Skip to main content
All Posts By

saritundi

A jövő kereskedelme: így költünk mi – nemsokára!

adat, digitalizáció

Mi mással érdemes kezdeni a nyári „uborkaszezont”, mint egy kis gondolatébresztővel, ami ezúttal arról szól, merre tart az egyre digitalizálódóbb kereskedelem, hogyan befolyásolja az üzletpolitikát a masszív online jelenlét, ami most már elérte szinte a teljes társadalmat!

Jó olvasást! Krisán László

A téma-ötletet a júniusi „PORTFOLIO DIGITAL TRANSFORMATION 2022” címen futó konferencia adta, ahol egy teljes napon keresztül minden a legújabb digitális trendekről szólt, és persze arról, miként fogják ezek a közeli jövőnket meghatározni, némiképp minden bizonnyal át is formálni. A Vállalkozók és Munkáltatók Szövetsége – ismertebb nevén VOSZ – kereskedelmi szekciójának elnökeként bizton állíthatom, hogy sokan és sokat gondolkodnak, gondolkodunk ezeken a kérdéseken, mert ezek közvetlenül érintik a cégek versenyképességét; ennek fontosságát pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, a vállalatok minden szintjén, ágazatspecifikus korlátok nélkül!

A digitális megoldások gombamód történő szaporodása kezdetben talán a pénzügyi szektorból indult, mostanra azonban szinte mindenütt jelen van, nézzük csak meg a telekommunikációt, a teljes ipari szektort, de az agráriumot vagy a szépségipart is. Természetes, hogy ez alól a kereskedelem sem képez kivételt. Ennek ellenére én magam úgy látom, hogy a kereskedelmi szektor ebből a szempontból még nem tart azon a szinten, amely kívánatos lenne…

Miért mondom ezt?

A trendek azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi terület 2013-2014 óta folyamatos bővülést produkál, éves szinten jellemzően 5-6 százalékot. Ennél jóval dinamikusabb a teljes kereskedelmi forgalom kb. 10-12 százalékát kitevő online kereskedelem növekedése, ami akár évi 30-40 százalékos intenzív bővülést is el tudott érni. Vessük össze ezeket, és hamar eljutunk arra a következtetésre, hogy a két terület egymással szinergiában még intenzívebb növekedést tudna felmutatni. Azaz, a végállomás előbb vagy utóbb a teljes kiskereskedelmi szektor automatizálása lesz – de ettől még meglehetősen távol vagyunk.

A tudást, a fejlődést fel kell használni!

A digitalizáció segítségével jóval könnyebben és gyorsabban követhetők a fogyasztói igények, ami azért kiemelten fontos, mert tudnunk kell: a ma fogyasztója már nem az a vásárló, aki tegnap volt, és ez a tendencia nem fog megváltozni. Ezért is vélem úgy, hogy az innovációba akkor is megéri befektetni, ha az adott pillanatban még nem számszerűsíthető, hogy egy-egy újítás mennyit dob majd cégünk üzleti eredményén, ugyanis egyre látványosabban adja tudtunkra a környezet: nem elég a „mából” kiindulni, jobban tesszük, ha a változást is bekalkuláljuk a folyamatainkba.

A jogszabályi környezet olykor még hiányos, de ne felejtsük el, hogy a szabályozás általában a meghatározó események után kullog, a globalizált világra pedig abszolút igaz, hogy a nagy trendeket, innovációkat csak minimális mértékben befolyásolja a nemzetállamok által kialakított jogi környezet…

De térjünk is rá arra, mik azok a konkrét elképzelések, amelyeket néhány évvel, főleg évtizeddel ezelőtt a science fiction kategóriába soroltunk volna, most azonban a küszöbünkön kopogtatnak bebocsátást kérve.

Valóra vált álmok

Azt hiszem, egy ilyen lista első helyére a drónok kívánkoznak, ezek ugyanis annyira sokrétűek, hogy speciális változataik számos szektorban hasznosíthatók. A kereskedelemre kihegyezve az előnyöket, ki kell emelni a szállítás gyorsaságát, az emberi hibák, balesetek csökkentését, és a szén-dioxid kibocsátás elmaradásának köszönhetően a környezet védelmét.

Digitális megoldásokkal csúcsra járathatjuk a vásárlás élményét is, hiszen egyfajta kiterjesztett valóságot hozhatunk létre; ennek a hatékonysága a különböző játékoknál már megmutatta önmagát. Úgy gondolom, nem is kérdés, hogy a virtuálisan felpróbálható ruhák, szelfi-kompatibilis rendszerek, online, valós idejű lakberendezést támogató alkalmazások teljesen új szintre fogják emelni a felhasználói élményt.

Még mindig van tovább…

Kijelenthető az is, hogy nem állunk messze az ún. IoT – Onternet of Things, a „dolgok internete – elterjedésétől, ami nem tesz mást, mint egyes termékek online nyomon követését. A hűtőszekrény érzékeli, hogy állunk pl. a tejjel, számba veszi a felhasználói szokásokat, és emlékeztet rá, hogy mikor vásároljunk, de akár össze is kapcsolódhat online értékesítő rendszerekkel. Innen már csak egy lépés az előfizetés alapú vásárlás, mint ahogy nem elképzelhetetlen a hangvezérelt költekezés sem.

Mindezek a személyre szabott értékesítési megoldások nagyban függenek a Big Data terjedésétől, elfogadottá válásától, ami megosztó téma főleg itt, Európában, és a jelenlegi adatvédelmi szabályok fel is állítanak bizonyos korlátokat a fogyasztói profilozás terén. Mivel azonban a technológiai ugrásokat napjainkban nem az „öreg kontinens” diktálja, csak idő kérdése, hogy mi is találkozzunk a digitalizáció új dimenzióival.

Hogy van-e mindennek veszélye? Kétségtelenül. Visz-e előre? Erre is csak az előző válasz adható. Mert életben, versenyben tartja a cégeket, csökkenti a működési költségeket, lehetővé teszi új vevők elérését, segíti az optimális árképzést, készletgazdálkodást, és nem utolsó sorban: forradalmasítja a vásárlás élményét. Magánemberként eldöntheti mindenki, tetszik-e vagy sem, választhatunk, mennyire akarunk belemerülni a virtuális univerzumba, egy azonban biztos: cégként figyelni kell az egyre gyorsabban terjedő trendeket, e nélkül a saját sírunkat ássuk!

 

Forgószél a magyar gazdaságban: mit hoznak magukkal az extraprofit-adók?

adó, tax

Tapasztalok némi felbolydulást a közelmúltban bejelentett adózási csomag nyomán, ami nem is csoda, hiszen a cégautó adó emelésétől kezdve a mamutcégeket érintő extraprofit adókig rengeteg változást hozott az új kormányzati ciklus. Ez az írás arról szól, hogy összevetve a korábbi tapasztalatokkal, mi várhat ránk és miért az új adózási szabályokkal – különösen pedig a rettegett inflációs hatásokkal – összefüggésben. 

Jó olvasást! Krisán László

Adóemelés, pótadó, extraprofit adó… Valljuk be, nem hangzik jól. Összefüggésekben gondolkodó emberként viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy a veszteséget számolgatva ennél a pontnál megálljunk, és jó magyar szokás szerint a rendszert, a politikai vezetést, a háborút, a Nyugatot vagy éppen a Keletet célkeresztbe állítva szidjuk – ki-ki a maga szája íze szerint.

Igen, lehet azt is, csak nem visz előre, sőt, sehová sem visz. Amivel most megítélésem szerint foglalkozni érdemes, az adóemelések bevezetésének előzményei, okai, a múltban tapasztalt reakciók vizsgálata, mert mindezeket megnézve lehet beszélgetni arról, hogy mit várhatunk az előttünk álló időszakra nézve.

Adók voltak vannak és lesznek

Először is szögezzük tehát le, hogy a most behozott adóterhek a 2010-es ún. válságadók mintáját követik. Akkor a meghatározott szektorokra (pénzintézetek, energia, telekommunikáció, kiskereskedelem) kirótt adók összege a 2010-es GDP nagyjából 1,3 százalékát érte el, most is körülbelül erre lehet számítani. 2010-ben csődöket, szektorális összeomlásokat vizionáltak sokan, ahogy most is megy az össznépi borúlátás, gazdasági pesszimizmus, de véleményem szerint mindezek előtt meg kell nézni, hogy hosszútávon milyen eredményt hozott a kiválasztott területek kemény megadóztatása!

Az adóterhek és az infláció nem járnak kéz a kézben

Az ország kimászott a csődközeli helyzetből, a gazdaság fellendült, a bérek emelkedtek, és összességében egy gazdaságilag abszolút felívelő pályára sikerült ráállni. Az infláció ugyan enyhén megemelkedett (a 2009-es 4,2 százalék után a következő évben 4,9 százalék volt az általános áremelkedés üteme), de nem szállt el. Magyarán szólva az extraprofit adó és az adórendszert érintő más szigorítások nem járnak automatikusan kimagasló inflációval!

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról – pont a 2010-es és a 2022-es helyzet eltérő kiindulási alapja miatt –, hogy meglehetősen nagy a különbség a korábbi és a mostani gazdasági környezet között. Ez a körülmény nyilvánvalóan eltérő hatásokat eredményezhet.

Lássuk, miért is!

A 2010 előtti válságokkal terhelt időszakban a hitelezés befagyott, a fogyasztás beszakadt, mind a lakosság, mind a vállalatok a hitel-kamatok visszafizetését nyögték. Ennél fogva a vállalatoknak nem volt valódi átárazási ereje, nagy versenyről nem beszélhettünk az áru- és szolgáltatási piacon, a kínálat bőséges volt. Most ehhez képest mit tapasztalunk? Az elmúlt évek érzékelhető reálbér-emelkedést hoztak, a munkanélküliségi ráta közelíti a történelmi mélypontot (a magyar gazdaság szinte elérte a teljes foglalkoztatottságot, gyakorlatilag rengeteg területen munkaerőhiány van). A hitelezés továbbra is rendkívüli mértékben bővül, köszönhetően a különböző gazdaságpolitikai támogatásoknak, és ehhez még nyugodtan hozzávehetjük a kínálati korlátokat, vagyis azt a tényt, hogy a fogyasztók bizony versenyeznek a termékek és szolgáltatások megvásárlásáért.

Ebben a gazdasági környezetben természetesen nem lehet azt várni, hogy a vállalatok ugyanúgy viselkedjenek, mint a 2010-es évek elején. Így aztán, mindezen okok együttes fennállása miatt könnyen lehet, hogy lesz átárazás, lesz általános áremelkedés bizonyos területeken, azonban az infláció alakulását tapasztalva biztos, hogy nem választható szét egyértelműen, hogy az áremelés mekkora része fakad az emelkedő bérköltségekből, a növekvő adóterhekből, az alapanyagok és félkész termékek drágulásából, az energiaszámla növekedéséből, vagy épp a logisztikai és tárolási költségek emelkedéséből.

Összetett kérdésről van tehát szó ismét, ne elégedjünk meg az egyszeregy-típusú, leegyszerűsítő magyarázatokkal.

Az új gazdasági modell origója: fenntarthatóság

fenntarthatóság

Nem mondhatjuk, hogy unalmas időket élünk, sokszor több is az izgalom annál, amire a legtöbben vágynánk… Gazdasági szakemberként figyelve, elemezve a folyamatokat, egyre inkább úgy vélem, hogy testközelből nézhetjük végig egy új gazdasági modell születését és az arra történő, rekord sebességű átállást. Miért gondolom így? 

Jó olvasást! Krisán László

Szokás a természettudományok gyors fejlődésére példaként hivatkozni, mint amely forradalmi, már-már követhetetlen változásokat hoz a mindennapjainkba, és nem véletlenül. Ezzel tényleg együtt élünk, mindenki a saját bőrén látja és tapasztalja, hogy a világ egy szempillantás alatt képes átalakulni egy-egy tudományos újítás hatására.

Nincs ez másként a társadalomtudományok frontján sem, még ha nem is mindig ennyire nyilvánvaló, hogy éppen korszakos változásokat élünk meg! A közgazdaságtan is velünk, a társadalommal együtt lüktet, a régi, általánosan elfogadott és kőbe vésettnek hitt törvényszerűségeket pedig gyakran felülírja az élet. A holnap problémáit ugyanis soha nem lehet a tegnap eszközeivel megoldani.

Mire gondolok?

Évtizedeken keresztül a GDP, azaz a gazdasági növekedés volt egy ország sikerének legfontosabb mércéje, alfája és ómegája, megkérdőjelezhetetlen mutatója. Mostanában viszont egyre inkább felnövekszenek mellé olyan új szempontok, amelyek a GDP-megszállottságot letaszíthatják az egyeduralkodó trónjáról. Kétségkívül megszoktuk a pénzt, az anyagi javakat, a tulajdont, a státuszt, a presztízst, a növekedést, ez a hozzáállás azonban már nem fenntartható. Még a Római Birodalom is fejre állt, amikor azt hitte mindenki, milyen jól megy, milyen szervezett… ezt nem más emlegette előszeretettel, mint Demján Sándor, Magyarország egyik legsikeresebb nagyvállalkozója, ami azt kell, hogy jelentse számunkra, hogy mindig számítani kell a változásra.

A folyamatos profithajsza mára oda vezetett, hogy saját magunknak ártunk, hosszú távon mindenképpen. A jó magyar közmondást idézve, vermet ásunk, beleesünk, így együtt, a „nagy haladó világ”.

A változás az állandó

A GDP például nem veszi figyelembe az ember okozta környezeti károk negatív hatásait. A GDP növekedhet természeti katasztrófák és szennyezések idején, gyarapodhat a bűnözés hatására is, meglendülhet háborúk idején. Hiszen a keletkezett károk helyreállítása, új eszközök beszerzése, emberek tömegének bevetése mind-mind pénzáramlással jár együtt, növelve a gazdasági teljesítményt.  De hol van itt valójában a nemzetgazdaság jóléte, az életminőség emelkedése?

Mindenki zöldül

Az ilyen és hasonló kérdések elvezetnek oda, hogy a tisztán gazdasági szempontok mellett egyre inkább előtérbe kerül a fenntarthatóság, nemegyszer hallani a „nemnövekedés” útjáról, és tényleges beavatkozások is történnek a közérdek védelmében. Kezdetben persze csak hangzatos szólamok és egy eltökélt kisebbség nézetei voltak ezek, de most már ott tartunk, hogy az EU „zöld megállapodást” fogadott el . Vállalta, hogy 2050-re megvalósítja a klímasemlegességet, és ez a politikai agenda leszivárog a konkrét intézkedések szintjére is. Nem kell varázsbot-megoldásokra gondolni, mert azok nincsenek, de azért eszközöcskék vannak és terjednek is. A támogatások, adózás terén terjedő zöld programok, a hitelezésben terjedő prioritások azt mutatják: terjed az a szemlélet, ami felvállalja, hogy a fenntartható, környezetbarát célokat megvalósító fejlesztések, beruházások kedvezőbb konstrukciókkal vehetők igénybe. És nem csak az EU tolódik ebbe az irányba. Ha lassabban, halkabban és sok kérdőjellel megtűzdelve is, Kína sem tétlenkedik ezen a téren, mert ők aztán – évezredes birodalomként – egészen biztosan hosszú távra terveznek… 

A beavatkozás tehát elkerülhetetlen

Nem más ez, mint a fenntarthatatlan pályán haladó világ, a klasszikus piacgazdaság farkastörvényeinek meghekkelése, vagy legalábbis az erre való törekvés. Most kell erőszakkal változtatnunk a folyamatainkon minden téren, hogy a jövő nemzedékeinek is élhető gazdasági és természeti világot hagyjunk örökül.

Így hát nincs kétségem afelől, hogy a következő évek közgazdaságtani kulcsfogalma a fenntarthatóság lesz, és azt is biztosra veszem, hogy az új modell térnyerése – még ha döcögve is indult – soha nem látott sebességgel fog végig robogni a ma ismert világunkon, mert ez minden téren így megy. Nem csak a járvány tarol fénysebességgel a glóbuszon; most, hogy már tényleg mindenhol bejött a digitalizációnak valamilyen verziója, a tudás és a kreativitás is egyre többek számára elérhető – élni kell vele!

Koronavírus, orosz-ukrán konfliktus, globális kihívások – de mi történik a kínai piacokon?

Kína

Hogyan hat egy háborúval megspékelt járványhelyzet Kínára? A nagyhatalmak közti „nevető harmadikként” várják a konfliktus kimenetelét, vagy ezerrel próbálják menteni a piacaikat, gazdasági kapcsolataikat ők is, ahogy a globális játszótér többi szereplője? Ez a téma érdekel engem ma, szerintem érdemes átgondolni, számba venni a várható újabb változásokat a piacon. 

Jó olvasást! Krisán László

Érdekes megfigyelni, hogyan válik a különböző szakterületek mélyelemzőjévé a teljes magyar társadalom egy-egy krízis közben. A futballszakértés ugye mindenkinél alap; erre két éve „a tízmillió járványológus” országa lettünk, de bemutattuk azt a bravúrt is, hogy idén februárban szinte napok alatt katonai szakértővé avanzsált számos honfitársunk. És hát, ahogy a járvány és a háború vastagon érinti a gazdaságot, ez a terület sem maradhat ki a jóból.

Mire gondolok?

Nem egyszer hallom, hogy Kína milyen kényelmes helyzetből figyeli a háború alakulását, nincs is más tennivalója, mint „várni és várni”, ideje van, gazdasági ereje van, mi baj történhet?

Nos, nekem erről kicsit más a véleményem. Itt is beköszön ugyanis az a szempont, amit nem győzök újra és újra hangsúlyozni, hogy a globálissá vált világban nincsenek elkülöníthető enklávék, amelyek kivonhatnák magukat a gazdaság világméretű játékszabályai alól. A tőzsdemozgások, a kereslet-kínálat törvényszerűségei nem torpannak meg a kínai nagyfalnál és nem törnek meg a Csendes-óceán hullámain sem, azok bizony terjednek láthatatlanul is.

Amit az elmúlt pár hónapban megfigyelhettünk a kínai gazdaság háza táján, az pont nem a nyugalom és higgadtság kora volt. Az elmúlt hónapokban olyan dolgok történtek, amilyenekre utoljára 2008-ban volt példa: a Hang Seng China Enterprises Index március közepén több mint 7 százalékkal esett vissza, ezzel párhuzamosan a Hang Sang Tech Index is jelentőset zuhant. A nagy technológiai részvények értékvesztése hosszú ideig tartó emelkedő trendet követően még korábban megindult, és ne felejtsük el a tavalyi év botrányát, az ingatlanpiaci Evergrande-t sújtó negatív eseményeket sem.

Ilyen szintű visszaeséseknél már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csak a piac csapongásáról van szó; jelentős, akár rendszerszintű problémák húzódhatnak meg a háttérben.

Miről is van szó Kínában, mi történt a közelmúltban?

Továbbra is kihívás a koronavírus, annak újabb hulláma. Szép csendben ugyan, az ukrán front és a nyugati nyitások árnyékában több tízmillió ember került vesztegzár alá több tucat kínai városban, köztük az egyik legjelentősebb kereskedelmi központot jelentő Sanghajban. És ez – a minden szempontból hatalmas kínai erőforrások dacára – meglátszik a gazdaság egészén. Visszaesett az ipari termelés: az áprilisi hírek 2,9 százalékos csökkenésről szóltak éves összevetésben, ami a legrosszabb eredmény azóta, hogy a pandémia kitörésekor 13,5 százalékos visszaesést regisztráltak. Tendenciózusan szűkül a kiskereskedelmi forgalom is; ez a márciusi 3,5 százalékos ütemről áprilisra 11,1 százalékosra gyorsult éves bázison számítva. A lezárások megbénítják a gazdaság elég jelentős szegmenseit, az új banki hitelezés áprilisban évek óta a legalacsonyabb szintet érte el, és a munkanélküliség is megugrott.

Azután nem csak mi vagyunk a háború szomszédságában. Kína – habár sok tízezer kilométerre fekszik a harcok helyszínétől – mintegy 4200 kilométeren határos Oroszországgal. Az oroszok körüli bizonytalanság pedig hatalmas, éppúgy, mint az ebből fakadó globális gazdasági lassulás, és a növekvő kockázatok.

Végletes következmények lehetnek

Zsugorodó exportról, visszaeséstől szenvedő feldolgozóiparról érkeznek a hírek, és ez bizony még Kínát is megütheti. A kínai gazdaság ugyanis mindennél jobban érdekelt a növekedésben: állandó expanzióra rendezkedett be, és ennek következtében nem igazán van felkészülve a globális növekedés lendületének további, ilyen mértékű lassulására.

A növekvő energiaválság szintén kihívást jelent, amit a befektetők gyorsan le is reagálnak: a veszélyeztetett ágazatokban működő vállalatok részvényeit megkezdték leépíteni.

Kína tehát az elvitathatatlan gazdasági ereje ellenére sincs egyszerű helyzetben.

Jól tudja, hogy nagyon sokat veszíthet abban az esetben, ha kockára teszi a nyugati országokkal (az USA-t és az EU-t beleértve) kialakított gazdasági kapcsolatát; gondoljunk csak az orosz oligarchák ellen hozott büntetőintézkedésekre (akik azért valamelyest felkészülhettek ezekre, mégis sok fájó pontba sikerült betalálni)… Az utóbbi évek jelmondata lehetne, hogy bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet, így a befektetők aggodalma nem alaptalan, a kínai vezetés pedig nem tudhatja, hogy egy-egy „kellemetlen” lépés mit vált ki a nyugati partnereiből.

Ez a fajta bizonytalanság vitathatatlanul beköszönt a kínai tőzsdére is; a hullámvasút effektus jól látható. Mint ahogy az is, hogy Kína rendkívüli módon érdekelt a háború mihamarabbi lezárásában, hiszen a mostani helyzet elhúzódásával közvetett módon a kínai gazdaság is rendkívül sokat veszíthet. Mindezekre figyelemmel úgy vélem, a nemzeti tőkepiac fejlesztése az elkövetkező időszak kulcsfontosságú eleme lesz a kínai gazdaságpolitikusok számára…

Rali az energiapiacon – tényleg versenyelőny a zöld átállás?

zöld versenyelőny

A mai energiaárak mellett egyre relevánsabb kérdés lett a fenntartható, azaz „zöld” módszerekkel megtermelt energia előállítása és felhasználása. Gondolhatnánk, ez aztán tényleg mindenkinek jó, klasszikus win-win helyzet, a dolog azonban nem ilyen egyszerű. A mai bejegyzés azoknak szól, akik nem értik, miért nem telepít minden közepes méretet meghaladó üzem saját naperőművet, és kíváncsiak rá, milyen aktuális kihívások vannak ezen a téren.

Jó olvasást! Krisán László

Az elmúlt hónapokban olyat láthattunk az energiapiacon, amire senki nem volt felkészülve: hatalmas gáz- és villamosenergiaár-robbanásnak vagyunk szemtanúi – erről a jelenségről már írtam is itt. Habár a lakosságot (és a maximum 10 főt foglalkoztató mikrovállalkozásokat) ez a jelenlegi szabályozásnak köszönhetően nem érinti, a cégek nagy többségének konkrétan a bőrére megy a játék.  Az energia-igényes szektorok vállalkozásainak különösen is meg kell küzdeni a piaci árak jelentette terhekkel, ami bizony jelentős többletköltség számukra. És ha egy cég ott tart, hogy egyenesen a jövedelmezősége válik kérdéssé, akkor minimum el kell gondolkodnia alternatív energiaforrások bevonásán, ha nem akar veszteséget termelni.

Igenis igény van a zöld villamosáramra

Ehhez alapvetően kétféle módon juthatnak hozzá a cégek: maguk vágnak bele a fejlesztésbe, vagy ún. PPA (power purchase agreement, azaz hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodás) útján vesznek más, ezzel foglalkozó vállalatoktól megújuló energiát. Egy biztos, a hagyományos energiaszolgáltatóktól való leszakadás, függetlenedés lehetősége technikailag már abszolút adott, és ahogy a helyzet kinéz, ez a tendencia nem visszaszorulni, hanem inkább erősödni fog.

Magad uram…

Már most látható, hogy egyre több cég dönt amellett, hogy saját maga termeli meg a működéséhez szükséges villamosenergiát. Egy jól kivitelezett naperőmű-beruházás kedvező megtérülés mellett képes fedezni a villamosenergia-szükséglet jelentős részét, 20 vagy akár 30 évre is biztosítva a vállalat működtetéséhez szükséges energiát. Nemzetközi szinten már olyan gigacégek döntöttek a saját energia-termelés mellett, mint pl. az Apple, amely a működéséhez szükséges villamosenergia teljes mennyiségét megújuló forrásból szerzi be, és kimondott célja, hogy a beszállítói is kövessék ezt a gyakorlatot. A Google pedig már odáig jutott, hogy a paksi kapacitást is meghaladó zöldenergia-beruházáshoz járult hozzá.

A PPA megnevezéssel illetett hosszú távú megállapodásokkal megúszható az egyszeri, jelentős terhet jelentő beruházási költség, mégis, az érintett felek számára 10-25 éves időtávon kölcsönös előnyökkel biztosítható a villamosenergia díja, ami ráadásul környezetkímélő módon kerül előállításra. A PPA konstrukció elsődleges célja, hogy a felek a hagyományos megállapodásokkal szemben sokkal hosszabb távon fixálják az árakat, ami a gyakorlatban a cégek piaci áramárak ingadozásából származó kockázatát mérsékli.

Ez nagy előny tud lenni, látni kell azonban azokat a bizonyos buktatókat, illetve ezen technológia korlátait, van ugyanis ezekből is bőven.

Túl az érem zöld oldalán:

Az első és legfontosabb probléma az energiatárolás. Amikor a megtermelt energiát nem az adott időpontban, hanem később szeretnénk felhasználni, akkor el kell tudni raktározni azt, ami leggyakrabban a meglévő nagy infrastruktúrákba való becsatlakozás útján valósul meg. Így pedig a függőség ismét adott.

A másik kérdés az, hogy állami támogatással vagy piaci alapon valósul meg egy beruházás. A magas költségek miatt eddig állami támogatás nélkül aligha érte meg belefogni a megújuló erőforrások kiépítésébe, ez azonban hatással van a későbbi árazásra is…  Az utóbbi időben a technológia bekerülési költségei csökkennek, így talán hamarosan eljön az az idő, amikor kevesebb vagy nulla támogatással is megtérülhet majd az ezen iparágban megvalósuló befektetés.

Ez azonban jelentősen függ az állam által kialakított adórendszertől. Jelenleg az ún. Robin Hood adó nehezíti meg azok dolgát, akik a teljes függetlenségre törekednek. A hagyományos típusú energiaellátókkal megegyezően ugyanis 31%-os mértékű adóteher sújtja azokat a megújuló alapú villamos energia termelőket is, akik nem vesznek részt az állami KÁT (kötelező átvételi) vagy a 2017-ben bevezetett METÁR (megújuló energiaforrásból termelt villamos energia) rendszerek működésében. Ez nyilvánvalóan egy masszív gátat eredményez, hiszen nem veszi figyelembe a megújuló energiatermelés kiépítésének jelentős költségeit, ami mellett hátráltató elem az is, hogy a banki finanszírozás sem kiforrott még idehaza, nincs elegendő erre a területre koncentráló hitel-termék.

Több, mint jóslat

Mindezek ellenére úgy vélem, érdemes fókuszba helyezni a megújuló energiatermelést, mert a mostanában tapasztalt árrobbanás teljesen felülírhatja a megtérülési mutatókat. Itt ugyanis az egyszerű matek dönt: a napenergia termelésre szakosodott cégek nagyon gyorsan ki fognak maradni a fix értékesítést, de alacsonyabb árakat biztosító állami rendszerből, ha megéri a villamosenergiát eladni a magyar energiapiacon, a HUPX-en, hiszen az ágazati különadót bőven fedezni fogja a piacon elérhető jelentős árkülönbözet.

Bárhonnan is nézzük, egyértelmű, hogy szükség van az olyan, energiahatékonysági beruházások végrehajtására, mint a napelem-telepítés, naperőműpark létesítés, az energiazabáló gépek modernre cserélése, a fűtés- és épület-korszerűsítés, és az is biztos, hogy ezeket nem elegendő lakossági szinten támogatni, hiszen a nagyfogyasztók a vállalati körben keresendők! Ezért úgy hiszem, kiemelt jelentőségük lesz a különféle, kifejezetten ilyen fejlesztéseket célzó pénzügyi eszközöknek, legyenek azok támogatás vagy hitel formájúak. Várakozásaim szerint el fog jönni a verseny ezen a téren is, hiszen jól látható, hogy hamarosan már mindenkitől alapvető elvárás lesz az elköteleződés ebbe az irányba.

 

 

Mi a franc az a kábelkorbács, és hogyan fúródik be az autóipar a korom hiánya miatt?

autóipar, kábelkorbács

Kábelkorbács-krízis, korom-hiány: olyan kifejezések, amelyekről az átlagember azt sem tudta eddig, hogy léteznek. A koromra legtöbben a jól odakozmált ételek vagy a tűzvészek felettébb kellemetlen maradványaként asszociálunk, és legkevésbé sem szoktuk hiányolni. A korbácsot inkább látjuk magunk előtt a kegyetlen rabszolgatartó telepesek kínzószerszámaként, mint az autónk alkatrészeként. Most akkor mit izgulnak ezen az állandósult borúlátást tanúsító gazdasági elemzők? Egyszerű kérdésekre egyszerű válaszok – lentebb, tőlem!

Jó olvasást! Krisán László

Összetett dolog az ipar és a kereskedelem, többek között erről szól ez az egész blogsorozat, amely a gazdasági összefüggéseket, az ellátási láncok kapcsolatait, a globális kereskedelem előnyeit és persze gyenge pontjait is igyekszik megvilágítani.

Helyzet van

Nem is akármilyen. Az Európa keleti szárnyát érintő súlyos fegyveres konfliktus rendkívüli körülményeket teremt az energiaellátásban, a mezőgazdasági termelésben, és nem utolsó sorban az autóipari gyártásban is, mivel súlyos nyersanyag-hiány lépett fel. Nem kellett sok idő, és olyan szlengek tódulnak az eseményeket figyelemmel kísérő nagyközönség elé, mint a kábelkorbács, amiről gyorsan kiderült az is, hogy hiánycikk lett.

Na de akkor mi is az a fránya kábelkorbács? Nem más, mint az autógyártás alapvető alkotóelemének számító kábelköteg, ami nélkül biztos, hogy nem gördül le a gyártósorról a csillogó, ropogósan új, szalonképes gépkocsi. Hol gyártják (vagy inkább múlt időben: gyártották)? Ukrajnában, amely ország ezen árucikk kiemelt fontosságú exportőre, kiszolgálva az európai autógyárakat, de ahol épp rommá lőtték a gyárakat, és/vagy katonává tették a munkásokat.

Ez pedig baj, ami – mint tudjuk – nem jár egyedül.

Merthogy a fenti krízis mellett a koromtermelés is jelentősen akadozik, hol máshol, mint Oroszországban; itt állítják elő ugyanis a korom jelentős részét, ami pedig alapanyaga a szintén az autógyártáshoz köthető gumiabroncsoknak.

A probléma súlyával a fogyasztó akkor szembesül, amikor hallja a híreket. Néhány héttel ezelőtt olvashattuk, hogy a Renault felfüggesztette a gyártást logisztikai problémákra hivatkozva, a napokban pedig leállt a Volkswagen-gyár Pozsonyban.

Újabb inflációs hullám

A helyzet tehát az, hogy a kereslet-kínálat megborulása nagyon meg fogja ütni az árakat, és ezt a végső felhasználók fogják megfizetni, drágább autók formájában, ami sajnálatos módon tovább fogja erősíteni a már így is felfelé mutató inflációs nyomásokat – nem csak nálunk, de egész Európában is, ha nem globálisan.

Van itt még egy rossz hír, mégpedig az, hogy ez a spirál nem fog beragadni az autóiparnál. Vannak jelek arra, hogy „felkészül” az összes olyan ágazat, ahol chipeket használnak, ugyanis az ezek előállításához szükséges palládium és neon szintén orosz és ukrán területről származik. A chip-hiány tehát rövid időn belül másodszor fog lesújtani az ún. fejlett világra, ami bizonyára nem lesz következmények nélküli…

Új piaci partnerek kerülnek a képbe

Amire úgy vélem, hogy e körben mindenképpen számíthatunk, az az észak-afrikai és közép-amerikai új beszállítók felkutatása és bekapcsolása a termelésbe – ez már önmagában a diverzifikációt fogja szolgálni; emellett tovább fog erősödni az önellátásra való törekvés. Mindenesetre a történések ismét bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a túlzott globalizáció minden szereplőre nézve komoly veszélyeket hordoz, és akár csak egyetlen ország megbénulása/megbénítása leállíthat számos más országot is. Mi ez, ha nem függőség, kitettség, egymásrautaltság?

Bizonytalanság a nagy biztonságban – gondolatok egy hónapnyi háború után

háború

Minden háború elszomorítja és elgondolkoztatja az embert – még akkor is, ha adott esetben évszázadokkal ezelőtt vívták. De az, ami a szomszédban, az országhatáraink közvetlen közelében, és jelen időben zajlik, sokkal többet hoz magával: elrettent, megrémít, elbizonytalanít, pánikot okoz, önvizsgálatra késztet – ki-ki válassza ki, ami személy szerint igaz rá. Egy dolog nem történhet meg, hogy nem veszünk tudomást róla. Következő rövid írásom az Európa közepén eluralkodott bizonytalanságról szól.

Jó olvasást! Krisán László

Az ún. nyugati ember a 21. századra azt gondolhatta, hogy egy teljesen új világrendbe lépett be az emberiség. Ki emlékszik már a világháborúkra, a hidegháborúra? Francis Fukuyama is megírta híres könyvét a történelem végéről – nagy gondolkodó, „ő már csak tudja”, összességében elhittük tehát, hogy mi, a „modern emberek” már más világban élünk (a békét garantáló demokráciában), más problémákkal küzdünk (életszínvonal folytonos emelése, ennek ellehetetlenülése esetén kirajzás a világegyetembe). Velünk nyilván nem történik meg, hogy erőszakos körülmények között találjuk magunkat, állami agresszió áldozatai lehetünk, netán fegyverhez kell nyúlnunk saját magunk védelmében – nem a virtuális, hanem a valós világban.

Biztonság, fejlődés

Igen, elhittük mindezt, és végülis joggal, hiszen mi vett körül minket az elmúlt évtizedekben? Sokak számára, korábban sosem látott mértékben megadatott a luxus, a szép, modern, végtelenül megbízható és folyton folyvást fejlődő eszközök. Ki emlékszik a Ferrero Rocher híres reklámjára, az autóba beépített kis hűtőszekrényre, amelyből utazás közben kényelmesen kivehettük a kedvenc desszertünket? Ma már nem lepődnénk meg rajta, hiszen lassan beköszönt az önvezető autók kora, melyekben akár egy több fogásos menüsort is nyugodtan elfogyaszthatunk.

De gondolhatunk a kijelzők, tévék, telefonok fejlődésére, a háztartási eszközök okosodására is; alig tudjuk követni az újításokat, és még így is, a lehetőségek tárháza egyre csak bővül, méghozzá olyan széleskörűen, hogy nem csak a leggazdagabb réteg, hanem a társadalomnak szinte minden szegmense megtapasztalta kisebb-nagyobb mértékben a rohamos újításokat.

Annyira előtérbe kerültek a kényelmi, biztonsági funkcionalitások, hogy kissé elhomályosítottak néhány olyan tényezőt, amelyek közép- és hosszútávon meg fogják határozni az életünket.

A természet fújja a riadót

Sokáig nem számoltunk például a környezetszennyezés hatásaival, amit valljuk be, mi emberek okozunk. Egyre inkább téma, jó lenne egy élhető világot hagyni az unokáink számára is, de vajon feltesszük-e az idevágó kérdéseket, amikor megvesszük a következő repülőjegyünket, a sarki kisboltba is autóba ülve „ugrunk el”, bekapcsoljuk a klímánkat és napokig hozzá sem nyúlunk, vagy jól teletöltjük a kádunkat vízzel a napi tisztálkodás során… Én úgy látom, hogy nagyon sokszor bort iszunk és vizet prédikálunk, és nem foglalkozunk azzal, hogy hol húzódik a határ az üzleti érdekek és az egészséges környezet szükséglete között. Nem tesszük fel a kérdést, mikor kell háttérbe szorítani a pénzügyi érdekektől vezérelt hagyományos üzleti viselkedést az egészséges környezet javára…

Jöttek eddig is a figyelmeztetések, csapások (lásd világjárványok, amelyekből nem a COVID-19 volt az első és nem is az utolsó), amelyek kizökkenthettek volna a mindenható biztonságba vetett hitünkből, de igazán nagy kollektív változást ezek nem hoztak. Most pedig már több, mint egy hónapja sokkolja Európát és az egész világot az Ukrajna elleni orosz agresszió, ami nem előzmények nélküli ugyan, mégis meglepetésként érte a komoly biztonságpolitikai elemzőket éppúgy, mint a politikusokat és az átlagembereket. Kétségtelen bizonyíték ez arra, hogy a sziklaszilárdnak hitt biztonság egyik pillanatról a másikra összeomolhat.

A lehetetlen csak a fejünkben létezik

Szembesíteni kell tehát magunkat azzal, hogy a 21. században vannak és lehetnek is még háborúk. Ez pedig óriási társadalmi bizonytalanságot, pénzügyi kockázatot, sokaknak akár pénzügyi csődöt is fog okozni.

Gazdasági aspektusból egyértelműen látható, hogy egy-egy nemzetgazdaság stabilnak mondható belgazdasága is kevésnek bizonyulhat jelentős külső sokk bekövetkezése esetén, ez pedig annak köszönhető, hogy valamennyi modern nemzetgazdaság a globális kirakósnak csupán egy-egy elemét képezi. Olyan világszintű együttműködések, felvásárlások, eladósodások, export-import kapcsolatrendszerek alakultak ki az elmúlt évtizedekben, amelyek együttesen rendkívül sérülékeny komplex gazdasági hálózatot adnak ki.

Globális kolibri effektus

Minden hatással van mindenre: gondoljunk csak az olajárak elszabadulására, az infláció szárnyalására, a mezőgazdasági alapanyagok, vagy az elektronikai eszközök hiányára. A hatalmas globális összefonódásban egyre többször alakulnak ki csomók, amelyek képesek megakadályozni egy-egy ország adott iparágának működését. Mi ez, ha nem kitettség és függőség?

Ebben a helyzetben egyre inkább körvonalazódik, milyen nagy szükség van egy határozott és biztos szereplőre, amely összgazdasági szinten képes beavatkozni; ezt a szerepet pedig az állam testesíti meg. Visszatekintve az elmúlt két évre, pontosan láthattuk az állami beavatkozás jeleit, területeit és hatásait. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy csupán az állam nem elegendő: kellenek a bátor, nyitott vállalkozások is, amelyek képesek megfelelni az adott kor támasztotta valamennyi kihívásnak. Kell egy támogató, a bajban összezáró társadalom; enélkül aligha számíthatunk megerősödésre.

Bizonytalan időkben – úgy vélem – hatalmas szükség van azokra a „tankönyvszerűen” működő, bátor vállalkozásokra, akik mernek kockáztatni, képesek megújulni, és képesek megtalálni a lehetőségeket az ilyen határ-helyzetekben, embert próbáló időkben is.

Ezek az életképes vállalkozások kell, hogy alkossák a nemzetgazdaság biztos bázisát, és onnantól kezdve bátrabban mehetünk szembe az árral…

Energiaárak a köbön, vállalkozók a veszélyzónában

energiaár

Várakozásokat meghaladó infláció, elszálló energiaárak, szűkös vállalkozói mozgástér; sokak számára ezek a kulcsszavak jellemezték már az utóbbi néhány hónap gazdasági eseményeit is, ám visszanézve úgy tűnik, az a helyzet „lightos volt” ahhoz viszonyítva, amit Európa, különösen annak centruma lassan egy hete elszenvedni kényszerül. Az év elején még a „hogy lehet ennyi a kenyér/laptop/autó (stb.) ára?!” gondolatkörben forogtunk, azóta viszont a szomszédunkból százezrek váltak földönfutóvá, hogy mentsék az életüket. Most azonban nem a háború közvetlen hatásairól, hanem a vállalkozói létet meghatározó környezetről írok, mert úgy látom, nem árt tisztába tenni, hogy a sorozatos áremelések mögött milyen kemény harc zajlik a talpon maradásért. Ennek megértéséhez ragadtam ki néhány szempontot.

Jó olvasást! Krisán László

Az előre megjósolt infláció kíméletlenül lecsapott, és bár nem teljesít rosszul a gazdaság, az áremelkedéseket mindenki megérzi. Megy is a zúgolódás rendesen: „horror árak vannak a boltokban”, „mi kerül ezen ennyibe”, a „menüért is többet kell fizetni”, „a vállalkozónak könnyű, csak árat emel” és hasonlók.

Jó kis szólamok ezek, csak hát hamisak, és tévedésektől hemzsegő kottából szólnak.

Persze van bennük igazság is, az árak – különösen az energiaárak, és minden amit magukkal húznak – tényleg megugrottak, már az orosz-ukrán válságtól függetlenül is, hát’ még azóta, de a helyzet súlyára és összetettségére tekintettel az egy másik téma lesz. Ami biztos, hogy a probléma fokozódik; egyértelműen látszik, hogy a következő egy év (a munkaerőpiaci helyzet mellett) erről fog szólni. Aki gyorsan és egyszerűen akar keresni egy bűnbakot, az a vállalkozói rétegre mutogat, anélkül, hogy látná a kirakat mögötti valóságot. Anélkül, hogy bármit is tudna az infláció okairól, az energiaárak növekedésének a mértékéről, a vállalkozók által viselt terhek nagyságrendjéről.

Tegyünk tehát rendet a fejekben.

Statisztikai számítások szerint 2021 utolsó negyedévére a vállalati szektor villanyszámlája nem kevesebb, mint 45%-os növekedést mutatott. A villamos-energia mellett a gáz ára is az egekbe szökött, tavaly őszre mintegy nyolcszorosára emelkedett az év elejéhez képest. Itt tehát már olyan számokról beszélünk, amelyekre felkészülni nem igazán lehetett, még akkor sem, ha a drágulási trend abszolút várható volt.

A probléma tehát adott, ugyanis kifejezetten komplex módon, több erőforrásra terjed ki az áremelkedés, a földgázra, az olajra és a villamos-energiára is – méghozzá nem csak Európában. Mindennek az alapvető oka pedig az, hogy a tőzsdei gáz- és áramárak nagyon magas szinten tetőztek, és ott is ragadtak. Az eddig is komoly orosz-ukrán feszültség kiéleződött, és az elemzői – viszonylag optimista – várakozások ellenére a lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra. A „villámháborús” esélyek hamar szertefoszlottak, gyors megoldása ennek a konfliktusnak nincs és nem is lesz. Mindemellett az ázsiai területek energia-éhsége növekszik, ami keresletet teremt, áremelkedést generál. Az ezt kiszolgáló kínálati oldalon pedig szintén vannak gondok bőven. Ha nem lenne elég a koronavírus válság energiapiacra (is) gyakorolt zavaró hatása, gondoljunk Németország áramtermelő kapacitásainak szándékos csökkentésére. És van itt még egy fontos tényező: az EU szigorodó klímavédelemi, zöld politikája következményeként a szén-dioxid kvóta árfolyamának emelkedése, pontosabban: megduplázódása.

A zöld-ségnek ára van

Azt gondolom, ez utóbbira azért is érdemes külön kitérni, mert ambivalens témáról van szó. A zöld átállás, a klímavédelem, az energia-felhasználás csökkentése fontos, és valóban a mi jövőnket is meghatározó ügy. Nem mindegy azonban az időzítés, az átállás ütemezése és a konkrét intézkedések meghozatala, de legfőképpen nem mellékes azoknak a gazdaságoknak az aktuális állapota, amelyekre ezeket az intézkedéseket ráeresztik. A Covid-krízis, illetve a mintegy hetven éve nem látott biztonsági kihívások közepette nyugodtan mondhatjuk, hogy a drámai mértékű szén-dioxid kvóta áremelkedés a lehető legrosszabbkor jön, és reális veszélyt jelent olyan szektorokra nézve, mint az építőipar vagy a vegyipar.

Mindezek a körülmények rendkívül negatív hatást gyakorolnak a nano-, mikro-, kis- és középvállalati szektor nyereségességére, méghozzá olyan mértékben, hogy sok esetben a – főleg energia-intenzív szektorokban tevékenykedő – cégek működőképessége forog kockán.

Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy globális energiaválság van, ami pontosan a mi régiónkat sújtja a legmélyebben, de kihatást gyakorol a világpiac számos területére, és ez csak súlyosbítja a helyzetet. Lesznek cégek, nem kis arányban, amelyek nem tudják majd a megemelkedett energiaköltséget áthárítani a fogyasztókra, és ez előbb-utóbb veszteséges működéshez vezet, ami, tudjuk, sokáig semmiképp sem tartható fenn.  Egy esetleges csődhullám pedig a legkevésbé sem hiányzik most a nemzetgazdaságok számára… A magyar kormány mentőcsomagja, azaz a 10 főnél több foglalkoztatottal rendelkező kis- és középvállalkozások átmeneti rezsicsökkentése 2022. június 30-ig bizonyára oldja a helyzetet, de mindenre és mindenkire nézve nyilván nem megoldás.

Éppen ezért el kell gondolkodni azon, hogy ebben a keserves energia-helyzetben mi az, ami előre vihet bennünket!

Én látni vélek fényt az alagút végén, ha odáig eljutunk, hogy a béke-működés egyszer visszatér a térségünkbe. Ez pedig nézetem szerint a már annyit hangoztatott tudatosság fejlesztése és a technológiai megújulás volna, ami együtt kell, hogy járjon az ésszerű formában megvalósítható zöldítéssel is. Egy ilyen krízis után, mint amiben most vagyunk, elkerülhetetlen az újrarendeződés, a stratégiáink, megküzdési módjaink upgrade-elése. Ha akkor jó irányba sikerül elmozdulni, és a „sötétzöld” propaganda-nyomást elengedve valóban intelligens, 21. századi, win-win megoldásokkal operálni, akkor erre a válságra is igaz lehet majd, hogy fejlődésre sarkallt minket. A lényeg, hogy ne hagyjuk most bedőlni a potenciállal bíró cégeket, maradjon annyi tartalék, támogatás, pályázat, bármi, ami hozzájárul a túléléshez.

A járványhelyzeten talán túl vagyunk, de sokkal nagyobb kihívás csapott arcul minket: újra életeket kell menteni, csak most nem láthatatlan „részecskékkel”, hanem robbanó fegyverek és lánctalpasok ellen hadakozhatunk. Sok cégnek még csak most jön a neheze. Vajon nekik is szól majd a taps? A kérdés természetesen költői, az viszont valós, hogy a támogatás és a kiállás megilleti a hazai cégeket is, mert nehezített terepen, sokváltozós környezetben kell most felszínen maradniuk. Remélem, hogy sikerül!

To be continued… Soon!

Soha ennyien nem kerestek még fel bennünket kamattámogatott hitelért

Krisán László

A Széchenyi Kártya Program történelmi jelentőségéről és a kkv fejlődésére gyakorolt hatásáról beszélgettünk Palkó Istvánnal a portfolio.hu újságírójával.

Jó olvasást! Krisán László

Miközben egyre nehezebben és egyre magasabb kamatok mellett jutnak piaci hitelhez a magyar vállalkozások, a Széchenyi Kártya hiteltermékei továbbra is kedvező, sok esetben 0 százalék közeli kamattal érhetők el a legkisebb cégek számára is az állami kamattámogatásnak köszönhetően. A vállalkozók és a programot koordináló KAVOSZ javaslataira folyamatosan finomhangolják a programot, volt tehát miről beszélgetni Krisán László vezérigazgatóval, akit az autólízinget érintő szigorításokról és a kezdő vállalkozások számára ősztől elérhető mikrohitel első tapasztalatairól is kérdeztünk.

Drasztikus kamatemeléseket hozott az elmúlt fél év a bankoknál, visszatértek a bőven 7 százalék feletti kamatozású piaci hitelek a kis- és középvállalkozások számára, és december eleje óta a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön sem érhető már el. Ezzel szemben ott vannak Önök – mekkora a hitelkereslet most a KAVOSZ-nál? Aki csak tudja, a kamattámogatott Széchenyi Kártya Program GO! hiteleit választja most?

Mindenki a kkv-szektorról beszél, mi viszont nano-, mikro és kkv-szektort mondunk, mert a Magyarországon működő 850 ezer vállalkozásból 450 ezer konkrétan nanovállalkozás. Velük együtt a kkv-szektor a foglalkoztatás mintegy 70-75 százalékát, a GDP 55 százalékát, ugyanakkor az export csaknem 20 százalékát adja. Létkérdés volt, hogy ezeket a vállalkozásokat a pandémia kezdetén minden lehetséges eszközzel támogatni lehessen és életben lehessen tartani, így az első válságkezelési szakaszban a munkahelyek megtartása, a likviditás fenntartása és a sérülékeny ágazatok megsegítése volt az első számú feladat, amit a Demján Sándor által megálmodott Széchenyi Kártya Program kiválóan megoldott. Tavaly július 1-jével átálltunk – hiszen a gazdaság újraindítása vált az első számú prioritássá, és mivel a járvány alakulása még mindig kiszámíthatatlan, az EU döntése lehetővé tette, hogy a magyar kormány 2022 közepéig meghosszabbítsa a kamattámogatott hitelprogramjainkat. A vállalkozói igényeket folyamatosan monitorozva működtetjük a rendkívül kedvező kamatozású hiteleinket, még ebben a magasabb és folyamatosan emelkedő kamatkörnyezetben is. A program iránti kereslet soha nem látott mértékű mind darabszámban, mind összegben. Soha ennyi vállalkozás nem keresett még fel bennünket, és míg korábban a bankszektor 80 százaléka működött együtt velünk, most már a piaci lefedettségünk 95 százalék körül alakul. Azt gondolom, hogy ez a szám egyértelmű és magáért beszél.

Miközben Önök a gázt nyomják, az MNB tavasz óta fékez, a kedvezményes kamatozású Növekedési Hitelprogram mellett a Növekedési Kötvényprogramot is kivezette. Nem látni még, hol lesz a kamatemelések vége, ami a kamattámogatott hiteleket az állami költségvetés számára is megdrágítja. Mennyire rezeg a léc emiatt a KAVOSZ-nál, mondván, a monetáris politikával és a fiskális politikával is szembemennek?

Mi nem vagyunk politikusok, teljesen más pályán mozgunk és miért mennénk szembe bárkivel? Egy olyan közreműködő szervezet vagyunk, amelynek feladata és vállalása az, hogy begyűjtsön vállalkozói igényeket, ezeket megértse, fordítsa le a gazdaságpolitika és a szakpolitika nyelvére, és amennyiben az találkozik a gazdaságstratégia irányával, úgy pénzügyi eszközöket, javaslatokat állítsunk össze, és vállaljuk azok lebonyolítási feladatait is. Nincs olyan feladatunk szakmai szereplőként, hogy azzal foglalkozzunk, hogy a monetáris vagy a fiskális politikának van-e igaza, ezt más dolga eldönteni. Két szempontunk van: a legjobb kondíciókkal a leggyorsabban tudjunk segíteni a vállalkozóknak abból a költség-, díj- és kamattámogatási keretből, amit a költségvetés a Programhoz biztosít. A legfontosabb elem, ami a vállalkozók számára egyébként még meghatározó: a kiszámíthatóság, ezt pedig a futamidő végéig fix kamat biztosítja. Mikrószinten egyébként úgy érzékelhető a vállalkozói visszajelzésekből, hogy a koronavírus okozta válságnak még nincs teljesen vége. Voltak és vannak arra jelek (a világgazdaság egészére is vonatkozóan), amelyek felpattanásra engednek következtetni, de a kilábalás még mindig törékeny. Az aktív állami szerepvállalásra meggyőződésünk szerint még mindig szükség van, ami természetesen magába foglalja a támogatási keretrendszert is – és mindezt még az Európai Unió is visszaigazolja. A 2008-as válságot az EU nagyon kezdetlegesen kezelte, de mára sokat tanult belőle. Tavaly év végén sikerült tovább emelni a kkv-knak nyújtható támogatástartalmi keretösszeget 1,8 millió euróról 2,3 millióra, ami 2022 első felében lesz érvényben, és továbbra is jelentős teret ad a vállalkozói hitelezésnek.

Októberben jelentették be a Széchenyi Mikrohitel GO!-t, amelynek a nagy varázsa az, hogy kezdő vállalkozásoknak is elérhető 0,5%-os fix kamattal. Milyenek az első tapasztalataik?

Kifejezetten a gazdaság újraindítását szolgáló termékben gondolkodtunk, ugyanis míg a válság kezdetén 92 százalékos arányt képviseltek a folyószámla-és forgóeszközhitelek, ideértve a munkahelymegtartó hitelt is, a második körben nagyon komolyan elindultak a beruházások is. Ezek aránya a lízinggel együtt 48 százalékra nőtt, és ez a jelenség az, ami komolyan hozzá tud járulni a gazdaság megerősödéséhez. A krízisre reagálva bevezetett hiteleinkre kevesebb, mint 20 hónap alatt több mint 75 ezer cég adta be hiteligényét 2300 milliárd forint összegben. Ebből 52 ezer kapta meg is kapta már, 1400 milliárd forint összegben. Ezen belül a Széchenyi Kártya Program GO!, amely csak tavaly júliusban indult el, már most 33 ezer szerződéskötésnél és több mint 1000 milliárd forintnál jár. A mikrohitellel kapcsolatban azt látom, hogy az első nagy roham után most fog csak igazán robbanni, de nagyon. Októberben jelentettük be, november elején kezdtük el, megtendereztettük az értékbecslőket, ezt a tevékenységet már 18-19 cég végzi, hiszen fontos, hogy milyen ingatlanfedezet mellett nyújtjuk a hitelt, amihez a forrást egyébként az MFB-től kapjuk. A szeptemberben bevezetett Széchenyi Lízing GO!-hoz hasonlóan a novembertől elérhető mikrohitelt is igényelhetővé tettük digitalizált módon is, így csak a folyamat végén kell a vállalkozónak személyesen aláírnia a papírokat. Hihetetlen nagy, hullámszerű lökést érzünk, és rengeteg vállalkozói igényt regisztráltunk, amivel szemben néha még a mi kapacitásaink is szűkösnek bizonyulhatnak.

Októberben a Portfolio konferenciájánarra panaszkodott, hogy túl lassú a szerződéskötés a bankoknál. Javult a helyzet azóta?

Határozottan javult, és ehhez az állandó finomhangolások és folyamatosan javuló előszűrő tevékenységünk is hozzájárult. Nagyon büszke vagyok emiatt is a hálózatunkra, a kamarák és a VOSZ több mint 200 helyen működő irodahálózatára, hiszen 15-20 százalékra sikerült leszorítania az elutasítási arányt a bankoknál, vagyis jól működik az előszűrőnk. Mindezt úgy értük el, hogy korábban az új ügyfelek aránya 20 százalék körül volt minden évben, most viszont 50 százalék fölötti, azaz jelentősen szélesedik az ügyfélkör. És persze nemcsak előszűrünk hanem napi kapcsolaton keresztül dolgozunk együtt a vállalkozásokkal, hiteleiket nálunk igénylik, segítséget tőlünk kérnek. Röviden kifejezve társadalmi, vállalkozásfejlesztési és gazdasági szövetség ez a vállalkozásokkal.

Miközben egyre nagyvonalúbb programokat indítanak, a Széchenyi Lízing GO! szabályain tavaly novemberben és idén január elején is szigorítottak. Amiatt talán, mert a vállalkozások luxus személyautókra kezdték el igénybe venni a nagyon kedvező, fix 0,5%-os kamatozású lízingkonstrukciót?

Ez nem nagyvonalúság, hanem meglevő piaci igények kiszolgálása. Amikor tavaly szeptember végén elindítottuk ezt a lízingkonstrukciót, az volt a célunk az összes többi termékhez hasonlóan, hogy a lehető legtöbb nano-, mikro-, kis- és középvállalkozás juthasson hozzá a fennmaradásához, a működéséhez vagy éppen az újraindulásához szükséges legtöbb lehetőséghez. Ez indokolta, hogy a hitelcélokat és feltételeket kiterjesszük szinte mindenre, amire egy vállalkozásnak szüksége lehet. Hitelkiváltásra, üzletrészvásárlásra, generációváltásra, eszköz- és gépbeszerzésre, ingatlanvásárlásra és ingóságra is igénybe lehet venni ezeket, beleértve a vállalkozás működéséhez szükséges gépjárműveket is. Azon kívül viszont, hogy koordináló és közreműködő szervezet vagyunk, feladatunk, hogy a jó gazda gondosságával folyamatosan monitorozzuk a folyamatokat és adjuk a visszajelzéseket és határozott, gyors válaszokat a felmerülő helyzetekre. A gazdaság dinamikus rendszer: mindig változik, nincs olyan, hogy két napon ugyanaz történik. A folyamatos finomhangolás jegyében a lízinget is folyamatosan felülvizsgáljuk, mint ahogy azt már a kezdet kezdetén jeleztük is. Azért azt még mi is meglepődve láttuk, hogy az, amit mi egy cég működéséhez szükséges eszköznek gondoltunk, mennyire másképp értelmezték egyesek. Olyan eszközöket, jelesül személygépjárműveket is finanszíroztatni kívántak, amelyek a vállalkozás napi működéséhez nem feltétlenül szükségesek. A feltételek tágra szabása viszont nem azt jelenti, hogy ne változtathatnánk őket. Az első adatok kézhezvétele után 24 órán belül, novemberben megtettük az első változtatást azzal, hogy gépkocsinál 20 millió forintra, motornál 3 millióra vittük le az értékhatárt. Később pedig az újabb tapasztalatok fényében további módosítást hajtottunk végre január 1-jével, amikor a személygépjárműveket kivezettük a programból, természetesen továbbra is lehetővé téve a program elérését azok számára, akik a vállalkozáshoz szükséges haszongépjárművek és minden más eszköz beszerzésére veszik igénybe a lízinget. Ez egyben azt is szolgálja, hogy megfeleljünk a Széchenyi Kártya 20 éves múltjának, és tovább erősítsük azt a képet, ami mára jellemzi a programot: a hitelesség, a megbízhatóság, a célzott támogatás.

Kedveztek viszont a sertéságazatnak: az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitele január 1-jétől 0%-os kamattal és hiteldíjjal érhető el.

Amikor kijöttünk a járványhelyzet elején az Agrárminisztériummal közösen az agráriumra szabott Agrár Széchenyi Kártya Plusszal, akkor is nulla kamattal, nulla költséggel és nulla díjjal hirdettük meg. A járvány miatt az alkalmazottak hazamentek vagy karanténba vonultak, és az volt a kérdés, ki fogja egyáltalán elvégezni a munkát, nagyon gyorsan kellett tehát a segítség az agárszektor vállalkozásainak. Mondhatom, hogy nagyot ütött ez a hitel és most ha szűkebb körben is, de újabb problémát hozott felszínre az elmúlt néhány hónap: a Covid lényegében   ledöntötte a sertéspiacot. Ha nem segít az állam, ténylegesen csődbe kerülnek ezek a gazdák. Ez egy többlettámogatott hiteltermék a speciális ágazatban dolgozó vállalkozásoknak, mint ahogy a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! is a turisztikai ágazatban tevékenykedő vállalkozóknak kínál hitellehetőséget.

Ugyanakkor nem kerülte el a kamatemelés a KAVOSZ-t sem. Hogyan változott a többi termék kamata 2022. január 1-jével?

Az ősszel bevezetett Széchenyi Mikrohitel GO! változatlanul fix 0,5%-os kamatozású, 10 évre 50 millió forintos felső határral vehető fel. A beruházási hitelünk 0,5 százalékot emelkedett, de így is csak fix 1,0%-os kamattal fut szintén akár 10 évre, 1 milliárdos összeghatárral, és most dolgozunk az ITM-mel azon, hogy olyan speciális altermékeket hozzunk létre a beruházási hiteleken belül, amelyek valamilyen speciális szakpolitikai célt szolgálnak. Zöldgazdaság, körforgásos gazdaság, technológiai fejlesztés, bio- és kreatív iparágak – csak néhány fogalom jelzésértékkel, amiben gondolkodunk. A rövid lejáratú folyószámla és likviditási típusú hiteleink kamatai feljebb kerültek a teljes futamidő alatt fix 2,5 százalékra. Ezeket a számainkat – mondhatni – azonban még mindig nagyítóval kell megnézni, míg a piaci kamatszintek szabad szemmel is teljesen jól láthatóak.

Mik a jövőbeni céljaik, amelyeket a vállalkozások igényei alapján kitűztek 2022-re?

Továbbra is az a célunk, hogy ne statikusan gondolkodjunk, hanem dinamikusan válaszoljunk a vállalkozói igényekre. Nem tudjuk, hol fog tartani a világ fél év múlva – persze vannak várakozásaink és elemzéseink –, hogy alakul az inflációs pálya, mi történik az orosz-ukrán viszonyban, a német külpolitika és a nagy jegybankok monetáris politikája milyen irányt vesz, és még folytathatnám a sort. Az EU a 2021-2027-es programozási időszakban egyértelműen a zöld irányt határozta meg elsődlegesként. Kérdés, be lehet-e mindent zöldíteni – szerintem nem, de az igény megvan rá. Nekünk olyan termékkörökben kell gondolkodni, ami egyrészt az uniós pénzek felhasználhatóságát elősegíti (például a korábban létező, uniós pályázati előlegekhez szükséges önerőkiegészítő és támogatás-megelőlegező termékünkhöz hasonló termékek visszahozatalát fontolgatjuk), másrészt célunk a jövőben is fenntartani a jelenleg működő és szükségességüket bizonyított konstrukcióinkat, mindezek mellett pedig törekszünk mi magunk is minél inkább digitálisak, digitálisan is elérhetők lenni. Az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján a vállalkozások bizalommal fordulnak felénk, amit remélem megszolgáltunk, mert minden helyzetben a valós igényeiket szolgáljuk ki és együtt fejlődünk velük.

A cikk forrása:

https://www.portfolio.hu/bank/20220202/soha-ennyien-nem-kerestek-meg-fel-bennunket-kamattamogatott-hitelert-524635

Hiánygazdaság – Back to the future, avagy nincs, ami nincs

hiánygazdaság

„Apa kezdődik!” – mondja a klasszikus reklámfilm kisfiúja, és valóban… Egy ideje vissza-visszatérően bevillannak olyan képek, amikre jóformán már senki sem emlékszik (aki pedig igen, az is igyekszik inkább elfelejteni): amikor szinte semmit, vagy maximum egyféle árut lehetett (vagy nem lehetett) kapni az üzletekben. Amikor a Lada, Skoda, Dacia, Trabant kombóból lehetett választani, három színben, de csak egyféle motorral… úgy öt évre előre! Persze nem várom, hogy ezek az idők visszajöjjenek, viszont újra megjelentek bizonyos hiány-tünetek, és amíg észhez nem tér a világ, addig ezek velünk is maradnak. Hogy miért is? Erről szól a mai bejegyzésem. 

Jó olvasást! Krisán László

Jó harminc éve lettünk az irigyelt Nyugat mintáját követve végre igazi piacgazdaság. Lett Pepsi Cola és Persil mosópor, Gorenje hűtő és Milka csoki. Lett választék, lett korlátlan mennyiség és lett persze ezzel termék és árverseny, valamint megismerkedtünk végre – sőt, össze is barátkoztunk – a „fizetőképes kereslet” fogalmával. A jót könnyű megszokni, ma pedig már az lenne nagyon furcsa, ha valami a komfortzónánkból nem lenne a helyén. De elnézést, pontosítok: éppen ez történik most! Valami kezd nem a helyén lenni.

Két évvel ezelőtt…

…tört rá a világra a koronavírus, hónapról hónapra borítva fel a nemzetállami és a globális működési mechanizmusokat. Leállt konkrétan a világ, az olaj és a benzin árak mellett rengeteg területen bezuhantak az árak.

És hogy is állunk most?

Az árak elszabadulóban vannak, mindegy, hogy az USA-t, Európát vagy Ázsiát vesszük alapul. A világot ledarálja az infláció, hosszú évek negatív rekordjai dőlnek meg. És ha mindez nem lenne elég, nyakunkba szakadt a szerintem a világot, azon belül Európát biztosan kiemelten fenyegető (és akár a vesztét okozó), ellátásbiztonságot erősen veszélyeztető energiaválság.

Ismétli magát a történelem?

Mindez ahhoz vezet, hogy újra meg kell ismerkedünk az olyan szavakkal, mint a szüleink által annyit emlegetett „Hiány!”, „Nincs!”, „Elfogyott!”, vagy „Várni kell!”. Ezek mellett sok – igen fontos – ágazatban van ezenfelül munkaerőhiány is, de lesz itt hamarosan tudáshiány és még ki tudja milyen más hiányok is.

Ezek természetesen tovább feszítik az árakat, ezért kifejezetten fontos egyben szükséges lépések voltak az ezekre reagáló gyors állami beavatkozások így az üzemanyag árstop, az energia rezsicsökkentés, sőt az alapvető élelmiszerek hatósági árszabályozása is. Biztos vagyok egyébként abban, hogy rövidesen más országok is kénytelenek lesznek (ha másért nem, az energiahelyzet okán) követni a magyar példát, főleg, ha az orosz-ukrán helyzet egy nem kívánt irányba fordul, és ami a következő éveket várhatóan alapjaiban fogja megváltoztatni.

Fontos emellett, hogy amíg a kínálat jelentősen beszűkült addig a kereslet villámgyorsan helyreállt egyrészt a lezárások miatti tartalékfelhalmozódások fogyasztás formájában való piacra kerülése, másrészt az államok és a jegybankok monetáris és fiskális ösztönzőkön keresztüli vízesésszerű likviditásteremtése okán.

Ez a gigantikus kereslet az, amit láthatóan a kínálati oldal nem tud lekövetni és ami súlyos egyensúlytalanságot, hiányt ezzel pedig ugrásszerűen növekvő árakat okoz. És itt jön képbe a nagy mumus, az infláció is.

Erősen tartok attól, hogy tényleges és akár időben is elhúzódó áruhiány van és lesz a világban. Mivel egy-egy termék előállítása, termelése szakaszolva van, elég, ha egy helyen hiányzik egy alkatrész, egy kicsi chip, egy kieső nyersanyag, az egész termék előállítása csúszik. Ha meg ehhez még a szállítási láncok is megállnak, azzal már borul is ellátási körforgás.

Átgondolatlanul

És mi erre a – visszakanyarodva a cikk elejéhez – fogyasztói társadalomban szocializálódott emberi reakció? Az áruhiányt, üres polcokat érzékelve ismét megrohamozzák az üzleteket és elkezdenek felhalmozni, ez pedig még nagyobb hiányt okoz. Az infláció pedig közben köszöni, jól van, és hízik, mint a mesebeli kisgömböc.

Ahogy sokszor mondtam már, az emberek, a vállalkozások, az államok, vagyis a világ nehezen tanul, viszont roppant gyorsan felejt. Alig több mint 12 éve borult fel a világgazdaság a Lehman-csődtől kezdve, majd – igaz évek elteltével- a gazdaságok egyenesbe jöttek és naivan elhitte mindenki, hogy visszatértek a régi szép idők. Volt is végül hét-nyolc szép konjunktúraév (talán mondhatjuk azt hogy kegyelmi időszak) viszont alapvető strukturális, mentális és koncepcionális változások nem történtek meg és ezért is ütött ekkorát ez a példa nélküli pandémiás válság.

A változás erő

Kérdezem viszont akkor újra: most hogy megint látszanak a gyenge pontok, akkor most végre elindul a nagy váltás? Újraértékelődik a globalizáció, az ellátási láncok rendszere, az árstabilitás, a munkaerőpiac, az egyes nemzetgazdasági szektorok jelentősége? Vajon egymásra talál a kereslet és a kínálat és lesz-e tartalékolás, lesz-e pénzügyi tudatosság? És lesz-e vajon zöld és fenntarthatósági és körforgásos gazdaság alapú gondolkodás?

Ennyi „riogatás” után azért nézzük meg lehet e valamit tenni egy ilyen helyzetben? Úgy érzem most nem elég elemezgetni, kritizálni itt most hatékonyan és gyorsan lépni kell és előremenekülni határozott gazdasági szabályozási eszközökkel.

Lehetőségek

A leggyorsabb, de nehezen vállalható eszköz lehetne a kereslet visszafogása azonban ez nem tud azonnal bekövetkezni hiszen a 4. és 5. járványhullám kezelése okán még mindig ömlik a pénz a piacra világszerte.

Stratégiai kulcskérdés lehet az európai termelési központok gyorsított kialakítása, ezzel a térség gazdasági távol-keleti függőségének csökkentése ami létfontosságú, de időt vesz igénybe és ugyanilyen fontosságú a versenyképesség ezzel pedig Európa versenybe való visszahozásának kérdése.

Hasonlóan fontos a mindenkori gazdasági viszonyokhoz igazodó bérpolitika kialakítása, amely az életszínvonal fenntartása mellett egyben a munkavállalói “jóérzet” miatt is jelentőséggel bír.

A világban az nyer aki az adóversenyt megnyeri mondta sokszor Demján Sándor és ha valamikor akkor most van ennek a kijelentésnek igazán itt az ideje és súlya.

Ha pedig rövid távon keresünk választ, akkor a már említett árképzésbe való beavatkozással tud élni a kormányzat, ami nálunk már el is kezdődött

De hadd emeljek ki egy dolgot ami mindezeken és mindenen túlmutat.

Minden gazdasági történés legyen az bármilyen fontos vagy húsbavágó is, legyen az egyensúlytalanság vagy megtorpanás, legyen az infláció vagy hiány mind-mind nem fontos az emberi élethez képest. A legfontosabb feladat és elérendő cél továbbra is a járvány végleges leküzdése és az, hogy mindenki egészséges legyen es végre magunk mögött tudhassuk ezt a két éve tartó őrületet.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás