GAZDASÁG Archívum - krisanlaszlo.biz

5 éve tartó gazdasági megpróbáltatás

A gazdaság komplex hálójában számos kimondott és kimondatlan alapelv van jelen, amely közül az egyik – a jelenlegi témánkat tekintve – legfontosabb talán azzal van összefüggésben, hogy a gazdaság hosszú távon nem konstans egyensúlyi állapotában van, hanem változások váltják egymást: úgymint „növekedés → visszaesés → (pangás) → majd újbóli növekedés”. Ebben az értelemben, ha válság van, az nem egy hiba, hanem a gazdasági rendszer egyik elkerülhetetlen eleme. Noha ezt sok vállalkozás még mindig nem tudatosította magában. Ahogy a természetben, úgy a gazdaságban is elképesztő erővel bír a „visszatérés az átlaghoz” nevű jelenség, más szóval: a felívelések sosem tartanak örökké: Sem a reálgazdaságban, sem pedig a pénzügyi piacokon. Jelenleg éppen ennek a folyamatnak lehetünk szemtanúi. Nézzük meg együtt, hogy mit is látunk!

Jó olvasást, Krisán László

Elrendeltetett?

A válságra való hajlam a mai modern gazdasági rendszerből sem tűnt el – 2020 óta ezt meg is tapasztaljuk, sőt azt az alapvetést is, hogy minden válság valamiben más, mint az addigiak. Gondoljunk csak az elmúlt öt év gazdasági kihívásaira: koronavírus, energiakrízis, inflációs nyomás, háború, tavaly a fogyasztás és hitelezés drasztikus visszaesése… Mindezek következtében jutottunk el odáig, hogy az utóbbi 2 évben valóban érezhető gazdasági visszaesés következett be.

De folytatva a kihívások sorát, megemlíthetjük a globális nagyhatalmak megélénkülő versengését, és annak hatásait a világgazdaságra, ugyanakkor az ajtónkon kopogtat a természeti válság, ami hamarosan ránk fog robbanni.

Ha reális helyzetértékelést szeretnénk Önöknek nyújtani, azt mondhatnám, hogy nem rózsás a helyzet. Sem nálunk, sem másoknál, de azt is mondhatom, hogy mindenre van, és kell és lesz megoldás, és nincs olyan, hogy nincs.

Mindig derűre ború és fordítva

Nos, úgy látom, hogy ez a fenti felsorolás már önmagában – minden egyéb gazdasági mellékhatás nélkül – is bárkit odavert volna és oda is vert, viszont ez nem csoda. Ezt tudomásul kell venni, hogy 10 szárnyaló szuper év után pár év „szívás” belefér, azzal, hogy meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy tudatosan tudjuk menedzselni ezt a helyzetet. Tudatosítani kell a vállalatvezetőknek azt is, hogy ebből ki kell tudni jönni. Ha nagyon elméleti síkra szeretném terelni ezt, bedobhatnám a „Kondratyev féle gazdasági ciklusokat” is. Kondratyev szerint az ötven-hatvan évenként, a technikai fejlődés korszakai, az új találmányok bevezetése, elterjedése, majd kifutása és az újabb minőségi szakaszba lépés okozza a hosszú gazdasági hullámokat. Sok szerző a 2008-as időszakot tekintette a következő nagy válságnak, azonban az nem igazán illett bele a Kondratyev-ciklusokba – ezt én már akkor is hangsúlyoztam. És sokkal inkább a jelenlegi helyzetet tartom beilleszthetőnek ebbe a ciklusba. Ha visszatekintünk, nálam így jön ki az 50-60 éves gazdasági hullámzás.

ciklus: a gőzgép kora, 1770–1830
ciklus: a vasútépítések kora, 1830–1870
ciklus: az elektromosság és a nehézipar kora, 1870–1910
ciklus: az olaj és az autógyártás kora, 1910–1970
ciklus: 2020-as évtized válságai

Kondratyev azt is mondta, hogy a válságok egyfajta megtisztulást is hoznak, s lehetővé teszik az új fejlődési szakaszok beindulását. Nos, ezzel teljesen egyet értek, és úgy látom, hogy a hazai kkv-szektor ki tud jönni a mostani válságból is.

A tapasztalaton alapuló tények

Ezt a több mint 22 éves, kimondottan kkv-kkal kapcsolatos tapasztalatommal mondom, hiszen a magyar vállalati szektor már sokszor bizonyította életképességét, kreativitását és megoldás-orientáltságát. Ezzel párhuzamosan azt is kijelenthetem, hogy valamennyi nemzetgazdasági válság leküzdésének és megoldásának kulcsa, abban a kkv-szektorban keresendő, amely a foglalkoztatás kétharmadát, a hazai GDP több mint 50%-át és az export kb. egynegyedét adja. És egy, kb. két évtizede hangoztatott további fontos tézist sem szabad figyelmen kívül hagyni: „a kkv = lakosság, hiszen a vállalkozó napközben üzletet csinál, GDP-t termel, este és hétvégén viszont magánemberként viselkedik, fogyaszt, beruház és megtakarít”.

Ez a saját gazdaságfejlesztési keretrendszerben és gondolkodásomban egyben azt is jelenti, hogy erre a szektorra kell fókuszálni, őket kell helyzetbe hozni, és a nagy létszám és kiterjedés miatt egészen biztosan nagyot tudnának húzni. Kicsit gazdasági nyelven szólva azt is mondhatnám, hogy minden egyes jól célzott, kkv-szektorba allokált forrás, többszörösen megtérül, a magyar társadalom és magyar gazdaság fejlődését szolgálva – főleg olyan időkben lehet célszerű erre a szektorra lőni, mint a mostani, amikor

a német gazdaság tartósan gyengélkedik, és gazdasági kilátásai is hónapról hónapra rosszabbak (a német gazdasági üzleti hangulat indexe több mint felére zuhant az előző hónaphoz viszonyítva – 42 pontról 19 pontra).
az EU belső viszályai nem, hogy mérséklődnének, hanem inkább felerősödnek, azzal, hogy a kontinens versenyképessége is tartósan gyengül,
miközben az USA választásokra készül és Kína is belső kihívásokkal küzd, miközben világuralmi törekvései egyre meghatározóbbak.

Minden mindenre hatással van…

Ezek a globális erőviszonyok pedig kihatnak ránk is, ezért is célszerű a gazdaság erejét növelni, kkv alapú immunrendszerét folyamatosan erősíteni.

Egyrészt azért, mert valami tartalékuk még van, így ha kapnak addicionális támogatást, az jelentős lendületet adhat számukra, másrészt meg azért, mert a negatív után automatikusan következik a pozitív, amit érdemes kicsit megtámogatni…

Fentieket összegezve gondolom azt, hogy nem kell extrém sötéten látni a helyzetet, hiszen azzal csak magunkat kergetjük tovább a mélybe. Miért felejti el mindenki az örömteli éveket???? Magyarországon volt egy évtizednyi prosperitás, most pedig mindenki úgy tesz, mintha nem lenne kiút. Pedig van!!

Elég, ha csak megnézzük, hogy a devizahitelezést és a pénzügyi világválságot követő 2010-es időszakban milyen állapotban voltak a magyar vállalkozások és háztartások, és mi a helyzet most, 15 évvel később: óriási előrelépés történt, ez nem vitatható. Ez annak köszönhető, hogy akkor is elhitte a világ, és elhittük mi is, hogy a rossz után a jó következik. Akkor is „kiültük” a rossz időszakot, és most is túl vagyunk már a nehezén! Még ha fél lábon is töltöttük az elmúlt pár évet, most már látható, hogy hamarosan újra két lábra állhatunk. Újra beindulhat a világgazdaság és akár az EU helyzete is javulhat, bár ez utóbbi esetében az „önsorsrontó dacos kisgyerek” viselkedés miatt abszolút benne van az, hogy saját magunkkal szúrunk ki leginkább, és az EU versenyképessége tovább romlik.

Na, de a lényeg az az, hogy nem lehet állandóan rossz valami, de ezt valóban szívvel, lélekkel, hittel ki kell tudni várni; vagy úgy elé menni a várható fellendülő hullámoknak, hogy már szörfdeszkán állunk.

saritundi In GAZDASÁG

Jó irány az FDI, de hagyni kell kibontakozni

A világgazdaságot a koronavírus-járvány ugyan megroppantotta, de fel is gyorsított bizonyos folyamatokat. Az új jelszavak – fenntarthatóság, digitalizáció – már nem csupán jelszavak: aki nem teszi őket magáévá, hamar a vert mezőnyben találhatja magát. A magyar cégeknek – köztük a hozzám legközelebb álló kkv-knak ráadásul nehezített pályán kell alkalmazkodniuk: tágabb gazdasági környezetünk, az Európai Unió (finoman szólva) nem tartozik a trendszetterek közé, és a helyzetet tovább rontja az uniós támogatások körüli bizonytalanság is.

Ilyen helyzetben mi lehet a követendő irány, a helyes gazdaságpolitika? Erre keresem a választ az alábbiakban.

Jó olvasást!

Krisán László

A múlt

A világgazdaság kijózanító verést kapott a koronavírus 1,5 éve alatt, de fontos, hogy ez előhozta a változás szükségességét is. Mostanra már nem idegen szó a „zöld koncepció”, a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság, a karbon, az ESG. Azaz úgy tűnik, hogy hogy a hagyományos – vagy talán a „múlt” limitált erőforrásaira alapozott – termelési módszerek helyett a környezetünket és önmagunkat kevésbé károsító, megújuló energiákra alapozott, az erőforrásokat hatékonyan felhasználó, a digitalizáció előnyeit kihasználó, a termelékenységet is javító megoldások kerülnek előtérbe.

Egy évvel ezelőtt, „Az új gazdasági modell origója: fenntarthatóság” című bejegyzésemben ezt írtam: „nincs kétségem afelől, hogy a következő évek közgazdaságtani kulcsfogalma a fenntarthatóság lesz, és azt is biztosra veszem, hogy az új modell térnyerése – még ha döcögve is indult – soha nem látott sebességgel fog végig robogni a ma ismert világunkon”. A világ vezető gazdaságai azóta sorra dolgozzák ki, fogadják el és kezdik megvalósítani a zöld cselekvési terveket. Nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam.

A jövő

A zöld, fenntartható, ESG-koncepció, ha tetszik, ha nem a kkv-któl (is) gondolkodásbeli változást követel meg – valamint az arra való igényt, hogy tudomásul kell venniük, hogy ez van, ezt kell szeretni.

A feladat az előre tekintés és ha nem lovagoljuk meg a változás hullámait, baromira le fogunk maradni, a földbe fogunk fúródni.

Képesnek kell lenni annak megértésére, hogy mára a termelési és szolgáltatási folyamatok új keretrendszerbe léptek. Minden arról szól, hogy

miként tudunk ebben az új keretrendszerben jövőképes üzleti tevékenységet folytatni,
mennyire tudjuk kihasználni a digitalizáció, az automatizáció nyújtotta előnyöket;
hogyan tudunk az energiával tudatosan bánni,
hogyan állunk az innovációhoz, az új tudáshoz, az új eljárásokhoz, az új eszközökhöz, és hogy képesek vagyunk-e a szükséges készségeket, képességeket mágnesként a cégünkhöz vonzani (és meg is tartani);
tudunk-e úgy gondolkodni, hogy ötleteink megvalósításához, új üzleti modellünk tartós üzemeltetéséhez ne legyen szükség a globális piacra, de a globális piacnak szüksége legyen arra, amit képesek vagyunk nyújtani.

Ezek nem egyszerű csuklógyakorlatok

Főleg olyan időkben, amikor a felkészültség szintjében hatalmasak az eltérések. Ez különösen akkor nyilvánvaló, ha a mikro szintről „kizoomolunk” a globális gazdaságra. „Magasabb” nézőpontból azonnal szembetűnik, hogy a felkészülés és a konkrét lépések versenyében egyaránt úrrá lett az egyensúlytalanság. Az űripar tökéletes képe a valós helyzetnek: miközben az amerikai űrhajókon utazó turisták az űrből szelfiznek, az EU „X szárnyúja” – ha egyáltalán, akkor – csak papíron létezik. Kína eközben már „fénysebességre” kapcsolt, gőzerővel ösztönzi az AI és új technológiák fejlesztését, miközben ugyanilyen ütemben folytatja a világ felvásárlását is… És vannak még olyan apróbb országok, mint például India, amely immár a föld legnépesebb állama, és amely szintén magasabb fokozatba kapcsolta a gazdaságát.

Le is maradtunk..

Az EU lemaradásáról egyébként hónapokkal ezelőtt már írtam, többek között ezt: „A világméretű versenyfutásban (megint) nem az EU tette meg az első lépéseket, és az előkészületek sem annyira kecsegtetőek. Azért azt nagyon remélem, hogy nem csak annyi esélyünk van, mint egy lufinak a nyílzáporban.” A cikkben előre jeleztük azt is, hogy az USA az óriási – protekcionista – ösztönző csomagjával rommá fogja verni a világgazdaságot, főként az EU-t. És lám-lám, ez is bejött. Sajnos…

Mekkora lábon lövés az is, hogy az EU betámadta a kínai elektromosautó-gyártást, miközben hibát hibára halmoz. Nem néz tükörbe és nem azt mondja, hogy versenyképtelen a sajtó belső folyamata, tehát nem önvizsgálatot tart, hanem totálisan másképpen, protekcionista módon próbálja kitiltani a versenytársakat. Hol is van a 4 szabadság elve? Az áruk, szolgáltatások, tőke és polgárok szabad mozgása?

Versenyképtelen vagyok, ezért kitiltom a versenytársakat? Ez elég bátor…

Viszont ránk nézve megint veszélyes hiszen ezzel a hazai akkumulátorgyártás bővülő kapacitásait is durván veszélyezteti. Jó ez nekünk?

Válságok árnyékában

Mindeközben a lassan 4. féle covid, a háború, az energiaválság után, az inflációs válság mellé megérkezett az újabb háborús konfliktus is a Közel-Keletre és erre kapjuk még a szinte kéthavonta változó úgynevezett ESG irányelvek körét, hatalmas terhet helyezve ezzel a vállalkozások, a finanszírozók és persze a politikai döntéshozók körére. Felvetődik azért bennem, hogy most tényleg ez a zöld irány a legfontosabb? Tényleg ezzel kell pont most, pont ilyen helyzetben tovább korlátozni a versenyképességet, és tényleg ezzel kell idegelni a vállalkozásokat, akkor amikor globális gazdasági problémák tömkelegén ülünk?

Bizonytalanság a köbön

(Akik egyébként nem is értik, hogy mi is ez és miért is tolja ezt az unió a nyakunkba és) Van egy szörnyű rossz megérzésem, hogy szerintem még az EU sem látja igazán azt, hogy mit szeretne ezzel az egésszel. Azt is mondhatnánk, hogy kb ez az Unió és a globális világ újabb píszí fétise, amivel próbálják a saját lelkiismeretüket megnyugtatni. Jelzem abszolút értem a magasztos elméleti célokat és magánemberként egyet is értek egy szebb, zöldebb, egészségesebb világgal a gyerekeim számára, de azért lássuk be, hogy a gyakorlat, az üzleti élet nem mindig a tankönyvi szövegek mentén mozog: ez az átállás nem túl jó akkor, ha ezzel viszont rövid távon óriási adminisztrációt tesznek a vállalkozásainkra.

Ettől függetlenül mi is értjük az idő szavát és ebben a zavaros helyzetben is aktívan és hathatósan próbálunk a vállalkozások segítségére lenni, ezért is döntöttünk a saját ESG cégünk megalapítása mellett, amelynek keretében hamarosan érdemi támogatást fogunk nyújtani a vállalkozásoknak.

De vissza a vezérfonalhoz: a világban a túlzó bürokrácia – a béna kacsa -, az érdekellentétek által fűtött Dagobert bácsis hatalmi viszályok állnak szemben a cselekvőképességgel. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a globalizáció azért már egyáltalán nem annyira trendi, szexi és kívánatos, mint amilyennek korábban beállították. Persze píszínek píszí.

DE mit tehet Magyarország ilyenkor?

Talán egy ilyen szemüvegen keresztül érdemes szemlélni Magyarország helyzetét. A „többhöz tartozásnak” (vagyis az uniós tagságnak) természetesen mindig voltak előnyei és hátrányai is, bár mintha most az utóbbiak kissé túlsúlyba kerültek volna

Szerintem természetes és teljesen érthető, hogy a ránk, magyarokra jellemző gyorsaságot, ügyességet és rátermettséget nem akarnánk beszorítani egy EU-s, merev keretrendszerbe, hanem – a magyarokra jellemző módon – kreatívan erős fantáziával és merészséggel akár a kiskapukat is megkeresve próbáljuk megtalálni a kitörés lehetőségét.

FDI

Azt gondolom, hogy az elmúlt évek FDI (közvetlen külföldi tőkebefektetés) -fókuszú gazdaságpolitikája pontosan egy ilyen kitörési pontot talált meg.

A magyar gazdaság irányítása „ráfeküdt” a globális tőke idecsalogatására. És jól tette! Gondoljunk csak bele, az EU-s források megvonása miatt most milyen helyzetben lennénk a nagy külföldi beruházások nélkül.

Nem állítom, hogy minden kifogástalan, de rajta vagyunk a megfelelő pályán, és ezt kell tovább nyomni gőzerővel, közben pedig belefér a finomhangolás is. A finomhangolás során pedig a minőségre, a tudásra, a gyorsaságra, az egyediségre, a megkerülhetetlenségre kell helyezni fókuszt.

Biztosíték nélkül

Már előre hallom is az ellenvetéseket, miszerint „jó-jó, de hát a most elinduló beruházások csak a jövőben fognak hasznot generálni”.
OK. És?

Az ESG mikor fog megtérülni?

Mi ezzel a baj? Nézzünk már kicsit magunkba… Ha beiratkozom egy egyetemre, az ott megszerzett tudást csak öt év múlva kezdhetem el valóban kamatoztatni. Így van ez a beruházásokkal is. A jelenben költséget generálnak, hasznot pedig a jövőben hoznak. Tudatosítani kell magunkban: a nagy beruházások (éppen azért, mert nagy beruházások) nem rövid távú befektetések. Éppen emiatt a gazdaság helyzetét sem lehet 1 vagy 2 vagy 3 negyedév adatai alapján megítélni, hiszen a beavatkozásoknak be kell épülniük a gazdaság mély szöveteibe, ehhez pedig idő kell.

Az FDI fókuszú gazdaságpolitika olyan irány, aminek hatásai főleg közép és hosszú távon érvényesülnek. A világrend átalakulása, a blokkosodási folyamat kellős közepén azonban óriási jelentősége van az FDI-nak és a technológia forradalom meglovagolásának. Nekünk pedig, bárki bármit is mond, fel kell ülnünk a technológiai fejlődés vonatára, méghozzá a lehető legintenzívebb FDI-bevonása mellett.

Bele kell állni!

Emellett pedig semmiképp nem szabad engedni, hogy az unió azért kaszálja el ezt a magyar utat, mert önmaga képtelen felvenni a versenyt a versenytársakkal.

Eközben pedig persze hogy a hazai kkv-kat támogatnunk kell abban, hogy átvészeljék a mostani káoszt és a felpattanás (remélhetőleg minél hamarabb bekövetkező) szakaszában beruházásokkal és fejlesztésekkel kapcsolhassanak magasabb fokozatba. Ebben meg – és naná, hogy hazabeszélek – a Széchenyi Kártya Program MAX+ hitelei komoly segítséget jelentenek.

saritundi In GAZDASÁG

Beteljesült rémálom

A világgazdaság eseményei előre jelezték a végkifejletet. Lehetett volna ez másképp is, ha nem csak megfigyelők vagyunk.

Jó olvasást, Krisán László

szeptemberében az alábbi címmel írtam egy rövid bejegyzést „Rémálmaim vannak. Vagy ez nem is csak álom, hanem akár egy lehetséges valóság?”

Akkor felhívtam a figyelmet arra, hogy

„mozog a teljes tőzsdepiac, minden volatilis, mindenki kétségbeesetten vár piaci információmorzsákra. Az amerikai tőzsdét emellett kifejezetten bizonytalan, pesszimista befektetői hangulat jellemzi. A kínai és az amerikai gazdaság szoros összekötöttsége pedig ehhez még minden mozgást azonnal áttétessé tesz. Csak példaként jelzem, hogy ha az Evergrande (Kína legnagyobb ingatlanfejlesztője) bedől, ami sajnos lehet egy reális forgatókönyv is az komoly pofont adhat a tőzsdei ingatlanpiaci cégek árfolyamainak. És nem csak Kínában.”

Most két évvel később, 2023. augusztusában a legfontosabb gazdasági hírek pedig éppen erről szólnak. Egészen pontosan arról, hogy az Evergrande az eddigi talán legnagyobb adósságátütemezést, illetve csődvédelmet kért. Mindez most újra felhívta a figyelmet Kína egyre súlyosbodó ingatlanválságára.

Már csaknem két évvel ezelőtt erre a kockázatra, problémás, életveszélyes trendre próbáltam felhívni a figyelmet. Mostanra pedig bebizonyosodott, hogy jogosak voltak félelmeim. Ami talán csak jajveszékelésnek tűnt részemről, az mára egy hatalmas maflás lett…

Érdemes figyelnünk egymásra, együtt és közösen gondolkodnunk… Hátha segít….

Akkor talán nem utólagosan kéne tüzet oltanunk, hanem már a szikránál elfojthatnánk azt…

saritundi In GAZDASÁG, HAZAI

Nagyon nem kellene megvárni, amíg beüt a krach!

Évtizedek óta figyeljük, tanuljuk, tesszük magunkévá a hazai vállalkozások működését és próbáljuk rajta tartani a kezünk és a szemünk a hazai kkv-szektor ütőerén annak érdekében, hogy a tényleges problémákat azonosítani lehessen és azokra megoldásokat lehessen készíteni. Közben pedig látom, elemzem a nemzetközi trendeket is, mert nem szégyen másoktól tanulni és érdemes elszerezni máshonnan a jó megoldásokat, gyakorlatokat. A mostani helyzettel kapcsolatban egy sokszor megfigyelt, komor tapasztalat jut egyre gyakrabban eszembe, amit egy erős kérdéssel tudok a legjobban kifejezni:

Miért van az, hogy a gazdaságban, a vállalkozások életében csak akkor történik jelentős változás, csak akkor avatkozunk be, amikor beüt a krach, amikor már – Shakespeare és Arany János szavaival – „kizökkent az idő”, amikor nyakunkon a válság, a káosz?

Ha pedig így van – márpedig így van –, akkor azonnal adódik néhány további kérdés: Ki a hibás mindezért? Egyáltalán: hibás-e valaki, vagy ez a normális, a „business as usual”?

Mi az oka, hogy a vállalkozások többsége csak sodródik az árral? Keressünk választ a kérdésre – akár árral szemben is…

Jó olvasást! Krisán László

A vállalkozások jelentős részének a „carpe diem” a működési elve, azaz a mának, a jelennek élnek. Persze van, amikor a jelen olyan, hogy érdemes „neki” élni: gazdasági konjunktúra idején, amikor az olcsó hitelek és még olcsóbb támogatások, a sorbaálló és rendben fizető vevők, a megbízható beszállítók határozzák meg üzletmenetet, szinte automatikusan „jönnek a számok”, töretlen a növekedés. Minden szép, minden jó. Mint amikor napfényes időben száll fel a repülő, és az utazást a legkisebb turbulencia sem zavarja meg.

De mi van akkor, ha leszakad az ég, és a gép viharba kerül?

Nos, akkor baj van. Akkor lefagy a mosoly az arcokról, akkor mindenki kétségbeesetten szorítja a majrévasat. Kitör a pánik…

Ilyen a vállalkozói lét, és ilyen a gazdaság egésze is. Tudomásul kell venni: nincs olyan, hogy mindig jó. (Ahogy persze olyan sem létezik, hogy mindig minden rossz.)

De mi történik, amikor kizökken az idő? Mindig vannak, akik megállnak, ijedten körülnéznek és elkezdenek gondolkodni a helyzeten. A következő lépés – ezt immár a harmadik válság tapasztalatai alapján meglehetős bizonyossággal merem állítani –, hogy mindenki elkezd fűt-fát ígérni, szánja-bánja, amit elmulasztott megtenni, és fogadkozik, hogy mostantól „nagyon másképp, nagyon tudatosan, nagyon ésszerűen és nagyon konzekvensen” fog működni.

Érdemes itt egy furcsa ellentmondásra rámutatni! Amikor családok, háztartások vagy más mikroközösségek azzal szembesülnek, hogy a bevételek és a kiadások közötti egyensúly felborul, akkor általában nem várják meg, amíg a helyzet végképp elmérgesedik, próbálnak időben lépni, hogy elkerüljék a legrosszabbat. Miért nem tesz így a vállalkozó is? Hiszen ő is ember! Miért gondolkodik máshogy délelőtt az irodában, mint este a családi körben? És miért csak válsághelyzetben lesznek élesek ezek a kontúrok?

Sorra merülnek fel a kérdések. Kinek jó ez a passzív lekövetés? A vállalkozásoknak? A gazdaságnak? A családoknak? Az államnak? Lehetne ez jobb, vagy másabb, ha időben felkészülnének? De mikor kellene felkészülni? És pontosan mire? A cégek kizárólagos felelőssége mindez, vagy az államnak is szerepet kell(ene) vállalnia? Kinek kellene az utat mutatni, hogy ne lépjünk bele újra es újra ugyanabba a csapdába?

De még itt sem állnék meg.

Vajon – éppen az előbbiek miatt – üdvözölnünk kellene a válságokat? Hiszen az előremutató vállalati reakciók csak a fekete leves után jönnek…

Ebből is látható: nagyon sok kérdés van bennem, meg is próbálom őket sorra venni – de annak is örülnék, ha Ti, kedves Olvasók, szintén segítenétek abban, hogy tisztábban lássunk, hogy megismerjünk minél több jó gyakorlatot.

Azt gondolom, hogy elsőként – de mindenképpen az elsők között – a következő kérdést kell feltennünk: rendelkeznek-e a cégvezetők a szükséges üzleti, vállalkozói, gazdasági, fiskális, monetáris, menedzsment ismeretekkel?

Azt gondolom ugyanis, hogy kétségbevonhatatlan tény a következő: ha a cégek pénzügyileg tudatosabbak lennének, rendkívül sok veszteséget meg lehetne spórolni úgy mikro (azaz vállalati), mint makro (azaz állami, nemzetgazdasági) szinten. Az előbbiekben sorra vett problémák gyökere éppenséggel a vállalati-pénzügyi tudás (szerény) szintjében és a tudatosság hiányában keresendő. Nevezhetjük ezt „elkényelmesedésnek”, „túlzott lazaságnak”, „rossz helyzetfelismerésnek”, „gondatlanságnak”, vagy éppen a „jól van az úgy” hozzáállásnak – valójában a kellő üzleti tudás hiányáról beszélünk.

Könyörgöm, vegyük már észre, hogy a gazdasági életet az elméleti közgazdaságtan által feltárt törvényszerűségek, a ciklikusság, a formális költségvetési, monetáris mechanizmusok alakítják! Olyasmik, amikről egyébként sokat olvashatunk, és amikre bőven volt már példa a múltban, amikről rendelkezésre állnak a tapasztalatok, így fel lehet készülni rájuk.

Csakhogy ezeket nem biztos, hogy kellő mértékben és időben ismerik fel a vállalkozások… Pedig azt gondolom, hogy ha jobban ismernék ezeket a formális gazdasági elveket, sokkal előrelátóbban vezetnék a cégeiket és jobb döntéseket is hoznának.

És akkor felvetődik a kérdés: valóban „csak ennyi”? Az lenne a megoldás, ha a vállalkozók gyakorlatiasabb, „vállalatiasabb” tudással bírnának?

Első körben azt gondolom, hogy a válasz: igen. Ez a megoldás, legalábbis a megoldás egyik legfontosabb pillére. Ha a cégvezetők tudatosabban figyelnék – például – a KSH adatait, a Magyar Nemzeti Bank vagy éppen a nemzetközi nagy bankok előretekintő elemzéseit, ha összegyűjtenék és elemeznék saját vállalati adataikat, akkor sokkal hamarabb felfigyelhetnének a válság bekövetkeztének korai jeleire.

De legyünk őszinték: annak felismerése, hogy „helyzet van”, csupán az első lépés.

Ha érezzük, hogy kezdünk megfázni, mit csinálunk? Jobb esetben pihenünk, meleg gyógyteát iszunk, vagy egy-egy megelőző gyógyszerhez nyúlunk – mindenki azt teszi, ami számára a legjobb. A fontos az, hogy elkezdünk beavatkozni a dolgok menetébe. És ha ezt ilyen jól tudjuk, amikor a saját egészségünkről van szó, akkor miért játszunk Pató Pál urat, ha a cégünk állapota „indul romlásnak”?

Hiszen az üzleti élet tapasztalata pont olyan, mint a megfázás. Aki egyszer túlesett rajta, felismeri, ha kerülgeti a kór, és azt is tudja, hogyan kell kezelni. Azok a cégek, amelyek már átéltek egy válságot, talán az akkori tapasztalataik alapján tudatosabban képesek készülni a következőre. De azok, akik csak könyvből tanultak a válságról, fel tudnak-e készülni a következőre? Nem biztos…

De akkor mit tehetünk?

Csak ismételni tudom: fejleszteni, erősíteni kell a pénzügyi tudatosságot, vállalati és állami szinten egyaránt. A vállalkozónak elemi érdeke, hogy folyamatosan bővítse pénzügyi ismereteit. Az egészséges vállalati szféra pedig természetesen az államnak is érdeke, hiszen így lehet stabil a foglalkoztatás, így jönnek rendben az adóbevételek, az innovációk.

Az elmúlt években, évtizedekben jómagam és a KAVOSZ tulajdonosaival együtt is tudatosan foglalkoztunk és foglalkozunk a témával. Mi magunk kutattuk, elemeztük és értkeltük a vállalati lét, a vállalkozóvá válás és a vállalati működés folyamatát, a pénzügyi tudatosságot, azt a nálunk 20 év alatt felhalmozódott tudást, a sok-sok jó gyakorlatot, amit összegyűjtöttünk. Mindezt rövidesen szervezett formában a vállalkozások rendelkezésére fogjuk bocsátani. Az okos ember a más kárából (is) tanul, tartja a mondás. De még ennél is jobb, ha vannak jó példák, amiket követni, adaptálni lehet – márpedig vannak!

COMING SOON

saritundi In GAZDASÁG, HAZAI

Számít a méret, avagy „k” és „k” között ég és föld a különbség

Sokszor felmerül a kérdés, hogy milyen egy ország „ideális gazdasági szerkezete”, mekkora súlya kell, hogy legyen az egyes iparágaknak, mennyire legyen diverzifikált a gazdaság. Általában előnyösebb, ha egy ország gazdasága sokszínűbb, összetettebb. Ennek magyarázata egyszerű: ha csak néhány ágazatra építünk, akkor nagy a kitettség, ha az érintett ágazatokban probléma adódik, akkor az a gazdaság egészét is térdre kényszerítheti.

Hasonló, bár nem ilyen egyértelműen megválaszolható kérdések merülnek fel a vállalatmérettel kapcsolatban is. A nagy kérdés a következő: milyen a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok „ideális aránya”? Ez a kérdés nagy szerepet játszik az olyan nagyszabású célkitűzések esetében is, mint a zöld fordulat vagy a digitális átállás – az ambiciózus célok ugyanis csak megfelelő vállalati struktúrával érhetők el.

Ebben a cikkben azt kívánom bemutatni, hogy miért is számít a méret.

Jó olvasást! Krisán László

Kezdjük a száraz tényekkel!

A kkv-k fontos szerepet játszanak az Európai Unió gazdaságában. A kkv-k adják a cégek 99 százalékát, ez a csoport biztosítja a munkahelyek 64 százalékát és termeli meg a hozzáadott érték 52,5 százalékát. Ugyanez érvényes arányaiban az USA-ra is! Nagy vonalakban már sejthető, de segítek: Magyarországon is hasonló a helyzet. A vállalkozások 99,9 százaléka mikro-, kis- vagy középvállalkozás, az alig több mint 1000 nagyvállalat adja a vállalkozások 0,1 százalékát.

Ezekből a számokból eszembe jut egy igen régi mondás: „Sok lúd disznót győz”. De miért is mondom ezt? Alapvetően azért, mert az a rengeteg, több százezer „mini cég” gazdasági tevékenysége évről évre összeadódik, és felveszik a versenyt a legnagyobbakkal. Ez nagyon jól hangzik, de mi van akkor, ha csak az egyes „mini cégeket” nézzük, elemezzük? Akkor is beszélhetünk a legnagyobbak és a legkisebbek között valós párhuzamról? Megemlíthetjük egyáltalán a versenyképesség fogalmát? Bátrak, vagy inkább vakmerőek vagyunk, ha összehasonlítást szeretnénk elvégezni? Nézzünk ennek a mélyére!

Ahhoz, hogy valóban megértsük miért is teszem fel ezeket a kérdéseket, egy már évek óta általam hangoztatott, tabudöntögető állítással kell kezdeni.

Van egy alapvető fogalmi problémám magával a kkv-kifejezéssel.

A vállalati szektorban szerzett több mint 20 éves tapasztalat alapján azt állítom, hogy olyan nem létezik, hogy kkv, ez a (statisztikában horgonyzó) kifejezés durván torzít. Hogy miért is állítom ezt? Nos, röviden azért, mert „k” és „k” között ég és föld a különbség. De kifejtem hosszabban is.

Itthon a mikrovállalkozások aránya nagyjából 94 százalék, a kisvállalkozásoké 4,7, a közepes méretű cégeké kb. 0,7 százalék – ebbe az utóbbi kategóriába 5–6000 vállalkozás tartozik.

Az arányok megfelelnek a „fejlett nyugat” mutatóinak. A probléma nem is a „mennyiséggel”, sokkal inkább a minőséggel kapcsolatban merül fel. Magyarországon ugyanis rendkívül nagy a különbség a legkisebb és a legnagyobb vállalkozások termelékenysége között. A nagyméretű, zömében multinacionális cégek termelékenysége több mint másfélszerese a hazai átlagnak – na ez már nem követi a nemzetközi tendenciát –, miközben a 9 főnél kisebb, szinte teljes mértékben magyar tulajdonú kisvállalkozások termelékenysége a hazai átlag fele, az 1 fős mikrovállalkozásoké pedig ennél is kisebb, tehát ez utóbbiak és a multik közötti termelékenység-különbség akár 4–5-szörös (!) is lehet. Ez olyan „versenyhelyzet”, amelyben a kicsik győzelmi esélye egy kerek számmal fejezhető ki… Visszatérve „a sok lúd…” analógiára, itt már megállapíthatjuk, hogy hiába van sok kicsi, azok hatékonyságával, versenyképességével, elkötelezettségével, tudás iránti nyitottságával már vannak problémák.

A legkisebb, nano méretű vállalkozások erős túlsúlyban vannak itthon.

(Forrás: ksh.hu 9.1.1.17. A vállalkozások teljesítménymutatói kis- és középvállalkozási kategória szerint)

kkv, vállalatméret

Újabb összehasonlítási szempontokat figyelembe véve újabb mintákat vehetünk észre, amelyek a magyaror vállalatstruktúra lényeges – és változásra bőven megérett – sajátosságaira mutatnak rá. Ezek a sajátosságok ugyanis nem a hazai viszonyok erősségeit mutatják, sokkal inkább a gyengeségeire, kitettségére mutatnak rá.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy a magyar gazdaságban a közepes méretű vállalkozások alig észrevehetők, miközben a nyugati országokban ezek a gazdaság stabil, megkerülhetetlen építőelemei. Szokták mondani, hogy a méret nem számít. Amikor ezt halljuk, általában hátra dőlünk, gondolkodunk, és megállapítjuk, hogy azért a méret sem elhanyagolható. Így van ez a vállalkozások körében is. Ha versenyben akarunk maradni, akkor sok helyen a méret már determinálja, hogy egyáltalán be tudok-e szállni a „nagyok” küzdelmébe. Pályára tudunk-e állni, vagy csak a pálya széléről próbáljuk felfogni, hogy mi történik azon a bizonyos fehér csíkon belül… A játékos szerephez fel kell nőni, a pályán, megfelelő taktikát kell követni …. Tudatos koncepció kell!

De miért baj az, ha nincs elég középvállalkozás?

A versenyképes tudással rendelkező, agilis szakemberek általában a középvállalkozásokat preferálják. Ha ilyen cégből kevés van, akkor maradnak a nagyvállalatok, hiszen a már említett termelékenység-különbség a kicsiket (mondjuk úgy) nem teszi vonzóvá. A leghozzáértőbbek így a külföldi tulajdonú cégeket fogják erősíteni. Mondanom sem kell: az ország elemi érdeke, hogy ez a helyzet (minél rövidebb időn belül) megváltozzon!
A nemzetközi példák többsége azt mutatja, hogy a globális nagyvállalatoknak a közepes méretű vállalkozások a fő beszállítói – nem csoda tehát, ha a hazai vállalatok a kívántnál sokkal kisebb mértékben tudtak beszállítókká válni.
A közepes vállalatok sokkal jobban állják a sarat a válsághelyzetekben, mint a szűk mozgástérrel rendelkező legkisebbek. Ennek a jelentősége az elmúlt évek történéseinek fényében tagadhatatlan.A visszájáról fogalmazva: minél kevesebb a közepes méretű cég, annál kevésbé válságálló a gazdaság egésze. Azért valljuk be… ez elég ütős érv.
A közepes méretű vállalatok sokkal inkább exportképesek, mint a kicsik (persze vannak kivételek).
Végül, de korántsem utolsósorban a közepesek stabilabb adófizetők is. A gazdaság egésze és (az adóbevételek növekedése révén) is profitál tehát abból, ha a középvállalati szektor erősödik.

Az állításaimat summázva kirajzolódik egy olyan erős pajzs, amellyel tartósan védhető egy gazdaság. Ezek alapján mondhatni, egyszerű a feladatunk, csak fel kell építeni ezt a pajzsot. De a kérdés csak, hogy miként? Kinek és mit kellene tenni? Mi lenne a konkrét megoldás?

Lényegesen nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tudatos vállalati növekedésre, azaz arra, hogy minél több hazai cég „nőjön fel” a „közepes méretű” szintre.

Az lenne tehát az ideális, ha minden kisebb méretű vállalkozás tulajdonosában érvényesülne a növekedés igénye. A növekedés, a vállalkozás életciklusának tudatos menedzselése persze nem egyszerű feladat, erre stratégiát kell építeni. Ez nem akadály, hanem erőforrást igénylő megoldandó feladat. A növekedés maga a fenntartható vállalkozás záloga!

Ezt az akaratot a legfelső szinten is támogatni érdemes: Az erős hazai középvállalati szektor „kinevelését” a gazdaságpolitika fontos iránya lehetne. Ugyanakkor a belső igény mellett kell a támogatás, mert egy céget fel lehet fújni mesterségesen is – mindenki tudna példákat mondani –, csak éppen az ilyen lufi könnyen kidurran…. Az erőforrásokat tudatosan kell kombinálni, ehhez magunkba kell nézni, és jól szervezni saját folyamatainkat, feladatainkat. Tudom, hogy nem egyszerű tükörbe nézni, hiszen akkor meglátjuk a saját hibáinkat, de ezek nélkül nem megy a változás.

Csak az az ország lehet igazán jövőképes és válságálló, amely tudatosan alakítja a gazdasági és vállalati szerkezetét. Meggyőződésem – és igyekszem is mindenkit meggyőzni róla -, hogy a középvállalati szektor erősítése Magyarország elemi érdeke. Tegyünk hát érte közösen!

saritundi In GAZDASÁG, KERESKEDELEM

A pozitív trendekhez a fogyasztói bizalom erősödésére van szükség a kereskedelemben

Ismét egy olyan írással jövök, ami nem az enyém, de a gondolatok száz százalékig tőlem vannak!

Jó olvasást! Krisán László

Nem egyszerű az elmúlt időszakról derűs képet festeni, hiszen a vállalkozások az egyik kihívás után lélegzetvételnyi szünethez sem jutottak, mire máris megérkezett a következő. A tervezett fejlesztések sok esetben háttérbe szorultak, egyetlen, közös cél került a fontossági lista élére: életben maradni. Interjúnkban Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, egyben a EuroCommerce Boardjának magyarországi képviselője a 2022-es év jelentősebb történéseiről, a jelenlegi helyzetről és a jövőbeni tervekről osztja meg véleményét és tapasztalatát.

A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.

– Hogyan teljesített tavaly a kiskereskedelem?

– A teljes kiskereskedelmi forgalom volumene több mint 5%-kal növekedett 2022-ben. Azonban, ha a számok mögé nézünk, és alaposan áttanulmányozzuk a Központi Statisztikai Hivatal jelentését, már sokkal árnyaltabb képet kapunk. Az látható, hogy az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 1,5%-kal csökkent, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 24,2%-kal nőtt. Látható, hogy eléggé kinyílt az olló az egyes termékkörökre fókuszálva. Nem is csoda, hiszen rendkívül nagy nyomás nehezedett a társadalomra és az üzleti szférára egyaránt. „Hatás-ellenhatás” mechanizmusok rajzolódtak ki. Egyrészt drámaian megemelkedett az infláció, ami természetesen lecsapódott a kiskereskedelmi forgalomban. Az egész tavalyi év arról szólt, hogy hónapról hónapra emelkedett az infláció, amit a vásárlók a saját bőrükön tapasztaltak. Ez alapvetően visszafogta a vásárlást.

Ennek, valamint az energiaárak drasztikus elszállásának enyhítésére a Kormány sem tétlenkedett, időben felismerve a helyzetet addicionális transzfereket nyújtott a lakosságnak (szja-visszatérítés, a nyugdíjasok részére kifizetett 13. havi nyugdíj, vagy éppen a féléves fegyverpénz). Ezek a beavatkozások elsősorban a társadalom védelmét szolgálták, hiszen alapvetés, hogy válság idején a kormány részéről, az állami beavatkozás, sőt, az ösztönző állami beavatkozás szerepe nemcsak felértékelődik, hanem egyenesen kötelező.

– Az FMCG-szektorhoz köthető cégek miként szerepeltek a tavalyi évben?

– Az üzleti szférának is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie. Ilyenek voltak többek között az elszálló energiaárak, az egyes termékekre bevezetett árkorlátozások, az ellátási láncok akadozásából fakadó áruhiány és az üzleti bizalmatlanság. Nem véletlen, hogy a cégek is igyekeztek minden eszközt bevetni annak érdekében, hogy a piaci helyzetüket és jövedelmezőségüket tudják biztosítani. Erre pedig szükség is volt, illetve van.

Kifejezetten lejtmenetben van a kiskereskedelmi forgalom teljesítménye, méghozzá általánosságban figyelhető meg mindez, azaz az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyeskereskedelemben, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, valamint az üzemanyag-kiskereskedelemben egyaránt.

– A vállalkozások összesített száma milyen irányban változott?

– A kiskereskedelmi üzletek száma határozottan csökken. Amennyiben pontos számokat akarunk nézni, akkor az látható, hogy már 2021 közepére is több mint 5800-zal csökkent 2019-hez képest a boltok száma, amiben a koronavírus-válság okozta problémák is erőteljes szerepet játszottak.

A boltmegszűnések üteme azonban már évek óta tart, a koronavírus-válság előtt is látható volt (évente ezres nagyságrendet jelentett). Ez a trend vélhetően nem fog megfordulni, gondoljunk csak a beszerzési árak gyors növekedésére, a mindenre kiterjedő inflációra, a folyamatos munkaerőhiányra, vagy éppen a megemelkedett bérköltségekre, végül az elszálló rezsiszámlákra. Ezek mind-mind negatívan érintik az ágazatot és kereskedelemben érintett egységeket.

– Mennyire volt jellemző a munkaerőhiány?

– A kereskedelemben már évek óta tapasztalható a munkaerőhiány, ami folyamatosan új megoldásokra kényszeríti a vállalkozásokat. Nem csoda, hogy a munkaerő-takarékos informatikai megoldások köre folyamatosan bővül, és ez a jövőben még inkább fel fog gyorsulni. Ez két ok miatt is nagyon fontos, egyrészt gyorsan változik a fogyasztói magatartás és a szokások, másrészt a kereskedelemben tapasztalható verseny (hazai és nemzetközi cégek/láncok között) is egyre élesebb. Ahhoz, hogy versenyben tudjanak maradni a cégek, nekik is be kell avatkozni, fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, amihez persze kellő mennyiségű pénzügyi forrás szükséges.

– Milyen új kihívások előtt állnak jelenleg a vállalkozások?

– Valódi strukturális problémák is jelen vannak az ágazatban. Ilyen többek között a digitalizáció és az automatizáció hiánya, valamint a fenntarthatóság kérdése. Mindez szoros összefüggésben áll az e-commerce-trendekkel, a big-data nyújtotta lehetőséggel. Ezekkel komolyan kell számolniuk a legkisebb cégektől kezdve a legnagyobbakig, olyan általános kérdésköröktől kezdődően, mint, hogy mennyire energiahatékonyak a hűtő- és/vagy fűtőberendezések, milyenek a nyílászárók, mennyire gyűjtöm az értékesítéssel kapcsolatos adatokat, azokat tudatosan felhasználom-e stb.

– A KAVOSZ Széchenyi Kártya Programjának milyen elemei vannak jelenleg?

– 2020-ban a koronavírus-válság megjelenésekor nagyon rövid időn belül jelentünk meg hathatós segítséggel a vállalkozások részére, majd utána az energiakrízis során is, és láthatóan a kereskedelmi vállalkozások is éltek ezekkel a finanszírozási lehetőségekkel. 2020-ról 2022-re közel megduplázódott a szerződött ügyletek száma a kereskedelmi ágazatban. Azt gondolom, hogy ez valódi visszajelzés számunkra.

A kereskedelmi szférában üzemelő vállalkozások is fel tudják használni a következő termékeket a Széchenyi Kártya Program MAX+-on belül :

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+, ami egy szabad felhasználású folyószámlahitel (a vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható), a hitelkeret összege maximum 250 millió forint lehet, és FIX 5% éves nettó kamattal vehetik fel a vállalkozások 1,2 vagy 3 éves futamidőre.

A Széchenyi Likviditási Hitel MAX+, ami egy szabad felhasználású forgóeszközhitel számla nélküli finanszírozással. Ennek 250 millió forint a maximálisan igényelhető összege, FIX 5% éves nettó kamattal vehetik fel a vállalkozások 3 éves futamidőre.

Kifejezetten mikro- és kisvállalkozásoknak szól a Széchenyi Mikrohitel MAX+, ami egy széles körű agrár és nem agrár beruházási célokra is felhasználható hitel. Akár kezdő vállalkozások is igényelhetik, maximum 500 millió forint hitelösszegig, szintén FIX 5% éves nettó kamattal akár 10 év futamidőre.

– Milyen egyéb módon képviselik a cégek érdekeit?

– A konkrét pénzügyi támogatáson felül erőteljes a szerepvállalásunk a EuroCommerce Bruxelles-ben, a kiskereskedelmi és nagykereskedelmi ágazatot képviselő legfontosabb európai lobbiszervezetben, amely 27 ország nemzeti szövetségeit és a vezető globális kereskedő szereplőit tömöríti. A mintegy 26 millió európai munkavállalót magában foglaló szervezet Boardjának tagja vagyok a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének képviseletében, mióta Magyarország az EU-hoz csatlakozott. A szervezet fő feladata a kereskedelmi ágazatot érintő legfontosabb témák, folyamatok, jogszabályok az Európai Bizottság előtti, valamint a teljes EU-s adminisztrációs mechanizmusban való érdekérvényesítése.

Az elmúlt időszakban kiemelten foglalkoztunk az ellátási láncok megszakadásával jelentkező kihívásokkal, az inflációval, a hatósági árakkal, az orosz–ukrán konfliktus kereskedelmi szektort érintő következményeivel, másrészt az energetikai hatékonyságjavítási és fenntarthatósági kérdésekkel. A EuroCommerce további feladata, hogy a szektort érintő input anyagokkal lássa el az Európai Bizottságot – és lobbiszervezetként lépjen fel az ágazat fejlesztéséért. E kérdéskörökben a hazai érdekeket kiemelten képviseljük.

– Hogyan látja a jövőt?

– A jövőre vonatkozóan sok a bizonytalansági tényező, de talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként alakul a fogyasztói vásárlóerő. Ez attól függ, hogy milyen béremelések valósulnak meg ebben az évben (az év egészét tekintve), illetve hogyan alakul az infláció. Erőteljes az a meggyőződésem, hogy az infláció tetőzését követően hamarosan beindul egy számokban is látványos és a vásárlások során már érzékelhető csökkenés. Azt gondolom, hogy a nyár első hónapjában már szemmel látható lesz ez a mérséklődés.

Persze ahhoz, hogy pozitív trendekről tudjunk beszámolni, a fogyasztói bizalom erősödésére és az ellátási láncok helyreállására is szükség van. Összességében úgy gondolom, hogy az év második felében erősebb konszolidációt láthatunk majd, és a számok is erőteljesebben mozdulnak a pozitív tartomány felé.

saritundi In GAZDASÁG, NEMZETKÖZI

To green or not to green…

„Messze van ezen az úton Miskolc?” – teszik fel a kérdést a régi viccben. „Ezen az úton nagyon messze” – hangzik a válasz. Ilyen gondolata támad néha az embernek a zöld átállást célzó európai lépésekkel kapcsolatban is. A világméretű versenyfutásban (megint) nem az EU tette meg az első lépéseket, és az előkészületek sem annyira kecsegtetőek. Azért azt nagyon remélem, hogy nem csak annyi esélyünk van mint egy lufinak a nyílzáporban. A tét viszont hatalmas, ezért kötelező az újratervezés. Ha már a repülőrajt nem sikerült, legalább a jó irányba induljunk el!

Jó olvasást! Krisán László

Brutális stratégiai verseny indult el a világban.

A résztvevőknek új, zöld technológiai – tágabb értelemben zöld gazdasági – modelleket kell kitalálniuk és beindítaniuk – aki a leggyorsabban készül el a „legfenntarthatóbb” megoldással, az kapja a fődíját. A fődíj pedig lássuk be nem kisebb, mint a globális gazdasági vezető szerep. Bár a verseny mindenki előtt nyitott, de győzelmi eséllyel csak azok indulnak, akik vállalják a kvalifikációs tornát is. Mondjuk ki: a világ most éppen újra rajzolás alatt áll, és most dől el, melyik kontinens vagy ország, hova kerül majd az átrendeződő hatalmi ranglétrán.

A megfelelő koncepció kidolgozásához túl kell tekinteni a szűken vett gazdasági érdekeken is, hogy mást ne mondjunk: az új szemlélet csak úgy ver gyökeret a társadalomban, ha az oktatási rendszert is „arccal a változás felé” fordítjuk. Egészen új, ma még a „nevüket sem tudjuk iparágak” fognak kifejlődni extrém rövid idő alatt. Ahhoz pedig, hogy a versenyzők valamelyike felállhasson a dobogóra, azon is fog múlni, hogy hol mennyire felkészült munkavállalók, menedzserek és cégek állnak a rajtvonalra (akik a ma még nem létező munkakörökben szereznek megfelelő skilleket) és mennyire tudnak irányt mutatni a versenytársaknak.

A tét nemhogy nagy, de egyenesen világrengető

– és a változások már mindenütt el is indultak. Elsőként az Egyesült Államok lépett nagyon gyorsan és el kell ismerni, hogy durván kiugrott a rajtnál a 2022-ben elfogadott Inflation Reduction Act, „IRA”-val (inflációcsökkentő törvény). Az IRA az államháztartási deficit lefaragásától a gyógyszerárak mérsékléséig számos területet is megcéloz, témánk szempontjából azonban az energiaügyi rendelkezései az igazán fontosak: a „hazai” – mindenekelőtt „zöld” – energiatermelést is támogató jogszabály ugyanis az USA történetének legjelentősebb éghajlat- és gazdaságvédelmi törvénye. A „támogatást” itt szó szerint kell érteni: a törvény 370 milliárd dolláros beruházási csomagot tartalmaz, amely közvetlen állami támogatásokat, brutális adókedvezményeket és kedvező hiteleket biztosít a vállalkozásoknak, és nem csak a nagyoknak, hanem a kisebb cégek számára is. Nem beszélve arról, hogy az energia ára az európai árak töredéke. Ebből bőven jut a kkv-knak, hogy a zöld ipari szektor is függetlenedhessen a külföldi piacoktól és minél szélesebb körben át tudjon állni megújuló energiafelhasználására. Az amerikai törvényhozók ráadásul nem csupán a hazai cégeknek üzentek,

…a világ minden tájáról szeretnék a vállalatokat Amerikába csábítani.

Trump célja az volt, hogy hazahozza a külföldre települt amerikai cégeket. Biden viszont minden stratégiai céget Amerikába akar hozni, legyen az európai, ázsiai vagy amerikai. A cél világos: legyen az USA a „zöld feldolgozóipar” globális központja. Ha pedig elég vonzó lesz a csomag akkor píszí ide, poltika oda, a profitmaximalizálásra törekvő gyárak részvényesei simán meg fogják szavazni az áttelepülést. Ez pedig Európa drasztikus lemaradását okozhatja. Szerintem a válasz rövid és világos: NEM!

Tehát Európának ha nem akar véglegesen lemaradni, akkor fel kell vennie a kesztyűt és lépnie kell.

Ez nem eldöntendő! Európa jövője ezen állhat vagy bukhat!

Bár a tiszta technológiák ösztönzése érdekében az EU legnagyobb gazdaságai már több finanszírozási programot legalább bejelentettek: Németország például mintegy 100 milliárd euróval, Franciaország 55 milliárd eurót, Hollandia 45 milliárd euróval támogatja a zöld átállást. De hát ők a nagyok és még csak belekezdtek – de mi is lesz a kisebb országokkal? Ha valóban meg akarjuk nyerni ezt a versenyt, akkor arra átfogó gigantikus programok kellenek, és pénz! Rettenet mennyiségű pénz!

Mit gondolunk, van esélyünk?!

Persze az uniós szintű terv is végre elkészült: ez a „Green Deal”, vagyis az „európai zöld megállapodás”, amelynek ambiciózus célja, hogy 2050-re Európa – a kontinensek közül elsőként – klímasemlegessé, a tiszta technológiák és az ipari innováció otthonává váljon. Igen, jól látják: 2050-re. Na ez az, ami a teljes zsákutca kategória. Amerika most ad giga támogatást, adókedvezményt, hatalmas technológiai hátteret és olcsó energiát.

Az EU pedig megint csak kullog a többiek után?!

KKV-kkal foglalkozom régóta, igy nem lesz meglepő a következő mondatom: a „Green Deal” program támogatható és támogatandó is, sőt: akár még esély is lehet kisebb csatákat nyerni a nagy országokkal szemben… Ehhez azonban szabályozási keretrendszerre van először is szükség, amely aprópénzre váltja a nagy célokat és „lemegy a kicsikhez”: azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyeknek a konkrét lépéseket kell megtenniük az áhított zöld átállás érdekében. Érthetően, egyértelműen – és egyszerűen! – szabályozott akadálymentesített vállalkozói környezet kell!!!!

Második feltétel a már számtalanszor említett pénzügyi forrás biztosítása. Válság van és így nagyon megfontoltan kell felhasználni a rendelkezésre álló szűkös kereteket, de ezen célra akkor is forrás kell és nem is kevés.

Legyen kiszámítható vállalkozói környezet (ami még néhány uniós tányércsapkodást, azaz kötelezettségszegési eljárást is megér), legyenek komoly stratégiai, gazdaságpolitikai projektek és legyen minél több pénzügyi támogatás – itt illetőségből és az igazság kedvéért a Széchenyi Kártya Programot említeném zászlóshajóként.

De legyen tőke, garancia, támogatás és persze minél kevesebb bürokrácia.

Ha ezek megvannak, akkor már „csak” arra van szükség, hogy

megtanulja mindenki, mi mit is jelent, mi is az a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság, az innováció, a digitalizáció, az ESG. Az már nem lesz elég, ha valaki ezeket a szavakat úgy értelmezi, hogy elég azt tudni, hogy a petpalackot a sárga kukába kell dobni.
elinduljon az új világ új munkahelyeihez szükséges megfelelő szaktudás kialakulása (a szakképzés jelentősége extrém módon növekszik), és
az átállást a nemzetgazdaság egésze minden résztvevője támogassa, egy világos állami ösztönző rendszerrel a háttérben.

Egy valami egészen biztos: Ha az EU le akarja előzni az USA-t és Kínát, vagy legalább nem akar nagyon lemaradni, akkor erre pénzt kell áldozni. Nem csak Németország, Franciaország, hanem az unió minden tagállama számára mihamarabb szükség lenne tehát egy gigantikus és célzott „zöld pénzügyi alap” felállítása, hiszen minden egyes hónap, sőt minden egyes hét veszteség, a versenytársak számára pedig előny és talált előzési lehetőség.

saritundi In GAZDASÁG, HAZAI, ÜZLET

Két kis lépéssel nem kelsz át egy szakadékon

Folytatás!

Cikksorozatom első és második fejezetében 10–10 javaslatot fogalmaztam meg, amelyekkel azt igyekeztem megmutatni: aki nem merül el az önsajnálat tengerében és nem is teszi fel megadóan a kezét, az képes lehet talpon maradni a mostani válságban is. Az első részben főleg a pánik elkerülése és a stratégiai tervezésre, a másodikban az elszálló energiaárak kezelésére összpontosítottam. Hangsúlyozom: a javaslatok nagy része „kettős természetű”. Egyrészt a pillanat kényszere által diktált lépések megtételére biztatnak, másrészt a jelenlegi válságnál nyilvánvalóan hosszabb távra is érvényesek, és ez együttesen a vállalkozói szektor egészének túlélését-fejlődését-gyarapodását célozzák.

Tudom persze, hogy még senki nem találta meg a bölcsek kövét, amely 100 százalékban recesszióállóvá teszi bárki kisvállalkozását. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ez a 3×10-es javaslatcsomag segíthet túlélni a nehéz időket. Jöjjön az utolsó dózis!

Jó olvasást! Krisán László

Chapter 3

Amikor „helyzet van”, akkor mutatkozik meg igazán, hogy ki a jó vezető. Ilyenkor felértékelődnek a valódi vezetői kvalitások, méghozzá azok, amelyek „von Haus aus” jellemzik az igazi irányítókat. A tanult ismeretek, az iskolában fejlesztett készségek most sokkal kevesebbet érnek, mint a velünk született, impulzív személyiségjegyek. Felértékelődik a proaktivitás, az improvizációra való képesség és előre kerül a kreativitás és a bátorság is.

A harmadik javaslatcsomagom első pontja tehát így szól:

