Skip to main content
Tag

életút

Váltások és Megújulások

Utam a vállalkozók képviseletéig

A vállalkozói lét, a siker sokszor a szerencsén múlik, azon, hogy valami bejön.

Mentorok

Nekem szerencsém volt. A vállalásaimmal, a mentoraimmal, a szeretteimmel és a befektetéseimmel. A Konsumexnél üzleti bonyolítóból hamar régióvezető lettem Szingapúrban, majd itthon ügyvezető igazgató. Az ázsiai tartózkodásom alatt ismerkedtem meg egy kínai üzletemberrel, akivel a mai napig barátságot ápolok, aki igazi mentorom volt és megismertetett egy más kereskedelmi attitűddel, egy más világszemlélettel, ami európai és konkrétan magyar emberként is felnyitotta a szemem embertársaimmal és a sales mechanizmusával kapcsolatban.

Hazajövetelem után nem sokkal talált meg a magyar vállalkozói élet kiemelkedő és egyik legsikeresebb  alakja, Demján Sándor. Ő volt az, aki együtt akart velem dolgozni. Olyan irányba vitte a karrieremet és a magánéletemet is, amire először nem vágytam – hiszen nem akartam ingatlanokkal, az ingatlanpiaccal foglalkozni-, de nem bántam meg egy pillanatra sem. Szerencsés vagyok és büszke is, hogy mellette nőhettem fel. Fontos dolgot adott: a SIKER lehetőségét, hálás vagyok érte, hogy élhettem vele. Nem pusztán mentoromnak tekintettem, hanem apaképet is láttam benne, de nemcsak én, hanem több kollégáim is. Tőle igazán sokat számított a dicséret, a vállveregetés. Útmutatása, mentorálása végigkísérte barátságunkat (talán mondhatom ezt). Demján úr halála után a tőle tanultakat próbálom továbbvinni. A sikerhez tudni kell élni, tudni kell az alapelveket, kell egy nyelv, kell egy mázli… Innovatív projekteket kaptam tőle, folyamatos lehetőséget a fejlődésre.

Igazi tanító a kudarc

Azóta is folyamatosan tanulok az életben. Nem lehet valaki minden helyzetben sikeres. Az a nagy trükk, hogy áll fel az ember – nem bujdosni kell a sebeket nyalogatva, hanem gerincesen felállni, egyenes derékkal; menetelni kell előre. Kockázatot kell vállalni. Követni a belső hangot. Mert esni és bukni az élet része, a földön maradni, viszont egy döntés.

Amikor valami nem jön össze, az a tanulópénz, amit meg kell fizetni, ez van, ebből kell aztán építkezni. Sándortól erről is lehetett tanulni: „jó pénzhez sose tegyél hozzá rossz pénzt” – ha valamit elbuktál, fogadd el, ne tolj bele többet. Aki ebben a véget látja, abból nem lesz semmi. Magunk mögött kell hagyni a pofonokat, de tanulni belőle.

A mai világban eltűntek az ingerküszöbök, elment a világ, ami eddig normális volt, az már nem létezik. Münchhausen báróként kell viselkedni; magadat kell kirántani a mocsárból, ha kell, a hajadnál fogva, „nincs olyan, hogy nincs”. Ha elhiszed magadról, hogy bármilyen helyzeten felül tudsz kerekedni, nincs megállás, nincs lehetetlen.

KAVOSZ – Széchenyi Kártya Program

Magam is vállalkozó vagyok, de idő szűkében sajnos a saját magán projektjeimre nem jut annyi időm, mint szeretném. Azonban pont ezek miatt a tapasztalatok miatt, amiket a saját bőrömön is éreztem és érzek lettem Demján megbízásából a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésén keresztül segítjük munkatársaimmal a vállalkozásokat állami kamattámogatású és állami garanciával ellátott hiteltermékeinkkel. Látom a magyar vállalkozók szükségleteit és fáradhatatlanul lobbizok értük. Ez a réteg egy olyan fontos gazdasági és társadalmi eleme az államunknak, amit fenn kell tartani és gyarapítani kell.

A Széchenyi Kártya Program 2008-ban bizonyította, hogy nemcsak békeidőben, hanem válságidőszakban is messzemenően segítséget tud nyújtani a hazai vállalkozásoknak. A 2020-as COVID járvány okozta gazdasági sokkhatások kezelésére létrehozott Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként pedig a Széchenyi Kártya Program krízishitelei komoly segítséget nyújtanak a válság által sújtott vállalkozói szektor számára.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás