Skip to main content
All Posts By

saritundi

saritundi
In GAZDASÁG, HAZAI

Infláció és járvány

Infláció

Egyre sűrűbben kínál beszédtémát a mindennapi életünkben tapasztalható lassú, de folyamatos áremelkedés, ami olyan alapvető szükségleteinket is érinti, mint az energia- és élelmiszerpiac.

Hogyan viselkednek a vállalkozók és a fogyasztók ebben a környezetben; van-e „jó” és „rossz” infláció; milyen mozgástere van a monetáris és fiskális politikának – erre keresem a válaszokat a következő írásban. Jó olvasást! Krisán László

Az egész világ nyakig áll a COVID-korszak által okozott ingoványban, és sajnos – akaratunk ellenére – egyre beljebb és beljebb evezünk a mocsárban. Most ott tartunk, hogy sokakat foglalkoztat erősen az infláció alakulása és a várható kilátások – nem is alaptalanul. Nézzük meg, miért lett ennyire aktuális ez a kérdés, miért kell tartanunk az infláció megugrásától?

Inflációt kiváltó folyamatok

Az infláció működési mechanizmusa nagyon komoly közgazdasági elveken, összefüggéseken alapszik, azonban van egy nagyon jelentős hétköznapi sajátossága, alakulása (csökkenése és emelkedése) egyértelműen megjelenik a mindennapi életünkben – a lakossági és az üzleti életben egyaránt. Márpedig, ha ennek valóban kézzel fogható következményei vannak, akkor kutya kötelességünk a dolgok mögé nézni és kellő komolysággal kezelni azt. Persze egyből megkérdezhetnénk, hogy mégis hogyan? Előzetesen elégedjünk meg annyival, hogy valamennyi – pénzügyi – döntés meghozatalakor igen is vegyük számításba az infláció várható alakulását.

Most pedig elsőként vegyük sorra, hogy napjainkban melyek azok a tényezők, amelyek tényleges erővel ruházzák fel ezt a „láthatatlan veszélyt”, vagy másik megközelítésben „láthatatlan lehetőséget” (ennek részletezésére a lentiekben még visszatérek).

Az alagút végén sem a fény vár?

Mindenki ugrásra készen várja a korlátozások feloldását, ami a várakozások szerint el fogja hozni az elmúlt egy évben elhalasztott költekezések megvalósítását: hirtelen, jelentős pénzköltés indulhat el (gondoljunk csak a kávézók-éttermek, nyaralási és szórakozási lehetőségek megnyílására). A gyors ütemű kereslet azonban nem biztos, hogy kellő mennyiségű kínálattal párosul, hiszen a repülőgépek, szállodák, éttermek férőhely-korlátosak, és akkor még nem számoltunk azokkal a szolgáltatókkal, akik esetlegesen végleg lezúzták a rolót, vagy nem tudják a kiáramlott munkaerőt pótolni.  Egyszerű közgazdasági képlet, hogy ha a kereslet jelentősen nő, a kínálat pedig nem tudja ezt lekövetni, az áremelkedéshez vezet.

Az infláció szempontjából fontos kérdés az is, hogyan alakul az áruk ás személyek szabad mozgása, a globalizáció (tartós korlátozása egyértelműen növeli az árakat). Az olcsó globális termékek előállítása úgy történik, hogy a gyártók megkeresik – és meg is találják, el is érik – a lehető legolcsóbb erőforrásokat és munkaerőt, így költséghatékony módon távoli országokba is elvihetik a termelést, globális ellátási láncot kialakítva. Minél hosszabb ideig és erőteljesebben érvényesülnek a globális termelést és kereskedelmet érintő korlátok, annál inkább számíthatunk az árak elszállására. Nem beszélve arról, hogy milyen változások következhetnek be ezen globális ellátási láncokban. Felvetődik a kérdés, hogy az, ami az elmúlt 20 évben jól működött, az a jövőben is kellő eredményességgel fog működni? Azt gondolom, hogy a globalizáció és lokalizáció – szuverenitás – kérdésköre (érdekellentéte?) most még inkább felszínre kerül.

Részben ezzel összefüggő kérdés a munkaerőpiac helyzete

Hogyan alakul a magas szintű, modern tudást igénylő munkakörök mennyisége, lesz-e ezekben munkaerőhiány, ami felfelé nyomhatja a béreket – ilyen módon is „fizethet” inflációval a gazdaság. Ellenkező esetben, ha munkanélküliséggel kell szembenézni (akár a COVID miatt, akár hosszabb távon az elöregedő társadalom okán), az elméletben csökkenti a béreket, dezinflációs hatást generálva.

Mindezeken túl – a teljesség igénye nélkül – hatással van az infláció alakulására a klímaváltozás miatt beálló élelmiszer és olajár-emelkedés, az egészségügyben és a gyógyszergyártásban tapasztalható nagyfokú keresletnövekedés. A bizalmatlanság és kiszámíthatatlanság okozta „védekező áremelésre” való hajlandóság a vállalkozók részéről, a rövid távú, carpe diem életszemlélet elharapódzása.

Monetáris és fiskális válságkezelés

Az infláció monetáris jelenség, ezért indokolt erről az oldalról is körüljárni a kérdéskört. Az infláció elsődleges és alapvető közgazdasági mozgató eleme a gazdaságban lévő pénzmennyiség, az árszínvonal emelkedésének lehetséges oka tehát lehet a pénzkínálat növekedése és a pénzkereslet csökkenése egyaránt. Nézzük meg, hogy mit is jelent ez a hétköznapjainkban.

A pénzpiac kínálati oldalát tekintve inflációra lehet számítani, ha a monetáris hatóság folyamatosan növeli a pénzmennyiséget, aminek növekedési üteme gyorsabb, mint a jövedelem-szint növekedési üteme.   Másrészről kevésbé egyértelmű, de létező indok lehet a jövedelemcsökkenés is, ami fizetési nehézségekben, a pénzügyi folyamatok akadályoztatásában nyilvánul meg – ez azonban kevéssé aktuális jelenleg.

A pénznek mindig ára van

A pénzmennyiség-bővítés, azaz likviditásbővítés az elmúlt egy évben jelen van mind a monetáris, mind pedig a fiskális oldalon. A monetáris lazítás és expanzív költségvetési politika egyaránt dedikált eszközei a koronavírus okozta gazdasági kihívásokra reagáló gazdaságpolitikai válság-menedzsmentnek. A kormányzatok 2020-ban – és jelenleg is – példátlanul gyors és jelentős mértékű költségvetési reagálással támogatták meg a monetáris lazító intézkedéseket. (Itt meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a fiskális költekezéssel elsősorban a kieső bevételeket pótolták, azaz nem addicionális transzfereket képeztek, ami a keresletnövekedés miatt fontos szempont). A koronavírus egész Európában áttörte az eddig szigorúan megkövetelt költségvetési korlátot. Az államháztartási szigor egyik pillanatról a másikra eltűnt, miközben az államoknak rá kellett döbbenni, hogy nem csak a kereslet zuhan, hanem az adóbevételek is zsugorodnak. Mindezek pedig összességében jelentősen megnövelik a központi hiány mértékét, azaz az adósságot.

Fontos rávilágítani azonban arra, hogy létezik „jó és rossz adósság” is

E mögött a jegybankok és kormányok tudatossága húzódik meg, azaz, hogy mennyire képesek felkészülni a jövőre, azaz mennyire képesek „skilful management”, azaz ügyes menedzsment alkalmazására. A jó adósság a jövő versenyképes iparágait finanszírozza, amelyek egyértelműen fedezetet jelentenek a felvett hitelekre, míg a rossz adósság a „múlt” befektetéseit jelenti. Rendkívül fontos tehát, hogy az egész világon hogyan döntenek a pénzek felhasználásáról, mennyiben segítik azok azt a szerkezeti váltást, ami nélkül tartósan nem tud kijönni a világ válságból. Azaz tartósítja, bebetonozza a költségvetési deficit a rossz, elavult, nem hatékony struktúrát, vagy segíti a transzformációt.

Összességében tehát az történik, hogy a gazdaságba rövid idő alatt hatalmas mennyiségű pénzt pumpálnak be és ez a rengeteg pénz beindítja az árak növekedését.

Mire számíthatunk?

Egy valami biztos: az inflációval a jelenlegi helyzetben mindenképpen számolnunk be. Az infláció, ha átmeneti is lesz – a jelenlegi folyamatokat elnézve legalább ennyi vélhetően be fog következni –, kedvező hatással lehet azon vállalkozások életére, amelyek az elmúlt egy évben jelentős bevételektől estek el. A gazdaság újbóli berobbanásakor magasabb árakon értékesíthetik termékeiket, szolgáltatásaikat, talpra állíthatják magukat.

A jövő alakulása, azaz az, hogy hosszabb távon hogyan fog alakulni az infláció, már nagyon kérdéses. E mögött pedig egy igen erőteljes gazdasági erőjátszma húzódik meg, a megnövekvő infláció visszaszorítása és a gazdasági növekedés támogatása érdekében. Az előző elkerüléséért egyértelmű kamatemelésre lenne szükség a jegybankok részéről, míg utóbbi esetben, a gazdaság helyreállása és felfűtése érdekében pedig az alacsony kamatkörnyezet lenne a kedvező. A monetáris hatóságnak azonban arra is van lehetősége, hogy elnézőbben kezelje a valamennyivel magasabb inflációt (az elvárt 3% mellett van egy 1%-os toleranciasáv), annak érdekében, hogy   a kibontakozó gazdasági növekedést, a beruházási kedvet még véletlenül se fékezze. A nagy eladósodottság közepette egy kisebb adósság-elinflálás jól jöhet, a többletinflációból származó adóbevétel-növekedés jó eszköz a központi költségvetés bevételi oldalának megtámogatására.

Két út

Fontos tehát feltenni a kérdést, hogy mi a jobb a jelenlegi helyzetben? Alacsonyan tartani az inflációt magasabb kamatkörnyezet mellett, vagy alacsony kamatkörnyezetben, rövid időn belül megszabadulni a kimagaslóan nehéz helyzettől, mindezt téve emelkedő inflációs környezetben. Körülnézve a világban azt láthatjuk, hogy fontosabb a gazdasági bővülés megindítása.

A gazdaság újraindulását érzékenyen kell követnie a fiskális és monetáris politikának egyaránt, és reagálni kell a folyamatokra. Ebben a megközelítésben pedig az inflációra úgy is lehet tekinteni, mint a gazdaságpolitikai eszköztár egyik lehetséges eszköze. Ha megfelelő módon járnak el a döntéshozók, akkor egy-másfél éven belül az államháztartási hiányráták csökkenése és a jegybanki likviditást bővítő politika visszaszorulása várható.

Alapvető szempont a gazdaságba pumpált pénz, a költségvetés megnövekedett kiadásainak felhasználása: sikerül-e a versenyképesebben termelni, a szükséges szerkezeti váltásokat megvalósítani, exportot növelni.

Úgy vélem, mindezekből jól érzékelhető: az infláció alakulása soktényezős egyenlet függvénye, amiben kulcskérdés, hogy milyen erős a kormányzat pozíciója, de az is ugyanilyen fontos, hogy a gazdaság szereplői hogyan viselkednek, miképpen alakul a kormányzati-civil párbeszéd. Ezért üdvözlendő minden kezdeményezés, amely a közös gondolkodás irányába mutat!

Aki korábbi elemzésekre is nyitott, ajánlom figyelmébe a következő írásokat:

saritundi
In GAZDASÁG, HAZAI

Erősödik a szuverenitás iránti igény a járvány utáni új világban

Krisán László

Tudatosan és határozottan kell felkészülni vállalati és makrogazdasági szinten a nyitásra és a járvány utáni új világban rejlő lehetőségekre. Sok cégvezető nem tanult a 2008-as válságból. A mostani krízis is bizonyította, hogy a vállalkozásoknak mentális irányváltásra van szükségük, kiszámítható és tervezett üzletpolitika mellett. Makrogazdasági szinten pedig az országra szabott egyedi gazdaságpolitikával alapozható meg a poszt-Covid-korszak sikeressége.

Interjút adtam Nagy Kristófnak, a Magyar Nemzet újságírójának. Jó olvasást! Krisán László

– Korábban gyors gazdasági felpattanásban bíztak a vállalkozások, de jött a harmadik járványhullám, és ezek az ambíciók némileg szertefoszlottak. Mindent tönkretett a brit mutáns?

– Nem mindent. Ezért is létfontosságú, hogy folytatódjon az oltások ilyen ütemű beadása, amivel Magyarország Európában az első az átoltottságban, a 65 év felettiek beoltása pedig az alfája és az ómegája a nyitásnak. Ennek a kiemelkedően gyors oltási ütemnek pedig négyes hatása lehet: egyfelől determinálja a gazdaság fokozatos nyitásának ütemezését, másrészt elkezdhet erősödni a lakosság pszichés biztonságérzete. Harmadrészt ezzel fokozatosan csökkenthető a társadalmi és üzleti életben jelen lévő bizonytalanság. Ez utóbbi azért is kiemelkedően fontos, mert bizonytalan helyzetben a cégek kevésbé gondolkodnak a jövőn, elhalasztják beruházásaikat. Negyedik hatásaként pedig a vállalkozások felpörgő, teljes kapacitáson végezhetik újra tevékenységüket. Az átoltottságot és egy ütemezett, jól megtervezett nyitást követően hirtelen indul be a gazdaság, gyors és jelentős felpattanással. Az elhalasztott fogyasztás várhatóan dömpingszerűen jelenik meg, hiszen az emberek szeretnének végre újra élni, bepótolni az elmúlt egy évet.

– Mi várható a nyitás után? Hogyan sikerülhet jól a nyitás?

– Tudatosan, megfelelő sebességgel. A legfontosabb az emberi élet védelme, ehhez kell a vakcina, és fontos, hogy minél magasabb átoltottsággal beindulhasson a fogyasztás, ezzel pedig a gazdaság egésze. De nagyon fontos az is, hogy egy új világra, új gazdasági és üzleti lehetőségekre kell készülnünk mikro- és makrogazdasági szinten egyaránt. A járvány előtti világ már a múlt, a járvány utáni világ pedig komoly lehetőségeket hozhat. De ez nem megy felelős és tudatos hozzáállás nélkül. Ez már a második válság egy évtizeden belül, és be kell látni, hogy aggasztó a vállalati felkészülés a válsághelyzetekre. Ideje levonni végre a következtetéseket, és a jövőben tudatosan kell tervezni, fegyelmezett gazdálkodást kell folytatni és legfőképpen okosan kell tartalékolni. Minden cégnek kell, hogy legyen stratégiája és ehhez pénzügyi tudatossága. Egy éve tart a járvány, az emberek kimerültek, ezért a vállalkozásoknak különösen oda kell figyelniük dolgozóik lelki és pszichés állapotára. Makrogazdasági szinten is van teendő és tér is. A koronavírus hatalmas méretű és rendkívül gyors ütemű transzformációt hajtott végre a világon, amire gazdaságstratégiai szinten is érdemes reagálni és felkészülni. Egy jól megtervezett, országspecifikus, valamennyi ágazatra kiterjedő, diverzifikált gazdaságstratégia ebben sokat segíthet. Eddig az akut járvány- és válságkezelésen volt a fókusz, ezután viszont az újraindítás lehet a fő irány.

– Megvannak azok a makrogazdasági eszközök, amelyek kellő támogatást nyújtanak az új versenyben?

– Szerintem igen. De nemcsak eszközök kellenek, hanem erős akarat is arra, hogy az ország kimagaslóan tudja kezelni a válság utáni éveket. Tavaly 5,1 százalékkal csökkent a magyar GDP. Ez persze komoly zsugorodás, de még így is jobb eredmény, mint az Európai Unió 6,4 százalékos átlagos visszaesése. Egy ilyen szokatlan, ismeretlen válsághelyzetben egyébként szerintem minden fundamentum játszik. A hazai kkv-szektor motivált, a cégvezetőkben van tenni akarás. És ha mindehhez a gazdaságpolitika fiskális és monetáris oldalról egyaránt meg tudja teremteni a megfelelő támogató keretrendszert, akkor komoly esély nyílhat az újrakezdéshez. Ugyanakkor a gazdaság soha nem statikus, mindig történik valami, jönnek az újabb kihívások, amelyeket majd ismét le kell küzdeni.

– Láthatók már az új kihívások is?

– Itt van például az infláció, amely hamarosan fontos tényező lehet. A válság miatt rengeteg pénz került a gazdaságokba, ami óhatatlanul az árak emelkedéséhez vezet. Az újranyitás után hihetetlen mértékben megugrik a lakossági kereslet. Ugyanakkor lerövidülnek, így megdrágulnak az ellátási láncok, és az olajárak sem lesznek többé ennyire alacsonyan. A modernizáció magasabb tudást igénylő, azaz drágább munkaerőt igényel, és a beinduló beruházások szintén komoly munkaerőt fednek le, ami növekvő béreket eredményez. Azaz számos tényező az infláció növekedése felé mutat. Összehangolt és tudatos fiskális és monetáris politikával egyébként jól kezelhető az infláció, sőt még gazdaságpolitikai eszköz is lehet.

– Túléli a kkv-szektor az újabb korlátozásokat?

– A magyar vállalkozások nagy túlélők, ám mostanra komoly segítségre szorulnak. Fontos volt, hogy a magyar gazdaság motorját jelentő nano-, mikro-, kis- és középvállalkozások, vagyis a mintegy nyolcszázezer hazánkban működő cég problémáit, kéréseit meghallgatva, a kamarák és vállalkozói képviseletek javaslatait figyelembe véve hozta meg azokat a döntéseket a kormány, amelyekkel segítséget kapnak az érintettek ezen időszak átvészeléséhez. Ennek része az is, hogy a Széchenyi-kártya programot koordináló Kavosz Zrt. a járvány kitörését követően szinte azonnal elérhetővé tudta tenni állami támogatással, nulla és nulla százalék közeli kamatokkal speciális krízishitel-konstrukcióit. A számok elképesztőek: 1300 milliárd forint hitelt igényeltek a cégek a válság kezdete óta, tehát láthatóan találkozott a vállalkozói igény a kormányzat által nyújtott lehetőséggel.

– A gazdaság szereplői szinte egybehangzóan a gyors felfutást látják az egyetlen lehetőségnek. Ez mennyire lehet tartós?

– Én is a gyors felfutást látom az egyetlen lehetőségnek, tartós bővülésre ugyanakkor önmagában nincs garancia, azért meg kell dolgozni. Minden válság lehetőség is egyben, és a járvány hatására óriási változások kezdődtek a világban. A globalizáció problémáit kidomborította a vírus terjedése, várhatóan sok meghatározó multinacionális vállalat hozza haza a távol-keleti termelőegységeit, és a lokalizáció lesz az új irány, ami Magyarországnak komoly lehetőség lehet. Mind nemzeti, mind vállalati szinten felértékelődött az önfenntartás képessége, s erősödik a pénzügyi és az energiafüggetlenségre, valamint a nemzeti önellátásra, azaz a szuverenitásra való igény. Fontos a likviditás megtartása és egyben a beruházások élénkítése, valamint a digitális transzformáció, ami együtt kell, hogy járjon a vállalkozók fejében egy mentális transzformációval is.

– Milyen új szemlélet ösztönözheti a fejlesztésre a veszteségek után a cégeket?

– Elkerülhetetlen az elhalasztott beruházások megvalósítása, de nem a korábbi klisészerű újrakezdéssel, hanem komoly dimenzióváltással, ahol a vállalkozások megértik és alkalmazni kezdik a digitalizációt, az automatizációt, a K+F-et és a modernizációt, azaz a digitális transzformációt mint új elemeket, és megkezdik a tudatos munkaerőképzést. Mindezekhez természetesen forrásokra, ösztönzőkre van szükség, egyfajta pénzügyi mixre, amit a TTHPG, azaz a tőke, a támogatások, a hitelek, a pályázatok és a garanciák ötösének ötvözete adhat. Szinte nincs két egyforma vállalkozás, ezért szektoronként, területenként a vállalkozói szükségletek alapján egyedi programokat kell alkotni. Úgy látom, célt értek a válságkezelés pénzügyi hiteleszközei, beleértve a Széchenyi-kártya kríziskonstrukcióit, az NHP+ Hajrát vagy az Eximbank és az MFB krízishiteleit. De ugyanilyen fontos eszköz lehet a válság utáni stabilizálódáshoz a 2021–27-es uniós ciklus pénzeinek előrehozott mielőbbi lehívása.

– A lakosság fogyasztási kedvét, de leginkább az elkölthető pénzét nem emészti fel a válság hatása?

– Erre nehéz válaszolni. Nem egyenletesek a háztartási megtakarítások, de a fogyasztás egészen biztos, hogy lökés­szerű lesz, bár az is tény, hogy egyfajta óvatosság még velünk marad egy ideig. Egyfelől látható, hogy főleg az uniós döntéshozók tanultak a 2008-as válságból, és elengedték az akkori válságra adott megszorítós módszereket, valamint a békeidőkre alkotott, költségvetési hiány leszorítását célzó szabályokat. Ez jó. Az is hasznos, hogy szétterítődnek a válság terhei a szereplőkön az állam, a gazdasági szereplők, a munkavállalók között. Másfelől kifejezetten helyesnek tartom azt a kormányzati gondolkodást, ami nem a segéllyel, hanem a munkaalapú támogatásokkal kezeli a válságot. Ez egy furcsa válság, és a sikeres kezeléséhez senki sem ismeri a pontos receptet, a nagy jóslatok sorra elesnek, nekem pedig meggyőződésem, hogy nincs önmagában csodaszer. Több apró vagy nagyobb gazdasági és pénzügyi elemet kell kombinálni és ezeket tesztelni, amíg ki lehet belőlük alakítani az országra szabott hasznos módszert. Az mára teljesen egyértelmű, hogy felértékelődött a tudás, az innováció, a megújulás képessége, tehát azok az országok és vállalatok, amelyek most a tudásalapú tevékenységekbe invesztálnak, a jelenleg is zajló átalakulás nyertesei lehetnek.

saritundi
In GAZDASÁG

Profitéhség vagy ellátásbiztonság – avagy „kici kínai cip nélkül nincen német merci”

Ellátási lánc

Ahogy egyre többet gondolkodunk arról, hogy a világjárvány hatására miként változtatjuk meg – akár önkéntes belátásból, akár kényszerből – az eddigi életstratégiánkat, ugyanez az üzleti döntéshozatalra is érvényes. Talán még inkább, mint a hétköznapi életvitelünk esetében. Az üzleti életben ugyanis magától értetődő, hogy mindig meg kell újulni, együtt kell élni a trendekkel, követni kell a változásokat. Ezért is olyan izgalmas, egyben kihívásokkal teli szakma ez…

A következő sorok azt foglalják össze, milyen szempontok írhatják felül a profitot, és mit hozhat ez a magyar gazdaság számára. Jó olvasást! Krisán László

Az ellátási lánc és annak kialakítása – esetenként pedig szükségszerű átalakítása – abszolút meghatározó, stratégiai kérdés minden iparágban, minden termelést és/vagy értékesítést folytató cégnél, melyek “patikamérlegen” számítják ki minden egyes döntésük következményeit. Éppen ezért ritkák, de annál “ütősebbek” a nagy fordulatok ezen a téren, húsz év kegyelmi időszak után pedig úgy tűnik, eljött az igazság és a ráébredés pillanata.

A globalizáció kora

A mai, globális ellátási lánc jellemezte gazdaság árnyoldalait sokan és sokat hangoztatták eddig is, elsősorban a protekcionista gazdaságpolitikát és a zöldfordulatot támogatók körében. Érveik azonban távolról sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy érdemi fordulat álljon be az ellátási láncok alakításában, lerövidítésében. Hiszen a globalitás pénzt hoz, a zöld világ pedig pénzt visz.

A környezetvédők persze egyre hangosabban kritizálták a kész vagy félkész termékek, alkatrészek, élelmiszerek elképesztő távolságok közötti utaztatását, aminek az élővilágra gyakorolt hatásával sokáig senki nem számolt. A kisebb nemzetgazdaságokat féltő gondolkodók sem véletlenül hangoztatták a több lábon állás és a saját szükségletek megtermelésének fontosságát. A másoktól való függés rövid távon lehet kényelmes, messzebbre nézve azonban inkább veszélyesnek mondható. Amíg kijött a matek – azaz minden tekintetben rentábilisnak bizonyult a lehető “legolcsóbb” helyen gyártani és a “legdrágább” helyen eladni -, a fenti figyelmeztetések nagyrészt visszhang nélkül maradtak.

Mindez közgazdasági megközelítés szerint kétségtelenül érthető és racionális, így működik (működött?) az üzleti világ, és naivnak mondták, aki nem értette, mi ezzel a gond. Még a 2008-as válság sem bizonyult eléggé intő jelnek, és ahogy elmúltak a viharfelhők, minden visszaállt a régi menetrendbe.

Isteni/ördögi beavatkozás

Azután viszont jött egy vírus, ami talán soha nem látott sebességgel tornádóként söpört végig országokon és gazdaságokon, és átértékelődött a helyzet.

Hirtelen kincset ér(t) a hazai termelés (szinte bármilyen áron), miközben minden irányban bizonytalanná vált a tengerentúli kereskedelem. Kis leegyszerűsítéssel: hiába olcsó az a távol-keleti áru, ami nem érkezik meg. Ha akár csak egy kínai gyártású chip hiányzik egy autógyár just-in-time rendszerében, akkor a gyártási folyamat össze is omolhat. Vagy más példával élve, szerethetjük a déli gyümölcsöket, de ha nem kapjuk meg őket, villámgyorsan keresni fogjuk a hazait.

Felértékelődött tehát minden, ami helyben van, amiért nem kell utazni, ami a miénk és ami elérhető nekünk.

És hogy hogyan is hat mindez ránk, magyarokra?

Először is észre kell vennünk a hazai vállalkozásokban rejlő értéket, legyenek azok mikro-, kis-, közép- vagy nagyvállalatok. Erre irányítja a figyelmünket egyrészt az a megtapasztalás, hogy legnagyobb arányban bizony ezek adnak munkát a lakosságnak, és ha bajban vannak, akkor együtt vagyunk bajban. Másrészt tény, méghozzá kiemelten fontos, hogy minél közelebb kerül előállításra, megtermelésre egy árucikk, annál stabilabban érhető el, adódjon bármilyen helyzet.

Ezen felül azonban úgy vélem, alappal számíthatunk arra is, hogy földrajzi elhelyezkedésünk a most kezdődő évtizedben felértékelődik. Mi persze eddig is tudtuk, hogy jó helyen terül el kis hazánk, de egyre inkább remélhető, hogy ez másoknak is fel fog tűnni.

Nem várható, hogy teljes önellátásra álljanak át az országok és régiók, és hogy minden távol-keleti gyártás azonnal visszakerüljön az anyaországba. Az viszont már elvárható, hogy az ellátási láncokat részletesen, adatalapokon kielemzik, felülvizsgálják, és nagy valószínűséggel sok esetben lerövidítik. A rövid ellátási lánc kevesebb gazdasági szereplő elkötelezettebb együttműködésével valósul meg a termelők, feldolgozók és fogyasztók közötti szorosabb földrajzi és társadalmi kapcsolat mellett.

A fenntartható élhetőbb

Az utóbbi években az árképzésben és a társadalmi elfogadottságban, megítélésben – a pandémiától függetlenül is – egyre nagyobb jelentőségre tett szert a fenntarthatósági szempont. Ezt egyértelműen tovább erősítette a járványhelyzet, megfejelve az ellátás biztonságának, rezilienciájának előretörésével, hiszen testközelből tapasztalta meg szinte mindenki a meglévő, tökéletesnek hitt rendszerek sérülékenységeit. A kockázatelemzés szerepe egyre növekszik, a biztonság és a gyorsaság jelentőségével együtt.

Nem utópia tehát, hogy a kínai, távol-keleti gyártás egyeduralma megtörik, és egyfajta diverzifikáció alakul ki e téren. Itt van az alkalom, hogy a legnagyobb cégek haza, vagy legalábbis közelebb hozzák a gyártást. Ez  lehetőséget teremt a közép-kelet-európai országok, így Magyarország számára is, hogy növeljék részesedésüket a globális ellátási láncokban.

Nincs idő félreállni, nézelődni

Ugyanakkor tudatában kell lennünk, hogy mindezt nem kényelmes lelátókból szemlélhetjük majd végig. A most is tapasztalható erős versenyhelyzet nem megszűnni fog, hanem inkább átalakulni, sok esetben kiéleződni. Most fokozottan érvényes és fontos lesz a jól bevált mondás, miszerint nem elég jónak lenni, hanem jónak is kell látszani! Azaz: a kétségtelen újragondolás időszakát ki kell használni. A járvány okozta gazdasági sokkhatás alatt újratervező gigacégek látókörébe kell kerülni, reális alternatívát mutatva feléjük, hogy döntéseikben mi is ott lehessünk. Hiszen a lokális az új globális!

saritundi
In HAZAI

Csak élő embernek lehet mellékhatása…

Vakcinák

Nehéz indulatok nélkül figyelni az egyre inkább kibontakozó vakcinaversenyt, hiszen mindannyian érezzük, ezen múlik a nyitás: az ünnepeink, hobbijaink, munkáink – szóval tulajdonképpen a szabadságunk – visszanyerése.

Nem a különböző oltásokhoz kapcsolt pro és kontra érvekkel szeretnék foglalkozni – erre megvannak az avatott szakembereink, és kis utánanézéssel egyre tisztábban láthatunk a pályán – hanem azzal, hogy milyen körülményeken, folyamatokon múlik a kiengedés, mikor robbanhatunk ki végre a négy fal közül Jó olvasást! Krisán László

Egy éve globálisan kezdetét vette a lélegeztető gépekért folytatott küzdelem (mint látjuk, sajnos nem hiába…), most pedig ott tartunk, hogy ugyanez a helyzet állt elő vakcina-fronton.

Csak egy „kicsit” durvábban

Míg a lélegeztető gépek esetében nemigen kérdezte senki, honnan és kitől szerzik be az országok a súlyos stádiumba került betegek életének megmentéséhez szükséges eszközöket, vakcina-ügyben válogatósabb a politika – és ezáltal az azt lekövető közvélemény is. Sok esetben járványügyi gyorstalpalókon edzett kommentelők szintjén marad a párbeszéd színvonala, ami nem éppen szerencsés egy olyan helyzetben, amikor életek és egzisztenciák tömege múlik a még mindig tomboló járvány megfékezésén.

A vakcinához fűződő várakozások hatalmasak voltak, az eufória viszont – egyelőre – elmaradt

Az ok nem magukban a védőoltásokban rejlik. Túl sok nehezítő körülmény akadályozza a kellő átoltottság megvalósítását. Egyrészt a gyártási kapacitások végesek, amivel azért lehetett (volna) számolni, még akkor is, ha kezdetben még nem lehetett tudni, hogy a teljes védettséghez legtöbb esetben két oltásra lesz szükség. A döcögő engedélyeztetés, a lassú szállítás azonban már olyan tényezők, amelyek igenis áthidalhatóak lennének, ha minden európai döntéshozó és intézmény a rábízottak minél gyorsabb oltáshoz juttatását tekintené abszolút prioritásnak.

Ehhez persze – legalább a pandémia idejére – felül kellene emelkedni a pillanatnyi politikai és üzleti érdekeken. Nagy elvárás, valóban, de igenis van alapja: mégpedig az európai emberek egészsége és szabadsága, aminek, ha valamikor, most tényleg elsőbbséget kellene élvezni a gyógyszergyárak és egyes országok anyagi haszonszerzésén!

El kellene fogadni, sőt, erőteljesen kommunikálni, hogy a máshonnan jövő tudomány is képes gyógyítani. A vakcina az vakcina, legyen bármilyen márkajelzés a fiolán.

Oltani kell a lakosságot, mert megteltek a kórházak

A világ legfejlettebb országaiban ezrek halnak meg nap, mint nap. Ők már nem választhatnak az oltás esetleges mellékhatása és a vírusfertőzés között; az élő emberek azonban igen!

Sajnos úgy tűnik, mégsem ez a főirány a liberalizmusáról, széles látóköréről és elfogadás politikájáról híres Európai Unióban. Az Európai Gyógyszerügynökség még mindig csak a nyugati cégek vakcináit tette szélesebb körben elérhetővé (Pfizer/BioNTech, a Moderna és AstraZeneca), miközben ezek gyártása és szállítása komoly nehézségekbe ütközik, ami a vártnál jóval lassabb átoltottságot eredményez. Aki pedig országunkhoz hasonlóan kidugja fejét a homokból, felmérve a teljes, globális vakcina-piacot, azt egyesek felelőtlenséggel vádolják. Magam épp ellenkezőleg látom!

Az akadozó központi vakcina-beszerzés és szállítás dühítően elnyújtja a polgárok elszeparálását, a tevékenységeik gyakorlásának – adott körülmények között kétségkívül indokolt, mégis rendkívül káros – korlátozását, és a beoltottak pozitív diszkriminációjához vezet (pl. oltási útlevél). Ez utóbbi átmenetileg ugyan hasznos eszköz az oltási programba való bekapcsolódás ösztönzésére, de gondoljunk csak bele: mi lesz, ha az amúgy is pattanásig feszült, frusztrált társadalmakra huzamos időn át telepszik rá a megbélyegzésnek egy ilyen különös válfaja. Nem inkább EU-szerte egységes kommunikációra, és a vakcinák minél szélesebb palettájának az engedélyeztetésére lenne szükség?

Hoz-e enyhülést a tavasz ezen a fronton?

Felengedésre, lazításra felelősen csak akkor keríthetünk sort, amikor objektív járványügyi mutatók alapján biztosak lehetünk benne, hogy azzal nem vállalunk kockázatot. Ez pedig országonként más és más időpontban fog bekövetkezni – a vakcinák tömeges beadásának függvényében.

Úgy vélem, nekünk, magyaroknak meglehet a lehetőségünk arra, május végén talán már fellélegezhessünk, kimozdulhassunk, ünnepelhessünk, ezt azonban csak a járvány harmadik hullámának lecsillapításával, visszafogottsággal és önfegyelemmel érhetjük el. Én azt mondom, megéri!

saritundi
In GAZDASÁG

Nyakunkon a robotok kora! Digitalizáció – robotizáció – automatizáció

Bár legtöbben spontán természetűnek ismernek, fontosnak tartom a tervezéssel, a jövővel való foglalkozást; csak így tarthatunk lépést azokkal a trendekkel, amiket néha a mókuskereket tekerve észre sem veszünk. Úgy hiszem, 2021. egyik nagy meglepetése a digitalizáció, robotizáció, automatizáció előretörése, pontosabban ennek nagy sebessége lehet. Erről szól az alábbi írásom. Jó olvasást! Krisán László

A pandémiás világválság előtt alig pár hónappal állt a bál hazánkban a munkaerőpiacon, méghozzá azért, mert dübörgött a munkaerőhiány. Újabb és újabb kutatási jelentések szögezték le, hogy nincs más út: emelni kell a béreket, hosszabb távon pedig a robotizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése lehet a megoldás.

Ebbe helyzetbe robbant be a koronavírus-válság, amely nyomán újra megjelent a munkanélküliség és a munkahely-hiány réme, így a robotok térnyerése egyesek számára nem megoldásnak, inkább a probléma forrásának tűnhet. Az autóipar jó példa erre, amely folyamatos fellendülésben volt, kis túlzással nem létezett az a munkaerő, amit ne tudott volna beszippantani. Mára azonban itt is megszűnt a munkaerőhiány. Emellett pedig egyre több szó esik arról, hogy előretörnek az Ipar 4.0 megoldásai, a várakozások elsöprően efelé mutatnak.

De mi is az az Ipar 4.0?

Röviden: az okostelefonok után az „okosgyárak” kora. Kicsit hosszabban: olyan termelési folyamatok elterjedése, ahol az eszközöket nem emberek kezelik és a döntéseket sem feltétlenül emberek hozzák, hanem a termelés során a gépek számítógép-vezérelt módon egymással kommunikálnak, és önszervező mechanizmusok alapján döntéseket is hoznak emberi közbeavatkozás nélkül.

Ma már kétségtelennek látszik, hogy ez a jövő, méghozzá az egyre közelebbi. A világjárvány következtében néhány hónap alatt a szemünk előtt ment végbe több évnyi fejlődés a digitalizációban, és úgy vélem, tévedés lenne azt várni, hogy ez visszafordulhat. A gyors átalakulás, illetve alkalmazkodás talán legnyilvánvalóbb, mindennapi életből vett példája a digitális oktatás, a gazdasági életben pedig a kereskedelem mellett a pénzügyi és biztosítói iparág fejlődésének jelenlegi iránya is ilyen.

A kis- és középvállalkozások közül sokan rádöbbentek az e téren meglévő hiányosságokra – a felmérések szerint mindössze harmaduk működött zavartalanul a koronavírus miatti korlátozások idején – ezért minden második KKV digitális fejlesztésre készül a járvány után. Még többen vannak azok, akik változtatni akarnak a korábban megszokott munkarendjükön. Ehhez hozzásegíthetik őket azok a kedvezményes támogatási formák is, melyek kifejezetten a mostani helyzetre lettek alakítva.

Mindezek miatt alappal számíthatunk arra, hogy a következő időszakban hónapokkal, évekkel előbb épülnek be a gazdaságba azok a technológiai irányok, megoldások, melyek a digitalizáció, automatizáció, valamint a robotizáció terjesztésében szerepet játszanak.

Mindez azonban lehetőségeket is rejt országunk, régiónk számára. A világjárvány erősen rávilágított a globális gazdaság árnyoldalaira, nevezetesen az ellátási láncok sérülékenységeire. A 2008-as válság hatásaként egyszer már megtörtént egyes távol-keleti kapacitások közép-kelet-európai régióba történő áttelepítése, ami most megismétlődhet. Ha pedig így lesz, akkor egy Magyarország méretű gazdaság számára előnyös lehet a 4.0-ás technológia térnyerése.

Mi lesz azokkal, akiknek a munkáját algoritmusok vehetik át?

Ez a kérdés kis különbséggel már az első ipari forradalom idején, az első gépek megjelenésekor is felmerült, de a körülmények akkor és az azóta bekövetkezett technológiai ugrások során is úgy alakultak, hogy a humán erőforrás nem veszett el a munkaerőpiacról, csak átalakult a helye, szerepe, feladatköre. A robotok, algoritmusok bizonyos területeken jóval hatékonyabbak, mint az emberek, gondoljunk a monoton vagy fizikailag megterhelő folyamatokra. Ezen változtatni aligha tudunk, és itt jön a képbe az alkalmazkodás, a tudatosság és a tervezés képessége.

A Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint az elkövetkező öt évben a robotika fejlődése nyomán világszerte mintegy 85 millió munkahely szűnik meg, de 97 millió jön létre, a munkafolyamatokat pedig kb. fele-fele arányban végzik majd gépek és emberek. Fel kell tehát ébrednünk, itt vagyunk az új világ küszöbén! Ahol mindennél fontosabb és értékesebb lesz a képzett, a tanulásra és továbbképzésre hajlandó, alkalmazkodni képes munkaerő, hiszen a legkeresettebb készségek az elemző gondolkodás, a kreativitás és a rugalmasság lesznek.

És hogy utópia-e a munkahelyek nélküli világ?

Bizonyos elméletek szerint a robotok és algoritmusok egyszer képesek lesznek teljesen átvenni az emberi munkaerő szerepét, ami a mostani társadalmi és gazdasági berendezkedést olyan alapvetően alakítaná át, aminek a hatásait csak találgatni lehet (pl. alapjövedelem, középosztály eltűnése, társadalom kettészakadása stb.).

Az ehhez hasonló utópisztikus elképzelések a gyakorlatban ritkán valósulnak meg, a valóság sokkal összetettebb és általában egészen mást produkál, mint amit a jövőt fürkésző gondolkodók el tudnak képzelni. Mégsem érdemes szó nélkül elmenni az elsőre még oly hihetetlennek tűnő elméletek mellett sem, mert olyan szemléletre, szempontokra bukkanhatunk, amellyel mi is ki tudunk tekintetni saját buborékunkból.

Ami biztos, hogy a világra való nyitottság fontosabb, mint valaha, a folyamatos alkalmazkodás és újratervezés pedig még inkább az életünk részévé fog válni…

saritundi
In GAZDASÁG, HAZAI

Koronavírus és államadósság, avagy mennyi az annyi?

Az idő pénz

Kijöttek a 2020-as GDP-adatok, ami alkalmat ad egy kis elmélkedésre arról, hogyan is alakult a tavalyi év a számok tükrében, mik az erősségek és hol vannak sérülékeny pontok. Kis magyar államadóssági és válságkezelési körkép következik. Jó olvasást! Krisán László

A friss adatok azt mutatják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2020-ban mintegy 6,4%-kal csökkent. A GDP-arányos költségvetési hiány 8,6%, az adósságráta 81% körüli értékre nőtt. Ez az elmúlt évek tendenciáihoz viszonyítva nagy visszaesés, hiszen 2011 óta konzekvensen sikerült csökkenteni Magyarország államadósságának bruttó hazai termékhez viszonyított arányát, ami 2019. év végén 66,3%-ot mutatott. Bár az EU-s átlaghoz viszonyítva nem teljesítettünk rosszul (a várakozások szerint ugyanis az államadósság növekedése nem haladja meg az Unió átlagát), nem tagadhatjuk, hogy tíz év fejlődése és ember feletti munkája „ment a levesbe”.

Egyértelmű, hogy 2020-ban a termelés szinte valamennyi ágazatban visszaesett, amiből következik az adóbevételek csökkenése is, ezzel pedig együtt jár a költségvetési egyensúly romlása.

Járványkövető pénzügyi intézkedések

A kormány az adott körülmények között a költségvetésen belülről finanszírozta a járvány miatt szükségessé váló intézkedéseket, sűrűn alkalmazva az átcsoportosítások metodikáját. Az okok: jelentős adóbevétel csökkenés mellett kell a gazdaság stabilizálását szolgáló programokat finanszírozni.

Ez a jelen helyzetben nem szabadon választható program, hanem egyértelmű, nem megkerülhető kényszer, amit minden felelős döntéshozó magára kell, hogy vállaljon. 2020-ban változtak a játékszabályok, az ehhez történő alkalmazkodás pedig létkérdés – aki nem teszi, hibázik. A kormánynak most muszáj költekezni, pénzt pumpálni a gazdaságba, méghozzá a lehető leghatékonyabban.

Mik a legfőbb szempontok?

Az államadósság növekedése hosszú távon akkor nem fog gondot okozni, ha a mostani áldozatok hozzájárulnak a későbbi növekedés feltételeinek megteremtéséhez.

Ha az adósságon „nyert” források (persze távol van ez a lottónyereménytől) hatékonyan kerülnek felhasználásra: talpra áll a gazdaság, ami már rövidtávon is élénkítheti a versenyképességet. Több beruházás, versenyképes munkahely, nagyobb fogyasztás valósul meg.

Nem csak a beruházások fontosak azonban; ugyanilyen jelentős szempont a vállalkozói szektor likviditásának fenntartása, ami most a cégek túlélésének előfeltétele. A kormányzat az érintettek számára ebben is biztosít mozgásteret: példának okáért a különböző támogatott hitelprogramokkal. Ilyen – hogy hazabeszéljek – a Széchenyi Kártya Program, melynek szerepe a válságkezelésben az, hogy instant pénzt lapátol a rendszerbe, amivel áthidalhatóak a hosszabb–rövidebb szűkös időszakok, ráadásul ez az eszköz a vállalkozások számára már békében és válságban egyaránt bizonyított.

A válságra innováció kell legyen a válasz

Valamennyi válságkezelő intézkedés értékelésekor lényeges szempont az innovatív hozzáállás és a jövő ágazatainak kiemelt támogatása. Tudjuk és látjuk, hogy az egész világon strukturális átalakulások zajlanak a gazdaságban, folyamatos élénk figyelem szükséges tehát a jó döntések gyors, kellő időben történő meghozatalához – mindkét elem egyformán fontos.

Az, hogy mi a jó döntés, mire irányuljon a beruházás-, illetve gazdaság-élénkítés – amelyre a kormányzat több mint 3000 milliárd forintot áldoz – természetesen helyzet-függő és rendkívül összetett kérdés.

Beruházás-támogatás szempontjából a termelékenységet javító, innovatív technológiákat alkalmazó munkahelyek felturbózása kell, hogy prioritást élvezzen. A magas hozzáadott érték, a robotizáció, digitalizáció világviszonylatban is versenyképes és belátható időn belül az is marad. Ez az exporttevékenység növelésében is szerepet játszik, ami egy kis, nyitott gazdasággal rendelkező ország számára kulcsfontosságú.

Rövid távú feladat: életben maradni

Ugyanakkor nem lehet elvárni, hogy minden vállalkozó éppen most kezdjen beruházásokban gondolkodni, gyárakat és üzemeket építeni, hiszen az alapvető funkciójuktól mindez sok esetben távol áll. Szolgáltatni és az élet minden területén ott lenni – sokaknak ez a hivatása. Óriási hányadát adják ők a foglalkoztatási piacnak, így kulcsfontosságúak azok a programok, amelyek őket célozzák meg olcsó hitelekkel, vissza nem térítendő támogatásokkal és minden más, likviditást elősegítő eszközzel.

Ez a váratlanul bekövetkező világválság tehát mindenképp új szemléletet, más fordulatszámot kíván a politika alakítóitól, viszont megteremti a siker lehetőségét is – főképpen, ha rendelkezésre állnak azok a fundamentumok, amelyekkel az államadósság rövid-, illetve középtávon kezelhető és leépíthető. Legfontosabbnak pedig mindebben azt tartom, hogy a kormányzati pénzek a különféle gazdaság-élénkítő eszközök egyfajta szintézisével egyaránt segítsék a minőségi beruházásokat és a likviditás fenntartását.

Fellélegezni talán akkor lehet majd, amikor mindehhez csatlakozik a nemzetközi kereslet emelkedése és a megcsappant magánberuházások élénkülése is. Addig is igaz azonban, hogy nincs más választásunk, menetelni kell előre!

 

 

saritundi
In GAZDASÁG

Nyélbe ütött Brexit-megállapodás – karácsonyi ajándék válás után

Anglia távozik

Hosszú folyamat végére került pont, amikor 2020 decemberében lezárult az ún. átmeneti időszak, amelyet Nagy-Britannia Európai Unióból történő kilépése miatt állapítottak meg a felek. Ezzel sok millió ember számára kezdődik új korszak, éppen a koronavírus okozta világválság kellős közepén. Mostani írásomban a Brexit-események tanulságait boncolgatom. Jó olvasást! Krisán László

Már-már dél-amerikai szappanoperákat idéző módon ment végbe Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválása, amelynek legutolsó lépésére 2020. december 31-én került sor. Ekkor ért véget az átmeneti időszak, ami a 2020. február 1-i de jure kiválással kezdődött meg.

A folyamat valamennyi állomása meghökkentő volt a maga nemében:

A 2016-os népszavazás szoros eredménye (a voksolók 51,9 százaléka szavazott a távozásra), az írekkel és skótokkal való viaskodás, a keserves EU-s tárgyalási fordulók, Theresa May miniszterelnök tündöklése és bukása, a botrányos brit képviselőházi kirohanások – mind olyan történések, amelyek úgy gondolom lépésről lépésre a kilépés felé sodorták az országot. Mégis, sem a közvélemény, sem a politikusok sokáig, szinte a „végjátékig” nem hitték komolyan, hogy a közel 50 éves szövetségi tagság megszűnése ténylegesen bekövetezhet.

A végül megszülető megállapodás időzítése sem volt mindennapi: 2020. december 24-én jelentették be az egyezséget, az Unió pedig december 29-én ratifikálta azt az okmányt, amely alapján december 31-én az Egyesült Királyság kilépésének átmeneti időszaka is „rendezett” módon, megállapodással zárulhatott le (azaz nem a teljes káosz uralkodott el e téren).

Jogi szempontból tehát rég túl vagyunk a kiváláson, a gyakorlatban azonban a közel egy éves átmeneti idő eltolta a mindennapi életet érintő következményekkel való szembesülést és meghosszabbította a tárgyalásokat. A rendezetlen kilépés továbbra is komoly fenyegetést jelentett az EU és Nagy-Britannia közötti kereskedelem számára. A kilátásba került vámtételek a korábbi töredékére csökkentették volna a kereskedelem volumenét, ami örvénylő spirálként húzhatta volna le az egész gazdaságot – különösen a britekét, hiszen az Unió az elszenvedett veszteség ellenére is egy masszív entitás maradt.

Az átmeneti időszak és ami most következik

A 2020-as évet végigkísérő transition period során folytatódtak a már megszokott játszmák, azonban a helyzet lassan, nagyon lassan rászorította a feleket a szabadkereskedelmi megállapodásra. Az alku megköttetett.

Mégis nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy fájdalommentes lesz az átállás. Vámokkal és kvótákkal ugyan nem kell számolni, ami hatalmas megkönnyebbülés, azonban a megfelelő elszámolások és igazolások beszerzése egyértelmű és érezhető adminisztrációs teherben és díjtételekben is megnyilvánuló nehézségeket fog okozni az export-import folyamatokban. Az EU és Nagy-Britannia között ugyanis az áruk és személyek szabad mozgása megszűnt, innen nézve a UK harmadik országnak minősül. A határellenőrzés visszaállt, az árubejelentési kötelezettség életbe lépett, amelynek részletszabályai még kidolgozásra várnak. Az érintett cégeknek – kereskedőknek, fuvarozóknak különösen – fel kell készülni tehát egy, a megszokottól gyökeresen eltérő eljárásrendre.

Gazdasági madártávlat

Tegyünk azonban egy lépést hátrább, a helyzet egészét fókuszba állítva. Európában, a világ legfejlettebbnek mondott kontinensén tényleg így kell történnie egy gazdasági és politikai szövetségből történő békés távozásnak? Mennyire tekinthetünk alkalmasnak egy olyan intézményi struktúrát, amely egy 2016-os népszavazás eredménye után még 2020. december 23-án is közel 500 millió embert hagy bizonytalanságban a tekintetben, hogy az egyik volt tagállamot illetően milyen szabályok szerint folytatódik az élet?

Úgy vélem, karácsonyi megállapodás ide vagy oda, súlyos hiányosságokra mutat rá a teljes Brexit-folyamat, ami el kell, hogy gondolkodtasson minden politikai és üzleti döntéshozót. Arra kell, hogy sarkalljon mindnyájunkat, hogy racionalizáljuk a folyamatainkat, cselekedjünk felelősen, mindig szembesítve magunkat potenciális döntéseink következményeivel. Különben rosszabb is történhet annál, mint hogy röhög rajtunk a világ.

 

saritundi
In HAZAI, ÜZLET

Vigyázó szemetek’ a kereskedelemre vessétek!

Karácsony közeledtével mi más is kerülhetne egy üzleti blog élére, mint a kereskedelem helyzete, a hagyományosan egyre erősödő év végi forgalom alakulása? Persze ez az év más, mint a többi – ezzel aligha mondok újat. Hogy pontosan miben és mennyire más? Ezt fejtem ki a következő sorokban. Jó olvasást! Krisán László

Ha a hónapoknak üzleti szempontból is nevet adnánk, a december biztosan a kereskedelem hava lenne. Amikor sok más ágazatban dolgozó a jól megérdemelt szabadságát tölti, vagy legalábbis a karácsonyi menüt tervezgeti, a kereskedelem beindul, és maximális fordulatszámon pörög.  A kereskedelem a legnagyobb GDP-, Áfa- és adótermelő ágazat. 2013 óta stabilan a hazai GDP 10%-át adta, az itt dolgozók száma pedig meghaladja a félmilliót, ebben is évről évre rekordokat döntött.

Helyzetjelentés

A gazdasági szereplők az utóbbi években azon aggódtak, vajon kitart-e a növekedés az elkövetkező években is. A koronavírus járvány okozta válság miatt azonban a korábbi, dinamikus 6%-os növekedés idén megtorpant, a fogyasztók jelentős hányada kényszerül(t) a tartalékokhoz nyúlni, sokan pedig mostanra fel is élték azt. Szomorú ez az egyén szemszögéből és üzleti szempontból is, ugyanis veszélybe került a karácsonyi forgalom. Az a kereskedelmi forgalom, ami a 2019-es évben több mint 1200 milliárd forinttal csúcsot döntött. Lássuk, hogy is állunk most!

Összességében, éves szinten úgy tűnik, hogy nem teljesített rosszul a kereskedelem, a tavalyi évhez képest ugyanis őszig nem volt kimutatható elmaradás. Komoly eltérések vannak azonban az egyes alágazatok tekintetében. Álljon itt néhány példa. 2020. január–augusztusban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 0,9%-kal, az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemé 3,7%-kal, a nem élelmiszer kiskereskedelemé pedig 1,8%-kal emelkedett, az üzemanyag-kiskereskedelemben zajló értékesítés azonban jelentősen, 9,7%-kal csökkent.

A hagyományos, „offline” élelmiszerüzleteknél tehát nőtt a forgalom, és ez elmondható a gyógyszertárakra, barkácsboltokra és drogériákra is, a tartós fogyasztási javak iránti kereslet viszont (ami a decemberi vásárlásoknál nem elhanyagolható szegmens) drasztikusan visszaesett. A kereskedelmi szektor három másik területe is bajban van: a könyv-újság-papíráru, a használtcikk, valamint a textil-ruházati-lábbeli piacot sújtja talán a legerőteljesebben a válság, utóbbi mintegy 25%-os visszaesést mutatott.

Vásárlás távolságtartással

Az internetes vásárlás érthető okokból fellendült: a csomagküldő és internetes kereskedelem szárnyal (+43%-ot tudhat magáénak). Az online vásárlás a kétszeresére nőtt áprilisban, ezzel nagyjából 15%-ra emelkedett a részaránya a hagyományos vásárláshoz képest; korábban az arány mintegy 10% volt. Április után az élet itt visszaállt az eredeti kerékvágásba, a karácsonyi időszak azonban vélhetően újabb ugrást fog hozni e tekintetben.

Jóslat helyett várjuk a számokat

A fő kérdés az, hogy miként fogyaszt a magyar lakosság most, 2020 decemberében, amikor biztosan kijelenthető, hogy véget ért idehaza az akut munkaerőhiány és a gyors bérnövekedés korszaka. Hogyan jutalmazzák a munkaadók az idei helytállást, áramoltatnak-e plusz pénz a gazdaságba (ami most elsősorban a kereskedelmet jelentené), vagy a biztosabbnak látszó megszorítást választják.

Mindezekkel kapcsolatban egyelőre csak a személyes tapasztalataink adhatnak némi eligazítást, az igazi válaszok 2021-ben érkeznek majd meg. Addig is úgy vélem, az idei év fő üzenete az, hogy igazi győztesek csak azok lesznek, akik minden szituációban, nap mint nap azzal az elvárással dolgoznak, hogy jobbá, működőképessé tegyék közvetlen környezetüket. Sok sikert nekik, sok sikert magunknak!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás