illetve vevőket és beszállítókat, amelyek nem teremtenek értéket a vállalkozások számára. Kemény döntéseket kell hozni, felhasználva az észszerűsítés, a logika és a pénzügyi menedzsment valamennyi elemét. Be kell vetni a tartalékokat, és igénybe kell venni a legkedvezőbb pénzügyi programokat. Hiszem, hogy ezek közé sorolható a Széchenyi Kártya Program MAX+, amely ehhez a változáshoz is megbízható partnere a magyar vállalkozóknak.

Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona.

(forrás: https://www.portfolio.hu/bank/20230120/nincs-vege-a-vilagnak-itt-a-fix-5-os-hitel-591618)

„Energiamumus” vagy időgép: Téliálom vagy sportfokozat

Folytatás!

Cikksorozatom első fejezetében 10 olyan javaslatot fogalmaztam meg, amelyekből kiderülhetett, hogy igenis van eszköz a kezünkben még a jelenlegi válsághelyzetben is és nemcsak az önsajnálat, önmarcangolás marad megoldásként. Valamit viszont nem mondtam, pedig fontos: nincs hátra dőlés, nincs lazulás, nincs eltunyulás! Ezek szigorúan TILOS reakciók! Most észnél kell lenni, résen kell lenni. És bele kell állni a helyzetbe a túlélésért.

A vállalkozások vezetőit, tulajdonosait folyamatosan és több oldalról is extrém nyomás éri: az alapanyagárak az egekben, a bérigények egyre magasabbak, az árfolyamot talán hagyjuk is, az infláció fent és még fentebb szökik, a bizalmi indexek lent, és még lejjebb kerülhetnek, a kamatok pedig konkrétan elszálltak és emellett persze eljutunk a ma legégetőbb tényezőjéhez, az energiaárak hullámvasútra kerüléséhez.

Mai írásom ez utóbbit járja körül és újra és újra kiemelem, hogy nem pánik vezérelt módon kell gondolkodni és cselekedni, hanem a megoldások felől közelítve meg a problémát.

Jó olvasást! Krisán László

Kitekintés

Érdemes elsőre a piaci árak kilengésével kezdeni. A Brent kőolaj hordónkénti ára 2019. januárban még 61 dollár, 2022. májusában viszont – az orosz-ukrán háború hatására – már 122 dollár volt, de az elmúlt hetekben újra 80 dollár körüli szinteken járt az árfolyam. Hasonlóan mozogtak a földgázárak is: az irányadó TTF-típus árfolyama a rotterdami tőzsdén 2021. januárjában 20 euró volt megawattóránként, 2022 elején elérték a 300 eurót, majd decemberre 120 euró alá csökkentek. A holland határidős földgáz jegyzése december 21-én újra 100 euró alá esett, ami több mint egy hónapja a legalacsonyabb árszint. A HUDEX-en, azaz a magyar energiatőzsdén is nagyjából ugyanezt láttuk: a 2021 év elején még 57 euró körüli elszámolóár 2021. év végére átlépte a 170 eurót, azaz 2021-ben több mint háromszorosára drágult az áram. 2022-ben a hullámvasút felfelé ívelő szakasza volt a meghatározó, az elszámolóár márciusban 450 euró/MWh-t magasságában is megfordult.

Ezek a (tartós) árkilengések mind-mind fűtötték a covid által eleve rengeteg gyomrost kapott inflációt, ami már 2020 januárjában is 4,7 százalék volt hazánkban, 2022. novemberében pedig már a 22 százalékot is átlépte és szerintem 25,7-26 százalék körül lesz valahol a vége.

Ezek után vagy épp ezek alapján, hogy fokozzam a helyzetet, két elég erős kijelentést teszek:
  1. Nem lehet az energiaárak kilengéseit házilag megoldani (de azt is mondhatnánk, hogy ezt még az egyes nemzetgazdaságok szintjén sem egyszerű gyorsan megoldani )
  2. Megoldás csak egy dolog lehet: az idő.   

Tudom, hogy főleg ez utóbbi kijelentés a sokkoló, de legyünk már kissé realisták. 3-5, de főleg 8-10-szeres áremelkedést nem lehet kezelni. A jó hír viszont az, hogy bár az elmúlt időszakok tőzsde árai a fentebb írtak szerint alakltak, de az energiaárak helyzete folyamatosan változik és a határidős piac már most, 2024 elejére vetítve (azaz akár egy év elteltével) újra a régi, „békebeli” energiaárakkal számol! 

Mondjuk addig van feladat rendesen és ezek közül a legelső az, hogy hogyan vészeljük át ezt a bő egy évet. Néhány állat ilyen időszakra a téliálom mellett döntnekünk ilyen lehetőségünk ugyan nincs, de mégis érdemes valami hasonló módszerben gondolkodnunk. Értem ezalatt azt, hogy lehetséges, hogy egyszerre kell majd egy lassabb üzemmódra kapcsolnunk, azzal, hogy e mögött rengeteg proaktív cselekvésnek kell teret engednünk.

Hogy milyen új tanácsok következnek mindezekből? Lássuk a következő tízes csomagot!
  1. Az első tanács lényegében az, hogy a válság időszakát ki kell bírni, és pont. Jó esetben ez „csak” egy-másfél évet jelent, azaz annyit kell „kibekkelni”, „annyit kell kiülni” – ahogy egy barátom fogalmazta meg. Annyit viszont muszáj lesz, hiszen egy tényt akkor is figyelembe kell venni: egy ország energiamixe nem 1-2, hanem 20-30 év alatt állt össze olyanná, amivel épp aktuálisan rendelkezik. Ha pedig ma születne döntés egy energiaátállás megkezdéséről, annak megvalósulása jó esetben is minimum 4-6 évet venne igénybe. Tehát egy nemzetgazdasági szinten végrehajtott új „nyugalmi állapot” elérése biztos, hogy évek kérdése. Ezzel tehát nem lehet számolni, mint rövidtávú megoldás, így nekünk magunknak kell felkészülni, hogy szellemileg, fizikailag, anyagilag átvészeljük a következő időszakot. Azt pedig tudatosítani kell magunkban, hogy ezt az időszakot ki kell és ki lehet bírni, még ha csökkentett üzemmódban is.
  2. Bár sok vállalkozó úgy gondolja, hogy mindent (is) tud és ő tudja csak a saját cégén belül az okosat, de azért tisztázzuk, hogy ez most nem az az eset. Itt konkrétan külső segítségre van szükség, olyan szaktudásra, ami segít meghatározni az adott vállalkozásra optimalizált „személyre szabott” energiamixet. Szükséges megkérdezni olyan külső szakértőt, aki képes külső szemmel látni minket és szakmai tudás birtokában segítséget adni vállalkozásunk energiaátállási, energiafelhasználási módszereire. Ne sajnáljuk erre sem az időt, sem a pénzt. Drágább lesz a nap végén, ha a mondvacsinált jól értesült, mindentudó nagyokos haver/ismerős/rokon mondja meg a „tutit”, mintha erre szakavatott személyt kérdeznénk meg.
  3. Az új energiamix meghatározásához ismernünk kell magunkat és a rendszereinket. Ezt az önfelfedezést ne akarjuk megspórolni mert ennek a menünek az összeállítása elsősorban önmagunktól függ. Számba kell vennünk, hogy miből tudunk főzni, hogy milyen „hozzávalók” állnak rendelkezésünkre és azok mennyire korszerűek. Tudnunk kell, hogy milyenek a gyártási vagy felhasználási igényeink, azokat ma hogyan és mivel elégítjük ki. Meg kell vizsgálni, miként lehet átalakítani energiafelhasználásunkat. Végül fel kell tenni a kérdést: mekkora a költségigény, és mikorra várható, hogy a beruházás megtérül? És közben el kell dönteni azt is, hogy az energiaátállást önállóan vagy másokkal összeállva, energiaközösséget alkotva érdemes levezényelni.
  4. Sokat beszélünk az alternatív energiaforrásokról, többek között a napelemről. Kérek mindenkit, hogy engedje el azt a naiv gondolatot, hogy ez a nagy áttörés. A napelem másképp üzemel nappal és másképpen éjjel, nyáron „van” és télen meg „nincs”, ezért a napenergia egy bizonytalan energiatípus. Ezért is logikus sajnos, hogy nincs az a befogadó rendszer, ami képes lenne ezt az egyenlőtlenül beérkező energiatömeget kezelni. A napenergiát persze ne írjuk le, de helyesebb, ha úgy gondolunk rá, mint egy kiegészítő lehetőségre a teljes energiamixen belül. A szélenergia hasonló történet, és itt meg annak állami engedélyezési zöld lámpája is hiányzik. A geotermikus energia jó opció lehet, de ennek számtanja jelentősen meghatározza létjogosultságát. Jómagam ez utóbbinak vagyok a híve, de még előttem áll egy ilyen beruházás, ezért engedjék meg, hogy arról majd inkább utólag, a tények fényében nyilatkozzak.
  5. Külön pontot érdemel az egész „energia-rendszerváltozásnak” a pénzügyi háttere. Saját pénzügyi lehetőségeink ismerete az alap. Van-e fedezete az átállásnak, van-e elegendő beruházási keretünk, vagy ami van, az elég-e önerőként. Ha a válasz nem, akkor hadd utaljak vissza a 3. pontban szereplő energiaközösség gondolatára, amit már a korábbi írásban is kifejtettem. És végül, de nem utolsó sorban, hogy kijön-e a számtan, azaz stimmelnek-e a megtérülési mutatók. Ha a válasz nem, akkor eleve másképpen kell gondolkodnunk. Most persze, hogy ennyire magas az energia ára, a napelemes rendszerek és a geotermikus koncepció is jó befektetésnek tűnnek, hiszen a korábbi 10–15 éves megtérülési idő (a napelem esetében) kevesebb mint a felére csökkent. De óvatosan azért ezzel, mert a telepítési és bekerülési árak (panelek, inverterek akkumulátorok, fúrás, elektronika stb.) tovább emelkednek. És így egyáltalán nem kizárt, hogy a megtérülés az energiaárak visszarendeződése után újra kérdésessé válik.
  6. Teremtsünk vagy bővítsünk likviditást. Nem kérdés, hogy pénz nélkül nem fog menni az átállás. Most kell elővenni a tartalékokat, most kell átszámolni, hogy milyen erőforrások szabadíthatók fel az átvészelés vagy a túlélés érdekében. A költséghatékonyság legmagasabb szintű elérése abszolút prioritás. Meg kell szabadulni a nem, vagy csak ritkán használt szolgáltatásoktól és habozás nélkül kell megválni a kényelmi vagy luxus költésektől. Becsukott szemmel kell elengedni a főnöki autó cseréjét, a „piackutatási” családi nyaralásokat, és ne féljünk olcsóbb vagy ingyenes megoldásokat alkalmazni.
  7. Ha saját pénzügyi lehetőségeinket számba vettük, akkor érdemes ahhoz hozzá tenni a pénzpiaci lehetőségeket is. Alaposan nézzünk körül, hátha találunk piaci forrásokat is (bár ez 20 százalék fölötti kamatoknál azért lássuk be, nem esélyes). Nézzük meg az állami támogatások körét is az energiahatékonyság javítására vonatkozóan. Azaz térképezzük fel, hogy van-e olyan forrás, ami segítségünkre lehet. Megsúgom, találunk ilyet. Hogy csak egy kicsit haza is beszéljek, a Széchenyi Kártya Program keretében bevezettük a Beruházási Hitel MAX energiahatékonyság-javítást és technológiaváltást segítő alkonstrukcióját, ami jelentős támogatást biztosít a cégeknek az energiaátállás anyagi feltételeinek biztosításához. Nem beszélve arról, hogy annak létezik rezsilába is 50 százalékos, vissza nem térítendő mértékben. De fut már ezenkívül a Széchenyi Kártya Program Max+ 10 éves, 500 millió forint felső határú, 5 százalék fix kamatozású zöld beruházási hitele is (már agrár beruházásokra is), ami a piaci 20-25 százalékos kamatokhoz képest lássuk be egy erős segítség. És végül ne feledkezzünk meg az EU-s forrásokról sem – reméljük, hogy végre megérkeznek ezek a pénzek is.
  8. Ha kisebbek vagyunk és nincsen szervezeten belüli pénzügyi egységünk, akkor működjünk együtt szorosabban a könyvelőnkkel, aki személyre szabott tanácsokat adhat a finanszírozási forrásoktól kezdve a költségvetésünk felülvizsgálatáig. Ha szükséges még ezen is lépjünk túl, és vegyünk igénybe adószakértői szolgáltatást is. Most nagyon kell a több szem, többet lát elv! Ne szégyelljünk támogatást, segítséget bevonni. Helyezzünk nagyobb hangsúlyt a kontrollingra, mert ha egy naprakész, követő rendszert használunk, akkor gyorsabban tudunk megalapozott döntéseket hozni. Most nem az a helyzet van, amikor elég évi egyszer mérleget nézegetni.
  9. Emellett mi magunk is „okosodjunk”. Keressük és olvassuk el azokat az írásokat, elemzéseket, ötleteket, amelyek segíthetnek nekünk és amelyek a saját szektorunk sajátosságait mutatják be. Nézzük meg, hogy más mit csinál, figyeljük a konkurencia lépéseit és ne szégyelljük a jó ötleteket „lenyúlni”. Vegyük át a jó gyakorlatokat és a túlélés érdekében ragadjunk meg minden lehetőséget. Ez most nem az az időszak, amikor a céges ügyekre fordított időn spórolni lehet. A jelenlegi folyamatok sokkal több figyelmet és „energiát” igényelnek. Lebegjen a szemünk előtt a jó öreg üzleti mondás, miszerint a legfontosabb, hogy ”mi legyünk azok, akik utoljára mennek ki a szobából és kapcsolják le a lámpát” 
  10. És még egy különösen fontos tanács: újra meg kell tanulnunk spórolni – észnél lenni, priorizálni. Tíz évig lógattuk a lábunkat a kényelmes és piaci szemmel nézve irreális rezsifelhőkön ülve. Az állami támogatás miatt a teljes vállalati költség csak nagyon kis része volt a rezsi, szinte azt sem tudtuk, mi az… mostanáig! De a realitás az realitás. Nem az a körülmény volt a normális, hanem a mostani a reális. Tehát együtt kell élni azzal, hogy „ésszel kell bánni az energiával”, ami nem „csak úgy” jön a konnektorból vagy melegíti a radiátort, hanem pénzbe kerül. Piaci alapon, komoly pénzbe. Tehát vége a „fűtöm az utcát is” vagy a „0–24-ben megy a klíma” korszaknak. Meg kell tanulni újra a „kapcsold le”, „húzd ki”, „csavard lejjebb”, „figyelj a hőfokra” mondatokat. Mindenkinek!
Gondolkodás, kreativitás, kitartás és higgadtság!

Sorozatom következő részében ehhez újabb tíz, remélhetőleg hasznos tanácsot nyújtok, és várom vissza Önöket!

Coming back soon!

Sírjunk a sötétben vagy villantsunk megoldásokat?

Javaslatok válság idején

2020 óta állandósult a legsötétebb viharfelhőkkel való riogatás és ez a háború kitörése és az energiaválság elszabadulása óta még brutálisabban jellemzi a közgondolkodást. Nem lehet úgy egy hírt megnézni, egy beszélgetést lefolytatni, egy napot eltölteni, hogy ne az jöjjön ki, hogy vége a világnak. Nem azt mondom persze, hogy nincs komoly helyzet és azt sem, hogy bagatellizálni kellene a helyzetet, de könyörgöm, vessünk már véget ennek az állandó, őrületes, folyamatos „vége a világnak“ időszaknak.
Ha továbbra is riogatásra vágyik valaki, akkor jelzem nem neki szól ez az írásom. Nekem elegem van a pánikból, a sötét végítélet leírásokból a „csak a negatívat tolja mindenki” gondolkodásból. Én ezt meghagyom másoknak és próbálok egy másik szemüveg mögül kinézni. Ez pedig a megoldások szemüvege. Szeretnék végre a pánik-rettegés vagy mondhatjuk azt is, hogy a para-rinya kombóhoz képest egy – csak a megoldásokra fókuszáló – javaslat/ötlet/megoldás csomagot nyújtani. Ebből a trióból mindenki válogathat kedvére (ha akar) üzlettípusának, piacának, gazdasági helyzetének, problémájának és vérmérsékletének megfelelő megoldásokat. Ez egy olyan menü, amit igyekszem teljes körűen feltárni és közkinccsé tenni.
Egyetlen írás terjedelme meghaladná a befogadható olvasási küszöböt, ezért szokásomtól eltérően most nem egy rövid, tömény írást indítok útjára, hanem egy 3 részből álló cikksorozatot, amelyben listázásra kerülnek a megoldások.
Sőt, mivel úgy gondolom nem nálam van a bölcsek köve és másnak is lehetnek hasznos javaslatai, ötletei, saját bevált, működő jó gyakorlatai vagy zseniális megoldásai, ezért jelen írásokhoz szeretném kérni, hogy mindenki tegye hozzá a saját gondolatát és segítse a többieket.
Egy a lényeg: hagyjuk abba a siránkozást! Hozzuk ki együtt a legjobbat ebből a helyzetből, ne hagyjuk, hogy maga alá gyűrjön minket ez a helyzet és ne a sírás menjen, arra most sem idő, sem kedv nincs, nem beszélve arról, hogy az nem megoldás.
Készüljenek és jegyzeteljenek, majd válogassanak és alkalmazzák a leginkább Önökre szabott megoldásokat. Olyan javaslatokat fogalmazok meg, amelyek kifejezetten válság idején alkalmazhatóak.
A győzelemhez általában a pénz, paripa, fegyver hármas együtt állása szükséges, én most képletesen a fegyver részt igyekszem kézbe adni.

És én a megoldást választom! 

Jó olvasást! Krisán László

Chapter 1

A modern gazdasági rendszer több sebből vérzik: a 2020-as évek tapasztalatai alapján ebben már azok sem kételkednek, akik korábban derűlátóbban szemlélték a történéseket. Túl vagyunk egy világjárványon – vagy legalábbis, reményeink szerint a nehezén –, és láttuk, hogy az egészségügyi krízis miként bénította meg az üzleti folyamatokat, tette nyilvánvalóvá a globalizáció gyenge pontjait, az ellátási láncok sérülékenységét, az egyes ágazatok egymásra utaltságát. És mintha ez nem lenne elég, következett az az energiafüggőségből eredő sokk, amelyet talán még jobban meg fogunk szenvedni, és amelynek valószínűleg rendkívül fájdalmas utóhatásai lesznek akkor is, ha a helyzetet valahogy sikerül rendezni.

A mostani válság olyan soktényezős modellel írható le, amelyben a hatások egymást erősítik. Az energiaárak megugrása nemcsak a vállalatok költségeit növeli meg drasztikus mértékben, de szinte minden mást megdrágít, így növekednek a beszerzési költségek is. A költségoldali nyomást fokozza, hogy a munkavállalók – akiknek a jövedelmét szintén az infláció tizedeli – egyre magasabb béreket harcolnak ki. Az immár a „kettes számú közellenség” státusát megszerző infláció mellett súlyosbítja a helyzetet a kamatok elszállása is: mindezek együtt pedig soha nem látott nyomás alá helyezik az üzleti döntéshozókat, akiknek egyre újabb és újabb problémákat kell kezelniük.

A mostani helyzetben nem létezik egyetlen csodamegoldás. Az országoknak és a cégvezetőknek egyaránt cselekvési mixben kell gondolkodniuk, miközben tudatosan el kell határolódniuk a szélsőségektől. Nincs olyan varázspálca, amellyel egyet legyintve mindent megoldanánk.

Gondolkodjunk kisebb varázsütésekben!
  1. Ahhoz, hogy helyes döntéseket tudjunk hozni, egy valami minden bizonnyal elkerülhetetlen: a céget tételesen szétszálazva, teljes körűen át kell világítani. Újra meg kell ismernünk saját magunkat, hogy képesek legyünk feltárni a rossz működést, a nem elég hatékony folyamatokat és a pazarlásra gyanút adó pontokat. Csak akkor tudunk beavatkozni, ha tudjuk, hol kell változtatni a jelenlegi működésen. Ehhez sokszor jól jön a „külsős” segítség: az üzemi vakság nélküli nézet. Szabály azonban itt is van: ne hibást keressünk, hanem megoldást! A felelőst ráérünk utólag is megtalálni, energiáinkat a helyzet javítására kell mozgósítanunk.
  2. Gondolkodjunk alternatívákban és különböző vészforgatókönyvekben. Ne feledjük: ez a válság nem miattunk alakult ki, de nekünk kell belőle magunkat kimenteni. Az alternatívákban való gondolkodás, a proaktivitás abban segít, hogy ne érjenek váratlanul az egyes jövőbeli események és hogy a lehető legtöbb eshetőségre fel tudjunk készülni. Gondolkodjunk optimista, semleges és pesszimista forgatókönyvekben egyaránt, és mindegyikhez rendeljünk beavatkozási akcióterveket is. Ne gondoljunk nagyszabású, tudományos stratégiaalkotásra, hiszen nem ez a cél – de legyen egy könnyen érthető, a cég sajátosságain alapuló, lehetőleg írásba foglalt cselekvési tervünk.
  3. Tételesen a legutolsó forintig vizsgáljuk meg a cégünk költségstruktúráját, azonosítsuk a növekvő működési költségeket, és azok hatását! Nézzük át mélységében a kiadás–bevétel arányokat. Ha nem tudjuk, hol ereszt a csónak akkor lehet, hogy rossz helyen fogjuk befoltozni a lyukat is.
  4. Egész egyszerűen el kell engedni minden olyan terméket, folyamatot, ami nem hoz elegendő bevételt. Használjuk a jó öreg Pareto-elvet: a 20 százalék hozza a 80 százalékot. Majd ráérünk épülni és szépülni, hatalmas termékpalettát tartani akkor, ha újra eljön a jó világ. Most az a feladat, hogy ne zuhanjunk le, ezért dobjunk ki a léghajónkból minden fölösleges nehezéket!
  5. Merjünk eltérni a megszokottól, a normalitástól, helyezzük a hangsúlyt az újratervezésre, az újraszervezésre. Ne féljünk belenyúlni az évek óta működő, nem ritkán megváltoztathatatlannak hitt folyamatokba sem! Amennyiben szükséges, gondoljuk újra (és diverzifikáljuk) a beszerzést! Vegyük sorra, hogy kikkel dolgoztunk eddig, milyen feltételeket szabtak nekünk a szállítóink, van-e függőségünk tőlük. Nézzük át a szerződéseket, és döntsünk bátran, a nem jól teljesítő beszállítóktól gondolkodás nélkül köszönjük el! Ne feledjük beszállító mindig volt, van és lesz, úgyhogy beidegződésből és megszokásból ne tartsuk fent az eddigi kapcsolatokat. Régi mondásom, hogy “beszállító nem vész el csak átalakul”. Most mi vagyunk a legfontosabbak magunkkal törődjünk kizárólag!
  6. Ne tartsuk érinthetetlennek az értékesítési folyamatainkat sem! Már csak azért sem, mert ez a bevételi forrásunk, ha valaminek, ennek optimálisnak kell lennie! Simán emeljünk az árakon annyit es addig amennyit es ameddig csak lehet. Más is emel, az önmérsékletnek nem most van itt az ideje és helye. A kondíciókat, főleg a fizetési feltételeket is keményen próbáljuk meg feljavítani a magunk javára: rövidebb fizetési határidő, akár előleg vagy előre fizetés, és ha lehet euróban kössük ki az árakat – bármi, amit a vevő elbír. Arra kell csak vigyázni, hogy vevőnk ne olvassa el jelen írás előző pontját.
  7. A tapasztalatok azt mutatják, hogy válság idején a legtöbb cég a marketing, a munkaerő és a sales terület költségvetését vágja meg először. Ne tegyük! Akkor sem, ha ez jó ötletnek tűnik elsőre. Ha mi is ezt tesszük versenyhátrányt okozunk magunknak. Ha nem így lépünk máris előnyt szerzünk a többiekkel szemben, akik kvázi kivonulnak a területről. Saját erősségeinkre koncentráljunk. Merjünk akár a teljesen ellentétes útra lépni, bővítsük a csapatot a megfelelő szaktudással, erőltessük a piaci jelenlétet, toljuk meg a marketinget és lépjünk be a mások által otthagyott piacra. Használjuk ki azt, hogy a konkurencia kiállt a versenyből és repüljünk rá a piaci résekre!
  8. Ne feledkezzünk meg a logisztikai és szállítási folyamatokról sem, hiszen ezek különösen nagy súllyal szerepelnek a költségstruktúrában. Nézzük át, hogy jól szervezettek-e fuvarjaink, megfelelő gépeket, eszközöket használunk-e, szükség van-e a jelenlegi raktárkapacitásainkra! Gondolkodjunk modern alternatívákban: fontoljuk meg a city-logisztika által kínált lehetőségek igénybevételét, az elektromos járművek alkalmazását, a másokkal való együttműködést a költségek megosztása érdekében! A költségeket vagy levágni lehet, vagy ésszerűsíteni. Ha összeállunk valakivel – aki hasonló helyzetben van, mint mi – úgy, mint “két kicsi Lego” racionalizálni tudjuk költségeink bizonyos részeit.
  9. És persze itt van az energiafelhasználás problémája (amit a következő írásban mélységében bontok majd ki), amely területet valóban „gyökeresen” kell kezelnünk. Egy kis magyar faluban, Nemesvámoson egy előadásom utáni vállalkozói beszélgetésen egy idősebb vállalkozó remek, ütős mondását hadd osszam meg Önökkel: – Amikor azt mondtam, hogy jelentős hasonlóság van a Covid-válság és az energiaválság között, akkor ő erre a következőt mondta: „Valóban fennáll sok hasonlóság a két válság között, de egy különbség biztos, hogy van. A Covid-nál mindig szükséges lesz újra és újra oltatni, azaz sokszor fog fájni. Az energiaátállás esetében viszont csak egyszer fog fájni. Igaz, akkor piszkosul, de ha egyszer valaki átáll, az akkor átállt végleg.” – Azt mondtam neki, hogy ezzel egyet kell értsek és kértem, hogy hadd osszam meg ezt másokkal is. Engedte és köszönöm neki. Tehát durva lesz az átállás időszaka, de ha valaki túl lesz rajta, az egy életre szól!
  10. Szembe kell nézni a valósággal, bele kell állni, ott kell lenni, kemény döntéseket kell hozni. Ha kissé lelketlennek is tűnik de attól még hadd idézzem ide egy vállalkozó hölgy örökérvényű – a válságra adott és ide illő – mondását: „az a fontos hogy a konkurencia előbb essen el mint én”. Rendkívül éles a verseny a jelenlegi, válságtól sújtott üzleti környezetben, mások is bajban vannak – a feladat azonban most is az, hogy legyünk jobbak, bátrabbak, gyorsabban és megfontoltabbak a többieknél.

