Az orosz-ukrán háború olyan háttér, amely előtt ritkán látható élességgel rajzolódnak ki a világpolitika régi-új törésvonalai. A mostani cikkemben többek között erre is rá szeretnék világítani, mert a „farkasok” Épp megmutatják a foguk fehérjét – és persze vannak, akik egyre inkább annak tűnnek, amik: gyengének…
Jó olvasást!
Krisán László
„A világ újrafelosztásáért folyó harc”
Idősebb olvasóim ezzel a fordulattal már „az imperializmus lenini ismérvei” egyikeként találkozhattak – soha nem állt le, napjainkban pedig új szintre lépett. A szereplők – hogy úgy mondjam – erősen „feszegetik” a határokat, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A nagy meccs a nagyhatalmak között folyik, de durván érintettek a mellékszereplők is, nemcsak gazdasági és társadalmi értelemben, de egyre inkább emberi életekben is…
Úgy látszik, egyre inkább csak egy geostratégiai átrendeződés iránti törekvés számít, ahol csak azt nem tudni, hogy emiatt robbant ki a háború vagy a háború kirobbanása adott apropót egy ilyen újra rendezés véghezvitelére. Ezt a jövő úgy is megválaszolja majd. Mi azonban éljünk a jelenben!
Az, hogy háború van, már valószínűleg mindenkinek a tudatába beleégett. De legyünk őszinték! Mást jelent a háború nekünk, magyaroknak, és mást például Új-Zéland, Marokkó vagy éppen Mexikó népének. De egészen mást jelent Oroszország, Ukrajna vagy az USA számára is.
Gondoljunk már bele, hogy érintett és érdekelt minket az régebben, hogy valaki a Közel-Keleten háborúzik vagy Afrikában népi törzsek között kirobbant egy-egy helyi csetepaté?
Közvetlen érintettség hiányában talán nem vettük annyira komolyan ezeket. Na most ugyanez a helyzet, csak a másik oldalon állunk: most mások gondolják azt a világ túlfelén, hogy ez valami távoli országok helyi csetepatéja, ami rajtunk és az érintetteken kívül, messze levő országokat nem igazán érdekel.
Viszont azért az ebből eredő (realizálható) gazdasági haszon már mindenkinek felkelti az érdeklődését. Érdekek, ellenérdekek, nyertesek és vesztesek, de valahol csak a szimpla érintettség, vagy a távoli érdektelenség fűződik ehhez a háborúhoz.
A „nevető” harmadik
Nem véletlenül említem a két háborús fél mellett harmadikként Amerikát. Az Egyesült Államok ugyanis lássuk be, enyhén szólva is addig legózott a háttérben – főleg a NATO határok kiterjesztésének lebegtetésével -, ameddig jól be nem gurult a nagy orosz medve. Ez tulajdonképpen lehet, hogy egy katonai beugratás volt, aminek következménye lett az a háború, amely már több mint egy éve zajlik, iszonyú pusztítást okozva és emberéletek tízezreit követelve, társadalmi veszteségeket és értékvesztéseket generálva. Oroszország reakciója azonban kérdéses: egyszerűen csak mérgében felült ennek a „bajuszhúzogatás”-nak, vagy kapóra jött neki saját védelmi igényei, területi elképzelései miatt vagy akár csak simán jó alkalom lett a belsőkről külső problémákra áthangsúlyozni a figyelmet. Azért ezek valós dilemmák…
Mindenesetre ki kell mondani, hogy a háború egyik előző esetben sem tekinthető megfelelő megoldási eszköznek. Ezért jómagam is azzal érvelek, hogy a háborút a lehető leghamarabb le kell zárni, hiszen ez az egyetlen eszköze a további veszteségek megakadályozásának.
„Több dolgok vannak földön és égen”
Az azonban mára bizonyosságot nyert, hogy sokkal többről van szó, mint két ország fegyveres konfliktusáról. A világpolitika hatalmi viszonyai a szemünk előtt alakulnak át. Ha azt nézzük, ki a lehet vesztes, kézenfekvő válasz lehet Ukrajna mellett Oroszország is, de egyre nagyobb a veszélye annak, hogy közvetett módon Európa is sokat fog veszíteni. Sőt, legyünk reálisak: már most sokat veszített! A versenyképesség tekintetében már évek óta nő a lemaradásunk, és ez a hátrány egyre több területre terjedt ki az elmúlt 14 hónapban. Miközben Európa a szankciókkal egyre nehezebbé teszi a saját helyzetét, az USA óriási gazdaságösztönző csomagot vezetett be – az „Inflation Reduction Act”, ami valójában egy 370 milliárd dolláros direkt támogatás –, és amelynek hatására az európai cégek is megfontolják annak lehetőségét, hogy telephelyet, székhelyet váltva az USA-ba költözzenek. És mit is kell megfontolniuk?
