A modern kínai gazdaság legújabb kori története tulajdonképpen egy gigantikus „skip” gomb.
Miközben a Nyugat kétszáz évig gőzgépekkel, dízelmotorokkal,csekkekkel és hitelkártyákkal szórakozott Kína simán és egyszerűen átugrotta ezt az egész játszadozást.
Nem volt ipari forradalmuk, nem gyártottak millió szám Fordokat és Merciket és fogalmuk sem volt olyan apró, öncsonkító butaságokról mint károsanyag kibocsátás meg chip,- és ritkaföldfém hiány.
Ők csak egyszerűen és csöndben megérkeztek az elektromos autó korszakba dízel és benzingőz nélkül.
A kihagyott korszak előnye
Miközben a nagyképű, önsorsrontó Európa a múlt korszakait cipeli magával és lekezelően kutyázta Kínát, Kína csak udvariasan mosolygott és annyit mondott:
„Köszönjük, de ebből mi csak úgy kimaradnánk.”
Ez leginkább igaz az autógyártásra de ugyanúgy igaz a pénzügyi és fizetési rendszerekre is.
A nyugati gazdaság ma még mindig ott tart, hogy vadul küzd a régi ipari logikán alapuló beidegződéséivel:
- nagy autógyárak, magas költségek, drága technika
- csekk és kártyás fizetés, amit már a mobil is feleslegessé tett
- bankrendszer, ami zömében még mindig papíron hitelez.
Kína ezzel szemben egy generáció alatt ugrott a 19. századból a 21.-be.
- A faluból az 5G-be.
- A bicikliről az elektromos autóba.
- A készpénzről a QR-kódba.
És mindezt úgy, hogy közben nem „másolta” a Nyugatot hanem simán átlépett rajta.
Kedvenc mondásom, hogy
“két kis ugrással nem kelsz át egy szakadékon”.
Nos ezt Kína is tudja és ezt az ugrást egy csöndes szerény félmosollyal hajtotta végre úgy, hogy állva hagyott szinte mindenkit a világ nagy gazdasági szereplői közül.
A Nyugat még csak a lépcsőket építette, Kína meg közben már a liftet is proxykkal szerelte.
Kínában nem autóevolúció zajlott le, hanem autóforradalmi hiperugrás
Amik kimaradtak a nyugati autókból, na azok pont bekerültek a kínai autókba és Kína ezzel került helyzeti előnybe, amit könyörtelenül ki is használt.
Kínában nem volt százéves benzinmámor, nem volt több tízezer alkatrész, nem volt dízelkultusz és nem volt autórajongó nosztalgia.
Viszont azzal, hogy ezeket kihagyta és nem befolyásolta a fejlesztéseket rengeteg determinált kötöttség, pont ezért tudott villanyautó-nagyhatalom lenni.
És amíg Európa és Amerika azon vakarja a fejét és vitatkozik, hogy vajon hány év alatt lehet „kivezetni” a belső égésű motort, addig Kína azt kb. egyszerűen soha be sem vezette. Emiatt neki nem kellett viszont bezárnia gyárakat, nem kellett lecserélnie több ezer beszállítót, nem kellett könyörögnie a szakszervezeteknek és a lobbinak és
egyszerűen nem kellett mit elengednie.
A lényeg pedig szintén egyszerű:
“Kína kihagyta a múltat, de ezzel nem is cipeli a nyugati ipar teljes benzinszagú bűntudatát, vagyis neki nem kell leszerelnie a múltat ahhoz, hogy legyártsa a jövőt. “
Na ez az igazi előny, hiszen
aki kihagyja a múltat, de felhasználja más tanulságait annak nem kell megküzdenie a jövővel.
Tanulság 1.
Engedjenek meg ide nekem egy személyes megjegyzést:
Huszonegynéhány éves koromtól hosszú időt (majd tizenöt évet) dolgozhattam Távol-Keleten külgazdasági/külkereskedői terepen; ebből ráadásul négy évet tartós kiküldetésben.
Komoly iskola volt és óriási hálával tartozom érte a Sorsnak hiszen egy fiatal magyar srácnak megismerni és megtanulni ezt a gyökeresen más mentalitású üzleti világot és gazdasági kultúrát helyi kínai, vietnami és szingapúri emberektől az maga a fantasztikus lehetőség különösen úgy, hogy mindezt nem könyvből teheti meg hanem rizsföldek, poros irodák, zsúfolt gyárak és zajos piacok között.
Legmeghatározóbb tanítóm a szingapúri-kínai üzletember Alan Toh volt egy igazi jó értelemben vett „ösztönös zseni”, aki a mai napig figyeli és támogatja az életemet. Köszönet neki és azért különösen mert tőle tanulhattam meg mit is jelent az ázsiai gondolkodás, mi az hogy zsiger, kreativitás, manipuláció, mentalitás, rugalmasság, kíméletlen racionalitás és egyben az együttműködés és a tanulás is.
Rengeteget tanultam tőle és a környezetétől az ottani gondolkodásról és üzleti világról, de azt hiszem a legfontosabb tanulás az az volt, hogy a nyugati emberek nagyot tévednek akkor ha azt hiszik hogy ismerik és értik az ázsiai embereket. Én is sokszor beleestem abba a hibába; hogy azt hittem ismerem Ázsiát, ismerem a trükköket és csínyeket, de látva a mai világot mostanra a legnagyobb alázattal azt kell mondanom, hogy a kanyarban sem vagyunk, és azt tanácsolom a magabiztos nyugatiaknak is, hogy értékeljék át azt amit magukról hisznek.
Bámulatos amit Kínában, Vietnámban, Koreában villantanak az ottani emberek és napi szinten cáfolnak rá minden gazdasági alaptézisre és érdemes lenne a lenézés helyett levenni inkább a kalapot az ázsiai tehetség, alázat, tudás, türelem és kreativitás előtt.
Kína folyamatosan 30-50 évekre tervez és hajt végre hiperugrásokat, miközben Európa – de az USA is – 3-4 évente kénytelen újraírni az összes gazdasági forgatókönyvet. Kína hosszútávú stratégiákban gondolkodik, a világ meg taktikázgat a píszí meg a hagyományos közgazdasági tanok között és szinte havi szinten sikerül magát mindig lábon lőnie.
Meggyőződésem hogy a Nyugat a nagy felsőbbrendű önhittségében még a felszínt is alig-alig kapirgálja és pont emiatt fogja tudni rendre megverni szinte mindenben Kína a világot.
Tanulság 2.
Ha csak az autógyártókra kanyarodok vissza kicsit ott most épp azon kapkodnak, hogy 2035-re megfeleljenek a teljesen balfék módon önmaguk korlátozására kitalált kibocsátási kvótáiknak és azon vakarják a fejüket, hogy mit is kezdjenek az egyre szebb, egyre designosabb, egyre nagyobb hatótávolságú kínai elektromos autókkal, amelyek árban ráadásul rommá verik a hatékonytalan nyugati autóipart. (Sic: Ehhez csak adalék az a mai hír amely szerint az egyik itthon is elérhető kínai autómárka 7 év és egymillió km garanciát ad az autókra. Leirom újra: 1,000.000 km. Na erre varrjon gombot a Volkswagen vagy a Ford).
A kínai autóipart egyébként nem zavarják és nem is nagyon érdeklik a klasszik játszadozások és eszük ágában sincs kibocsátásokkal bajlódni, grammokat számolgatni; nem ismerik a lóerő és liter fogalmakat, és sosem láttak még benzinkártyát. Ehelyett ők már évek óta kilowattórákat szoroznak, szoftvert frissítenek, repülő autókat tesztelnek és már rég a Holdra néznek, nem pedig a kipufogóra, aminek talán még a funkcióját sem nagyon ismerik.
És nem mellesleg még egy óriási okosság tőlük: meglépték azt, hogy agyelszívással magukhoz húzták a világ legjobb mérnökeit és szakembereit mostanra pedig már a legnagyobb designereit is. Nem spóroltak a tehetségen, nem spóroltak a fizetésen és így pár év alatt megszerezték azt a tudást és azt a know-how-t amit nekünk száz évig tartott kicsiszolni mostanra pedig a jövő fiatal ázsiai szakemberei tőlük tanulják a jövőt.
“Végeredményként pedig elmondhatjuk, hogy a kínai autó már nem egy olcsó másolat többé, hanem egy igazi ipari maflás, meg egyben talán egy feltartott középső ujj is. Letisztult, csúcstechnológiás, futurisztikus, olcsó és a végtelenségig innovatív.”
A hagyományos autógyárak még a dízelkatalizátoron vitatkoznak Kína meg önvezető szimulátorban tanítja a mesterséges intelligenciát manőverezni. Az európai autógyárak még mindig a 2035-ös „átállásról” beszélnek, a kínai meg már 2030-ra teljes elektromos dominanciát tervez és nem papíron hanem a gyártósoron.
Tartok tőle, hogy annyi neked Európa és felkészül Amerika is.
Pénzügyek másképp
Van egy másik kedvenc témám is Kínával kapcsolatban ez pedig a pénzügyi rendszerük ami mondhatni a pénzügyi csoda kategória.
Gyakorlatilag Kínában a hitelkártyát meg sem tudták igazán ismerni, csekket meg soha nem is láttak azaz kb a fémpénz után egyből a QR-kód és a telefonos app fizetés lett a következő lépcső. A Nyugatnak kellett száz év, hogy a bankrendszer digitalizált legyen, Kínában meg pont két appal elintézték ezt az egész nagy digitális mutatványt.
Ma már egy kínai kisvárosban is a nagyinak eszébe sem jut papírpénzzel fizetni hanem helyette előkapja a mobilján a WeChat Pay kódját és már pittyenti is a kiló krumplit a piaci kofa terminálján. Az ország többi 90%-a pedig (az a majd másfél milliárd ember) meg úgy kezeli digitálisan a pénzügyeit, hogy soha nem is volt „analóg múltja”. És az a legszebb az egészben, hogy amíg a világ a „cashless society” jövőjéről vitázik, addig Kínában már szinte nem is létezik a papírpénzes fizetés.
Van itt persze egy paradoxon is: fejlődni könnyebb, ha nincs mit leépíteni és a Nyugatnál a fejlődés mindig fájdalmasabb, mert valamit előbb le kell bontania ahhoz, hogy újat építhessen.
A kínai modell meg ezzel szemben az „építsünk a semmiből” logikára épült és nem kellett előtte lebontaniuk egy analóg infrastruktúrát, merthogy az sosem épült meg.
“Mi a múltunkat modernizáljuk, ők a jövőjüket gyorsítják és hát igazából ez a különbség a restaurálás és az építés között.”
A Nyugat mindig abban a hitben élt, hogy „ő találta fel a művészeteket, a kultúrát, a tudományt és a technológiát” sőt a spanyolviaszt is. Igen ez valóban így van és ezeket a hatalmas és fontos eredményeket nem lehet elvitatni, de vigyázni kell mert a kínaiak mindezeket továbbviszik és tovább fejlesztik.
Helyettünk és nélkülünk!
- Mi feltaláltuk a motort, ők elvitték az akkumulátort.
- Mi feltaláltuk a bankot, ők megcsinálták a mobiltárcát.
- Mi építettünk piacot, ők megcsinálták a méretet.
“A világ ma már nem az innováció sebességéről hanem a váltás sebességéről’szól.”
És ebben Kína gyorsabb – mert nincs mit kidobnia.
Kici kínai nagyot üt
A kínai gazdaság „csodája” valójában nem csoda. Csak nem akarták újra feltalálni a múltat. A legtöbben azt hiszik hogy fejlődni csak úgy lehet ha mindent megcsinálunk amit más is. Kína azt bizonyította be, hogy néha a legnagyobb fejlődés az az amikor kihagyunk valamit.
- A gőzgépet.
- A benzines autót.
- A hitelkártyát.
- Vagy néha csak a megszokásokat
“És amikor mi még mindig vitatkozunk a múlt optimalizálásán, addig ők már rég exportálják a jövőt. Mert ez az igazi különbség: mi azt fejlesztjük amit ők már elhagytak.”
“A nagy tanulság pedig az, hogy a kihagyás az lehet hogy csak taktika, a lassúság meg lehet hogy csak stratégiai kivárás, a jövő pedig nem az, amit hozzáépítesz a múltadhoz, hanem amit el mersz hagyni belőle.”
