Ahogy egyre többet gondolkodunk arról, hogy a világjárvány hatására miként változtatjuk meg – akár önkéntes belátásból, akár kényszerből – az eddigi életstratégiánkat, ugyanez az üzleti döntéshozatalra is érvényes. Talán még inkább, mint a hétköznapi életvitelünk esetében. Az üzleti életben ugyanis magától értetődő, hogy mindig meg kell újulni, együtt kell élni a trendekkel, követni kell a változásokat. Ezért is olyan izgalmas, egyben kihívásokkal teli szakma ez…
A következő sorok azt foglalják össze, milyen szempontok írhatják felül a profitot, és mit hozhat ez a magyar gazdaság számára. Jó olvasást! Krisán László
Az ellátási lánc és annak kialakítása – esetenként pedig szükségszerű átalakítása – abszolút meghatározó, stratégiai kérdés minden iparágban, minden termelést és/vagy értékesítést folytató cégnél, melyek “patikamérlegen” számítják ki minden egyes döntésük következményeit. Éppen ezért ritkák, de annál “ütősebbek” a nagy fordulatok ezen a téren, húsz év kegyelmi időszak után pedig úgy tűnik, eljött az igazság és a ráébredés pillanata.
A globalizáció kora
A mai, globális ellátási lánc jellemezte gazdaság árnyoldalait sokan és sokat hangoztatták eddig is, elsősorban a protekcionista gazdaságpolitikát és a zöldfordulatot támogatók körében. Érveik azonban távolról sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy érdemi fordulat álljon be az ellátási láncok alakításában, lerövidítésében. Hiszen a globalitás pénzt hoz, a zöld világ pedig pénzt visz.
A környezetvédők persze egyre hangosabban kritizálták a kész vagy félkész termékek, alkatrészek, élelmiszerek elképesztő távolságok közötti utaztatását, aminek az élővilágra gyakorolt hatásával sokáig senki nem számolt. A kisebb nemzetgazdaságokat féltő gondolkodók sem véletlenül hangoztatták a több lábon állás és a saját szükségletek megtermelésének fontosságát. A másoktól való függés rövid távon lehet kényelmes, messzebbre nézve azonban inkább veszélyesnek mondható. Amíg kijött a matek – azaz minden tekintetben rentábilisnak bizonyult a lehető “legolcsóbb” helyen gyártani és a “legdrágább” helyen eladni -, a fenti figyelmeztetések nagyrészt visszhang nélkül maradtak.
Mindez közgazdasági megközelítés szerint kétségtelenül érthető és racionális, így működik (működött?) az üzleti világ, és naivnak mondták, aki nem értette, mi ezzel a gond. Még a 2008-as válság sem bizonyult eléggé intő jelnek, és ahogy elmúltak a viharfelhők, minden visszaállt a régi menetrendbe.
Isteni/ördögi beavatkozás
Azután viszont jött egy vírus, ami talán soha nem látott sebességgel tornádóként söpört végig országokon és gazdaságokon, és átértékelődött a helyzet.
Hirtelen kincset ér(t) a hazai termelés (szinte bármilyen áron), miközben minden irányban bizonytalanná vált a tengerentúli kereskedelem. Kis leegyszerűsítéssel: hiába olcsó az a távol-keleti áru, ami nem érkezik meg. Ha akár csak egy kínai gyártású chip hiányzik egy autógyár just-in-time rendszerében, akkor a gyártási folyamat össze is omolhat. Vagy más példával élve, szerethetjük a déli gyümölcsöket, de ha nem kapjuk meg őket, villámgyorsan keresni fogjuk a hazait.
Felértékelődött tehát minden, ami helyben van, amiért nem kell utazni, ami a miénk és ami elérhető nekünk.
És hogy hogyan is hat mindez ránk, magyarokra?
Először is észre kell vennünk a hazai vállalkozásokban rejlő értéket, legyenek azok mikro-, kis-, közép- vagy nagyvállalatok. Erre irányítja a figyelmünket egyrészt az a megtapasztalás, hogy legnagyobb arányban bizony ezek adnak munkát a lakosságnak, és ha bajban vannak, akkor együtt vagyunk bajban. Másrészt tény, méghozzá kiemelten fontos, hogy minél közelebb kerül előállításra, megtermelésre egy árucikk, annál stabilabban érhető el, adódjon bármilyen helyzet.
Ezen felül azonban úgy vélem, alappal számíthatunk arra is, hogy földrajzi elhelyezkedésünk a most kezdődő évtizedben felértékelődik. Mi persze eddig is tudtuk, hogy jó helyen terül el kis hazánk, de egyre inkább remélhető, hogy ez másoknak is fel fog tűnni.
Nem várható, hogy teljes önellátásra álljanak át az országok és régiók, és hogy minden távol-keleti gyártás azonnal visszakerüljön az anyaországba. Az viszont már elvárható, hogy az ellátási láncokat részletesen, adatalapokon kielemzik, felülvizsgálják, és nagy valószínűséggel sok esetben lerövidítik. A rövid ellátási lánc kevesebb gazdasági szereplő elkötelezettebb együttműködésével valósul meg a termelők, feldolgozók és fogyasztók közötti szorosabb földrajzi és társadalmi kapcsolat mellett.
A fenntartható élhetőbb
Az utóbbi években az árképzésben és a társadalmi elfogadottságban, megítélésben – a pandémiától függetlenül is – egyre nagyobb jelentőségre tett szert a fenntarthatósági szempont. Ezt egyértelműen tovább erősítette a járványhelyzet, megfejelve az ellátás biztonságának, rezilienciájának előretörésével, hiszen testközelből tapasztalta meg szinte mindenki a meglévő, tökéletesnek hitt rendszerek sérülékenységeit. A kockázatelemzés szerepe egyre növekszik, a biztonság és a gyorsaság jelentőségével együtt.
Nem utópia tehát, hogy a kínai, távol-keleti gyártás egyeduralma megtörik, és egyfajta diverzifikáció alakul ki e téren. Itt van az alkalom, hogy a legnagyobb cégek haza, vagy legalábbis közelebb hozzák a gyártást. Ez lehetőséget teremt a közép-kelet-európai országok, így Magyarország számára is, hogy növeljék részesedésüket a globális ellátási láncokban.
Nincs idő félreállni, nézelődni
Ugyanakkor tudatában kell lennünk, hogy mindezt nem kényelmes lelátókból szemlélhetjük majd végig. A most is tapasztalható erős versenyhelyzet nem megszűnni fog, hanem inkább átalakulni, sok esetben kiéleződni. Most fokozottan érvényes és fontos lesz a jól bevált mondás, miszerint nem elég jónak lenni, hanem jónak is kell látszani! Azaz: a kétségtelen újragondolás időszakát ki kell használni. A járvány okozta gazdasági sokkhatás alatt újratervező gigacégek látókörébe kell kerülni, reális alternatívát mutatva feléjük, hogy döntéseikben mi is ott lehessünk. Hiszen a lokális az új globális!