Nos a mérleg
- egyik serpenyőjében (az amerikai ajánlatban) támogatások garmadáját látjuk, olcsó energiával és alacsonyabb inflációval, sőt az amerikai kormány autónként 7200 $ kedvezményt is ad a vevőknek, ha Amerikában összeszerelt elektromos autót vásárolnak, ami lássuk be elég komoly hátrány annak, aki nem ottani gyártót választ és elég komoly előny annak, aki ott gyártat. A matek az pedig matek és az amerikai piac hatalmas emiatt pedig ilyen lehetőséget európai autógyártók egészen biztosan nem hagynak ki…
- a másikban (az EU oldalán) az energiaárak bizonytalan alakulása, támogatások pedig szinte alig vannak, versenyképességünk romlik, és extrém durva migrációs nyomás fenyeget.
Melyik a racionális döntés?
Az USA döntése mindenképpen. Megéri így beavatkozni, hiszen ez a giga méretű kiadás rendkívül rövid idő alatt meg tud és meg is fog térülni. Washington jó ütemérzékkel és módon lépett.
És minél jobb a tengerentúlon, annál rosszabb az öreg kontinensnek. Hiszen éppen a legjobb, a legnagyobb hozzáadott értéket előállító, globális színtéren is versenyképes cégeket veszíthetjük el.
Fel kellene már végre ébredni és levenni a szemellenzőt, amit egyes EU-s vezetők magukra húztak. Ennek így nagyon nem lesz jó vége, mert amíg belsőleg egyeztetget illetve vitatkozik az egységes uniós piac, addig Amerika állva hagyja és rommá alázza a mezőnyt.
Egyébként én Amerika helyében átgondolnám azért, hogy valóban jó-e neki egy gyenge Európa, mert bár rövidtávon a gazdasági válsághelyzet enyhítésére lehet hogy előnyös egy – a helyzet eszkalálódásával kinyert – erőteljes piacnyerés, de már középtávon is egy gyengébb Európa könnyű préda lehet Kína és Ázsia számára és a nap végén az USA számára a sokkal veszélyesebb Kína akár túlerősödve is kikerülhet a felek közötti átrendezgetésből.
Megmentő szerepben
Egyébként nem csak az imént említett „ész érvekről” van szó, a racionalitás mellett vastagon ott vannak a lélektani elemek is. Míg az USA távolról táplálja az EU közvetlen szomszédságában fellobbant tüzet, újabb és újabb szankciók kreálódnak Brüsszelben – amely ötletek eredete tekintetében azért lehetnek tippjeink – eközben ő éppenséggel „a béke szigeteként” tünteti fel magát, amely tárt karokkal várja a háború eszkalálódásától tartó és elbizonytalanodott európai vállalatokat…
Azért ezen egy kissé átüt ez az egyféle píszíbe öltöztetett érdekhalmaz. És persze ne feledkezzünk meg a másik „frontról” sem! Mi lesz/lett az ukrán természeti erőforrásokkal, a termőföldekkel, a ritka- és nemesfémekkel, a stratégiai jelentőségű – többek között az chipgyártáshoz, az űripari technológiákhoz nélkülözhetetlen – alapanyagokkal? De ezek még valóban teljesen Ukrajna földjei és természeti kincsei? Komoly és elgondolkodtató kérdés ez. Főleg akkor, amikor egy szomszédos országban végbemenő helyzetről beszélünk, ahol gazdaságilag és társadalmilag is erősen sérül Ukrajna. Az pedig, hogy bizonyos szereplők előnyöket nyerhetnek is ezen akár, azaz más kárán gazdasági előnyhöz juthatnak, az erős etikai kérdéseket is felvet.
Nézzünk már mögé!
Ezek a gazdasági háttérkérdések egyelőre kevés embert foglalkoztatnak, a hírek fő sodra az, hogy Ukrajna nincs egyedül, a nyugati országok egyre több fegyverrel támogatják. De akkor felvetődik a kérdés: ez már valóban egy proxy háború, amely előbb-utóbb kiterjedhet egy Oroszország és a NATO közötti fegyveres konfliktussá? És az is kérdéses, hogy meddig lehet a háttérből fűteni ezt a háborút. Meddig lehet úgy tenni, mintha egyes országok nem vennének részt ebben – miközben ukrán férfiak, családapák, nagyapák ezrei menetelnek a halálba? Vajon a nyugati országok valóban segíteni, támogatni akarják Ukrajnát? Vagy ez egy eszköz lehet arra, hogy Oroszország gyengüljön? Ukrajna mögött „bevetésre készen áll” a NATO – ezt egyértelműen jelzi, hogy valószínűleg sokmilliárd dollárnyi értékben szállíthattak már fegyvereket és egyéb hírszerzési, megfigyelési eszközöket az ukrán hadseregnek. Oroszország „mögött” azonban ott van a 140 milliós lakosság, és persze a talán leghatalmasabb és legpusztítóbb fegyverarzenál, ami azért lássuk be, így nagyon durva és nagyon veszélyes konstelláció.
Annyira akarom hinni azt, hogy az utolsó pillanatban észhez tér mindenki.
De térjünk vissza a fegyver- és egyéb hadi szállítmányokra! Ezeket valahol elő kell állítani.
És ahol ezt előállítják ott ez termelést, foglalkoztatást, GDP-t jelent. Azaz a helyi gazdaságot erősíti. Ki, mivel, mit veszít, és mit nyer? Ugyanez a kérdés az Oroszország ellen az EU és az USA által bevezetett – az oroszok számára egyértelmű piacvesztést jelentő – szankciók esetében. A gazdasági cél nyilván Oroszország energiapiaci vezető szerepének megtörése, de itt sokkal többről Is lehet szó, miközben a világ gazdasága is meginog. Azért ne feledkezzünk meg arról, hogy bár elég nagy a világ, de az olyan durván van összeszálazva, hogy az egyik pontján megfeszítem a zsinegeket, az biztosan feszülni kezd az összes többi ponton is. És mit is látunk magunk körül? Amerikai, svájci bankpánikot, vagy éppen fokozódó protekciunizmust? És hadd nyissak még egy zárójelet ennél a pontnál:
A háború lezárásával kapcsolatban nehéz biztosat mondani, egy valami azonban kétségtelen: Ukrajnát újra kell építeni. De az is kérdés, hogy mindezt ki fogja finanszírozni, és főként, hogy minek a rovására. Felkészül az USA és az EU, de utóbbi azért nem áll olyan fényesen, hogy mellényzsebből kirántson egy „2.0 Marshall segélyt”…
Szinte egészen biztos, hogy hatalmas hiteleket kell belepumpálni a rendszerbe, ami viszont valahonnan hiányozni fog…
És azért eléggé úgy látom, hogy egy hosszútávú gigantikus hitelcsomag terheinek bevállalása biztos, hogy nem csak 1-2 uniós országnak nem fog tetszeni.
Az EU magáénak érzi ezt a háborút, ami a közelség és az érintettség miatt természetes és érthető. Így lehet az is, hogy Ukrajna extrém rövid idő alatt tagjelölt ország lett, ami bő egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy erre igen jelentős pénzügyi forrásra lesz szükség és ezt valahonnan elő kell teremteni.
Újabb békéltető, de az utolsó?
Rövid áttekintésemben persze szólnom kell még egy nagyon fontos szereplőről: a globális szinten átrendeződő erőviszonyok pályája ugyanis nemcsak az USA felé lejt, a geopolitikai keretek újratervezésében Kína is egyre fontosabb szerepet játszik. Peking taktikusan próbál kimaradni a háborúból – volt elég baja korábban, gondoljunk csak a zéró covid policyre vagy a globális ellátási láncok zavaraira, amelyek gazdaságilag igencsak rosszul érintették –, de „békecsinálóként” már bejelentkezett.
Kína mindig nagy volt és az is marad! Ha pedig lehetőséget lát arra, hogy nagyságát kiterjessze, akkor meg is fogja ragadni.
És ne legyen kétségünk: fog lehetőséget látni.
Nagyon képlékeny állapotban van a világ, ilyen időkben minden döntésnek sokszoros súlya van. Nem ártana, ha ezzel minél többen tisztában lennének.