1. Próbáljuk átlátni a káoszt, és merjünk beleállni – ha pedig mi erre „genetikailag” alkalmatlanok vagyunk, akkor keressük meg azokat a munkatársakat, környezetünkben lévő embereket, akik ilyenek, próbáljuk előrébb tolni őket, teret adni nekik és megfogadni amit mondanak. Két kis lépéssel nem tudsz átkelni egy szakadékon.
2. Más tekintetben is át kell gondolnunk a „személyzeti politikát”. Inflációs környezetben természetes munkavállalói igény lehet a béremelés, de amikor az életben maradás, ezen belül a munkahelyek megőrzése a tét, akkor ez az igény nem biztos, hogy megalapozott. Kommunikáljuk viszont ezt tisztán a munkavállalóinkkal, de éreztessük velük azt is, hogy szükség van rájuk. Ez most nem arról szól, hogy a munkáltató majd oldjon meg mindent és védje ki az inflációs hatásokat vagy a reálbér csökkentést. Ez most közös! Együtt sírunk, együtt nevetünk. Mindenkinek jobb, ha elkerüljük az elbocsátásokat: a munkavállalók nem zuhannak létbizonytalanságba, a cég pedig „megússza” azokat a költségeket, amelyekkel a helyzet normalizálódásakor az új alkalmazottak felvétele és betanítása jár – nem is beszélve az üzleti morálnak okozott kárról. Ha pedig végső megoldásként csökkenteni kell a bérköltséget, mindenképpen vegyük figyelembe az alkalmazottak termelékenységét és alkalmazzuk a korrekt elválást.
3. Menjünk határozottan szembe az eddigi mainstream üzleti gondolkodással! Válság idejére a közgazdászok a konzervatív iskolát nyomják, azaz a költségek csökkentését és a beruházások elhalasztását javasolják, de abszolút meggyőződésem, hogy most nem ez a jó út. Nem lehet kilábalni ebből a válságból az energiafüggőség csökkentése, az energia-beszerzés diverzifikálása nélkül – mindehhez azonban előre kell menekülni és okos, jövőt építő beruházásokra van szükség. Fektessünk tehát bátran technológiai fejlesztésekbe, automatizáljuk a lehető legtöbb folyamatot (rendelésfelvétel, számlázás, kinnlevőség-kezelés, gyártás, logisztika, HR, back-office, marketing stb.). A technológiai fejlesztés az egyik leghatékonyabb védekezés a recesszió ellen: növeli a hatékonyságot és hosszú távon csökkenti a költségeket (persze az elején költség oldalon erősen bele kell állni… viszont ha jól csináljuk, megtérül. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a recesszió idején a technológia fejlesztésére fordíthatjuk a működési költségünk egy részét is: azt, amelyik a termelés – kényszerű – visszafogása miatt felszabadul. Amit eddig nem léptünk meg, azt most lehet és kell is meglépni.
4. Növeljük a készleteinket! Az infláció vitorlája még dagad, a következő hónapokban még tovább emelkedik a ráta (de már látjuk ennek a folyamatnak is végét), és a régi szép idők árai már soha nem jönnek vissza így annak a cégnek, amelynek van szabad tőkéje, még mindig érdemes lehet felhalmozni – érdemes elolvasni a tücsök és a hangya meséjét.
5. A pénzügyi fegyelmen nincs lazítás és csak tudatosan, „jó hitelben adósodjunk el”! Szerencsére van ilyen hitel, Széchenyi Kártyának hívják. Teljes futamidőre fix kamat – ami most különösen értékes előny, állami kamattámogatással, a piachoz képest töredék kamaton, fejlődésre, likviditásra, készletvásárlásra, beruházásra, lízingre… azaz mindenre IS jó a legkisebb mikrovállalkozásoktól a középvállalatokig. Válság idején persze nehezebb a hitelhez jutás, de nem lehetetlen és a jó hitel most életet és céget (és több száz, ezer, sőt százezer családot) menthet.
6. Fejlesszük pénzügyi készségeinket, barátkozzunk napi szinten a könyvelőnkkel, beszélgessünk pénzügyekben jártas emberekkel, merjünk kérdezni az okosabbaktól; mert ez most nem ciki, főleg ha ezzel menthetjük, javíthatjuk helyzetünket, mindemellett sasszemmel figyeljük a piaci tendenciákat és a konkurencia mozgását. Utóbbi különösen hasznos lehet, hiszen elkerülhetjük más kárán tanulva az általuk elkövetett hibákat és jó ütemérzékkel még be is tudunk csusszanni az általuk hagyott piaci résbe is
7. A „jóhoz”, vagyis az alacsony – ugyanakkor persze piactorzító hatású – hatósági árakhoz könnyen hozzá lehetett szokni, de most már legfőbb ideje tudatosítani, hogy ennek vége, új helyzet van, magasak az árak, azaz fel kell fogni, hogy vége a mesterséges szép időknek. Tudomásul kell venni, hogy mostantól más világ van, nincs idő búslakodni és a múltba révedni , hanem menni kell előre. A siránkozás még soha nem mentett meg senkit. Elég a rinya-para nyafogásból, szívd fel magad és küzdj!
8. Mérlegeljük a faktorálás lehetőségét is! Ha a termék leszállítása/a szolgáltatás teljesítése és a számláink kiegyenlítése között túl hosszú idő telik el, vállalkozásunk likviditása pedig nem kielégítő, akkor a faktorálás célravezető lehet. A kockázattal együtt természetesen a jövedelmezőség is csökken, de hát „valamit valamiért”: a zéró kockázatnak ára van.
9. Sokat spórolhatunk az irodában, az irodán és a működésen is. A papír- és nyomtatásmentes működés költségei lényegesen alacsonyabbak. A COVID-járvány egyik nagy globális hozadéka pedig éppen az volt, hogy az otthoni munkavégzés egyáltalán nem ördögtől való, sőt olcsóbbá is teheti a működést és mára már a személyes jelenlét sem létfontosságú, simán szervezhetünk már bármikor online meetingeket és senki nem fog ezen megsértődni.
10. Nos, ez most a változások ideje. A 2008-as válság után bár mindenki fogadkozott, de végül szinte senki nem lépte meg az ésszerű változásokat. A COVID után sem történt szinte semmi eget rengető, most azért remélem, hogy a 3. pofon beindítja a komoly változásokat, amire mindenkit nagyon biztatok.

Elengedés

Sok mindenből és sok mindenben engednünk kell, mi több, sok mindent el kell engednünk az előttünk álló időszakban. De a hatékonyság, a termelékenység, a piaci expanzió és a vevőorientáció vezérfonalát a nehéz időkben se engedjük el. Ez a válság is véget fog érni, és aki talpon marad, erősebb lesz, mint korábban bármikor volt! Ez egy háború, ahol minden lehetséges fegyvert és egyben minden pajzsot is meg kell ragadni, hogy megóvjuk, amit eddigi munkánkkal megteremtettünk.
Magunknak, a gyerekeinknek, az országnak!

Legyünk erősek és türelmesek! Legyünk kreatívak és bátrak! Legyünk eltökéltek és ravaszak!

És legyünk azok, akiknek ez a válság nem a kudarcot, hanem a lehetőséget hozza el a győzelemhez.
Régi mondásom az, hogy esni és bukni az élet része, de az hogy a földön maradsz-e , az már a te döntésed.
Dönts jól!

saritundi In GAZDASÁG, HITEL

Nincs vége a világnak, itt a fix 5%-os hitel!

Bár nem saját írás, de az alany én voltam. Ezúton is köszönöm Palkó Istvánnak és a portfolio.hu-nak!

Jó olvasást! Krisán László

Őrült keresletet hozott a tavalyi év a mikro-, kis- és középvállalkozások részéről az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program iránt, amely a magas kamatkörnyezetben egyre jelentősebb szerepet tölt be a vállalati hitelezésben. Idén Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik a program döntően fix 5%-os kamat mellett, a részletekről Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ vezérigazgatója beszélt a Portfolio-nak. A hitelpiaci kilátások mellett inflációs várakozásairól és az árstop kivezetésével kapcsolatban is kérdeztük a szakembert.

A piaci kamatok emelkedése miatt rendkívüli módon felértékelődött a KAVOSZ által koordinált kamattámogatott hitelprogramok jelentősége a kkv-k számára. Friss változatukat, a Széchenyi Kártya Program MAX+-t egy hónapja, december 23-án indította útjára a kormány. Milyen tényleges „pluszt” nyújt ez a program a vállalkozások számára az előző szakaszhoz képest?

Azért remélem, hogy nem csak az alacsony kamatszint miatt értékelődött fel a program. A Széchenyi Kártya Program húsz éve tartó evolúciós folyamata abból az alapvetésből indul ki, hogy ne mi mondjuk meg, mire van szükségük a vállalkozásoknak. A vállalkozások „nagyfiúk”, és pontosan el tudják mondani, hogy mire is van valójában szükségük. A legokosabb az, ha meghallgatjuk őket, a tőlük érkező inputokat életképes javaslatokká aggregáljuk, a szakpolitikával közösen pedig adaptív módon termékekké alakítjuk. Ehhez kiterjedt információ-visszacsatolási rendszert üzemeltetünk: több mint 200 ponton vagyunk jelen az országban, naponta 500-700 vállalkozó fordul hozzánk. A kamattámogatás segítségével rengeteg vállalkozást sikerült átsegíteni a nehézségeken, manapság pedig minden korábbinál nagyobb a program által nyújtott tényleges pénzügyi előny a jellemzően 20% körüli vagy afeletti piaci kamatozású hiteltermékekhez képest, így a kereslet is rekordszintű. A gazdasági növekedés fenntartása a hitelezés fenntartásával top prioritás a gazdaságpolitika számára, ezért a feltételrendszert szinte változatlanul hagyva sikerült ez évre is továbbvinni a programot és annak pénzügyi termékeit.

Hogyan változott a termékpaletta a „sima” MAX-ból a MAX+-ba történt átmenettel?

Az Európai Unió félévente vizsgálja felül támogatási keretrendszereit. A járvány alatt a TF (Temporary Framework), az átmeneti keretszabály, a háború kezdete óta a TCF (Temporary Crisis Framework), a krízistámogatási átmeneti keretrendszer alapján közvetítjük az állami támogatást, az egy vállalkozás által 3 év alatt igénybe vehető támogatási összeg maximumát, az úgynevezett de minimist figyelembe véve. A támogatástartalom szabályozása a válságok alatt és az elmúlt időszakban is kedvező irányba változott mind a támogatás maximális összege, mind a garancia szempontjából, így például a beruházási hitel a korábbi 400 millió forint helyett idén 500 millió forint összegig igénybe vehető. Észszerűsítettük a termékpalettát is: az elmúlt években tematikus és szektorális hitelekkel adtunk választ az aktuális kihívásokra, ezek közül a turisztikai célú, az aszálykárokra kifejlesztett és az energetikai átállást segítő finanszírozásokat tartottuk időszerűnek továbbvinni, illetve bevezetni, miközben a folyószámla-, likviditási, beruházási hiteleink mellett a mikrohitelt és az agrár folyószámla és beruházási hiteleinket is megtartottuk. Elsősorban összevonás, másodsorban kivezetés révén a valamikori 12-ről 7-re csökkentettük az elérhető hiteleink számát. A könnyebb érthetőséget, a piaci realitásokat és a kommunikációt is szem előtt tartva a kamatokat mindegyik hitel esetében egységesen fix 5%-ban határoztuk meg (kivétel a klasszikus Agrár Széchenyi Folyószámlahitel), kezelési költséget pedig nem számítunk fel.

Idén már 290 milliárd forint költségvetési támogatás áll a program rendelkezésére, ami nagyjából duplája a tavalyinak. A nagy kereslet és a magas kamatkörnyezet miatt mennyire lehet tartani attól, hogy év közben kimerül ez a keret?

Az állami költségvetés valóban kifeszített, ennek ellenére a kormány októberi döntésével komoly jelzést adott arra, hogy eltökélt a folytatás mellett, és jelentősen kibővítette a rendelkezésre álló összeget a foglalkoztatás kétharmadát és a GDP 55%-át adó kkv-szektor növekedésének fenntartása és a hitelezési aktivitás folytatása érdekében. Az utóbbi hetekben megállt a kamatkörnyezet emelkedése, és ha ez így marad, akkor szoros figyelés és jelen feltételek mellett hosszabb időszakra rendelkezésre tudjuk bocsátani a kedvező feltételekkel rendelkező programot fix kamatok mellett. Természetesen befolyásolja ezt a kereslet növekedése és a keretrendszer év közepén várható felülvizsgálata is, de a szakpolitika részéről egyértelműen és örömmel tapasztaljuk akár a gyors reagálásra, akár a hosszú távú stratégiaépítésre való készséget is.

Tavaly a határidők és a várt esetleges szigorítás miatt többször is jelentős rohamot érzékeltek a KAVOSZ irodái és a bankok a Széchenyi Kártya Program iránt érdeklődő vállalkozások részéről. Várakozásaik szerint idén hogy fog megoszlani időben az igénybevétel, és lesznek-e május-június környékén ismét nagy rohamok?

Természetes emberi reakció a „last minute” szituációk kihasználása, mi azonban hangsúlyozzuk, hogy nincs olyan, hogy csak úgy vége lesz egy programnak. Az aktuális gazdasági helyzet vagy a vállalkozók igényei által indukált finomhangolás, kisebb változtatás bármikor előfordulhat, nem csupán az egyes félévek végén. A tavalyi év valóban őrült keresletet hozott: április közepétől június végéig, illetve november-decemberben is nagyon nagy keresleti hullámot tapasztaltunk – az irodahálózatunknak emberfeletti rohamokat kellett kezelnie. A kollégáink naptára egy nagyon rövid, csendesebb karácsonyi időszak után újra kezd erősen feltöltődni, és a vállalkozások, ahogy az előző év számait beszerzik, máris jelentkeznek hiteligényeikkel.

A koronavírus-járvány előtti 5200 milliárd forintról 7200 milliárd forintra emelkedett tavaly szeptember végére a hazai kkv-k hitelállománya az MNB adatai szerint. Mekkora szerepe volt ebben a Széchenyi Kártyának?

Olyat senki sem állíthat, hogy a Széchenyi Kártya Program egymagában ekkora növekményt okozhat, de az biztos, hogy van hozzáadott értéke a bővüléshez, és mivel a számok embere vagyok, jobbnak tartom, ha az MNB jelentése szerinti adatokat adom válaszként. Eszerint 2022-ben a Széchenyi Kártya Program Go! hozzájárulása a negyedéves tranzakciós bővüléshez már az első negyedévben is komoly, 12%-os mértékű volt, a második negyedévben pedig már óriási ugrással 45% körüli részesedést ért el a hitelállomány-növekedésben. 2022-ben 81 ezer hitelkérelmet, illetve felülvizsgálati kérelmet fogadtunk be 3000 milliárd forint értékben, amelyből eddig 52 ezer ügylet realizálásra is került, illetve pozitív felülvizsgálattal zárult közel 1700 milliárd forint összegben. Ebből a második félévben elérhető Széchenyi Kártya MAX 26 ezer befogadást hozott 1100 milliárd forint értékben, és 500 milliárd forintnyi szerződés jött már létre 14 ezres darabszámban. Rengeteg hitelkérelem bírálat alatt áll még ebből a programból is, hiszen bár a befogadásokat december közepén leállítottuk, a szerződéskötési határidőt január végéig sikerült kitolnunk a szakpolitikai döntéshozókkal és a Garantiqa garanciaintézménnyel közösen. A befogadott átlagos hitelösszeg 37 millió forint, ez is azt tükrözi, hogy mi elsősorban a mikro- és kisvállalkozások hiteleit közvetítjük. A program egyébként a vidéki vállalkozások hitele, hiszen a vidéki vállalkozások aránya 73%, a mikro- és kisvállalkozások aránya pedig 95%. Az említett számokon látszik egyébként, hogy a második félévtől azért jóval megfontoltabban hiteleznek a bankok, óvatosságuk sokkal mélyebb és erőteljesebb, mint akár a járvány alatt volt. Akkor persze látni lehetett, hogy a válság véget érhet a vakcina kifejlesztésével, viszont az energiaválság nem köthető ilyen konkrét eseményhez, ha csak nem jön egy háborút lezáró béke, ezért a bizonytalanság sajnos mindenkit határozatlan ideig érint. A pénzpiaci szereplők emiatt erőteljesen visszafogottabbak, és ez húsbavágóan érződik a hitelezési hajlandóságon is.

Mekkora visszaesésre számít idén a hitelezésben?

A vállalkozók nagyon tudatosak, jól tudják, hogy három esetben: egyrészt vészhelyzet esetén, másrészt egy aktuális piaci folyamathoz, működéshez, eseményhez kapcsolódóan, harmadrészt egy fejlesztés, beruházás, növekedési stratégia megvalósítása érdekében érdemes hitelt felvenni. Mára beálltak a feltételek: mindenki tudja, hogy a Széchenyi Kártya Program MAX+ 5%-os, a piaci hitelek pedig 20% feletti kamattal futnak. Ebből kiindulva tehát hiteloldalon nem a csökkenés a logikus irány, de az általános vállalkozói erőnléti állapot, a hitelezhetőségi feltételek megléte és a hitelezési óvatosság nem becsülhető fel előre ahhoz, hogy biztosan lehessen növekedést prognosztizálni. A kereslet szerkezete is egyértelműen változik: a járvány alatt 90% felett volt a likviditási jellegű hiteleink igénybevételi aránya, és 10% alatt a beruházási hiteleké. A járvány közepén a felpattanás és a vakcina reményében ez az arány 50-50% körülire változott, az energiaválság azonban ismét óvatosabbá tette a vállalkozásokat, és mára ismét megnőtt a likviditási jellegű hitelek aránya. Az augusztus-szeptemberi energiapánik mostanra, úgy érzem, kezd lecsengeni, és a vállalkozások már nem azt érzik, hogy vége a világnak. A piac könyörtelen, de tud toleráns lenni, és ha valaki elkezdett energiatudatosan gondolkodni és működni, akkor annak jók az esélyei. A kilátások további javulásához persze nagyon el kellene érnünk az inflációs csúcsot, hogy most már tényleg túl legyünk rajta, és bátrabban lehessen tervezni.

Ha már itt tartunk, mi a véleménye az inflációs kilátásokról, és hogy kezelik ezt az ügyfeleik?

Az infláció nem egy hét alatt keletkezik, és nem is múlik el egy hét alatt. Rengeteg oka volt a kialakulásának, és ebből csak egy a kamatpálya alakulása. Az ellátási láncok megszakadása, az áruhiány és a háztartásoknál felhalmozódott likviditás felborította a kereslet-kínálati viszonyokat, amire rárakódott a forint gyengülésének, az energiaárak emelkedésének, de akár a jövedelmek megugrásának a hatása is. Én úgy látom, hogy az infláció általános mértéke és az élelmiszerek áremelkedése azért tér el egymástól rettenetesen, mert a nyereség növelése érdekében, amíg lehet, a kínálati oldal szereplői emelik az árakat: az ár-bér spirált egyre inkább felváltja az ár-profit spirál, és nehéz szétbontani, mi a valós inflatorikus elem, és mi az, ami profitmaximalizálásról szól. Ahogy a kőolaj és a gáz ára is őrült módon elszállt, majd beesett, úgy a hazai infláció is rengeteg pánikszerű elemet tartalmaz. Összességében, ha nem robbannak fel ismét az energiaárak, akkor úgy vélem, az infláció a közeljövőben el tud kezdeni csökkeni és normalizálódni. Ezt ma, a jelenlegi geopolitikai, világgazdasági helyzetkép ismeretében állítom. Azt mondjuk nem tudhatjuk, hogy holnap, vagy a következő hónapban nem lesz-e valami váratlan, extrém esemény, ami újabb kilengéseket okozhat, de optimista ember lévén nem erre a forgatókönyvre szeretnék készülni.

Kivezethetők az árstopok?

Az árstopok bevezetésekor nem gazdasági, hanem társadalompolitikai szempontok érvényesültek, ami számomra érthető. Az egész világ tévedett, amikor azt hitte, hogy az infláció csak átmeneti és alacsony lesz – ehhez képest tartós és magas is lett. Nem hiszek abban, hogy a forintárfolyam ismét extrém mértékben ki fog lőni, azt viszont látom, hogy az élelmiszerek áremelkedése jelentős részben az árstopos termékeken elszenvedett veszteségek terítéséről szól. Az abszolút piacgazdaságban hiszek és nem nőhetnek a fák sem az égig: ha jelentősen csökken az áruk iránti kereslet, akkor korrigálnia kell a piacnak. Egyeztetés indult az MKIK kezdeményezése alapján a hazai kereskedelmi szövetségek között, és a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnökeként mondhatom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet ismeretében erőteljesen szorgalmazzuk az árstop részleges vagy teljes kivezetését. Komoly előkészítést igényel a döntés, egyre nehezebben halasztható, viszont erre jó eséllyel akkor tud sor kerülni, ha elértük az inflációs csúcsot, és már látszik a lefelé irányuló tendencia. Remélem, hogy februárban ez a tetőzés megtörténik, de nem lehetünk ebben biztosak. Az idő sok mindenre, így az energiaválságra is megoldást fog jelenteni, és nem lehet egyik pillanatról a másikra napelemek telepítésével megoldani. Nagyon bölcs mondás az, hogy néha a helyzeteket „ki kell ülni”. Ezt is. A vállalkozók részéről ez türelmet és kivárást, egyúttal alkalmazkodást is igényel és persze meg kell lépni a saját működésben a komoly változtatásokat: el kell engedni azokat a bevételi forrásokat és költségtételeket, illetve vevőket és beszállítókat, amelyek nem teremtenek értéket a vállalkozások számára. Kemény döntéseket kell hozni, felhasználva az észszerűsítés, a logika és a pénzügyi menedzsment valamennyi elemét. Be kell vetni a tartalékokat, és igénybe kell venni a legkedvezőbb pénzügyi programokat. Hiszem, hogy ezek közé sorolható a Széchenyi Kártya Program MAX+, amely ehhez a változáshoz is megbízható partnere a magyar vállalkozóknak.

Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona.

(forrás: https://www.portfolio.hu/bank/20230120/nincs-vege-a-vilagnak-itt-a-fix-5-os-hitel-591618)

saritundi In GAZDASÁG, HAZAI, ÜZLET

„Energiamumus” vagy időgép: Téliálom vagy sportfokozat

Folytatás!

Cikksorozatom első fejezetében 10 olyan javaslatot fogalmaztam meg, amelyekből kiderülhetett, hogy igenis van eszköz a kezünkben még a jelenlegi válsághelyzetben is és nemcsak az önsajnálat, önmarcangolás marad megoldásként. Valamit viszont nem mondtam, pedig fontos: nincs hátra dőlés, nincs lazulás, nincs eltunyulás! Ezek szigorúan TILOS reakciók! Most észnél kell lenni, résen kell lenni. És bele kell állni a helyzetbe a túlélésért.

A vállalkozások vezetőit, tulajdonosait folyamatosan és több oldalról is extrém nyomás éri: az alapanyagárak az egekben, a bérigények egyre magasabbak, az árfolyamot talán hagyjuk is, az infláció fent és még fentebb szökik, a bizalmi indexek lent, és még lejjebb kerülhetnek, a kamatok pedig konkrétan elszálltak és emellett persze eljutunk a ma legégetőbb tényezőjéhez, az energiaárak hullámvasútra kerüléséhez.

Mai írásom ez utóbbit járja körül és újra és újra kiemelem, hogy nem pánik vezérelt módon kell gondolkodni és cselekedni, hanem a megoldások felől közelítve meg a problémát.

Jó olvasást! Krisán László

Kitekintés

Érdemes elsőre a piaci árak kilengésével kezdeni. A Brent kőolaj hordónkénti ára 2019. januárban még 61 dollár, 2022. májusában viszont – az orosz-ukrán háború hatására – már 122 dollár volt, de az elmúlt hetekben újra 80 dollár körüli szinteken járt az árfolyam. Hasonlóan mozogtak a földgázárak is: az irányadó TTF-típus árfolyama a rotterdami tőzsdén 2021. januárjában 20 euró volt megawattóránként, 2022 elején elérték a 300 eurót, majd decemberre 120 euró alá csökkentek. A holland határidős földgáz jegyzése december 21-én újra 100 euró alá esett, ami több mint egy hónapja a legalacsonyabb árszint. A HUDEX-en, azaz a magyar energiatőzsdén is nagyjából ugyanezt láttuk: a 2021 év elején még 57 euró körüli elszámolóár 2021. év végére átlépte a 170 eurót, azaz 2021-ben több mint háromszorosára drágult az áram. 2022-ben a hullámvasút felfelé ívelő szakasza volt a meghatározó, az elszámolóár márciusban 450 euró/MWh-t magasságában is megfordult.

Ezek a (tartós) árkilengések mind-mind fűtötték a covid által eleve rengeteg gyomrost kapott inflációt, ami már 2020 januárjában is 4,7 százalék volt hazánkban, 2022. novemberében pedig már a 22 százalékot is átlépte és szerintem 25,7-26 százalék körül lesz valahol a vége.

Ezek után vagy épp ezek alapján, hogy fokozzam a helyzetet, két elég erős kijelentést teszek:

Nem lehet az energiaárak kilengéseit házilag megoldani (de azt is mondhatnánk, hogy ezt még az egyes nemzetgazdaságok szintjén sem egyszerű gyorsan megoldani )
Megoldás csak egy dolog lehet: az idő.

Tudom, hogy főleg ez utóbbi kijelentés a sokkoló, de legyünk már kissé realisták. 3-5, de főleg 8-10-szeres áremelkedést nem lehet kezelni. A jó hír viszont az, hogy bár az elmúlt időszakok tőzsde árai a fentebb írtak szerint alakltak, de az energiaárak helyzete folyamatosan változik és a határidős piac már most, 2024 elejére vetítve (azaz akár egy év elteltével) újra a régi, „békebeli” energiaárakkal számol!

Mondjuk addig van feladat rendesen és ezek közül a legelső az, hogy hogyan vészeljük át ezt a bő egy évet. Néhány állat ilyen időszakra a téliálom mellett dönt, nekünk ilyen lehetőségünk ugyan nincs, de mégis érdemes valami hasonló módszerben gondolkodnunk. Értem ezalatt azt, hogy lehetséges, hogy egyszerre kell majd egy lassabb üzemmódra kapcsolnunk, azzal, hogy e mögött rengeteg proaktív cselekvésnek kell teret engednünk.

Hogy milyen új tanácsok következnek mindezekből? Lássuk a következő tízes csomagot!

Az első tanács lényegében az, hogy a válság időszakát ki kell bírni, és pont. Jó esetben ez „csak” egy-másfél évet jelent, azaz annyit kell „kibekkelni”, „annyit kell kiülni” – ahogy egy barátom fogalmazta meg. Annyit viszont muszáj lesz, hiszen egy tényt akkor is figyelembe kell venni: egy ország energiamixe nem 1-2, hanem 20-30 év alatt állt össze olyanná, amivel épp aktuálisan rendelkezik. Ha pedig ma születne döntés egy energiaátállás megkezdéséről, annak megvalósulása jó esetben is minimum 4-6 évet venne igénybe. Tehát egy nemzetgazdasági szinten végrehajtott új „nyugalmi állapot” elérése biztos, hogy évek kérdése. Ezzel tehát nem lehet számolni, mint rövidtávú megoldás, így nekünk magunknak kell felkészülni, hogy szellemileg, fizikailag, anyagilag átvészeljük a következő időszakot. Azt pedig tudatosítani kell magunkban, hogy ezt az időszakot ki kell és ki lehet bírni, még ha csökkentett üzemmódban is.
Bár sok vállalkozó úgy gondolja, hogy mindent (is) tud és ő tudja csak a saját cégén belül az okosat, de azért tisztázzuk, hogy ez most nem az az eset. Itt konkrétan külső segítségre van szükség, olyan szaktudásra, ami segít meghatározni az adott vállalkozásra optimalizált „személyre szabott” energiamixet. Szükséges megkérdezni olyan külső szakértőt, aki képes külső szemmel látni minket és szakmai tudás birtokában segítséget adni vállalkozásunk energiaátállási, energiafelhasználási módszereire. Ne sajnáljuk erre sem az időt, sem a pénzt. Drágább lesz a nap végén, ha a mondvacsinált jól értesült, mindentudó nagyokos haver/ismerős/rokon mondja meg a „tutit”, mintha erre szakavatott személyt kérdeznénk meg.
Az új energiamix meghatározásához ismernünk kell magunkat és a rendszereinket. Ezt az önfelfedezést ne akarjuk megspórolni mert ennek a menünek az összeállítása elsősorban önmagunktól függ. Számba kell vennünk, hogy miből tudunk főzni, hogy milyen „hozzávalók” állnak rendelkezésünkre és azok mennyire korszerűek. Tudnunk kell, hogy milyenek a gyártási vagy felhasználási igényeink, azokat ma hogyan és mivel elégítjük ki. Meg kell vizsgálni, miként lehet átalakítani energiafelhasználásunkat. Végül fel kell tenni a kérdést: mekkora a költségigény, és mikorra várható, hogy a beruházás megtérül? És közben el kell dönteni azt is, hogy az energiaátállást önállóan vagy másokkal összeállva, energiaközösséget alkotva érdemes levezényelni.
Sokat beszélünk az alternatív energiaforrásokról, többek között a napelemről. Kérek mindenkit, hogy engedje el azt a naiv gondolatot, hogy ez a nagy áttörés. A napelem másképp üzemel nappal és másképpen éjjel, nyáron „van” és télen meg „nincs”, ezért a napenergia egy bizonytalan energiatípus. Ezért is logikus sajnos, hogy nincs az a befogadó rendszer, ami képes lenne ezt az egyenlőtlenül beérkező energiatömeget kezelni. A napenergiát persze ne írjuk le, de helyesebb, ha úgy gondolunk rá, mint egy kiegészítő lehetőségre a teljes energiamixen belül. A szélenergia hasonló történet, és itt meg annak állami engedélyezési zöld lámpája is hiányzik. A geotermikus energia jó opció lehet, de ennek számtanja jelentősen meghatározza létjogosultságát. Jómagam ez utóbbinak vagyok a híve, de még előttem áll egy ilyen beruházás, ezért engedjék meg, hogy arról majd inkább utólag, a tények fényében nyilatkozzak.
Külön pontot érdemel az egész „energia-rendszerváltozásnak” a pénzügyi háttere. Saját pénzügyi lehetőségeink ismerete az alap. Van-e fedezete az átállásnak, van-e elegendő beruházási keretünk, vagy ami van, az elég-e önerőként. Ha a válasz nem, akkor hadd utaljak vissza a 3. pontban szereplő energiaközösség gondolatára, amit már a korábbi írásban is kifejtettem. És végül, de nem utolsó sorban, hogy kijön-e a számtan, azaz stimmelnek-e a megtérülési mutatók. Ha a válasz nem, akkor eleve másképpen kell gondolkodnunk. Most persze, hogy ennyire magas az energia ára, a napelemes rendszerek és a geotermikus koncepció is jó befektetésnek tűnnek, hiszen a korábbi 10–15 éves megtérülési idő (a napelem esetében) kevesebb mint a felére csökkent. De óvatosan azért ezzel, mert a telepítési és bekerülési árak (panelek, inverterek akkumulátorok, fúrás, elektronika stb.) tovább emelkednek. És így egyáltalán nem kizárt, hogy a megtérülés az energiaárak visszarendeződése után újra kérdésessé válik.
Teremtsünk vagy bővítsünk likviditást. Nem kérdés, hogy pénz nélkül nem fog menni az átállás. Most kell elővenni a tartalékokat, most kell átszámolni, hogy milyen erőforrások szabadíthatók fel az átvészelés vagy a túlélés érdekében. A költséghatékonyság legmagasabb szintű elérése abszolút prioritás. Meg kell szabadulni a nem, vagy csak ritkán használt szolgáltatásoktól és habozás nélkül kell megválni a kényelmi vagy luxus költésektől. Becsukott szemmel kell elengedni a főnöki autó cseréjét, a „piackutatási” családi nyaralásokat, és ne féljünk olcsóbb vagy ingyenes megoldásokat alkalmazni.
Ha saját pénzügyi lehetőségeinket számba vettük, akkor érdemes ahhoz hozzá tenni a pénzpiaci lehetőségeket is. Alaposan nézzünk körül, hátha találunk piaci forrásokat is (bár ez 20 százalék fölötti kamatoknál azért lássuk be, nem esélyes). Nézzük meg az állami támogatások körét is az energiahatékonyság javítására vonatkozóan. Azaz térképezzük fel, hogy van-e olyan forrás, ami segítségünkre lehet. Megsúgom, találunk ilyet. Hogy csak egy kicsit haza is beszéljek, a Széchenyi Kártya Program keretében bevezettük a Beruházási Hitel MAX energiahatékonyság-javítást és technológiaváltást segítő alkonstrukcióját, ami jelentős támogatást biztosít a cégeknek az energiaátállás anyagi feltételeinek biztosításához. Nem beszélve arról, hogy annak létezik rezsilába is 50 százalékos, vissza nem térítendő mértékben. De fut már ezenkívül a Széchenyi Kártya Program Max+ 10 éves, 500 millió forint felső határú, 5 százalék fix kamatozású zöld beruházási hitele is (már agrár beruházásokra is), ami a piaci 20-25 százalékos kamatokhoz képest lássuk be egy erős segítség. És végül ne feledkezzünk meg az EU-s forrásokról sem – reméljük, hogy végre megérkeznek ezek a pénzek is.
Ha kisebbek vagyunk és nincsen szervezeten belüli pénzügyi egységünk, akkor működjünk együtt szorosabban a könyvelőnkkel, aki személyre szabott tanácsokat adhat a finanszírozási forrásoktól kezdve a költségvetésünk felülvizsgálatáig. Ha szükséges még ezen is lépjünk túl, és vegyünk igénybe adószakértői szolgáltatást is. Most nagyon kell a több szem, többet lát elv! Ne szégyelljünk támogatást, segítséget bevonni. Helyezzünk nagyobb hangsúlyt a kontrollingra, mert ha egy naprakész, követő rendszert használunk, akkor gyorsabban tudunk megalapozott döntéseket hozni. Most nem az a helyzet van, amikor elég évi egyszer mérleget nézegetni.
Emellett mi magunk is „okosodjunk”. Keressük és olvassuk el azokat az írásokat, elemzéseket, ötleteket, amelyek segíthetnek nekünk és amelyek a saját szektorunk sajátosságait mutatják be. Nézzük meg, hogy más mit csinál, figyeljük a konkurencia lépéseit és ne szégyelljük a jó ötleteket „lenyúlni”. Vegyük át a jó gyakorlatokat és a túlélés érdekében ragadjunk meg minden lehetőséget. Ez most nem az az időszak, amikor a céges ügyekre fordított időn spórolni lehet. A jelenlegi folyamatok sokkal több figyelmet és „energiát” igényelnek. Lebegjen a szemünk előtt a jó öreg üzleti mondás, miszerint a legfontosabb, hogy ”mi legyünk azok, akik utoljára mennek ki a szobából és kapcsolják le a lámpát”
És még egy különösen fontos tanács: újra meg kell tanulnunk spórolni – észnél lenni, priorizálni. Tíz évig lógattuk a lábunkat a kényelmes és piaci szemmel nézve irreális rezsifelhőkön ülve. Az állami támogatás miatt a teljes vállalati költség csak nagyon kis része volt a rezsi, szinte azt sem tudtuk, mi az… mostanáig! De a realitás az realitás. Nem az a körülmény volt a normális, hanem a mostani a reális. Tehát együtt kell élni azzal, hogy „ésszel kell bánni az energiával”, ami nem „csak úgy” jön a konnektorból vagy melegíti a radiátort, hanem pénzbe kerül. Piaci alapon, komoly pénzbe. Tehát vége a „fűtöm az utcát is” vagy a „0–24-ben megy a klíma” korszaknak. Meg kell tanulni újra a „kapcsold le”, „húzd ki”, „csavard lejjebb”, „figyelj a hőfokra” mondatokat. Mindenkinek!

Gondolkodás, kreativitás, kitartás és higgadtság!

Sorozatom következő részében ehhez újabb tíz, remélhetőleg hasznos tanácsot nyújtok, és várom vissza Önöket!

Coming back soon!

GAZDASÁG

Elrendeltetett?

Mindig derűre ború és fordítva

A tapasztalaton alapuló tények

Minden mindenre hatással van…

A múlt

A jövő

Ezek nem egyszerű csuklógyakorlatok

Le is maradtunk..

Válságok árnyékában

Bizonytalanság a köbön

DE mit tehet Magyarország ilyenkor?

FDI

Biztosíték nélkül

Bele kell állni!

De mi van akkor, ha leszakad az ég, és a gép viharba kerül?

De még itt sem állnék meg.

De legyünk őszinték: annak felismerése, hogy „helyzet van”, csupán az első lépés.

De akkor mit tehetünk?

Kezdjük a száraz tényekkel!

Van egy alapvető fogalmi problémám magával a kkv-kifejezéssel.

A legkisebb, nano méretű vállalkozások erős túlsúlyban vannak itthon.

De miért baj az, ha nincs elég középvállalkozás?

Lényegesen nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tudatos vállalati növekedésre, azaz arra, hogy minél több hazai cég „nőjön fel” a „közepes méretű” szintre.

A cikk a Trade magazin 2023/6-7. lapszámában olvasható.

– Hogyan teljesített tavaly a kiskereskedelem?

– Az FMCG-szektorhoz köthető cégek miként szerepeltek a tavalyi évben?

– A vállalkozások összesített száma milyen irányban változott?

– Mennyire volt jellemző a munkaerőhiány?

– Milyen új kihívások előtt állnak jelenleg a vállalkozások?

– A KAVOSZ Széchenyi Kártya Program­jának milyen elemei vannak jelenleg?

– Milyen egyéb módon képviselik a cégek érdekeit?

– Hogyan látja a jövőt?

Brutális stratégiai verseny indult el a világban.

A tét nemhogy nagy, de egyenesen világrengető

…a világ minden tájáról szeretnék a vállalatokat Amerikába csábítani.

Tehát Európának ha nem akar véglegesen lemaradni, akkor fel kell vennie a kesztyűt és lépnie kell.

Mit gondolunk, van esélyünk?!

Az EU pedig megint csak kullog a többiek után?!

Ha ezek megvannak, akkor már „csak” arra van szükség, hogy

Folytatás!

Chapter 3

A harmadik javaslatcsomagom első pontja tehát így szól:

Elengedés

Legyünk erősek és türelmesek! Legyünk kreatívak és bátrak! Legyünk eltökéltek és ravaszak!

Hogyan változott a termékpaletta a „sima” MAX-ból a MAX+-ba történt átmenettel?

Idén már 290 milliárd forint költségvetési támogatás áll a program rendelkezésére, ami nagyjából duplája a tavalyinak. A nagy kereslet és a magas kamatkörnyezet miatt mennyire lehet tartani attól, hogy év közben kimerül ez a keret?

A koronavírus-járvány előtti 5200 milliárd forintról 7200 milliárd forintra emelkedett tavaly szeptember végére a hazai kkv-k hitelállománya az MNB adatai szerint. Mekkora szerepe volt ebben a Széchenyi Kártyának?

Mekkora visszaesésre számít idén a hitelezésben?

Ha már itt tartunk, mi a véleménye az inflációs kilátásokról, és hogy kezelik ezt az ügyfeleik?

Kivezethetők az árstopok?

Folytatás!

Kitekintés

Ezek után vagy épp ezek alapján, hogy fokozzam a helyzetet, két elég erős kijelentést teszek:

Hogy milyen új tanácsok következnek mindezekből? Lássuk a következő tízes csomagot!

Gondolkodás, kreativitás, kitartás és higgadtság!

Legfrissebb blogbejegyzések

Legolvasottabbak

Cimkefelhő

– A KAVOSZ Széchenyi Kártya Programjának milyen elemei vannak jelenleg?