saritundi

Az országok GDP-jével vetekedő gigacégek megadóztatása évek óta napirenden van, és heves vitákat vált ki politikai, társadalmi és gazdasági szinten egyaránt, hiszen joggal várható el, hogy a „nagyok” is legalább olyan arányban vegyék ki a részüket a közterhek viseléséből, mint az alacsonyabb szintű bevételekkel rendelkező versenytársaik. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű; ezt boncolgatják a következő sorok.

Jó olvasást! Krisán László

Az egész világot sújtó egészségügyi krízis, valamint a médiába egyre nagyobb lendülettel berobbanó klímaválság közepette mintha elsikkadt volna egy fontos döntés: októberben, Párizsban, a G20-ak támogatásával 136 ország elfogadta az OECD nevével fémjelzett 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodást.

A dolog lényege,

hogy az aláíró országokban 2023-tól egységesen 15 százalékos társasági adót vetnek ki a multinacionális vállalatokra. Azokat az óriáscégeket érinti a rendelkezés, melyek legalább 750 millió euró csoportszintű árbevételt produkálnak, mint például jelenleg a Facebook, az Apple, a Google vagy az Amazon.

Kérdezhetnénk, miért fontos ez nekünk, magyaroknak, amikor nem hemzsegnek ilyen világméretű cégek a NAV-nak adózók között.

Ez kétségtelenül igaz, viszont mindaz, ami a döntés mögött van, igenis érint minket is – megjegyzem éppúgy, mint minden fejlett és fejlődő országot… A globális minimumadó lenyomása a kisebb, kedvező társasági adókkal operáló országok torkán azt jelzi, hogy hatalmas átrendeződés zajlik a világban. Egyre több olyan terület van, ami a globális szintű terítékre kerül fel, és láthatjuk azt is, hogy ha a nagyok húsba vágó pénzügyi érdekeiről van szó, hamar megjön a globális összefogás, a nemzeti szuverenitásról pedig egyből kevesebb szó esik.

Az adózás mindeddig az elsők között volt azon a listán, amely a nemzeti hatásköröket foglalja magában.

Hogy is van ez akkor?

Az ügy meglehetősen összetett, és nem nélkülözi a kettős érzéseket sem. A globális cégek megadóztatása mellett alapból minden jóérzésű ember szót emel, hiszen ezek a társaságok olyan szintű adó optimalizálást folytatnak, amivel megúsznak sok olyan befizetést, amit a kisebbeken keményen bevasalnak, ők pedig mérhetetlen módon profitálnak a kiskapuk kihasználásának évtizedes gyakorlatából.

Csakhogy a mérleg másik serpenyőjében ott van az országok szuverenitása, illetve az, hogy tudjuk: nem egyenlő esélyekkel vesznek részt a globális kapitalizmus versenyében a kisebb és/vagy szegényebb országok, mint a nagyhatalmak. A kis európai országok számára, mint amilyen pl. Írország vagy hazánk is, a versenyképesség, tudástranszfer szempontjából fontos és jó lehetőség az, hogy alacsonyan tartott adókulcsokkal be tudják vonzani a befektetéseket. Ez az amúgy óriási gazdasági fölénnyel rendelkező nagyhatalmaktól forrásokat von el – a harc tehát adott.

Magyarország nem szívesen, sőt, utolsóként ment bele az alkuba

Hiszen nem tudni, hogy a globális adók elképzelése hová fog vezetni, miközben az határozottan látszik, hogy az alacsony adókból származó komparatív előny korlátozódhat, sérülhet; ez nekünk abszolút nem érdekünk. Végül azt követően, hogy a globális minimumadó fő ellenzőjének számító – és a Facebook székhelyének helyet adó – Írország is beleegyezett a 15 százalékos társasági adóról szóló nemzetközi megállapodás aláírásába, mi is kompromisszumra jutottunk. A cégek pillanatnyilag megnyugodhatnak, ugyanis marad a 9%-os (EU-n belül legalacsonyabb) társasági adó Magyarországon. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország, egy 10 éves átmeneti időszakra pedig speciális adómérték lesz irányadó.

A kkv-knak biztosan nem kell negatív változással szembe nézniük

Egyelőre nincs mitől tartanunk és úgy vélem, a nagyok is kedvező feltételekkel jöhetnek Magyarországra, illetve maradhatnak itt. De hogy mi lesz hosszú távon, mennyiben dönthetünk majd szuverén módon adózási ügyeinkben, nem látszik még tisztán.

Egy biztos:

Jelenleg a nemzeti valuta és annak árfolyamjátéka olyan pénzügyi eszközök, amiket arra lehet potméterezni, hogy elkerüljük a nagy globalizációs csapdákat. Mindemellett óriási körültekintésre, komoly felkészülésre és állandó készenlétre van szükség ahhoz, hogy a hazánkban működő vállalatok érdekeit, ezáltal a nemzeti érdekeket is meg lehessen óvni, mert a jelenlegi, felfelé ívelő gazdasági folyamataink nem a szerencsének köszönhetőek, és nem evidencia az, hogy amit egyszer elértünk, azt meg is tudjuk tartani.

Napok óta visszatérő álmom, hogy e hónap végén történni fog valami a világgazdaságban. Nem tudom, honnan jön ez bennem, de az a furcsa érzés kerülget, hogy valamilyen gazdasági megrázkódtatás közelít. Mivel foglalkoztat és nyomaszt ez a gondolat, valahogy az is bevillant, hogy talán ezek nem véletlen zsigeri megérzések és jobban utánagondolva van nem is egy olyan fejlemény jelenleg, amitől akar csövön lehet egy komolyabb visszaesés vagy akár egy újabb krach is.

Mozog a teljes tőzsdepiac,

minden volatilis, mindenki kétségbeesetten vár piaci információmorzsákra. Az amerikai tőzsdét emellett kifejezetten bizonytalan, pesszimista befektetői hangulat jellemzi. A kínai és az amerikai gazdaság szoros összekötöttsége pedig ehhez még minden mozgást azonnal áttétessé tesz. Csak példaként jelzem, hogy ha az Evergrande (Kína legnagyobb ingatlanfejlesztője) bedől, ami sajnos lehet egy reális forgatókönyv is az komoly pofont adhat a tőzsdei ingatlanpiaci cégek árfolyamainak. És nem csak Kínában.

Felsőbb pénzügyi hatalmak

Van persze újszerű monetáris kommunikáció is, hisz bár az amerikai Fed még nem állította le a gazdaságélénkítési szakaszt, de tegnap azért Powell elnök már csak belengette azt, hogy hamarosan megkezdődhet az eszközvásárlási program kivezetése, ezzel párhuzamosan pedig ebből következően a QE (Quantitative Easing) visszább nyesése is megindulhat. Ezek után persze az EKB (Európai Központi Bank) is várhatóan meg fog szólalni rövidesen és ilyen mondásokkal lépésekkel azt el lehet érni, hogy akár a tőzsdék emelkedéssel zárjanak, azonban kérdés, meddig van bennük kraft, és mekkora pontosan a mozgástér.

Ezzel együtt a világ e két legnagyobb gazdaságát adósságválság fenyegetheti, hiszen soha nem látott mértékű pénznyomtatás zajlik a járvány kitörése óta. De mi is van akkor, ha ezzel párhuzamosan nem következik be egy államadósság-plafon felfüggesztés vagy emelés? Ezek mellett pedig még szóba sem hoztam az infláció durva megugrását, ami még jó ideig rongálja pénzünk vásárlóértékét és azt sem látjuk jelenleg, hogy mennyire lesz durva a Covid negyedik hulláma, ami már el is kapta az USÁ-t, és nagyon keményen lelassíthatja a világgazdaság talpra állását.

Tarol a delta variáns, miközben válságkezelési ötlethegyek, elméleti és gyakorlati tapasztalatok feszülnek egymásnak.

És ilyenkor, ha csak egy kicsit is túlszalad a szike vagy esetleg alulmérik az infúzió dózisát, azaz elszámítják magukat a pénzügyi okosok, akkor ott komoly zavar lesz és tartok tőle, hogy nem lesz „happy end” az álom végén.

Szóval van azért sajnos némi alapja a rossz álmaimnak és bár továbbra is az az érzésem, hogy közel vagyunk egy törésponthoz, de azt kívánom magunknak, hogy maradjon ez meg csupán az én rémálmomnak!

Klímakatasztrófa, olvadó sarkvidék,  ENSZ-jelentés, erdőtüzek, világvége… Ha a koronavírus-járvány nem lenne elég, ezek a képek borzolják most már szinte kikerülhetetlenül a kedélyünket. Alaptalan pánikkeltés, vagy valóban vége a hagyományos világnak? Gyors, sőt azonnali változást sürgetnek a tudósok, amit gazdasági reformokkal kellene összekötni. Mit jelent mindez a gyakorlatban, mi az a körforgásos modell és mit szólnak ehhez a magyar emberek? Az alábbi sorok ezt fogják megvilágítani.

Jó olvasást! Krisán László

A világ vezető tudósai között egyetértés van abban, hogy az éghajlatváltozás, a tendenciózusan egyre gyakoribb természeti katasztrófák, a biológiai sokszínűség csökkenése az emberi tevékenység számlájára írhatók, még akkor is, ha évezredek-milliók távlatában már voltak ilyen folyamatok. Csak nem ilyen ütemben. Sokat lehetne erről (is) beszélni, de ez a cikk nem a Föld pusztulásáról, az emberiség jövőjéről, a föld alá vagy a Mars bolygóra költözésről fog szólni. Amit itt vizsgálok, nem más, mint az a modell, amellyel – remélhetőleg – alkalmazkodni lehet a már megindult folyamatokhoz, lassítani lehet a negatív hatások begyűrűzését, ezzel pedig elérni, hogy a következő generáció is emberhez méltó, viszonylag egészséges feltételek között élhessen.

A tudás hatalom

Egy – a Reacty Digital piackutató által, ezerfős mintán végzett – felmérés szerint a magyar lakosság 51 százalékának ismeretlen a körforgásos gazdaság, mint kifejezés, 34 százalék pedig bár hallotta a fogalmat, nem tudja annak jelentését. Ezek alapján nem azzal kellene kezdeni az erről való diskurzust, hogy megpróbáljuk megértetni mindenkivel, mi is ez az egész? Nagyon nehéz lesz támogatókat találni ezekhez az új eszmékhez, ha az ország – de mondhatom azt, hogy a világ – felének fogalma sincs arról, hogy mi is ez, miért is jó és mit lehetne, kellene tenni érte.

A körforgásos (KF) gazdasági modellel ellentétben van egy másik fogalom, a fenntarthatóság (FT) amivel viszont talán már sokan találkoztak (vagy legalábbis az előző csoportnál jóval többen). Leginkább talán egyfajta „addig nyújtózkodom, míg a takaró ér” hozzáállással lehet megfogni, mit is értünk egyezményesen alatta. Vagyis hogy nem éljük fel,  nem pazaroljuk el a jövő generációk életterét, tartalékait, nem exportáljuk máshová a szemetet, nem zsigereljük ki a meg nem újuló erőforrásokat, nem fogyasztunk bután és mértéktelenül – és sorolhatnánk. Nagyon fontos, de ez bizony (rövid távon) drága szemléletmód, ami éppen ezért nem tud(ott) ez idáig főiránnyá válni. Egy dolog azért biztos: ha még sokáig szórakozunk a természettel, akkor az büntetni fog, és rengeteg fantasy film és katasztrófa film véres valósággá válhat. Ne feledjük, hogy a vírusokról szóló, 10-20-30 éve készült mozifilmek 2020 óta valóságként itt játszódnak közöttünk…

A fenntarthatósághoz kapcsolódik a körforgásos gazdaság fogalma is, ami szintén nagyon sokféle üzleti, termelési, gazdálkodási metódust foglalhat magába. Nem kell bonyolult, és főleg nem soha nem látott dolgokra gondolni. Lehet akár egy visszanyúlás az iparosodás előtti megoldásokhoz, de lehet új ötlet is; értelmezhető egy-egy üzem működtetésének a módjára, módszereire, de egész nemzetgazdaságokra vagy akár a globális piacra is

De mi a közös nevező ezekben? Mi a körforgásos gazdaság lényege?

Nos, az nem más, mint a termelés-fogyasztás-hulladék egyirányú utcájából való letérés, ami  növeli ugyan a GDP-t, de a fölösleget, szemetet sokkal durvábban. Ehelyett a szóban forgó modell a természet körforgásos megújulásához akarja közelíteni a gazdasági folyamatokat. Azaz: úgy tervezi meg a teljes termelési, értékesítési, fogyasztási láncokat, hogy azok eleve újrahasznosítható részekből álljanak. Így maradhat el a megsemmisítés, mint előre tudott és célzott utolsó állomás a folyamatban.

Olyan termékek gyártásánál beszélhetünk körforgásos modellről, amelyek az elsődleges felhasználás után is hasznosak maradnak. Újra alapanyaggá válnak és így visszakerülnek a nagy rendszerekbe.

A kulcs tehát egyértelműen a tervezés.

Cél az életciklus és a visszaforgathatóság növelése, amivel elkerülhető az anyag- és az energiaveszteség.

Mindezekből már látható, hogy a körforgásos gazdasági modell a hulladékmentesség és a sharing economy (közösségi gazdaság) terjedő gondolatiságával is közeli rokonságban áll.

Jelzem, hogy itt nem csupán egyszerűen szelektív hulladékgyűjtésről vagy spórolásról van szó.

Ezek helyett a szemét, a fölösleg keletkezésének tudatos, tervezés útján történő elkerülése az, ami igazán fontos. Tehát, amiről tudom, hogy nem lesz rá szükségem, azt meg sem veszem; amiről látom, hogy hulladékként fogja végezni, le sem gyártom (vagy nem úgy gyártom le), ami fölösleges pazarlás, azt visszafogom.

Aki azt hiszi, hogy naiv utópiáról van szó, hatalmasat téved.

Bizonyos szinten már most is jelen vannak ezek az elvek a gazdaságban, csak talán nem annyira nyilvánvaló, hogy erről van szó. Amikor a gyártók saját szervizek üzemeltetésével hosszítják termékeik életciklusát, amikor egy autót vagy háztartási gépet vásárlás helyett rövidebb-hosszabb távra bérbe veszünk, amikor egy külső hordozón tárolás helyett streaming szolgáltatón keresztül nézünk filmeket, amikor vezető üzletláncok készülnek saját termékeik használt formában történő értékesítésre, ezek mind-mind a körforgásos, fenntarthatóbb gazdaság irányába mutatnak.

Közgazdasági törvényszerűség továbbá, hogy a gigacégek annál inkább érvényesíteni fogják a fenti elveket a működésükben, minél szűkösebbé válik az általuk felhasznált energia és nyersanyag forrása, mindemellett pedig a globális ellátási lánc sérülékenysége is ebbe az irányba tereli őket – azon nyersanyag megléte a biztos, amiről maguk gondoskodnak… Ez különösen aktuális kérdés jelenleg, nem először hangsúlyozom én sem, hogy zajlik az átalakulás e téren is!

Magyar körkép

Ahogy látható, nagy még az űr, az ismerethiány a fejekben, és ez egyformán vonatkozik a lakosságra és a mikro-, kis- és középvállalati szektorra is. Keveseknél jön a szikra, hogy unokáik sorsán, a föld túlélésén és a gazdaság jövőjén merengjenek, amikor napi megélhetési kérdések foglalkoztatják őket…

Innen indulunk tehát, és ez nem sok bizakodásra adna okot, az pedig biztos, hogy feladathegyek állnak előttünk. Edukálni kell az embereket, tisztába tenni azt, hogy miért létszükséglet megtanulni, mik is ezek a fogalmak és ráébreszteni a társadalmakat arra, hogy nem eldöntendő kérdés többé, hogy szükség van-e ezekre az új gondolatokra.

Azt gondolom emellett, hogy ahogy elítélendő és ciki lett a szemetelés, a szelektív kuka ignorálása és sok más káros tevékenység, úgy fog beszivárogni a cégek életébe is a fenntartható, a körforgásos gazdálkodási modell a nagyoktól egészen a legkisebbekig.

Tudomásul kell viszont venni azt is, hogy elsősorban nem a közvéleménynek kell tisztában lenni ezen a téren ezekkel a fogalmakkal, hanem a gazdasági szakértőknek. Kiemelten a döntéshozóknak, valamint a piacokat befolyásolni képes szereplőknek kell tudásuk legyen, mert a valódi fordulat innen kell, hogy elinduljon. Máshonnan ugyanis kezdeményezni nem lehet.

Zöldnek lenni menő

Úgy gondolom, nem kell soká várni arra, hogy a témával foglalkozó (növekvő számú) civil szervezetek mellett az állam is teljes erővel az ügy mellé álljon. Rövid idő kérdése, hogy trendi legyen, menő legyen, sőt elvárás legyen a zöld megújulás. Minden, a jövőt komolyan vevő szereplő is várhatóan teljes mellszélességgel bele fog állni ebbe a fősodorba. Az Unió komolyan felül fogja súlyozni a támogatásoknál a KF/FT programokat, a jegybankok és kereskedelmi bankok ösztönözni fogják a zöld projekteket. Az állam és a szakpolitika már most kiemelten támogatja az ilyen fókuszú beruházásokat. Ki merem jelenteni, hogy a vállalkozói hitelek esetén is kifejezetten prioritást fog élvezni az ezekre kihegyezett pénzügyi eszközök, így főleg hitelprogramok indítása.

Biztosra veszem, hogy a körforgásos, fenntartható gazdálkodást képviselő új irányvonalak elterjedése, megismertetése a szélesebb nyilvánossággal már a közeli jövőben be fog robbanni. Ez a nemzetközi trend. Ebbe az új „sodorba” illeszkedve, a magyar Kormány is kiemelt iránnyá tette az ügyet, hangsúlyozva azt, hogy a magyar gazdaság 2030-ra digitalizált és körforgásos lesz.

Ez egy kétségtelenül komoly és ambiciózus vállalás, amivel azonban csak a legmesszebbmenőkig egyetérteni tudok, tekintve hogy a „merjünk kicsik lenni” korszak egy jó ideje már lezárult, és ebben az ügyben csakis határozott és eltökélt döntés mentén lehet, kell és érdemes belevágni az új világba.

 

A pénzügypiacokat szépen felforgatta, hogy hosszú idő után kétszer is kamatot emelt a magyar Jegybank, és nem titok, hogy a továbbiakban effektív kamatemelés, szigorítási ciklus várható. Érezhető a növekvő inflációs folyamat – nem csak Magyarországon, hanem az EU-ban és az USÁ-ban is – ami alkalmat ad a kérdésfeltevésre: az egészségügyi válság után/mellett fel kell-e készülnünk egy nagyobb pénzügyi válságra is? 

Jó olvasást! Krisán László

Teoretikus kérdés

A közgazdaságtan szilárd alaptételei szerint kamatemelés esetén a hitelezés drágul, a betétekért pénzt adnak, a megtakarítások ezzel párhuzamosan nőnek, így csökken a pénzmennyiség a gazdaságban, enyhítve az inflációt, de lassítva a gazdaságot. Ez az elmélet.

Jó-e, kell-e ez most nekünk, kérdezhetnénk, hiszen minden a gazdaság újraindításáról, felpörgetéséről szól, ezt a célt tűzte ki maga elé mellettünk számos más ország is – már ha egyáltalán vannak  olyan szerencsések, akik a járványkezelés közepette és az erősödő negyedik hullám potenciális félelem felhői alatt ezen gondolkodhatnak…

Gyakorlati válasz

Mindenképpen támogatható egy megfontolt, helyesen kommunikált kamatemelést – ezzel is horgonyozva az inflációs várakozásokat. Az okok pedig egyszerűek:

ad 1)

Az inflációval óvatosnak kell lenni, és az, ahogy ezt a folyamatot kezelni kezdte a Jegybank, jó iránynak látszik. Erre van is mandátuma, hiszen ez egyben az MNB elsődleges feladata is, az árstabilitás megőrzése.

ad 2)

A gazdaság lassulása persze abszolút nem kívánatos a jelen helyzetben sem, de nem is kell túltolni, hiszen mindent összevetve azért sokkal kisebb veszélye van ennek, mint egy elszabaduló inflációs hullámnak, ha és amennyiben határozott lépések születnek a gazdaság támogatására. Magyarországot nézve jól látszik, hogy van valós gazdasági növekedés, bár persze azért  mindig nézni kell a bázist is, azaz azt, hogy honnan, milyen szintről indul a növekedés.

ad 3)

Saját tapasztalatok alapján határozottan ki merem jelenteni, hogy az egyik legfontosabb kulcs és eszköz a hitelezés, abban pedig jól állunk. Erőteljes piaci alapú hitelezés van, és az állam is támogatóan beleállt a talán legfontosabb pénzügyi potenciálba. A számok makacs dolgok, és a Széchenyi Kártya előző évi és idei számai ragyogó lakmuszpapírja a hazai vállalkozói igényeknek. Mindez kedvező a növekedés szempontjából, és nem látok arra mutató jeleket, hogy ez a trend változna. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ez a hitel boom talán még nőni is fog. Szilárd véleményem az, hogy rövidtávon biztosan nem várható olyan mértékű kamatemelés, ami jelentősen visszafogná a hiteldinamikát.

Résen kell lenni

A világviszonylatban erősödő infláció és a járvány negyedik hullámának közeledése adhat okot aggodalomra, különösen azért, mert a pandémia egészségügyi és gazdasági hatásai még velünk vannak, és visszaerősödhetnek. Ha pedig egy újabb beesés következne az árak növekedésével párhuzamosan, az veszélyes helyzetet teremtene, és sokak számára nehezítené meg a fejlődést, de talán a megélhetést is.

Előrejelzés

Nouriel Roubini amerikai közgazdász, aki arról híres, hogy előrevetítette a 2008-as pénzügyi világválságot, most újra jósolt: a stagfláció – recessziós + inflációs hatás egyidőben (olyan magas infláció, amely lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve magas munkanélküliséggel párosul) – növekvő veszélyére hívja fel a figyelmet. Teszi ezt a kialakult nehéz helyzet mellett az elhatalmasodó államadósságokra alapozva, ami szintén növeli az országok kitettségét. Roubini szerint a pénzpolitika szigorításával nagy becsődölések következhetnek be, végül pedig az instabilabb államok akár a fizetésképtelenség felé is sodródhatnak.

Szerintem ez erős túlzás!

Habár Roubini egyszer tényleg eltalálta, hogy válság következik, viszont azóta is jó néhány alkalommal adott le később alaptalannak bizonyuló vészjelzést, illetve ki számolja, hányszor kongatta meg a vészharangot, mire bejött a jóslata.

De alapvetően nem emiatt gondolom, hogy engedjük el, amit mond. Meglátásom szerint jelenleg közel sem tartunk ott, hogy egy 2008-as méreteket öltő pénzügyi válság valós fenyegetés legyen, és ez a jelenlegi válsághelyzet – ahogy már több írásomban kifejtettem – teljesen más tőről fakad. Ezt  jól erősíti Janet Yellen, az USA pénzügyminisztere is, amikor azt hangsúlyozza, hogy az inflációtól nem kell félni: az ellátási zavarok miatti átmeneti jelenségre számít ezzel kapcsolatban, ezért nem is szabad satufékkel beleállni a gazdasági felpörgés ritmusába. Yellen asszony ráadásul nincs egyedül fenti véleményével, hiszen a különösen merev nézeteiről ismert Christine Lagarde IMF vezér is hasonlóan vélekedik annak ellenére, hogy az EU az USÁ-nál jellemzően konzervatívabb irányvonalat képvisel. És lássuk be, ez azért egy erős duó.

Az oltásról

Nekem pedig továbbra is meggyőződésem, hogy még most is jó esélyünk van arra, hogy Magyarországot egy erős átoltottsági szint közepette érhesse el egy esetleges pandémia negyedik hulláma, ezzel mérsékelve elsősorban az emberi életekben, másodsorban a gazdasági lehetőségekben mérhető károkat. Ezért igenis érdemes dolgozni, küzdeni, kampányolni és természetesen – akit érint – a választott oltást felvenni!

Az inflációról

Az inflációs várakozásaimat többször és részletesen, de főleg az áprilisi írásomban (https://krisanlaszlo.biz/inflacio-es-jarvany/ ) elemeztem, amikor még nem látszottak az infláció berobbanás jelei, de a gazdasági folyamatok már ilyen képet rajzoltak fel. Az akkori következtetés pedig egybecseng az azóta ténylegesen is beindult folyamatokkal, amire utaltam (történetesen, hogy egy átmeneti akár erőteljes inflációval mindenképp számolni kell), bekövetkezett; minden jel és közgazdasági törvényszerűség arra mutatott, hogy így fog reagálni a világ a COVID-korszak változásokkal teli körülményeire.

Minden összefügg, minden kapcsolódik

Ugyanakkor semmiképp sem haszontalan felhívni a figyelmet a veszélyekre, amelyek az országok eladósodottságából, egymástól való szoros függéséből és az esetleges gazdasági recesszió lehetőségéből következnek. A bizonytalanság ugyanis itt van a levegőben, a járvány kedvező alakulását pedig egyelőre csak remélni tudjuk, miközben erősödik egy negyedik hullám esélye is.

Mindezek miatt újra és újra hangsúlyozni kell: a pénzügyi tudatosság, tervezés, stabil menedzsment-képességek nem nélkülözhetők a gazdasági életben – és talán nyugodtan mondhatjuk, hogy a magánéletben sem. Itt van az ideje annak, hogy különösen a fiatalokhoz, de minden téma iránt fogékony emberhez juttassuk el azokat az ismereteket, amelyekkel alkalmazkodni tudnak az új kihívásokhoz, ezáltal képesek lehetnek hatékony, előre mutató módon gazdálkodni, kiemelve magukat – magunkat a mocsárból.

A versenyképességet, annak jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni – tettem és teszem ezt én is minden létező fórumon! Most pedig, hogy kijöttek a 2021-es listák a friss ország-besorolásokkal, érdemes kicsit mélyebbre evezni és fókuszba helyezni azt, hogy mit is mutatnak ezek az adatok, kinek fontosak, és ami talán a leglényegesebb: mi az output mindezekből, milyen beavatkozási pontokat érdemes mérlegelni?

Jó olvasást! Krisán László

Nemzetek viadala

A nemzetgazdaságok nagy küzdelemben állnak egymással a versenyképesség szempontjából (is), melynek eredményét különböző üzleti iskolák eltérő módszertanokkal igyekeznek évről évre megmérni. Van versenyképességi rangsora pl. a Világgazdasági Fórumnak (WEF) és a svájci IMD-nek is, utóbbi 2021 júniusában publikált adatai szerint Magyarország öt helyet lépett előre (így 42. helyen állunk). Ez nagy ugrás és jó hír, de vizsgáljuk meg először azt, hogy miért is érdemes foglalkoznunk ezekkel a jelzésekkel.

A versenyképességi listák egyfajta soft jelzőrendszerként, iránytűként működnek. A funkciójuk, hogy megmutassák, egy adott országban milyen erősségek, kitörési lehetőségek, fejlesztési irányok vannak. Ez nyilvánvalóan hasznos a külföldi beruházóknak, de nem csak ők, hanem – jó esetben – a hazai cégek, stratégia-alkotók is beletolják a megfelelő energiát az elemzések megismerésébe. Azonban tovább is kell gondolni mindezeket az ún. core-kompetenciák megtalálásának érdekében és a szükséges következtetések levonásában.

Miről szól az IMD listája?

Az IMD négy kulcs-kategóriát elemezve sorolja be az országokat: gazdasági teljesítmény, kormányzati teljesítmény, üzleti hatékonyság és infrastruktúra. Mind a négyben külön-külön is mérik a versenyképesség változásait.

Magyarország 2021-re mind a négy szempont szerint javított az eredményekben: a legjelentősebb előrelépést a gazdasági és a kormányzati teljesítmény kategóriáiban mérték. Egy üzleti blogban azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a legnagyobb lemaradásunk nem máshol, mint az üzleti hatékonyság területén van. Ez pontosan a menedzsment technikák, hozzáállás és értékek, termelékenység és hatékonyság, pénzügyek, munkaerő részterületeket jelenti.

A jövő vállalkozásai felé

Ennél a pontnál – ha komolyan akarjuk venni a jelzéseket – meg kell állni egy pillanatra; meg kell látni, hogy van itt egy szükséges beavatkozási pont, egy olyan terület, ahol sürgető a fejlődés. Másképpen szólva: azok a bizonyos, oly’ gyakran citált „ció”-végű fogalmak – innováció, digitalizáció, automatizáció és robotizáció – nem lesznek jók sima frázis-puffogtatásnak, és nem is maradhatnak meg a sci-fi-gondolatvilágban, hanem kőkeményen bele kell állni a legmodernebb, smart megoldások elterjesztésébe, ha tovább akarunk jutni a versenyképességi-ranglétrán.

Ennek most nagyon is itt van az ideje, hiszen egy válság utáni újrarendeződés zajlik éppen, ami esély a kiugrásra. A gazdaság szereplőinek valóban tanulniuk kell a válság utáni tapasztaltakból és idejekorán nekilátni a változtatásoknak.

Úgy vélem, mindenki tapasztalja a mindennapokban is, hogy Magyarországnak sok versenytárshoz képest sikerült helyzeti előnyt kiharcolnia. A hatékony vakcinációnak köszönhetően nagyon gyorsan újraindult az élet. Ezzel a lendülettel rá kell állítani a gazdaságot a versenyképességnek egy új dimenziójára, és egy valóban modern gazdaságot kell felépíteni.

De hogyan fordulhatunk rá erre az útra?

Ezzel kapcsolatban vannak abszolút kedvező együtthatók, hiszen makrogazdasági, kormányzati és gazdaságpolitikai oldalról tapasztalható a fejlődés. Ez egyben azt is jelenti, hogy a keretrendszer megvan hozzá, hogy ezeket a pozitív eredményeket lefordítsuk mikro, azaz vállalati oldalra.

Meggyőződésem, hogy ebben a pozitív irányú elmozdulásban a gazdaságvédelmi intézkedések erőteljesen jelen voltak és vannak továbbra is.

Az „okos gazdasághoz” okos (értsd: motivált, tájékozott, proaktív és nem utolsó sorban merész) cégvezetők és okos (vagyis ezeket segítő) támogatási rendszer szükséges.

Keressük a gócpontokat

Ha tehát azt látjuk, hogy a legnagyobb probléma a hatékonyság területén mutatható ki, akkor a cégvezetők nézetem szerint akkor járnak el helyesen, ha új lépéseket tesznek pl. az automatizációban, digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázása felé. Ezzel nem utolsó sorban támogathatják a fenntarthatósági, környezetvédelmi törekvéseket is. Ez sokféleképpen megvalósítható akár csak egy könyvviteli program lecserélésével, digitális felületek kialakításával. Magasabb szinteken jelentheti éppen digitális kommunikációs eszközök igénybevételét, akár pedig megfelelő élőmunkát segítő robotok bevetését. A lényeg: ha nagyon apró léptekkel is, de szinte minden cég profiljába beleilleszthető a jövő felé mozdulás. Nem szabad most kényelmesnek lenni és érdemi lépések helyett csak várni a mentőcsomagokra. Az ingyenpénz, a segély nem eredményre, hanem lustaságra ösztönöz –  az általam vállalkozói etalonnak tartott Demján Sándor szögezte le. Nem a „világot kell megváltani” hirtelen, de a fogaskerekeket igenis be kell indítani annak érdekében, hogy folyamatosan nagyobb sebességre lehessen kapcsolni a fejlődésben.

Másik téma a menedzsment technikák és a pénzügyek terén elfoglalt versenyképességi pozíció. Úgy gondolom, hogy a vállalati pénzügyi kultúra és tudatosság soha nem látott relevanciával bír napjaikban. Erre világított rá a koronavírus válság is, amikor a túléléshez nélkülözhetetlenek voltak a megfelelő tudatossággal meghozott, előremutató, stratégia megközelítésű pénzügyi döntések.

Az innovációra, megújulásra való nyitottság szintén kiemelt eleme a versenyképességnek. A legújabb, XXI. századi kihívások, a termelési és ellátási láncok bonyolultsága közepette már nem vonható kétségbe, hogy egyre több kockázati tényező vesz minket körül. Az üzleti életben sem csak a gazdasági válságokra kell felkészülni, hanem az élet más területéről induló, de gazdasági kihatással is bíró negatív eseményekre is. Ez pedig alkalmazkodást, megfelelő menedzsment tudást, gyakorlatot követel meg. Prognosztizálható, hogy a közeljövőben is egyre több új, még nem tapasztalt helyzettel fogjuk szembe találni magunkat. Az győz majd, aki gyorsabban talál professzionális megoldásokat.Itt tehát a vállalati elkötelezettség mellett kihagyhatatlan az oktatási rendszer. Fel kell tudni venni a fonalat, mert versenyképes, gyakorlati, skillekre és problémamegoldó képességre épülő tudást kell átadni a jövő generációnak.

Kihez szólunk?

Úgy vélem, ilyen és hasonló kezdeményezések elindításával és következetes végigvitelével van esélyünk. Fontos, hogy az üzleti világra nagy általánosságban inkább az önálló sikerek elérése, mint az állam után kullogás legyen jellemző.

Persze nincs kétségem afelől, hogy a magyar cégek felső 5-10 százalékát nézve mindez nem jelent újdonságot. Vannak fantasztikusan innovatív, világszinten is jegyzett, jól menő gazdasági társaságaink, nem beszélve a pezsgő start-up-világról, amelyből szintén kiveszik a részüket a magyarok.

Csakhogy a vállalkozások száma – nano, mikro, kis vagy közép – összesen mintegy 800 ezer. A gazdaság masszív, tartós megerősítéséhez pedig nem elég néhány zászlóshajó.

Tudjuk, minden lánc olyan erős, mint annak leggyengébb láncszeme. Valami hasonló történik a gazdasággal is: ahhoz, hogy áttörést érjünk el, a nagy átlagot kell elmozdítani egy magasabb színvonalú, modernebb, életképesebb üzleti kultúra felé.