Minden háború elszomorítja és elgondolkoztatja az embert – még akkor is, ha adott esetben évszázadokkal ezelőtt vívták. De az, ami a szomszédban, az országhatáraink közvetlen közelében, és jelen időben zajlik, sokkal többet hoz magával: elrettent, megrémít, elbizonytalanít, pánikot okoz, önvizsgálatra késztet – ki-ki válassza ki, ami személy szerint igaz rá. Egy dolog nem történhet meg, hogy nem veszünk tudomást róla. Következő rövid írásom az Európa közepén eluralkodott bizonytalanságról szól.
Jó olvasást! Krisán László
Az ún. nyugati ember a 21. századra azt gondolhatta, hogy egy teljesen új világrendbe lépett be az emberiség. Ki emlékszik már a világháborúkra, a hidegháborúra? Francis Fukuyama is megírta híres könyvét a történelem végéről – nagy gondolkodó, „ő már csak tudja”, összességében elhittük tehát, hogy mi, a „modern emberek” már más világban élünk (a békét garantáló demokráciában), más problémákkal küzdünk (életszínvonal folytonos emelése, ennek ellehetetlenülése esetén kirajzás a világegyetembe). Velünk nyilván nem történik meg, hogy erőszakos körülmények között találjuk magunkat, állami agresszió áldozatai lehetünk, netán fegyverhez kell nyúlnunk saját magunk védelmében – nem a virtuális, hanem a valós világban.
Biztonság, fejlődés
Igen, elhittük mindezt, és végülis joggal, hiszen mi vett körül minket az elmúlt évtizedekben? Sokak számára, korábban sosem látott mértékben megadatott a luxus, a szép, modern, végtelenül megbízható és folyton folyvást fejlődő eszközök. Ki emlékszik a Ferrero Rocher híres reklámjára, az autóba beépített kis hűtőszekrényre, amelyből utazás közben kényelmesen kivehettük a kedvenc desszertünket? Ma már nem lepődnénk meg rajta, hiszen lassan beköszönt az önvezető autók kora, melyekben akár egy több fogásos menüsort is nyugodtan elfogyaszthatunk.
De gondolhatunk a kijelzők, tévék, telefonok fejlődésére, a háztartási eszközök okosodására is; alig tudjuk követni az újításokat, és még így is, a lehetőségek tárháza egyre csak bővül, méghozzá olyan széleskörűen, hogy nem csak a leggazdagabb réteg, hanem a társadalomnak szinte minden szegmense megtapasztalta kisebb-nagyobb mértékben a rohamos újításokat.
Annyira előtérbe kerültek a kényelmi, biztonsági funkcionalitások, hogy kissé elhomályosítottak néhány olyan tényezőt, amelyek közép- és hosszútávon meg fogják határozni az életünket.
A természet fújja a riadót
Sokáig nem számoltunk például a környezetszennyezés hatásaival, amit valljuk be, mi emberek okozunk. Egyre inkább téma, jó lenne egy élhető világot hagyni az unokáink számára is, de vajon feltesszük-e az idevágó kérdéseket, amikor megvesszük a következő repülőjegyünket, a sarki kisboltba is autóba ülve „ugrunk el”, bekapcsoljuk a klímánkat és napokig hozzá sem nyúlunk, vagy jól teletöltjük a kádunkat vízzel a napi tisztálkodás során… Én úgy látom, hogy nagyon sokszor bort iszunk és vizet prédikálunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy hol húzódik a határ az üzleti érdekek és az egészséges környezet szükséglete között. Nem tesszük fel a kérdést, mikor kell háttérbe szorítani a pénzügyi érdekektől vezérelt hagyományos üzleti viselkedést az egészséges környezet javára…
Jöttek eddig is a figyelmeztetések, csapások (lásd világjárványok, amelyekből nem a COVID-19 volt az első és nem is az utolsó), amelyek kizökkenthettek volna a mindenható biztonságba vetett hitünkből, de igazán nagy kollektív változást ezek nem hoztak. Most pedig már több, mint egy hónapja sokkolja Európát és az egész világot az Ukrajna elleni orosz agresszió, ami nem előzmények nélküli ugyan, mégis meglepetésként érte a komoly biztonságpolitikai elemzőket éppúgy, mint a politikusokat és az átlagembereket. Kétségtelen bizonyíték ez arra, hogy a sziklaszilárdnak hitt biztonság egyik pillanatról a másikra összeomolhat.
A lehetetlen csak a fejünkben létezik
Szembesíteni kell tehát magunkat azzal, hogy a 21. században vannak és lehetnek is még háborúk. Ez pedig óriási társadalmi bizonytalanságot, pénzügyi kockázatot, sokaknak akár pénzügyi csődöt is fog okozni.
Gazdasági aspektusból egyértelműen látható, hogy egy-egy nemzetgazdaság stabilnak mondható belgazdasága is kevésnek bizonyulhat jelentős külső sokk bekövetkezése esetén, ez pedig annak köszönhető, hogy valamennyi modern nemzetgazdaság a globális kirakósnak csupán egy-egy elemét képezi. Olyan világszintű együttműködések, felvásárlások, eladósodások, export-import kapcsolatrendszerek alakultak ki az elmúlt évtizedekben, amelyek együttesen rendkívül sérülékeny komplex gazdasági hálózatot adnak ki.
Globális kolibri effektus
Minden hatással van mindenre: gondoljunk csak az olajárak elszabadulására, az infláció szárnyalására, a mezőgazdasági alapanyagok, vagy az elektronikai eszközök hiányára. A hatalmas globális összefonódásban egyre többször alakulnak ki csomók, amelyek képesek megakadályozni egy-egy ország adott iparágának működését. Mi ez, ha nem kitettség és függőség?
Ebben a helyzetben egyre inkább körvonalazódik, milyen nagy szükség van egy határozott és biztos szereplőre, amely összgazdasági szinten képes beavatkozni; ezt a szerepet pedig az állam testesíti meg. Visszatekintve az elmúlt két évre, pontosan láthattuk az állami beavatkozás jeleit, területeit és hatásait. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy csupán az állam nem elegendő: kellenek a bátor, nyitott vállalkozások is, amelyek képesek megfelelni az adott kor támasztotta valamennyi kihívásnak. Kell egy támogató, a bajban összezáró társadalom; enélkül aligha számíthatunk megerősödésre.
Bizonytalan időkben – úgy vélem – hatalmas szükség van azokra a „tankönyvszerűen” működő, bátor vállalkozásokra, akik mernek kockáztatni, képesek megújulni, és képesek megtalálni a lehetőségeket az ilyen határ-helyzetekben, embert próbáló időkben is.
Ezek az életképes vállalkozások kell, hogy alkossák a nemzetgazdaság biztos bázisát, és onnantól kezdve bátrabban mehetünk szembe az árral…