Remélem ez az írás már elsőre is tud támpontokat, kapaszkodókat adni – erre törekszem a cikksorozat következő részeiben is.

A következő írásomban az energiafelhasználás kérdéskörét járom körbe alaposabban. Tartsanak velem, hiszen ennél aktuálisabb téma most igazán nincs. Ígérem a karácsonyi égők még maradhatnak, de lesz miből visszavágni!

Áldott karácsonyt kívánok. 

 

Coming soon!

Újrarajzolt kereskedelmi körkép

Bevásárlóközpont

Az Európai Kereskedelem Napja, amelyet idén novemberben immár a 18. alkalommal szerveztünk meg, egyenesen az örökkévalóságnak üzen: „A kereskedelem örökre elismert legyen a gazdaság és a polgárok nélkülözhetetlen ökoszisztémájaként!” Abban, hogy mit értünk „elismertségen”, persze nem kell feltétlenül egyetértenünk, és azon is vitatkozhatunk, hogy ennek miben kellene – esetleg erősebben – megnyilvánulnia, azt azonban, hogy „nélkülözhetetlen ökoszisztémáról” van szó, senki nem vonhatja kétségbe. Csak néhány adat, hogy mindenki képben legyen: a kis- és nagykereskedelem együtt az Európai Unió GDP-jének nagyjából 8 százalékát adja, 26 millió fővel (az uniós munkaerő 12 százalékával), így ez a szektor a legnagyobb foglalkoztató. És nagy számok vannak a „forgalom” rubrikában is: a háztartások fogyasztásának nagyjából egyharmada szerepel itt.

Magyarország

A makro mutatók által festett kép Magyarországon is hasonló, ha azonban a felbontásán változtatunk, és „ráközelítünk” a piac szereplőire, akkor már borúsabb adatokról kell beszámolnunk. Az üzletek száma évek óta csökken: az elmúlt öt évben mintegy 18 ezer magyar kisbolt tűnt el, közel 300 településen már egyetlen kisbolt sem üzemel. A magyarázat nem egyszerű. A vidék, azaz a legkisebb települések, az elmúlt 2-3 évtizedben folyamatosan veszített erejéből, és egyre csökkent a falvak  körüli munkalehetőségek száma, ezzel a lakosságuk. Olyan ez, mint amit idén nyáron láttunk egyes folyókkal: 1-2 hónap alatt szinte teljesen kiszáradtak… Valami hasonló zajlott le sok településen, csak évek alatt. Ha pedig nincsen vásárlóerő, azaz kereslet, akkor nincsen nyereséges üzlet, azaz kínálat sem.

Nyomasztó piaci környezet

A helyzet 2020 óta „fokozódott”, előbb a koronavírus-járvány, majd az energiaválság és az elszálló infláció miatt. Ezeknek a kihívásoknak sokan nem tudtak/tudnak megfelelni, a jövőben így további boltbezárásokra kell számítanunk. A legszomorúbb azonban mégis az, hogy ez a „kiszáradás” főleg a hazai tulajdonú üzletekre jellemző. Az ágazatban jelen lévő, városokra koncentráló, tőkeerős multikat ez a veszély nem fenyegeti. Őket még mindig erős tőke, széles termékportfólió, stabil beszállítói lánc, és vásárlási vágytól égő fogyasztók jellemzik. Mondhatni, kinyílt az olló a fenti üzlettípusok között.

„Új évtized, új világrend”

Ha arra gondolok, hogy mi minden változott meg az elmúlt 3 évben. Alig van olyan terület, ahol ne kellett volna beavatkozni, változtatni, módosítani. Azt láthattuk, hogy aki talpon maradt, annak teljesen át kellett alakítania az üzletmenetet, vagy éppen árképzését. Az energia drágulása miatt a kiadások villámgyorsan megugrottak, és ha ez nem lenne elég, ott vannak még az árazás „felső korlátai”, az ársapkák is. Mit tehetnek az üzletek? Szinte csak egy választás marad: az ársapkával nem érintett termékek árrését növelik, ami a vásárló pénztárcáján csapódik le. Nagyon nem mindegy azonban, hogy mekkora „az ársapkával nem érintett” termékkör. A kisebb üzletek kisebb termékkínálattal rendelkeznek, így kisebb a mozgásterük, alig van minek növelni az árát, azt a kevés terméket adja így irreálisan drágán.

Válaszok

A kiskereskedők és a hasonló helyzetben lévő vendéglátók a bevételek növelése mellett a nadrágszíj meghúzásával is reagálnak, azaz csökkentik a kiadásaikat is. Kevesebbet költenek reklámra, a „lefelé vásárlás” trendjéhez igazodva szűkítik a termékportfóliójukat (kevesebb a drágább portéka, a kacsamáj pl. sok étterem kínálatából eltűnt), a nem létfontosságú beruházásokatelodázzák.

Érdemes egy pillanatra itt megállni. Egy vállalkozás 2 esetben gondolkodik csak el a fejlesztések megvalósításán. Az első, amikor a cégnek van tartaléka, van miből újítania, az üzleti környezet pedig támogató. Legyünk őszinték, az elmúlt 2–3 év ezeknek a feltételeknek nem felelt meg. A második, amikor a környezet nem támogat, hanem kényszerít: gondoljunk csak a COVID okozta digitalizációs kényszerre, vagy az energiakrízis okozta alternatív lehetőségek keresésére. Ami fejlesztés az elmúlt 3 évben megvalósult, azt túlnyomó részben a „kényszer szülte”. Ide kell sorolnunk a legapróbb változtatásokat is: a cukrászdát, amely honlapot kezdett üzemeltetni, a kisebb vállalkozásokat, amelyek elindították a házhoz szállítást, vagy azokat, akik készletoptimalizáló szoftvereket kezdtek el használni.

A következmények

De ha kényszer szülte fejlődésről beszélünk, akkor is le kell szögezni: az efféle előre menekülés révén. Ha valami, ez biztosan erősíti a kereskedelem elismertségét.

A fejlődés jelen esetben kényszerű, de mivel az eredményei – azaz hogy munkahelyek maradnak meg, a vásárlóknak pedig nem kell elbúcsúzniuk a kedvenc boltjaiktól – továbbra is erősíti a kereskedelem szerepét.

Mert jól tudjuk, ami nem öl meg, az megerősít!

Lánctartozás: újra ketyeg az időzített bomba?

Domino

A „lánctartozás” már régről ismert kifejezés a gazdaságban és nem csupán a szakértők körében… Az utóbbi időben azonban egyre több szó esik róla. Egészen pontosan a magyar gazdaság, még közelebbről pedig a kkv-szektor tipikus betegségéről van szó, ezért igenis foglalkozni kell vele, meg kell vizsgálnunk: mik ennek a kórnak a „tünetei”, a „szövődményei” és melyek a lehetséges „gyógymódok”?

Jó olvasást! Krisán László

A lánctartozás koncepciójának alapköve igen egyszerűen megfogalmazható: aki késve jut a pénzéhez, az gyakran maga is késve fizet. Egyértelmű tehát, hogy sokan akaratlanul kerülnek ebbe az ördögi körbe: akinek a pénzügyei túlságosan „feszesek”, azaz ma vállalkozásában minden fillérre ki van számolva, az a megkésett fizetést megkésett fizetéssel tudja csak „viszonozni”. Másfelől az is nyilvánvaló, hogy a folyamat öngerjesztő – pláne válsághelyzetben, amikor  lecsökken azon vállalkozások száma, akiknek elég mozdítható anyagi forrása (likviditása) lenne a lánc megszakítására.

A lánctartozás eszkalálódhat

A késedelmes fizetés „terjedése” súlyos pénzügyi lavinát indíthat el az egész gazdaságra vetítve – aláássa a likviditást, növeli a behajthatatlan követeléseket –, hiszen gátolja a cégek fejlődését, bővülését, a legrosszabb esetben pedig csődbe juttathat olyan, a lánc végén tevékenykedő vállalkozásokat is, amelyek mások hibája miatt nem tudják kifizetni számláikat. A vállalatok problémái pedig összeadódnak és makrogazdasági szinten jelentkeznek. Úgy képzeljük mindezt el, mint a hegyről lefelé zúduló hótömeget, ami egyre nagyobb és nagyobb lesz, amit a végén már pusztító lavinaként emlegetnek. Így történik ez a gazdaságban is, amikor az egyedi vállalati problémák összeadódnak, hiszen abból előbb vagy utóbb az egész országra kiterjedő nehézségek lesznek: a beruházások elmaradása megakadályozza a növekedést, rontja az egész országversenyképességi és a foglalkoztatási mutatóit. Röviden: a lánctartozás fertőző hatású, mondhatni a gazdaság covidja.

Bizony rossz hírem van: ez a hatás olyankor erősödik fel, amikor a konjunktúrát felváltja a visszaesés (dekonjunktúra), tehát az egyébként is gyenge immunrendszerű gazdaság a legjobb táptalaj, amiben a növekedés mérséklődik, majd a földbe áll. Jelenleg pontosan ebben a fázisban vagyunk. Nem csoda, hogy a rém újra felütötte a fejét, egyre több az olyan ellátási lánc, ahol az egyes partnerek nem tudják időben teljesíteni pénzügyi kötelezettségeiket, egyszerűen fogalmazva: nem fizetnek vagy nem időben.

Ahhoz, hogy jobban lássuk, mi a probléma lényege, két esetet kell elhatárolnunk.

Kezelhető

Amikor normál üzletmenet, kedvező gazdasági körülmények között alakul ki –  rövid időn belül rendeződő – lánctartozás, egyéb külső nyomás nem sújtja a vállalkozásokat. Ez az eset is problémás, pénzügyileg és jogilag.

Kóros

Amikor a lánctartozás a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt alakul ki,a láncot nem egy „technikai csúszás” (például egy adminisztrációs hiba) indítja el, hanem gazdasági nehézségek egész sorozata. Márpedig ilyen nehézségből most nincs hiány: növekvő infláció, drasztikusan emelkedő kamatkörnyezet, elszálló alapanyag- és energiaárak, árfolyamkockázat, kifeszített munkaerőpiac, kedvezőtlen nemzetközi árhatások, fokozódó bizonytalanság és még sorolhatnám. Az ilyen táptalajban kialakulólánctartozás következményei rendkívül súlyosak, megállítása vagy megfékezése pedig korántsem egyszerű, szinte lehetetlen küldetés. Azaz ilyen helyzetben már nem elegendő csak a prevenció! Itt már kőkemény infúziós kezelésre van szükség.

De mit tehet egy vállalkozás annak érdekében, hogy ne húzza le az örvény?

A legjobb megoldás a megelőzés, ha előre gondolkodunk, tervezünk.

–Folyamatosan monitorozzuk a piacot, hogy nagyobb valószínűséggel ismerjük fel a vészjósló jeleket. A vállalkozásunk kijelölt stratégiáját követve, de rugalmasan kezelve kell a piacot lekövetni, szakmai nyelven fogalmazva: proaktív stratégiát kell alkalmaznunk.

– Elemezzük a partnereket, beszállítókat, mielőtt szerződünk!

– Alkalmazzunk tudatos likviditás-menedzsmentet.

– A beszállító partnereket úgy válasszuk meg, hogy senkitől se függjünk!

– Körültekintés a szerződések megkötésekor: fordítsunk fokozott figyelmet a fizetési nehézségek jogi rendezésére vonatkozó pontokra, azaz  állítsunk fel alapos jogi pajzsot, ami megvédhet bennünket.!.

– Követeléseinket el is adhatjuk, adott esetben éljünk a faktorálás lehetőségével!

Konklúzió

Jelen helyzetben tehát a legjobb, ha felkészülünk, ha még most erősítjük a vállalkozásunkat, javítunk a likviditásunkon, feltérképezzük a piacot, réseket, lehetőségeket keresve. Ölbe tett kézzel nem ülhetünk, az biztos. A válságot követő felpattanáskor is a fejlesztést, átgondolást és felkészülést láttam járható útnak a jövő felé, most pedig zuhanunk a következő válságba, éppen a landolás szakaszában vagyunk, várjuk hogy földet érjünk – már csak azért is, mert onnan lehet újra az egekbe szökkeni és újra szárnyalni, erőre kapni.

A vállalkozásoknak maguknak kell biztosítaniuk a túlélést a jól megválasztott üzleti stratégiával!

Földműves vagy agrármenedzser? Emberi kulcs az éléskamaránkhoz

mezőgazdaság, termelés, élelmiszer

Az agrárgazdálkodás az ember letelepedésével egyidős, modern, rohanó világunkban azonban egyre kevesebbet fókuszálunk rá. Mintha az élelmiszeripar ellátása, működése magától értetődő automatizmus lenne. Csakhogy nem az, és erre mostanában több körülmény is erősen rávilágít. Mire kéne jobban figyelni, hogyan mehetnünk előre ezen a téren? Ez a legújabb blogbejegyzés témája.

Jó olvasást! Krisán László

Nyár van, így – jó esetben – a városi ember kiszabadul a betonrengetegből, járja a vidéket, és rádöbben: mekkora területek vesznek körül minket, amikről a mindennapjainkban tudomást sem veszünk, micsoda erő van a vidékben, a mezőgazdaságban! Ha kicsit továbbmenve belemélyedünk egy-egy beszélgetésbe, vagy elmerengünk rajta, miért is választja valaki tudatosan vagy beleszületve az ún. klasszikus gazdálkodó életmódot, felismerhetjük a vidék és a föld tényleges megtartó erejét.

Miért tartom fontosnak ezt a témát?

Bár szakmai szempontból “outsider”-ként tekintek a mezőgazdaságra, érdeklődőként mindig is követtem a folyamatokat, és az a meglátásom, hogy az elmúlt harminc évben sok szó esett a magyar agráriumról és a vidéki gazdaság jelentőségéről, mégsem feltétlenül sikerült megfogni a lényeget! Csak felvillantva néhány epizódot: a rendszerváltozáskor megindult egyfajta mozgolódás – nagy eredmények nélkül maradt, azután az EU-s csatlakozás kavarta fel az állóvizet, majd mindezt követte a GDP-fókuszú gondolkodás Budapest és az ország többi részének viszonylatában, felerősödött a konvergencia és divergencia kérdése, aktuálisan pedig az élelmiszergazdaság, önellátás van leginkább terítéken.

Ez pedig egyáltalán nem véletlen.  Európában ugyanis nem csak gyönyörű (és forró) nyár van éppen, hanem háború is. Magyarország szomszédjában, a „világ éléskamrájának” is nevezett Ukrajnában. Ilyenkor pedig törvényszerű a mezőgazdaság, az élelmiszerpiac felértékelődése, hiszen nincs mese: a táplálkozás annak a bizonyos Maslow piramisnak a legalsó, legalapvetőbb lépcsőfokát foglalja el…

Mi következik ebből számunkra?

Már az általános iskolás gyerekek is tudják, hogy agrárország vagyunk, és Magyarország fekvése tényleg hatalmas adottságot jelent a mezőgazdaságnak, mint ágazatnak, valamint az ágazatban tevékenykedő kis- és nagyvállalkozóknak, munkavállalóknak egyaránt. Mégis, valahogy mostohagyerek lett ez a terület, legalábbis ez az ember érzése, ha megnézi, hányan szeretnének itt munkát vállalni, ebből élni, van-e kellő utánpótlás a mezőgazdasági vállalkozók körében. Hosszú időn keresztül egyértelmű tendencia volt az ágazat kiüresedése – ez most megfordulni látszik…  Az elmúlt évekre jellemző célzott támogatásokon kívül a hazai agrárhitelezés volumene is töretlen növekedést mutat, ami nagymértékben hozzájárul az ágazat versenyképességének erősítéséhez – ezt már közvetlen tapasztalatból mondhatom. Elindult tehát egy fellendülés, ez azonban ne tévesszen meg senkit.

Nem dőlhetünk hátra idejekorán!

Most van csak igazán szükség az elköteleződésre, arra, hogy képesek legyünk kiaknázni a magyar gazdasági szerkezetben rejlő adottságokat, leküzdeni a mezőgazdaságot, illetve sok vidéki térséget jellemző kihívásokat és igazi zászlóshajóvá fejleszteni ezt az ágazatot, mert úgy hiszem, ez az egyik legnagyobb esélyünk.

Most, amikor látjuk az urbanizáció határait, tapasztaljuk, hogy a nagyvárosaink megtelnek, és bőrünkön érezzük a globalizáció káros hatásait, melyek részben az önellátási képesség háttérbe szorulásából (szorításából) következnek – erről részletesen szóltam több korábbi bejegyzésemben is.

Ehhez meg kell tudnunk szólítani a jövő lehetséges agrárszakembereit, vagyis a fiatalokat, de a jelenlegi mezőgazdasági dolgozókat és agrárvállalkozókat is, nélkülük ugyanis nem biztosítható az egyre fontosabbá váló önellátás az élelmiszergazdaságban. Hiába a csúcsmodern ipar, hiába érhetők el itthon is könnyedén annak vívmányai, ha a legfontosabb erőforrás, a földeket gondozó ember, a „jó gazda” hiányzik. A digitalizáció, az IT erőteljesen jelen van az agráriumban és ennek további előretörése nagyon is várható, azonban ezeket tudatosan használni képes, motivált emberek nélkül sajnos nem jutunk messzire.

Attól sem tekinthetünk el – ha már az időjárás viszontagságainak leginkább kitett ágazatról beszélünk –, hogy mennyire fontos pénzt és tudást fektetni az időjárási és klimatikus feltételekhez való alkalmazkodásba, ami szintén meghatározó eleme ennek a képnek. Nem kell a távoli múltban keresnünk a példákat: idén június legvégére a 300 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár, a gazdálkodói károk mértéke pedig várhatóan meg fogja haladni a kárenyhítési alap nagyságrendileg 12,5 milliárd forintos keretét. A speciális kockázatok mellett jellemző az ágazatra a hosszú termelési ciklus is; ennek következtében kiemelten fontosak a termelők számára a napi működést és jövőbeli fejlődést szolgáló, kiszámíthatóan rendelkezésre álló hitelkonstrukciók. Ezek hiányára napjainkban nem lehet panasz: az elmúlt időszakban a kedvezményes hitelek súlya folyamatosan nőtt az ágazatban, a piaci hitelek részesedése 2021. december 31-én mindössze 14,1 százalékot tett ki.   Ezen   tendencia vélhetőleg a jövőben is fennmarad.

Évezredes múlt és a 21. század találkozása…

Egyértelmű tehát, hogy bármennyire hagyományos, évezredes múlttal rendelkező ágazatról van szó, folyamatosan fejlődő és korszerűen tartott tudásra van szükség, nem beszélve a gazdaságirányítási ismeretekről, menedzsment képességről, ami „must have” kiegészítője mindezeknek; csak így lehet (és így érdemes) megküzdeni az olyan összetett problémakörökkel, mint például a megfelelő tudástranszfer elérése, tőkeképes vállalkozás felépítése, időjárási kilengések kezelése, emelkedő bérek kigazdálkodása, a megtermelt alapanyagok további felhasználása, jól működő értékesítési csatornák kialakítása, technológiai tudás fejlesztése.

Összegezve a fentieket úgy gondolom, jól látszik az, hogy az agrárium, de főként az arról való közéleti diskurzus különböző életciklusokon ment keresztül. Jó lenne, ha mindezek esszenciájaként végre elérkeznénk egy fontos ponthoz, illetve felismeréshez, aminek a lényege nem más, mint hogy a mezőgazdaság az egyik leginkább értékteremtő szektora a gazdaságunknak, és úgy is kell(ene) vele bánni! Tegyük menővé a mezőgazdasági termelést! Lássuk meg és láttassuk is sokakkal, hogy az agrárszektor valójában az egyik legdinamikusabban fejlődő, a legmodernebb csúcstechnológia alkalmazásában is élen járó ágazat! Ezzel nem csak az ebből élők önbecsülését mozdíthatjuk előre, hanem egy nagy lépést tehetünk a virágzó vidék és az élhető kistérségek irányába is!

 

A jövő kereskedelme: így költünk mi – nemsokára!

adat, digitalizáció

Mi mással érdemes kezdeni a nyári „uborkaszezont”, mint egy kis gondolatébresztővel, ami ezúttal arról szól, merre tart az egyre digitalizálódóbb kereskedelem, hogyan befolyásolja az üzletpolitikát a masszív online jelenlét, ami most már elérte szinte a teljes társadalmat!

Jó olvasást! Krisán László

A téma-ötletet a júniusi „PORTFOLIO DIGITAL TRANSFORMATION 2022” címen futó konferencia adta, ahol egy teljes napon keresztül minden a legújabb digitális trendekről szólt, és persze arról, miként fogják ezek a közeli jövőnket meghatározni, némiképp minden bizonnyal át is formálni. A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége – ismertebb nevén VOSZ – kereskedelmi szekciójának elnökeként bizton állíthatom, hogy sokan és sokat gondolkodnak, gondolkodunk ezeken a kérdéseken, mert ezek közvetlenül érintik a cégek versenyképességét; ennek fontosságát pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, a vállalatok minden szintjén, ágazatspecifikus korlátok nélkül!

A digitális megoldások gombamód történő szaporodása kezdetben talán a pénzügyi szektorból indult, mostanra azonban szinte mindenütt jelen van, nézzük csak meg a telekommunikációt, a teljes ipari szektort, de az agráriumot vagy a szépségipart is. Természetes, hogy ez alól a kereskedelem sem képez kivételt. Ennek ellenére én magam úgy látom, hogy a kereskedelmi szektor ebből a szempontból még nem tart azon a szinten, amely kívánatos lenne…

Miért mondom ezt?

A trendek azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi terület 2013-2014 óta folyamatos bővülést produkál, éves szinten jellemzően 5-6 százalékot. Ennél jóval dinamikusabb a teljes kereskedelmi forgalom kb. 10-12 százalékát kitevő online kereskedelem növekedése, ami akár évi 30-40 százalékos intenzív bővülést is el tudott érni. Vessük össze ezeket, és hamar eljutunk arra a következtetésre, hogy a két terület egymással szinergiában még intenzívebb növekedést tudna felmutatni. Azaz, a végállomás előbb vagy utóbb a teljes kiskereskedelmi szektor automatizálása lesz – de ettől még meglehetősen távol vagyunk.

A tudást, a fejlődést fel kell használni!

A digitalizáció segítségével jóval könnyebben és gyorsabban követhetők a fogyasztói igények, ami azért kiemelten fontos, mert tudnunk kell: a ma fogyasztója már nem az a vásárló, aki tegnap volt, és ez a tendencia nem fog megváltozni. Ezért is vélem úgy, hogy az innovációba akkor is megéri befektetni, ha az adott pillanatban még nem számszerűsíthető, hogy egy-egy újítás mennyit dob majd cégünk üzleti eredményén, ugyanis egyre látványosabban adja tudtunkra a környezet: nem elég a „mából” kiindulni, jobban tesszük, ha a változást is bekalkuláljuk a folyamatainkba.

A jogszabályi környezet olykor még hiányos, de ne felejtsük el, hogy a szabályozás általában a meghatározó események után kullog, a globalizált világra pedig abszolút igaz, hogy a nagy trendeket, innovációkat csak minimális mértékben befolyásolja a nemzetállamok által kialakított jogi környezet…

De térjünk is rá arra, mik azok a konkrét elképzelések, amelyeket néhány évvel, főleg évtizeddel ezelőtt a science fiction kategóriába soroltunk volna, most azonban a küszöbünkön kopogtatnak bebocsátást kérve.

Valóra vált álmok

Azt hiszem, egy ilyen lista első helyére a drónok kívánkoznak, ezek ugyanis annyira sokrétűek, hogy speciális változataik számos szektorban hasznosíthatók. A kereskedelemre kihegyezve az előnyöket, ki kell emelni a szállítás gyorsaságát, az emberi hibák, balesetek csökkentését, és a szén-dioxid kibocsátás elmaradásának köszönhetően a környezet védelmét.

Digitális megoldásokkal csúcsra járathatjuk a vásárlás élményét is, hiszen egyfajta kiterjesztett valóságot hozhatunk létre; ennek a hatékonysága a különböző játékoknál már megmutatta önmagát. Úgy gondolom, nem is kérdés, hogy a virtuálisan felpróbálható ruhák, szelfi-kompatibilis rendszerek, online, valós idejű lakberendezést támogató alkalmazások teljesen új szintre fogják emelni a felhasználói élményt.

Még mindig van tovább…

Kijelenthető az is, hogy nem állunk messze az ún. IoT – Onternet of Things, a „dolgok internete – elterjedésétől, ami nem tesz mást, mint egyes termékek online nyomon követését. A hűtőszekrény érzékeli, hogy állunk pl. a tejjel, számba veszi a felhasználói szokásokat, és emlékeztet rá, hogy mikor vásároljunk, de akár össze is kapcsolódhat online értékesítő rendszerekkel. Innen már csak egy lépés az előfizetés alapú vásárlás, mint ahogy nem elképzelhetetlen a hangvezérelt költekezés sem.

Mindezek a személyre szabott értékesítési megoldások nagyban függenek a Big Data terjedésétől, elfogadottá válásától, ami megosztó téma főleg itt, Európában, és a jelenlegi adatvédelmi szabályok fel is állítanak bizonyos korlátokat a fogyasztói profilozás terén. Mivel azonban a technológiai ugrásokat napjainkban nem az „öreg kontinens” diktálja, csak idő kérdése, hogy mi is találkozzunk a digitalizáció új dimenzióival.

Hogy van-e mindennek veszélye? Kétségtelenül. Visz-e előre? Erre is csak az előző válasz adható. Mert életben, versenyben tartja a cégeket, csökkenti a működési költségeket, lehetővé teszi új vevők elérését, segíti az optimális árképzést, készletgazdálkodást, és nem utolsó sorban: forradalmasítja a vásárlás élményét. Magánemberként eldöntheti mindenki, tetszik-e vagy sem, választhatunk, mennyire akarunk belemerülni a virtuális univerzumba, egy azonban biztos: cégként figyelni kell az egyre gyorsabban terjedő trendeket, e nélkül a saját sírunkat ássuk!

 

Forgószél a magyar gazdaságban: mit hoznak magukkal az extraprofit-adók?

adó, tax

Tapasztalok némi felbolydulást a közelmúltban bejelentett adózási csomag nyomán, ami nem is csoda, hiszen a cégautó adó emelésétől kezdve a mamutcégeket érintő extraprofit adókig rengeteg változást hozott az új kormányzati ciklus. Ez az írás arról szól, hogy összevetve a korábbi tapasztalatokkal, mi várhat ránk és miért az új adózási szabályokkal – különösen pedig a rettegett inflációs hatásokkal – összefüggésben. 

Jó olvasást! Krisán László

Adóemelés, pótadó, extraprofit adó… Valljuk be, nem hangzik jól. Összefüggésekben gondolkodó emberként viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy a veszteséget számolgatva ennél a pontnál megálljunk, és jó magyar szokás szerint a rendszert, a politikai vezetést, a háborút, a Nyugatot vagy éppen a Keletet célkeresztbe állítva szidjuk – ki-ki a maga szája íze szerint.

Igen, lehet azt is, csak nem visz előre, sőt, sehová sem visz. Amivel most megítélésem szerint foglalkozni érdemes, az adóemelések bevezetésének előzményei, okai, a múltban tapasztalt reakciók vizsgálata, mert mindezeket megnézve lehet beszélgetni arról, hogy mit várhatunk az előttünk álló időszakra nézve.

Adók voltak vannak és lesznek

Először is szögezzük tehát le, hogy a most behozott adóterhek a 2010-es ún. válságadók mintáját követik. Akkor a meghatározott szektorokra (pénzintézetek, energia, telekommunikáció, kiskereskedelem) kirótt adók összege a 2010-es GDP nagyjából 1,3 százalékát érte el, most is körülbelül erre lehet számítani. 2010-ben csődöket, szektorális összeomlásokat vizionáltak sokan, ahogy most is megy az össznépi borúlátás, gazdasági pesszimizmus, de véleményem szerint mindezek előtt meg kell nézni, hogy hosszútávon milyen eredményt hozott a kiválasztott területek kemény megadóztatása!

Az adóterhek és az infláció nem járnak kéz a kézben

Az ország kimászott a csődközeli helyzetből, a gazdaság fellendült, a bérek emelkedtek, és összességében egy gazdaságilag abszolút felívelő pályára sikerült ráállni. Az infláció ugyan enyhén megemelkedett (a 2009-es 4,2 százalék után a következő évben 4,9 százalék volt az általános áremelkedés üteme), de nem szállt el. Magyarán szólva az extraprofit adó és az adórendszert érintő más szigorítások nem járnak automatikusan kimagasló inflációval!

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról – pont a 2010-es és a 2022-es helyzet eltérő kiindulási alapja miatt –, hogy meglehetősen nagy a különbség a korábbi és a mostani gazdasági környezet között. Ez a körülmény nyilvánvalóan eltérő hatásokat eredményezhet.

Lássuk, miért is!

A 2010 előtti válságokkal terhelt időszakban a hitelezés befagyott, a fogyasztás beszakadt, mind a lakosság, mind a vállalatok a hitel-kamatok visszafizetését nyögték. Ennél fogva a vállalatoknak nem volt valódi átárazási ereje, nagy versenyről nem beszélhettünk az áru- és szolgáltatási piacon, a kínálat bőséges volt. Most ehhez képest mit tapasztalunk? Az elmúlt évek érzékelhető reálbér-emelkedést hoztak, a munkanélküliségi ráta közelíti a történelmi mélypontot (a magyar gazdaság szinte elérte a teljes foglalkoztatottságot, gyakorlatilag rengeteg területen munkaerőhiány van). A hitelezés továbbra is rendkívüli mértékben bővül, köszönhetően a különböző gazdaságpolitikai támogatásoknak, és ehhez még nyugodtan hozzávehetjük a kínálati korlátokat, vagyis azt a tényt, hogy a fogyasztók bizony versenyeznek a termékek és szolgáltatások megvásárlásáért.

Ebben a gazdasági környezetben természetesen nem lehet azt várni, hogy a vállalatok ugyanúgy viselkedjenek, mint a 2010-es évek elején. Így aztán, mindezen okok együttes fennállása miatt könnyen lehet, hogy lesz átárazás, lesz általános áremelkedés bizonyos területeken, azonban az infláció alakulását tapasztalva biztos, hogy nem választható szét egyértelműen, hogy az áremelés mekkora része fakad az emelkedő bérköltségekből, a növekvő adóterhekből, az alapanyagok és félkész termékek drágulásából, az energiaszámla növekedéséből, vagy épp a logisztikai és tárolási költségek emelkedéséből.

Összetett kérdésről van tehát szó ismét, ne elégedjünk meg az egyszeregy-típusú, leegyszerűsítő magyarázatokkal.

Az új gazdasági modell origója: fenntarthatóság

fenntarthatóság

Nem mondhatjuk, hogy unalmas időket élünk, sokszor több is az izgalom annál, amire a legtöbben vágynánk… Gazdasági szakemberként figyelve, elemezve a folyamatokat, egyre inkább úgy vélem, hogy testközelből nézhetjük végig egy új gazdasági modell születését és az arra történő, rekord sebességű átállást. Miért gondolom így? 

Jó olvasást! Krisán László

Szokás a természettudományok gyors fejlődésére példaként hivatkozni, mint amely forradalmi, már-már követhetetlen változásokat hoz a mindennapjainkba, és nem véletlenül. Ezzel tényleg együtt élünk, mindenki a saját bőrén látja és tapasztalja, hogy a világ egy szempillantás alatt képes átalakulni egy-egy tudományos újítás hatására.

Nincs ez másként a társadalomtudományok frontján sem, még ha nem is mindig ennyire nyilvánvaló, hogy éppen korszakos változásokat élünk meg! A közgazdaságtan is velünk, a társadalommal együtt lüktet, a régi, általánosan elfogadott és kőbe vésettnek hitt törvényszerűségeket pedig gyakran felülírja az élet. A holnap problémáit ugyanis soha nem lehet a tegnap eszközeivel megoldani.

Mire gondolok?

Évtizedeken keresztül a GDP, azaz a gazdasági növekedés volt egy ország sikerének legfontosabb mércéje, alfája és ómegája, megkérdőjelezhetetlen mutatója. Mostanában viszont egyre inkább felnövekszenek mellé olyan új szempontok, amelyek a GDP-megszállottságot letaszíthatják az egyeduralkodó trónjáról. Kétségkívül megszoktuk a pénzt, az anyagi javakat, a tulajdont, a státuszt, a presztízst, a növekedést, ez a hozzáállás azonban már nem fenntartható. Még a Római Birodalom is fejre állt, amikor azt hitte mindenki, milyen jól megy, milyen szervezett… ezt nem más emlegette előszeretettel, mint Demján Sándor, Magyarország egyik legsikeresebb nagyvállalkozója, ami azt kell, hogy jelentse számunkra, hogy mindig számítani kell a változásra.

A folyamatos profithajsza mára oda vezetett, hogy saját magunknak ártunk, hosszú távon mindenképpen. A jó magyar közmondást idézve, vermet ásunk, beleesünk, így együtt, a „nagy haladó világ”.

A változás az állandó

A GDP például nem veszi figyelembe az ember okozta környezeti károk negatív hatásait. A GDP növekedhet természeti katasztrófák és szennyezések idején, gyarapodhat a bűnözés hatására is, meglendülhet háborúk idején. Hiszen a keletkezett károk helyreállítása, új eszközök beszerzése, emberek tömegének bevetése mind-mind pénzáramlással jár együtt, növelve a gazdasági teljesítményt.  De hol van itt valójában a nemzetgazdaság jóléte, az életminőség emelkedése?

Mindenki zöldül

Az ilyen és hasonló kérdések elvezetnek oda, hogy a tisztán gazdasági szempontok mellett egyre inkább előtérbe kerül a fenntarthatóság, nemegyszer hallani a „nemnövekedés” útjáról, és tényleges beavatkozások is történnek a közérdek védelmében. Kezdetben persze csak hangzatos szólamok és egy eltökélt kisebbség nézetei voltak ezek, de most már ott tartunk, hogy az EU „zöld megállapodást” fogadott el . Vállalta, hogy 2050-re megvalósítja a klímasemlegességet, és ez a politikai agenda leszivárog a konkrét intézkedések szintjére is. Nem kell varázsbot-megoldásokra gondolni, mert azok nincsenek, de azért eszközöcskék vannak és terjednek is. A támogatások, adózás terén terjedő zöld programok, a hitelezésben terjedő prioritások azt mutatják: terjed az a szemlélet, ami felvállalja, hogy a fenntartható, környezetbarát célokat megvalósító fejlesztések, beruházások kedvezőbb konstrukciókkal vehetők igénybe. És nem csak az EU tolódik ebbe az irányba. Ha lassabban, halkabban és sok kérdőjellel megtűzdelve is, Kína sem tétlenkedik ezen a téren, mert ők aztán – évezredes birodalomként – egészen biztosan hosszú távra terveznek… 

A beavatkozás tehát elkerülhetetlen

Nem más ez, mint a fenntarthatatlan pályán haladó világ, a klasszikus piacgazdaság farkastörvényeinek meghekkelése, vagy legalábbis az erre való törekvés. Most kell erőszakkal változtatnunk a folyamatainkon minden téren, hogy a jövő nemzedékeinek is élhető gazdasági és természeti világot hagyjunk örökül.

Így hát nincs kétségem afelől, hogy a következő évek közgazdaságtani kulcsfogalma a fenntarthatóság lesz, és azt is biztosra veszem, hogy az új modell térnyerése – még ha döcögve is indult – soha nem látott sebességgel fog végig robogni a ma ismert világunkon, mert ez minden téren így megy. Nem csak a járvány tarol fénysebességgel a glóbuszon; most, hogy már tényleg mindenhol bejött a digitalizációnak valamilyen verziója, a tudás és a kreativitás is egyre többek számára elérhető – élni kell vele!

Koronavírus, orosz-ukrán konfliktus, globális kihívások – de mi történik a kínai piacokon?

Kína

Hogyan hat egy háborúval megspékelt járványhelyzet Kínára? A nagyhatalmak közti „nevető harmadikként” várják a konfliktus kimenetelét, vagy ezerrel próbálják menteni a piacaikat, gazdasági kapcsolataikat ők is, ahogy a globális játszótér többi szereplője? Ez a téma érdekel engem ma, szerintem érdemes átgondolni, számba venni a várható újabb változásokat a piacon. 

Jó olvasást! Krisán László

Érdekes megfigyelni, hogyan válik a különböző szakterületek mélyelemzőjévé a teljes magyar társadalom egy-egy krízis közben. A futballszakértés ugye mindenkinél alap; erre két éve „a tízmillió járványológus” országa lettünk, de bemutattuk azt a bravúrt is, hogy idén februárban szinte napok alatt katonai szakértővé avanzsált számos honfitársunk. És hát, ahogy a járvány és a háború vastagon érinti a gazdaságot, ez a terület sem maradhat ki a jóból.

Mire gondolok?

Nem egyszer hallom, hogy Kína milyen kényelmes helyzetből figyeli a háború alakulását, nincs is más tennivalója, mint „várni és várni”, ideje van, gazdasági ereje van, mi baj történhet?

Nos, nekem erről kicsit más a véleményem. Itt is beköszön ugyanis az a szempont, amit nem győzök újra és újra hangsúlyozni, hogy a globálissá vált világban nincsenek elkülöníthető enklávék, amelyek kivonhatnák magukat a gazdaság világméretű játékszabályai alól. A tőzsdemozgások, a kereslet-kínálat törvényszerűségei nem torpannak meg a kínai nagyfalnál és nem törnek meg a Csendes-óceán hullámain sem, azok bizony terjednek láthatatlanul is.

Amit az elmúlt pár hónapban megfigyelhettünk a kínai gazdaság háza táján, az pont nem a nyugalom és higgadtság kora volt. Az elmúlt hónapokban olyan dolgok történtek, amilyenekre utoljára 2008-ban volt példa: a Hang Seng China Enterprises Index március közepén több mint 7 százalékkal esett vissza, ezzel párhuzamosan a Hang Sang Tech Index is jelentőset zuhant. A nagy technológiai részvények értékvesztése hosszú ideig tartó emelkedő trendet követően még korábban megindult, és ne felejtsük el a tavalyi év botrányát, az ingatlanpiaci Evergrande-t sújtó negatív eseményeket sem.

Ilyen szintű visszaeséseknél már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csak a piac csapongásáról van szó; jelentős, akár rendszerszintű problémák húzódhatnak meg a háttérben.

Miről is van szó Kínában, mi történt a közelmúltban?

Továbbra is kihívás a koronavírus, annak újabb hulláma. Szép csendben ugyan, az ukrán front és a nyugati nyitások árnyékában több tízmillió ember került vesztegzár alá több tucat kínai városban, köztük az egyik legjelentősebb kereskedelmi központot jelentő Sanghajban. És ez – a minden szempontból hatalmas kínai erőforrások dacára – meglátszik a gazdaság egészén. Visszaesett az ipari termelés: az áprilisi hírek 2,9 százalékos csökkenésről szóltak éves összevetésben, ami a legrosszabb eredmény azóta, hogy a pandémia kitörésekor 13,5 százalékos visszaesést regisztráltak. Tendenciózusan szűkül a kiskereskedelmi forgalom is; ez a márciusi 3,5 százalékos ütemről áprilisra 11,1 százalékosra gyorsult éves bázison számítva. A lezárások megbénítják a gazdaság elég jelentős szegmenseit, az új banki hitelezés áprilisban évek óta a legalacsonyabb szintet érte el, és a munkanélküliség is megugrott.

Azután nem csak mi vagyunk a háború szomszédságában. Kína – habár sok tízezer kilométerre fekszik a harcok helyszínétől – mintegy 4200 kilométeren határos Oroszországgal. Az oroszok körüli bizonytalanság pedig hatalmas, éppúgy, mint az ebből fakadó globális gazdasági lassulás, és a növekvő kockázatok.

Végletes következmények lehetnek

Zsugorodó exportról, visszaeséstől szenvedő feldolgozóiparról érkeznek a hírek, és ez bizony még Kínát is megütheti. A kínai gazdaság ugyanis mindennél jobban érdekelt a növekedésben: állandó expanzióra rendezkedett be, és ennek következtében nem igazán van felkészülve a globális növekedés lendületének további, ilyen mértékű lassulására.

A növekvő energiaválság szintén kihívást jelent, amit a befektetők gyorsan le is reagálnak: a veszélyeztetett ágazatokban működő vállalatok részvényeit megkezdték leépíteni.

Kína tehát az elvitathatatlan gazdasági ereje ellenére sincs egyszerű helyzetben.

Jól tudja, hogy nagyon sokat veszíthet abban az esetben, ha kockára teszi a nyugati országokkal (az USA-t és az EU-t beleértve) kialakított gazdasági kapcsolatát; gondoljunk csak az orosz oligarchák ellen hozott büntetőintézkedésekre (akik azért valamelyest felkészülhettek ezekre, mégis sok fájó pontba sikerült betalálni)… Az utóbbi évek jelmondata lehetne, hogy bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet, így a befektetők aggodalma nem alaptalan, a kínai vezetés pedig nem tudhatja, hogy egy-egy „kellemetlen” lépés mit vált ki a nyugati partnereiből.

Ez a fajta bizonytalanság vitathatatlanul beköszönt a kínai tőzsdére is; a hullámvasút effektus jól látható. Mint ahogy az is, hogy Kína rendkívüli módon érdekelt a háború mihamarabbi lezárásában, hiszen a mostani helyzet elhúzódásával közvetett módon a kínai gazdaság is rendkívül sokat veszíthet. Mindezekre figyelemmel úgy vélem, a nemzeti tőkepiac fejlesztése az elkövetkező időszak kulcsfontosságú eleme lesz a kínai gazdaságpolitikusok számára…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás