Az országok GDP-jével vetekedő gigacégek megadóztatása évek óta napirenden van, és heves vitákat vált ki politikai, társadalmi és gazdasági szinten egyaránt, hiszen joggal várható el, hogy a „nagyok” is legalább olyan arányban vegyék ki a részüket a közterhek viseléséből, mint az alacsonyabb szintű bevételekkel rendelkező versenytársaik. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű; ezt boncolgatják a következő sorok.
Jó olvasást! Krisán László
Az egész világot sújtó egészségügyi krízis, valamint a médiába egyre nagyobb lendülettel berobbanó klímaválság közepette mintha elsikkadt volna egy fontos döntés: októberben, Párizsban, a G20-ak támogatásával 136 ország elfogadta az OECD nevével fémjelzett 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodást.
A dolog lényege,
hogy az aláíró országokban 2023-tól egységesen 15 százalékos társasági adót vetnek ki a multinacionális vállalatokra. Azokat az óriáscégeket érinti a rendelkezés, melyek legalább 750 millió euró csoportszintű árbevételt produkálnak, mint például jelenleg a Facebook, az Apple, a Google vagy az Amazon.
Kérdezhetnénk, miért fontos ez nekünk, magyaroknak, amikor nem hemzsegnek ilyen világméretű cégek a NAV-nak adózók között.
Ez kétségtelenül igaz, viszont mindaz, ami a döntés mögött van, igenis érint minket is – megjegyzem éppúgy, mint minden fejlett és fejlődő országot… A globális minimumadó lenyomása a kisebb, kedvező társasági adókkal operáló országok torkán azt jelzi, hogy hatalmas átrendeződés zajlik a világban. Egyre több olyan terület van, ami a globális szintű terítékre kerül fel, és láthatjuk azt is, hogy ha a nagyok húsba vágó pénzügyi érdekeiről van szó, hamar megjön a globális összefogás, a nemzeti szuverenitásról pedig egyből kevesebb szó esik.
Az adózás mindeddig az elsők között volt azon a listán, amely a nemzeti hatásköröket foglalja magában.
Hogy is van ez akkor?
Az ügy meglehetősen összetett, és nem nélkülözi a kettős érzéseket sem. A globális cégek megadóztatása mellett alapból minden jóérzésű ember szót emel, hiszen ezek a társaságok olyan szintű adó optimalizálást folytatnak, amivel megúsznak sok olyan befizetést, amit a kisebbeken keményen bevasalnak, ők pedig mérhetetlen módon profitálnak a kiskapuk kihasználásának évtizedes gyakorlatából.
Csakhogy a mérleg másik serpenyőjében ott van az országok szuverenitása, illetve az, hogy tudjuk: nem egyenlő esélyekkel vesznek részt a globális kapitalizmus versenyében a kisebb és/vagy szegényebb országok, mint a nagyhatalmak. A kis európai országok számára, mint amilyen pl. Írország vagy hazánk is, a versenyképesség, tudástranszfer szempontjából fontos és jó lehetőség az, hogy alacsonyan tartott adókulcsokkal be tudják vonzani a befektetéseket. Ez az amúgy óriási gazdasági fölénnyel rendelkező nagyhatalmaktól forrásokat von el – a harc tehát adott.
Magyarország nem szívesen, sőt, utolsóként ment bele az alkuba
Hiszen nem tudni, hogy a globális adók elképzelése hová fog vezetni, miközben az határozottan látszik, hogy az alacsony adókból származó komparatív előny korlátozódhat, sérülhet; ez nekünk abszolút nem érdekünk. Végül azt követően, hogy a globális minimumadó fő ellenzőjének számító – és a Facebook székhelyének helyet adó – Írország is beleegyezett a 15 százalékos társasági adóról szóló nemzetközi megállapodás aláírásába, mi is kompromisszumra jutottunk. A cégek pillanatnyilag megnyugodhatnak, ugyanis marad a 9%-os (EU-n belül legalacsonyabb) társasági adó Magyarországon. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország, egy 10 éves átmeneti időszakra pedig speciális adómérték lesz irányadó.
A kkv-knak biztosan nem kell negatív változással szembe nézniük
Egyelőre nincs mitől tartanunk és úgy vélem, a nagyok is kedvező feltételekkel jöhetnek Magyarországra, illetve maradhatnak itt. De hogy mi lesz hosszú távon, mennyiben dönthetünk majd szuverén módon adózási ügyeinkben, nem látszik még tisztán.
Egy biztos:
Jelenleg a nemzeti valuta és annak árfolyamjátéka olyan pénzügyi eszközök, amiket arra lehet potméterezni, hogy elkerüljük a nagy globalizációs csapdákat. Mindemellett óriási körültekintésre, komoly felkészülésre és állandó készenlétre van szükség ahhoz, hogy a hazánkban működő vállalatok érdekeit, ezáltal a nemzeti érdekeket is meg lehessen óvni, mert a jelenlegi, felfelé ívelő gazdasági folyamataink nem a szerencsének köszönhetőek, és nem evidencia az, hogy amit egyszer elértünk, azt meg is tudjuk tartani.
