saritundi

A mai energiaárak mellett egyre relevánsabb kérdés lett a fenntartható, azaz „zöld” módszerekkel megtermelt energia előállítása és felhasználása. Gondolhatnánk, ez aztán tényleg mindenkinek jó, klasszikus win-win helyzet, a dolog azonban nem ilyen egyszerű. A mai bejegyzés azoknak szól, akik nem értik, miért nem telepít minden közepes méretet meghaladó üzem saját naperőművet, és kíváncsiak rá, milyen aktuális kihívások vannak ezen a téren.

Jó olvasást! Krisán László

Az elmúlt hónapokban olyat láthattunk az energiapiacon, amire senki nem volt felkészülve: hatalmas gáz- és villamosenergiaár-robbanásnak vagyunk szemtanúi – erről a jelenségről már írtam is itt. Habár a lakosságot (és a maximum 10 főt foglalkoztató mikrovállalkozásokat) ez a jelenlegi szabályozásnak köszönhetően nem érinti, a cégek nagy többségének konkrétan a bőrére megy a játék.  Az energia-igényes szektorok vállalkozásainak különösen is meg kell küzdeni a piaci árak jelentette terhekkel, ami bizony jelentős többletköltség számukra. És ha egy cég ott tart, hogy egyenesen a jövedelmezősége válik kérdéssé, akkor minimum el kell gondolkodnia alternatív energiaforrások bevonásán, ha nem akar veszteséget termelni.

Igenis igény van a zöld villamosáramra

Ehhez alapvetően kétféle módon juthatnak hozzá a cégek: maguk vágnak bele a fejlesztésbe, vagy ún. PPA (power purchase agreement, azaz hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodás) útján vesznek más, ezzel foglalkozó vállalatoktól megújuló energiát. Egy biztos, a hagyományos energiaszolgáltatóktól való leszakadás, függetlenedés lehetősége technikailag már abszolút adott, és ahogy a helyzet kinéz, ez a tendencia nem visszaszorulni, hanem inkább erősödni fog.

Magad uram…

Már most látható, hogy egyre több cég dönt amellett, hogy saját maga termeli meg a működéséhez szükséges villamosenergiát. Egy jól kivitelezett naperőmű-beruházás kedvező megtérülés mellett képes fedezni a villamosenergia-szükséglet jelentős részét, 20 vagy akár 30 évre is biztosítva a vállalat működtetéséhez szükséges energiát. Nemzetközi szinten már olyan gigacégek döntöttek a saját energia-termelés mellett, mint pl. az Apple, amely a működéséhez szükséges villamosenergia teljes mennyiségét megújuló forrásból szerzi be, és kimondott célja, hogy a beszállítói is kövessék ezt a gyakorlatot. A Google pedig már odáig jutott, hogy a paksi kapacitást is meghaladó zöldenergia-beruházáshoz járult hozzá.

A PPA megnevezéssel illetett hosszú távú megállapodásokkal megúszható az egyszeri, jelentős terhet jelentő beruházási költség, mégis, az érintett felek számára 10-25 éves időtávon kölcsönös előnyökkel biztosítható a villamosenergia díja, ami ráadásul környezetkímélő módon kerül előállításra. A PPA konstrukció elsődleges célja, hogy a felek a hagyományos megállapodásokkal szemben sokkal hosszabb távon fixálják az árakat, ami a gyakorlatban a cégek piaci áramárak ingadozásából származó kockázatát mérsékli.

Ez nagy előny tud lenni, látni kell azonban azokat a bizonyos buktatókat, illetve ezen technológia korlátait, van ugyanis ezekből is bőven.

Túl az érem zöld oldalán:

Az első és legfontosabb probléma az energiatárolás. Amikor a megtermelt energiát nem az adott időpontban, hanem később szeretnénk felhasználni, akkor el kell tudni raktározni azt, ami leggyakrabban a meglévő nagy infrastruktúrákba való becsatlakozás útján valósul meg. Így pedig a függőség ismét adott.

A másik kérdés az, hogy állami támogatással vagy piaci alapon valósul meg egy beruházás. A magas költségek miatt eddig állami támogatás nélkül aligha érte meg belefogni a megújuló erőforrások kiépítésébe, ez azonban hatással van a későbbi árazásra is…  Az utóbbi időben a technológia bekerülési költségei csökkennek, így talán hamarosan eljön az az idő, amikor kevesebb vagy nulla támogatással is megtérülhet majd az ezen iparágban megvalósuló befektetés.

Ez azonban jelentősen függ az állam által kialakított adórendszertől. Jelenleg az ún. Robin Hood adó nehezíti meg azok dolgát, akik a teljes függetlenségre törekednek. A hagyományos típusú energiaellátókkal megegyezően ugyanis 31%-os mértékű adóteher sújtja azokat a megújuló alapú villamos energia termelőket is, akik nem vesznek részt az állami KÁT (kötelező átvételi) vagy a 2017-ben bevezetett METÁR (megújuló energiaforrásból termelt villamos energia) rendszerek működésében. Ez nyilvánvalóan egy masszív gátat eredményez, hiszen nem veszi figyelembe a megújuló energiatermelés kiépítésének jelentős költségeit, ami mellett hátráltató elem az is, hogy a banki finanszírozás sem kiforrott még idehaza, nincs elegendő erre a területre koncentráló hitel-termék.

Több, mint jóslat

Mindezek ellenére úgy vélem, érdemes fókuszba helyezni a megújuló energiatermelést, mert a mostanában tapasztalt árrobbanás teljesen felülírhatja a megtérülési mutatókat. Itt ugyanis az egyszerű matek dönt: a napenergia termelésre szakosodott cégek nagyon gyorsan ki fognak maradni a fix értékesítést, de alacsonyabb árakat biztosító állami rendszerből, ha megéri a villamosenergiát eladni a magyar energiapiacon, a HUPX-en, hiszen az ágazati különadót bőven fedezni fogja a piacon elérhető jelentős árkülönbözet.

Bárhonnan is nézzük, egyértelmű, hogy szükség van az olyan, energiahatékonysági beruházások végrehajtására, mint a napelem-telepítés, naperőműpark létesítés, az energiazabáló gépek modernre cserélése, a fűtés- és épület-korszerűsítés, és az is biztos, hogy ezeket nem elegendő lakossági szinten támogatni, hiszen a nagyfogyasztók a vállalati körben keresendők! Ezért úgy hiszem, kiemelt jelentőségük lesz a különféle, kifejezetten ilyen fejlesztéseket célzó pénzügyi eszközöknek, legyenek azok támogatás vagy hitel formájúak. Várakozásaim szerint el fog jönni a verseny ezen a téren is, hiszen jól látható, hogy hamarosan már mindenkitől alapvető elvárás lesz az elköteleződés ebbe az irányba.

 

 

Várakozásokat meghaladó infláció, elszálló energiaárak, szűkös vállalkozói mozgástér; sokak számára ezek a kulcsszavak jellemezték már az utóbbi néhány hónap gazdasági eseményeit is, ám visszanézve úgy tűnik, az a helyzet „lightos volt” ahhoz viszonyítva, amit Európa, különösen annak centruma lassan egy hete elszenvedni kényszerül. Az év elején még a „hogy lehet ennyi a kenyér/laptop/autó (stb.) ára?!” gondolatkörben forogtunk, azóta viszont a szomszédunkból százezrek váltak földönfutóvá, hogy mentsék az életüket. Most azonban nem a háború közvetlen hatásairól, hanem a vállalkozói létet meghatározó környezetről írok, mert úgy látom, nem árt tisztába tenni, hogy a sorozatos áremelések mögött milyen kemény harc zajlik a talpon maradásért. Ennek megértéséhez ragadtam ki néhány szempontot.

Jó olvasást! Krisán László

Az előre megjósolt infláció kíméletlenül lecsapott, és bár nem teljesít rosszul a gazdaság, az áremelkedéseket mindenki megérzi. Megy is a zúgolódás rendesen: „horror árak vannak a boltokban”, „mi kerül ezen ennyibe”, a „menüért is többet kell fizetni”, „a vállalkozónak könnyű, csak árat emel” és hasonlók.

Jó kis szólamok ezek, csak hát hamisak, és tévedésektől hemzsegő kottából szólnak.

Persze van bennük igazság is, az árak – különösen az energiaárak, és minden amit magukkal húznak – tényleg megugrottak, már az orosz-ukrán válságtól függetlenül is, hát’ még azóta, de a helyzet súlyára és összetettségére tekintettel az egy másik téma lesz. Ami biztos, hogy a probléma fokozódik; egyértelműen látszik, hogy a következő egy év (a munkaerőpiaci helyzet mellett) erről fog szólni. Aki gyorsan és egyszerűen akar keresni egy bűnbakot, az a vállalkozói rétegre mutogat, anélkül, hogy látná a kirakat mögötti valóságot. Anélkül, hogy bármit is tudna az infláció okairól, az energiaárak növekedésének a mértékéről, a vállalkozók által viselt terhek nagyságrendjéről.

Tegyünk tehát rendet a fejekben.

Statisztikai számítások szerint 2021 utolsó negyedévére a vállalati szektor villanyszámlája nem kevesebb, mint 45%-os növekedést mutatott. A villamos-energia mellett a gáz ára is az egekbe szökött, tavaly őszre mintegy nyolcszorosára emelkedett az év elejéhez képest. Itt tehát már olyan számokról beszélünk, amelyekre felkészülni nem igazán lehetett, még akkor sem, ha a drágulási trend abszolút várható volt.

A probléma tehát adott, ugyanis kifejezetten komplex módon, több erőforrásra terjed ki az áremelkedés, a földgázra, az olajra és a villamos-energiára is – méghozzá nem csak Európában. Mindennek az alapvető oka pedig az, hogy a tőzsdei gáz- és áramárak nagyon magas szinten tetőztek, és ott is ragadtak. Az eddig is komoly orosz-ukrán feszültség kiéleződött, és az elemzői – viszonylag optimista – várakozások ellenére a lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra. A „villámháborús” esélyek hamar szertefoszlottak, gyors megoldása ennek a konfliktusnak nincs és nem is lesz. Mindemellett az ázsiai területek energia-éhsége növekszik, ami keresletet teremt, áremelkedést generál. Az ezt kiszolgáló kínálati oldalon pedig szintén vannak gondok bőven. Ha nem lenne elég a koronavírus válság energiapiacra (is) gyakorolt zavaró hatása, gondoljunk Németország áramtermelő kapacitásainak szándékos csökkentésére. És van itt még egy fontos tényező: az EU szigorodó klímavédelemi, zöld politikája következményeként a szén-dioxid kvóta árfolyamának emelkedése, pontosabban: megduplázódása.

A zöld-ségnek ára van

Azt gondolom, ez utóbbira azért is érdemes külön kitérni, mert ambivalens témáról van szó. A zöld átállás, a klímavédelem, az energia-felhasználás csökkentése fontos, és valóban a mi jövőnket is meghatározó ügy. Nem mindegy azonban az időzítés, az átállás ütemezése és a konkrét intézkedések meghozatala, de legfőképpen nem mellékes azoknak a gazdaságoknak az aktuális állapota, amelyekre ezeket az intézkedéseket ráeresztik. A Covid-krízis, illetve a mintegy hetven éve nem látott biztonsági kihívások közepette nyugodtan mondhatjuk, hogy a drámai mértékű szén-dioxid kvóta áremelkedés a lehető legrosszabbkor jön, és reális veszélyt jelent olyan szektorokra nézve, mint az építőipar vagy a vegyipar.

Mindezek a körülmények rendkívül negatív hatást gyakorolnak a nano-, mikro-, kis- és középvállalati szektor nyereségességére, méghozzá olyan mértékben, hogy sok esetben a – főleg energia-intenzív szektorokban tevékenykedő – cégek működőképessége forog kockán.

Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy globális energiaválság van, ami pontosan a mi régiónkat sújtja a legmélyebben, de kihatást gyakorol a világpiac számos területére, és ez csak súlyosbítja a helyzetet. Lesznek cégek, nem kis arányban, amelyek nem tudják majd a megemelkedett energiaköltséget áthárítani a fogyasztókra, és ez előbb-utóbb veszteséges működéshez vezet, ami, tudjuk, sokáig semmiképp sem tartható fenn.  Egy esetleges csődhullám pedig a legkevésbé sem hiányzik most a nemzetgazdaságok számára… A magyar kormány mentőcsomagja, azaz a 10 főnél több foglalkoztatottal rendelkező kis- és középvállalkozások átmeneti rezsicsökkentése 2022. június 30-ig bizonyára oldja a helyzetet, de mindenre és mindenkire nézve nyilván nem megoldás.

Éppen ezért el kell gondolkodni azon, hogy ebben a keserves energia-helyzetben mi az, ami előre vihet bennünket!

Én látni vélek fényt az alagút végén, ha odáig eljutunk, hogy a béke-működés egyszer visszatér a térségünkbe. Ez pedig nézetem szerint a már annyit hangoztatott tudatosság fejlesztése és a technológiai megújulás volna, ami együtt kell, hogy járjon az ésszerű formában megvalósítható zöldítéssel is. Egy ilyen krízis után, mint amiben most vagyunk, elkerülhetetlen az újrarendeződés, a stratégiáink, megküzdési módjaink upgrade-elése. Ha akkor jó irányba sikerül elmozdulni, és a „sötétzöld” propaganda-nyomást elengedve valóban intelligens, 21. századi, win-win megoldásokkal operálni, akkor erre a válságra is igaz lehet majd, hogy fejlődésre sarkallt minket. A lényeg, hogy ne hagyjuk most bedőlni a potenciállal bíró cégeket, maradjon annyi tartalék, támogatás, pályázat, bármi, ami hozzájárul a túléléshez.

A járványhelyzeten talán túl vagyunk, de sokkal nagyobb kihívás csapott arcul minket: újra életeket kell menteni, csak most nem láthatatlan „részecskékkel”, hanem robbanó fegyverek és lánctalpasok ellen hadakozhatunk. Sok cégnek még csak most jön a neheze. Vajon nekik is szól majd a taps? A kérdés természetesen költői, az viszont valós, hogy a támogatás és a kiállás megilleti a hazai cégeket is, mert nehezített terepen, sokváltozós környezetben kell most felszínen maradniuk. Remélem, hogy sikerül!

To be continued… Soon!

A Széchenyi Kártya Program történelmi jelentőségéről és a kkv fejlődésére gyakorolt hatásáról beszélgettünk Palkó Istvánnal a portfolio.hu újságírójával.

Jó olvasást! Krisán László

Miközben egyre nehezebben és egyre magasabb kamatok mellett jutnak piaci hitelhez a magyar vállalkozások, a Széchenyi Kártya hiteltermékei továbbra is kedvező, sok esetben 0 százalék közeli kamattal érhetők el a legkisebb cégek számára is az állami kamattámogatásnak köszönhetően. A vállalkozók és a programot koordináló KAVOSZ javaslataira folyamatosan finomhangolják a programot, volt tehát miről beszélgetni Krisán László vezérigazgatóval, akit az autólízinget érintő szigorításokról és a kezdő vállalkozások számára ősztől elérhető mikrohitel első tapasztalatairól is kérdeztünk.

Drasztikus kamatemeléseket hozott az elmúlt fél év a bankoknál, visszatértek a bőven 7 százalék feletti kamatozású piaci hitelek a kis- és középvállalkozások számára, és december eleje óta a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön sem érhető már el. Ezzel szemben ott vannak Önök – mekkora a hitelkereslet most a KAVOSZ-nál? Aki csak tudja, a kamattámogatott Széchenyi Kártya Program GO! hiteleit választja most?

Mindenki a kkv-szektorról beszél, mi viszont nano-, mikro és kkv-szektort mondunk, mert a Magyarországon működő 850 ezer vállalkozásból 450 ezer konkrétan nanovállalkozás. Velük együtt a kkv-szektor a foglalkoztatás mintegy 70-75 százalékát, a GDP 55 százalékát, ugyanakkor az export csaknem 20 százalékát adja. Létkérdés volt, hogy ezeket a vállalkozásokat a pandémia kezdetén minden lehetséges eszközzel támogatni lehessen és életben lehessen tartani, így az első válságkezelési szakaszban a munkahelyek megtartása, a likviditás fenntartása és a sérülékeny ágazatok megsegítése volt az első számú feladat, amit a Demján Sándor által megálmodott Széchenyi Kártya Program kiválóan megoldott. Tavaly július 1-jével átálltunk – hiszen a gazdaság újraindítása vált az első számú prioritássá, és mivel a járvány alakulása még mindig kiszámíthatatlan, az EU döntése lehetővé tette, hogy a magyar kormány 2022 közepéig meghosszabbítsa a kamattámogatott hitelprogramjainkat. A vállalkozói igényeket folyamatosan monitorozva működtetjük a rendkívül kedvező kamatozású hiteleinket, még ebben a magasabb és folyamatosan emelkedő kamatkörnyezetben is. A program iránti kereslet soha nem látott mértékű mind darabszámban, mind összegben. Soha ennyi vállalkozás nem keresett még fel bennünket, és míg korábban a bankszektor 80 százaléka működött együtt velünk, most már a piaci lefedettségünk 95 százalék körül alakul. Azt gondolom, hogy ez a szám egyértelmű és magáért beszél.

Miközben Önök a gázt nyomják, az MNB tavasz óta fékez, a kedvezményes kamatozású Növekedési Hitelprogram mellett a Növekedési Kötvényprogramot is kivezette. Nem látni még, hol lesz a kamatemelések vége, ami a kamattámogatott hiteleket az állami költségvetés számára is megdrágítja. Mennyire rezeg a léc emiatt a KAVOSZ-nál, mondván, a monetáris politikával és a fiskális politikával is szembemennek?

Mi nem vagyunk politikusok, teljesen más pályán mozgunk és miért mennénk szembe bárkivel? Egy olyan közreműködő szervezet vagyunk, amelynek feladata és vállalása az, hogy begyűjtsön vállalkozói igényeket, ezeket megértse, fordítsa le a gazdaságpolitika és a szakpolitika nyelvére, és amennyiben az találkozik a gazdaságstratégia irányával, úgy pénzügyi eszközöket, javaslatokat állítsunk össze, és vállaljuk azok lebonyolítási feladatait is. Nincs olyan feladatunk szakmai szereplőként, hogy azzal foglalkozzunk, hogy a monetáris vagy a fiskális politikának van-e igaza, ezt más dolga eldönteni. Két szempontunk van: a legjobb kondíciókkal a leggyorsabban tudjunk segíteni a vállalkozóknak abból a költség-, díj- és kamattámogatási keretből, amit a költségvetés a Programhoz biztosít. A legfontosabb elem, ami a vállalkozók számára egyébként még meghatározó: a kiszámíthatóság, ezt pedig a futamidő végéig fix kamat biztosítja. Mikrószinten egyébként úgy érzékelhető a vállalkozói visszajelzésekből, hogy a koronavírus okozta válságnak még nincs teljesen vége. Voltak és vannak arra jelek (a világgazdaság egészére is vonatkozóan), amelyek felpattanásra engednek következtetni, de a kilábalás még mindig törékeny. Az aktív állami szerepvállalásra meggyőződésünk szerint még mindig szükség van, ami természetesen magába foglalja a támogatási keretrendszert is – és mindezt még az Európai Unió is visszaigazolja. A 2008-as válságot az EU nagyon kezdetlegesen kezelte, de mára sokat tanult belőle. Tavaly év végén sikerült tovább emelni a kkv-knak nyújtható támogatástartalmi keretösszeget 1,8 millió euróról 2,3 millióra, ami 2022 első felében lesz érvényben, és továbbra is jelentős teret ad a vállalkozói hitelezésnek.

Októberben jelentették be a Széchenyi Mikrohitel GO!-t, amelynek a nagy varázsa az, hogy kezdő vállalkozásoknak is elérhető 0,5%-os fix kamattal. Milyenek az első tapasztalataik?

Kifejezetten a gazdaság újraindítását szolgáló termékben gondolkodtunk, ugyanis míg a válság kezdetén 92 százalékos arányt képviseltek a folyószámla-és forgóeszközhitelek, ideértve a munkahelymegtartó hitelt is, a második körben nagyon komolyan elindultak a beruházások is. Ezek aránya a lízinggel együtt 48 százalékra nőtt, és ez a jelenség az, ami komolyan hozzá tud járulni a gazdaság megerősödéséhez. A krízisre reagálva bevezetett hiteleinkre kevesebb, mint 20 hónap alatt több mint 75 ezer cég adta be hiteligényét 2300 milliárd forint összegben. Ebből 52 ezer kapta meg is kapta már, 1400 milliárd forint összegben. Ezen belül a Széchenyi Kártya Program GO!, amely csak tavaly júliusban indult el, már most 33 ezer szerződéskötésnél és több mint 1000 milliárd forintnál jár. A mikrohitellel kapcsolatban azt látom, hogy az első nagy roham után most fog csak igazán robbanni, de nagyon. Októberben jelentettük be, november elején kezdtük el, megtendereztettük az értékbecslőket, ezt a tevékenységet már 18-19 cég végzi, hiszen fontos, hogy milyen ingatlanfedezet mellett nyújtjuk a hitelt, amihez a forrást egyébként az MFB-től kapjuk. A szeptemberben bevezetett Széchenyi Lízing GO!-hoz hasonlóan a novembertől elérhető mikrohitelt is igényelhetővé tettük digitalizált módon is, így csak a folyamat végén kell a vállalkozónak személyesen aláírnia a papírokat. Hihetetlen nagy, hullámszerű lökést érzünk, és rengeteg vállalkozói igényt regisztráltunk, amivel szemben néha még a mi kapacitásaink is szűkösnek bizonyulhatnak.

Októberben a Portfolio konferenciájánarra panaszkodott, hogy túl lassú a szerződéskötés a bankoknál. Javult a helyzet azóta?

Határozottan javult, és ehhez az állandó finomhangolások és folyamatosan javuló előszűrő tevékenységünk is hozzájárult. Nagyon büszke vagyok emiatt is a hálózatunkra, a kamarák és a VOSZ több mint 200 helyen működő irodahálózatára, hiszen 15-20 százalékra sikerült leszorítania az elutasítási arányt a bankoknál, vagyis jól működik az előszűrőnk. Mindezt úgy értük el, hogy korábban az új ügyfelek aránya 20 százalék körül volt minden évben, most viszont 50 százalék fölötti, azaz jelentősen szélesedik az ügyfélkör. És persze nemcsak előszűrünk hanem napi kapcsolaton keresztül dolgozunk együtt a vállalkozásokkal, hiteleiket nálunk igénylik, segítséget tőlünk kérnek. Röviden kifejezve társadalmi, vállalkozásfejlesztési és gazdasági szövetség ez a vállalkozásokkal.

Miközben egyre nagyvonalúbb programokat indítanak, a Széchenyi Lízing GO! szabályain tavaly novemberben és idén január elején is szigorítottak. Amiatt talán, mert a vállalkozások luxus személyautókra kezdték el igénybe venni a nagyon kedvező, fix 0,5%-os kamatozású lízingkonstrukciót?

Ez nem nagyvonalúság, hanem meglevő piaci igények kiszolgálása. Amikor tavaly szeptember végén elindítottuk ezt a lízingkonstrukciót, az volt a célunk az összes többi termékhez hasonlóan, hogy a lehető legtöbb nano-, mikro-, kis- és középvállalkozás juthasson hozzá a fennmaradásához, a működéséhez vagy éppen az újraindulásához szükséges legtöbb lehetőséghez. Ez indokolta, hogy a hitelcélokat és feltételeket kiterjesszük szinte mindenre, amire egy vállalkozásnak szüksége lehet. Hitelkiváltásra, üzletrészvásárlásra, generációváltásra, eszköz- és gépbeszerzésre, ingatlanvásárlásra és ingóságra is igénybe lehet venni ezeket, beleértve a vállalkozás működéséhez szükséges gépjárműveket is. Azon kívül viszont, hogy koordináló és közreműködő szervezet vagyunk, feladatunk, hogy a jó gazda gondosságával folyamatosan monitorozzuk a folyamatokat és adjuk a visszajelzéseket és határozott, gyors válaszokat a felmerülő helyzetekre. A gazdaság dinamikus rendszer: mindig változik, nincs olyan, hogy két napon ugyanaz történik. A folyamatos finomhangolás jegyében a lízinget is folyamatosan felülvizsgáljuk, mint ahogy azt már a kezdet kezdetén jeleztük is. Azért azt még mi is meglepődve láttuk, hogy az, amit mi egy cég működéséhez szükséges eszköznek gondoltunk, mennyire másképp értelmezték egyesek. Olyan eszközöket, jelesül személygépjárműveket is finanszíroztatni kívántak, amelyek a vállalkozás napi működéséhez nem feltétlenül szükségesek. A feltételek tágra szabása viszont nem azt jelenti, hogy ne változtathatnánk őket. Az első adatok kézhezvétele után 24 órán belül, novemberben megtettük az első változtatást azzal, hogy gépkocsinál 20 millió forintra, motornál 3 millióra vittük le az értékhatárt. Később pedig az újabb tapasztalatok fényében további módosítást hajtottunk végre január 1-jével, amikor a személygépjárműveket kivezettük a programból, természetesen továbbra is lehetővé téve a program elérését azok számára, akik a vállalkozáshoz szükséges haszongépjárművek és minden más eszköz beszerzésére veszik igénybe a lízinget. Ez egyben azt is szolgálja, hogy megfeleljünk a Széchenyi Kártya 20 éves múltjának, és tovább erősítsük azt a képet, ami mára jellemzi a programot: a hitelesség, a megbízhatóság, a célzott támogatás.

Kedveztek viszont a sertéságazatnak: az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitele január 1-jétől 0%-os kamattal és hiteldíjjal érhető el.

Amikor kijöttünk a járványhelyzet elején az Agrárminisztériummal közösen az agráriumra szabott Agrár Széchenyi Kártya Plusszal, akkor is nulla kamattal, nulla költséggel és nulla díjjal hirdettük meg. A járvány miatt az alkalmazottak hazamentek vagy karanténba vonultak, és az volt a kérdés, ki fogja egyáltalán elvégezni a munkát, nagyon gyorsan kellett tehát a segítség az agárszektor vállalkozásainak. Mondhatom, hogy nagyot ütött ez a hitel és most ha szűkebb körben is, de újabb problémát hozott felszínre az elmúlt néhány hónap: a Covid lényegében   ledöntötte a sertéspiacot. Ha nem segít az állam, ténylegesen csődbe kerülnek ezek a gazdák. Ez egy többlettámogatott hiteltermék a speciális ágazatban dolgozó vállalkozásoknak, mint ahogy a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! is a turisztikai ágazatban tevékenykedő vállalkozóknak kínál hitellehetőséget.

Ugyanakkor nem kerülte el a kamatemelés a KAVOSZ-t sem. Hogyan változott a többi termék kamata 2022. január 1-jével?

Az ősszel bevezetett Széchenyi Mikrohitel GO! változatlanul fix 0,5%-os kamatozású, 10 évre 50 millió forintos felső határral vehető fel. A beruházási hitelünk 0,5 százalékot emelkedett, de így is csak fix 1,0%-os kamattal fut szintén akár 10 évre, 1 milliárdos összeghatárral, és most dolgozunk az ITM-mel azon, hogy olyan speciális altermékeket hozzunk létre a beruházási hiteleken belül, amelyek valamilyen speciális szakpolitikai célt szolgálnak. Zöldgazdaság, körforgásos gazdaság, technológiai fejlesztés, bio- és kreatív iparágak – csak néhány fogalom jelzésértékkel, amiben gondolkodunk. A rövid lejáratú folyószámla és likviditási típusú hiteleink kamatai feljebb kerültek a teljes futamidő alatt fix 2,5 százalékra. Ezeket a számainkat – mondhatni – azonban még mindig nagyítóval kell megnézni, míg a piaci kamatszintek szabad szemmel is teljesen jól láthatóak.

Mik a jövőbeni céljaik, amelyeket a vállalkozások igényei alapján kitűztek 2022-re?

Továbbra is az a célunk, hogy ne statikusan gondolkodjunk, hanem dinamikusan válaszoljunk a vállalkozói igényekre. Nem tudjuk, hol fog tartani a világ fél év múlva – persze vannak várakozásaink és elemzéseink –, hogy alakul az inflációs pálya, mi történik az orosz-ukrán viszonyban, a német külpolitika és a nagy jegybankok monetáris politikája milyen irányt vesz, és még folytathatnám a sort. Az EU a 2021-2027-es programozási időszakban egyértelműen a zöld irányt határozta meg elsődlegesként. Kérdés, be lehet-e mindent zöldíteni – szerintem nem, de az igény megvan rá. Nekünk olyan termékkörökben kell gondolkodni, ami egyrészt az uniós pénzek felhasználhatóságát elősegíti (például a korábban létező, uniós pályázati előlegekhez szükséges önerőkiegészítő és támogatás-megelőlegező termékünkhöz hasonló termékek visszahozatalát fontolgatjuk), másrészt célunk a jövőben is fenntartani a jelenleg működő és szükségességüket bizonyított konstrukcióinkat, mindezek mellett pedig törekszünk mi magunk is minél inkább digitálisak, digitálisan is elérhetők lenni. Az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján a vállalkozások bizalommal fordulnak felénk, amit remélem megszolgáltunk, mert minden helyzetben a valós igényeiket szolgáljuk ki és együtt fejlődünk velük.

A cikk forrása:

https://www.portfolio.hu/bank/20220202/soha-ennyien-nem-kerestek-meg-fel-bennunket-kamattamogatott-hitelert-524635

„Apa kezdődik!” – mondja a klasszikus reklámfilm kisfiúja, és valóban… Egy ideje vissza-visszatérően bevillannak olyan képek, amikre jóformán már senki sem emlékszik (aki pedig igen, az is igyekszik inkább elfelejteni): amikor szinte semmit, vagy maximum egyféle árut lehetett (vagy nem lehetett) kapni az üzletekben. Amikor a Lada, Skoda, Dacia, Trabant kombóból lehetett választani, három színben, de csak egyféle motorral… úgy öt évre előre! Persze nem várom, hogy ezek az idők visszajöjjenek, viszont újra megjelentek bizonyos hiány-tünetek, és amíg észhez nem tér a világ, addig ezek velünk is maradnak. Hogy miért is? Erről szól a mai bejegyzésem. 

Jó olvasást! Krisán László

Jó harminc éve lettünk az irigyelt Nyugat mintáját követve végre igazi piacgazdaság. Lett Pepsi Cola és Persil mosópor, Gorenje hűtő és Milka csoki. Lett választék, lett korlátlan mennyiség és lett persze ezzel termék és árverseny, valamint megismerkedtünk végre – sőt, össze is barátkoztunk – a „fizetőképes kereslet” fogalmával. A jót könnyű megszokni, ma pedig már az lenne nagyon furcsa, ha valami a komfortzónánkból nem lenne a helyén. De elnézést, pontosítok: éppen ez történik most! Valami kezd nem a helyén lenni.

Két évvel ezelőtt…

…tört rá a világra a koronavírus, hónapról hónapra borítva fel a nemzetállami és a globális működési mechanizmusokat. Leállt konkrétan a világ, az olaj és a benzin árak mellett rengeteg területen bezuhantak az árak.

És hogy is állunk most?

Az árak elszabadulóban vannak, mindegy, hogy az USA-t, Európát vagy Ázsiát vesszük alapul. A világot ledarálja az infláció, hosszú évek negatív rekordjai dőlnek meg. És ha mindez nem lenne elég, nyakunkba szakadt a szerintem a világot, azon belül Európát biztosan kiemelten fenyegető (és akár a vesztét okozó), ellátásbiztonságot erősen veszélyeztető energiaválság.

Ismétli magát a történelem?

Mindez ahhoz vezet, hogy újra meg kell ismerkedünk az olyan szavakkal, mint a szüleink által annyit emlegetett „Hiány!”, „Nincs!”, „Elfogyott!”, vagy „Várni kell!”. Ezek mellett sok – igen fontos – ágazatban van ezenfelül munkaerőhiány is, de lesz itt hamarosan tudáshiány és még ki tudja milyen más hiányok is.

Ezek természetesen tovább feszítik az árakat, ezért kifejezetten fontos egyben szükséges lépések voltak az ezekre reagáló gyors állami beavatkozások így az üzemanyag árstop, az energia rezsicsökkentés, sőt az alapvető élelmiszerek hatósági árszabályozása is. Biztos vagyok egyébként abban, hogy rövidesen más országok is kénytelenek lesznek (ha másért nem, az energiahelyzet okán) követni a magyar példát, főleg, ha az orosz-ukrán helyzet egy nem kívánt irányba fordul, és ami a következő éveket várhatóan alapjaiban fogja megváltoztatni.

Fontos emellett, hogy amíg a kínálat jelentősen beszűkült addig a kereslet villámgyorsan helyreállt egyrészt a lezárások miatti tartalékfelhalmozódások fogyasztás formájában való piacra kerülése, másrészt az államok és a jegybankok monetáris és fiskális ösztönzőkön keresztüli vízesésszerű likviditásteremtése okán.

Ez a gigantikus kereslet az, amit láthatóan a kínálati oldal nem tud lekövetni és ami súlyos egyensúlytalanságot, hiányt ezzel pedig ugrásszerűen növekvő árakat okoz. És itt jön képbe a nagy mumus, az infláció is.

Erősen tartok attól, hogy tényleges és akár időben is elhúzódó áruhiány van és lesz a világban. Mivel egy-egy termék előállítása, termelése szakaszolva van, elég, ha egy helyen hiányzik egy alkatrész, egy kicsi chip, egy kieső nyersanyag, az egész termék előállítása csúszik. Ha meg ehhez még a szállítási láncok is megállnak, azzal már borul is ellátási körforgás.

Átgondolatlanul

És mi erre a – visszakanyarodva a cikk elejéhez – fogyasztói társadalomban szocializálódott emberi reakció? Az áruhiányt, üres polcokat érzékelve ismét megrohamozzák az üzleteket és elkezdenek felhalmozni, ez pedig még nagyobb hiányt okoz. Az infláció pedig közben köszöni, jól van, és hízik, mint a mesebeli kisgömböc.

Ahogy sokszor mondtam már, az emberek, a vállalkozások, az államok, vagyis a világ nehezen tanul, viszont roppant gyorsan felejt. Alig több mint 12 éve borult fel a világgazdaság a Lehman-csődtől kezdve, majd – igaz évek elteltével- a gazdaságok egyenesbe jöttek és naivan elhitte mindenki, hogy visszatértek a régi szép idők. Volt is végül hét-nyolc szép konjunktúraév (talán mondhatjuk azt hogy kegyelmi időszak) viszont alapvető strukturális, mentális és koncepcionális változások nem történtek meg és ezért is ütött ekkorát ez a példa nélküli pandémiás válság.

A változás erő

Kérdezem viszont akkor újra: most hogy megint látszanak a gyenge pontok, akkor most végre elindul a nagy váltás? Újraértékelődik a globalizáció, az ellátási láncok rendszere, az árstabilitás, a munkaerőpiac, az egyes nemzetgazdasági szektorok jelentősége? Vajon egymásra talál a kereslet és a kínálat és lesz-e tartalékolás, lesz-e pénzügyi tudatosság? És lesz-e vajon zöld és fenntarthatósági és körforgásos gazdaság alapú gondolkodás?

Ennyi „riogatás” után azért nézzük meg lehet e valamit tenni egy ilyen helyzetben? Úgy érzem most nem elég elemezgetni, kritizálni itt most hatékonyan és gyorsan lépni kell és előremenekülni határozott gazdasági szabályozási eszközökkel.

Lehetőségek

A leggyorsabb, de nehezen vállalható eszköz lehetne a kereslet visszafogása azonban ez nem tud azonnal bekövetkezni hiszen a 4. és 5. járványhullám kezelése okán még mindig ömlik a pénz a piacra világszerte.

Stratégiai kulcskérdés lehet az európai termelési központok gyorsított kialakítása, ezzel a térség gazdasági távol-keleti függőségének csökkentése ami létfontosságú, de időt vesz igénybe és ugyanilyen fontosságú a versenyképesség ezzel pedig Európa versenybe való visszahozásának kérdése.

Hasonlóan fontos a mindenkori gazdasági viszonyokhoz igazodó bérpolitika kialakítása, amely az életszínvonal fenntartása mellett egyben a munkavállalói “jóérzet” miatt is jelentőséggel bír.

A világban az nyer aki az adóversenyt megnyeri mondta sokszor Demján Sándor és ha valamikor akkor most van ennek a kijelentésnek igazán itt az ideje és súlya.

Ha pedig rövid távon keresünk választ, akkor a már említett árképzésbe való beavatkozással tud élni a kormányzat, ami nálunk már el is kezdődött

De hadd emeljek ki egy dolgot ami mindezeken és mindenen túlmutat.

Minden gazdasági történés legyen az bármilyen fontos vagy húsbavágó is, legyen az egyensúlytalanság vagy megtorpanás, legyen az infláció vagy hiány mind-mind nem fontos az emberi élethez képest. A legfontosabb feladat és elérendő cél továbbra is a járvány végleges leküzdése és az, hogy mindenki egészséges legyen es végre magunk mögött tudhassuk ezt a két éve tartó őrületet.

 

Az országok GDP-jével vetekedő gigacégek megadóztatása évek óta napirenden van, és heves vitákat vált ki politikai, társadalmi és gazdasági szinten egyaránt, hiszen joggal várható el, hogy a „nagyok” is legalább olyan arányban vegyék ki a részüket a közterhek viseléséből, mint az alacsonyabb szintű bevételekkel rendelkező versenytársaik. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű; ezt boncolgatják a következő sorok.

Jó olvasást! Krisán László

Az egész világot sújtó egészségügyi krízis, valamint a médiába egyre nagyobb lendülettel berobbanó klímaválság közepette mintha elsikkadt volna egy fontos döntés: októberben, Párizsban, a G20-ak támogatásával 136 ország elfogadta az OECD nevével fémjelzett 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodást.

A dolog lényege,

hogy az aláíró országokban 2023-tól egységesen 15 százalékos társasági adót vetnek ki a multinacionális vállalatokra. Azokat az óriáscégeket érinti a rendelkezés, melyek legalább 750 millió euró csoportszintű árbevételt produkálnak, mint például jelenleg a Facebook, az Apple, a Google vagy az Amazon.

Kérdezhetnénk, miért fontos ez nekünk, magyaroknak, amikor nem hemzsegnek ilyen világméretű cégek a NAV-nak adózók között.

Ez kétségtelenül igaz, viszont mindaz, ami a döntés mögött van, igenis érint minket is – megjegyzem éppúgy, mint minden fejlett és fejlődő országot… A globális minimumadó lenyomása a kisebb, kedvező társasági adókkal operáló országok torkán azt jelzi, hogy hatalmas átrendeződés zajlik a világban. Egyre több olyan terület van, ami a globális szintű terítékre kerül fel, és láthatjuk azt is, hogy ha a nagyok húsba vágó pénzügyi érdekeiről van szó, hamar megjön a globális összefogás, a nemzeti szuverenitásról pedig egyből kevesebb szó esik.

Az adózás mindeddig az elsők között volt azon a listán, amely a nemzeti hatásköröket foglalja magában.

Hogy is van ez akkor?

Az ügy meglehetősen összetett, és nem nélkülözi a kettős érzéseket sem. A globális cégek megadóztatása mellett alapból minden jóérzésű ember szót emel, hiszen ezek a társaságok olyan szintű adó optimalizálást folytatnak, amivel megúsznak sok olyan befizetést, amit a kisebbeken keményen bevasalnak, ők pedig mérhetetlen módon profitálnak a kiskapuk kihasználásának évtizedes gyakorlatából.

Csakhogy a mérleg másik serpenyőjében ott van az országok szuverenitása, illetve az, hogy tudjuk: nem egyenlő esélyekkel vesznek részt a globális kapitalizmus versenyében a kisebb és/vagy szegényebb országok, mint a nagyhatalmak. A kis európai országok számára, mint amilyen pl. Írország vagy hazánk is, a versenyképesség, tudástranszfer szempontjából fontos és jó lehetőség az, hogy alacsonyan tartott adókulcsokkal be tudják vonzani a befektetéseket. Ez az amúgy óriási gazdasági fölénnyel rendelkező nagyhatalmaktól forrásokat von el – a harc tehát adott.

Magyarország nem szívesen, sőt, utolsóként ment bele az alkuba

Hiszen nem tudni, hogy a globális adók elképzelése hová fog vezetni, miközben az határozottan látszik, hogy az alacsony adókból származó komparatív előny korlátozódhat, sérülhet; ez nekünk abszolút nem érdekünk. Végül azt követően, hogy a globális minimumadó fő ellenzőjének számító – és a Facebook székhelyének helyet adó – Írország is beleegyezett a 15 százalékos társasági adóról szóló nemzetközi megállapodás aláírásába, mi is kompromisszumra jutottunk. A cégek pillanatnyilag megnyugodhatnak, ugyanis marad a 9%-os (EU-n belül legalacsonyabb) társasági adó Magyarországon. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország, egy 10 éves átmeneti időszakra pedig speciális adómérték lesz irányadó.

A kkv-knak biztosan nem kell negatív változással szembe nézniük

Egyelőre nincs mitől tartanunk és úgy vélem, a nagyok is kedvező feltételekkel jöhetnek Magyarországra, illetve maradhatnak itt. De hogy mi lesz hosszú távon, mennyiben dönthetünk majd szuverén módon adózási ügyeinkben, nem látszik még tisztán.

Egy biztos:

Jelenleg a nemzeti valuta és annak árfolyamjátéka olyan pénzügyi eszközök, amiket arra lehet potméterezni, hogy elkerüljük a nagy globalizációs csapdákat. Mindemellett óriási körültekintésre, komoly felkészülésre és állandó készenlétre van szükség ahhoz, hogy a hazánkban működő vállalatok érdekeit, ezáltal a nemzeti érdekeket is meg lehessen óvni, mert a jelenlegi, felfelé ívelő gazdasági folyamataink nem a szerencsének köszönhetőek, és nem evidencia az, hogy amit egyszer elértünk, azt meg is tudjuk tartani.