Skip to main content
Category

ÜZLET

Két kis lépéssel nem kelsz át egy szakadékon

Folytatás!

Cikksorozatom első és második fejezetében 10–10 javaslatot fogalmaztam meg, amelyekkel azt igyekeztem megmutatni: aki nem merül el az önsajnálat tengerében és nem is teszi fel megadóan a kezét, az képes lehet talpon maradni a mostani válságban is. Az első részben főleg a pánik elkerülése és a stratégiai tervezésre, a másodikban az elszálló energiaárak kezelésére összpontosítottam. Hangsúlyozom: a javaslatok  nagy része „kettős természetű”. Egyrészt a pillanat kényszere által diktált lépések megtételére biztatnak, másrészt a jelenlegi válságnál nyilvánvalóan hosszabb távra is érvényesek, és ez együttesen a vállalkozói szektor egészének túlélését-fejlődését-gyarapodását célozzák.

Tudom persze, hogy még senki nem találta meg a bölcsek kövét, amely 100 százalékban recesszióállóvá teszi bárki kisvállalkozását. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ez a 3×10-es javaslatcsomag segíthet túlélni a nehéz időket. Jöjjön az utolsó dózis!

Jó olvasást! Krisán László

Chapter 3

Amikor „helyzet van”, akkor mutatkozik meg igazán, hogy ki a jó vezető. Ilyenkor felértékelődnek a valódi vezetői kvalitások, méghozzá azok, amelyek „von Haus aus” jellemzik az igazi irányítókat. A tanult ismeretek, az iskolában fejlesztett készségek most sokkal kevesebbet érnek, mint a velünk született, impulzív személyiségjegyek. Felértékelődik a proaktivitás, az improvizációra való képesség és előre kerül a kreativitás és a bátorság is.

A harmadik javaslatcsomagom első pontja tehát így szól:
    1. Próbáljuk átlátni a káoszt, és merjünk beleállni – ha pedig mi erre „genetikailag” alkalmatlanok vagyunk, akkor keressük meg azokat a munkatársakat, környezetünkben lévő embereket, akik ilyenek, próbáljuk előrébb tolni őket, teret adni nekik és megfogadni amit mondanak. Két kis lépéssel nem tudsz átkelni egy szakadékon.
    2. Más tekintetben is át kell gondolnunk a „személyzeti politikát”. Inflációs környezetben természetes munkavállalói igény lehet a béremelés, de amikor az életben maradás, ezen belül a munkahelyek megőrzése a tét, akkor ez az igény nem biztos, hogy megalapozott. Kommunikáljuk viszont ezt tisztán a munkavállalóinkkal, de éreztessük velük azt is, hogy szükség van rájuk. Ez most nem arról szól, hogy a munkáltató majd oldjon meg mindent és védje ki az inflációs hatásokat vagy a reálbér csökkentést. Ez most közös! Együtt sírunk, együtt nevetünk. Mindenkinek jobb, ha elkerüljük az elbocsátásokat: a munkavállalók nem zuhannak létbizonytalanságba, a cég pedig „megússza” azokat a költségeket, amelyekkel a helyzet normalizálódásakor az új alkalmazottak felvétele és betanítása jár – nem is beszélve az üzleti morálnak okozott kárról. Ha pedig végső megoldásként csökkenteni kell a bérköltséget, mindenképpen vegyük figyelembe az alkalmazottak termelékenységét és alkalmazzuk a korrekt elválást.
    3. Menjünk határozottan szembe az eddigi mainstream üzleti gondolkodással! Válság idejére a közgazdászok a konzervatív iskolát nyomják, azaz a költségek csökkentését és a beruházások elhalasztását javasolják, de abszolút meggyőződésem, hogy most nem ez a jó út. Nem lehet kilábalni ebből a válságból az energiafüggőség csökkentése, az energia-beszerzés diverzifikálása nélkül – mindehhez azonban előre kell menekülni és okos, jövőt építő beruházásokra van szükség. Fektessünk tehát bátran technológiai fejlesztésekbe, automatizáljuk a lehető legtöbb folyamatot (rendelésfelvétel, számlázás, kinnlevőség-kezelés, gyártás, logisztika, HR, back-office, marketing stb.). A technológiai fejlesztés az egyik leghatékonyabb védekezés a recesszió ellen: növeli a hatékonyságot és hosszú távon csökkenti a költségeket (persze az elején költség oldalon erősen bele kell állni… viszont ha jól csináljuk, megtérül. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a recesszió idején a technológia fejlesztésére fordíthatjuk a működési költségünk egy részét is: azt, amelyik a termelés – kényszerű – visszafogása miatt felszabadul. Amit eddig nem léptünk meg, azt most lehet és kell is meglépni.
    4. Növeljük a készleteinket! Az infláció vitorlája még dagad, a következő hónapokban még tovább emelkedik a ráta (de már látjuk ennek a folyamatnak is végét), és a régi szép idők árai már soha nem jönnek vissza így annak a cégnek, amelynek van szabad tőkéje, még mindig érdemes lehet felhalmozni – érdemes elolvasni a tücsök és a hangya meséjét.
    5. A pénzügyi fegyelmen nincs lazítás és csak tudatosan, „jó hitelben adósodjunk el”! Szerencsére van ilyen hitel, Széchenyi Kártyának hívják. Teljes futamidőre fix kamat – ami most különösen értékes előny, állami kamattámogatással, a piachoz képest töredék kamaton, fejlődésre, likviditásra, készletvásárlásra, beruházásra, lízingre… azaz mindenre IS jó a legkisebb mikrovállalkozásoktól a középvállalatokig. Válság idején persze nehezebb a hitelhez jutás, de nem lehetetlen és a jó hitel most életet és céget (és több száz, ezer, sőt százezer családot) menthet.
    6. Fejlesszük pénzügyi készségeinket, barátkozzunk napi szinten a könyvelőnkkel, beszélgessünk pénzügyekben jártas emberekkel, merjünk kérdezni az okosabbaktól; mert ez most nem ciki, főleg ha ezzel menthetjük, javíthatjuk helyzetünket, mindemellett sasszemmel figyeljük a piaci tendenciákat és a konkurencia mozgását. Utóbbi különösen hasznos lehet, hiszen elkerülhetjük más kárán tanulva az általuk elkövetett hibákat és jó ütemérzékkel még be is tudunk csusszanni az általuk hagyott piaci résbe is
    7.  A „jóhoz”, vagyis az alacsony – ugyanakkor persze piactorzító hatású – hatósági árakhoz könnyen hozzá lehetett szokni, de most már legfőbb ideje tudatosítani, hogy ennek vége, új helyzet van, magasak az árak, azaz fel kell fogni, hogy vége a mesterséges szép időknek. Tudomásul kell venni, hogy mostantól más világ van, nincs idő búslakodni és a múltba révedni , hanem menni kell előre. A siránkozás még soha nem mentett meg senkit. Elég a rinya-para nyafogásból, szívd fel magad és küzdj!
    8. Mérlegeljük a faktorálás lehetőségét is! Ha a termék leszállítása/a szolgáltatás teljesítése és a számláink kiegyenlítése között túl hosszú idő telik el, vállalkozásunk likviditása pedig nem kielégítő, akkor a faktorálás célravezető lehet. A kockázattal együtt természetesen a jövedelmezőség is csökken, de hát „valamit valamiért”: a zéró kockázatnak ára van.
    9. Sokat spórolhatunk az irodában, az irodán és a működésen is. A papír- és nyomtatásmentes működés költségei lényegesen alacsonyabbak. A COVID-járvány egyik nagy globális hozadéka pedig éppen az volt, hogy az otthoni munkavégzés egyáltalán nem ördögtől való, sőt olcsóbbá is teheti a működést és mára már a személyes jelenlét sem létfontosságú, simán szervezhetünk már bármikor online meetingeket és senki nem fog ezen megsértődni.
    10. Nos, ez most a változások ideje. A 2008-as válság után bár mindenki fogadkozott, de végül szinte senki nem lépte meg az ésszerű változásokat. A COVID után sem történt szinte semmi eget rengető, most azért remélem, hogy a 3. pofon beindítja a komoly változásokat, amire mindenkit nagyon biztatok.
Elengedés

Sok mindenből és sok mindenben engednünk kell, mi több, sok mindent el kell engednünk az előttünk álló időszakban. De a hatékonyság, a termelékenység, a piaci expanzió és a vevőorientáció vezérfonalát a nehéz időkben se engedjük el. Ez a válság is véget fog érni, és aki talpon marad, erősebb lesz, mint korábban bármikor volt! Ez egy háború, ahol minden lehetséges fegyvert és egyben minden pajzsot is meg kell ragadni, hogy megóvjuk, amit eddigi munkánkkal megteremtettünk.
Magunknak, a gyerekeinknek, az országnak!

Legyünk erősek és türelmesek! Legyünk kreatívak és bátrak! Legyünk eltökéltek és ravaszak!

És legyünk azok, akiknek ez a válság nem a kudarcot, hanem a lehetőséget hozza el a győzelemhez.
Régi mondásom az, hogy esni és bukni az élet része, de az hogy a földön maradsz-e , az már a te döntésed.
Dönts jól!

„Energiamumus” vagy időgép: Téliálom vagy sportfokozat

Folytatás!

Cikksorozatom első fejezetében 10 olyan javaslatot fogalmaztam meg, amelyekből kiderülhetett, hogy igenis van eszköz a kezünkben még a jelenlegi válsághelyzetben is és nemcsak az önsajnálat, önmarcangolás marad megoldásként. Valamit viszont nem mondtam, pedig fontos: nincs hátra dőlés, nincs lazulás, nincs eltunyulás! Ezek szigorúan TILOS reakciók! Most észnél kell lenni, résen kell lenni. És bele kell állni a helyzetbe a túlélésért.

A vállalkozások vezetőit, tulajdonosait folyamatosan és több oldalról is extrém nyomás éri: az alapanyagárak az egekben, a bérigények egyre magasabbak, az árfolyamot talán hagyjuk is, az infláció fent és még fentebb szökik, a bizalmi indexek lent, és még lejjebb kerülhetnek, a kamatok pedig konkrétan elszálltak és emellett persze eljutunk a ma legégetőbb tényezőjéhez, az energiaárak hullámvasútra kerüléséhez.

Mai írásom ez utóbbit járja körül és újra és újra kiemelem, hogy nem pánik vezérelt módon kell gondolkodni és cselekedni, hanem a megoldások felől közelítve meg a problémát.

Jó olvasást! Krisán László

Kitekintés

Érdemes elsőre a piaci árak kilengésével kezdeni. A Brent kőolaj hordónkénti ára 2019. januárban még 61 dollár, 2022. májusában viszont – az orosz-ukrán háború hatására – már 122 dollár volt, de az elmúlt hetekben újra 80 dollár körüli szinteken járt az árfolyam. Hasonlóan mozogtak a földgázárak is: az irányadó TTF-típus árfolyama a rotterdami tőzsdén 2021. januárjában 20 euró volt megawattóránként, 2022 elején elérték a 300 eurót, majd decemberre 120 euró alá csökkentek. A holland határidős földgáz jegyzése december 21-én újra 100 euró alá esett, ami több mint egy hónapja a legalacsonyabb árszint. A HUDEX-en, azaz a magyar energiatőzsdén is nagyjából ugyanezt láttuk: a 2021 év elején még 57 euró körüli elszámolóár 2021. év végére átlépte a 170 eurót, azaz 2021-ben több mint háromszorosára drágult az áram. 2022-ben a hullámvasút felfelé ívelő szakasza volt a meghatározó, az elszámolóár márciusban 450 euró/MWh-t magasságában is megfordult.

Ezek a (tartós) árkilengések mind-mind fűtötték a covid által eleve rengeteg gyomrost kapott inflációt, ami már 2020 januárjában is 4,7 százalék volt hazánkban, 2022. novemberében pedig már a 22 százalékot is átlépte és szerintem 25,7-26 százalék körül lesz valahol a vége.

Ezek után vagy épp ezek alapján, hogy fokozzam a helyzetet, két elég erős kijelentést teszek:
  1. Nem lehet az energiaárak kilengéseit házilag megoldani (de azt is mondhatnánk, hogy ezt még az egyes nemzetgazdaságok szintjén sem egyszerű gyorsan megoldani )
  2. Megoldás csak egy dolog lehet: az idő.   

Tudom, hogy főleg ez utóbbi kijelentés a sokkoló, de legyünk már kissé realisták. 3-5, de főleg 8-10-szeres áremelkedést nem lehet kezelni. A jó hír viszont az, hogy bár az elmúlt időszakok tőzsde árai a fentebb írtak szerint alakltak, de az energiaárak helyzete folyamatosan változik és a határidős piac már most, 2024 elejére vetítve (azaz akár egy év elteltével) újra a régi, „békebeli” energiaárakkal számol! 

Mondjuk addig van feladat rendesen és ezek közül a legelső az, hogy hogyan vészeljük át ezt a bő egy évet. Néhány állat ilyen időszakra a téliálom mellett döntnekünk ilyen lehetőségünk ugyan nincs, de mégis érdemes valami hasonló módszerben gondolkodnunk. Értem ezalatt azt, hogy lehetséges, hogy egyszerre kell majd egy lassabb üzemmódra kapcsolnunk, azzal, hogy e mögött rengeteg proaktív cselekvésnek kell teret engednünk.

Hogy milyen új tanácsok következnek mindezekből? Lássuk a következő tízes csomagot!
  1. Az első tanács lényegében az, hogy a válság időszakát ki kell bírni, és pont. Jó esetben ez „csak” egy-másfél évet jelent, azaz annyit kell „kibekkelni”, „annyit kell kiülni” – ahogy egy barátom fogalmazta meg. Annyit viszont muszáj lesz, hiszen egy tényt akkor is figyelembe kell venni: egy ország energiamixe nem 1-2, hanem 20-30 év alatt állt össze olyanná, amivel épp aktuálisan rendelkezik. Ha pedig ma születne döntés egy energiaátállás megkezdéséről, annak megvalósulása jó esetben is minimum 4-6 évet venne igénybe. Tehát egy nemzetgazdasági szinten végrehajtott új „nyugalmi állapot” elérése biztos, hogy évek kérdése. Ezzel tehát nem lehet számolni, mint rövidtávú megoldás, így nekünk magunknak kell felkészülni, hogy szellemileg, fizikailag, anyagilag átvészeljük a következő időszakot. Azt pedig tudatosítani kell magunkban, hogy ezt az időszakot ki kell és ki lehet bírni, még ha csökkentett üzemmódban is.
  2. Bár sok vállalkozó úgy gondolja, hogy mindent (is) tud és ő tudja csak a saját cégén belül az okosat, de azért tisztázzuk, hogy ez most nem az az eset. Itt konkrétan külső segítségre van szükség, olyan szaktudásra, ami segít meghatározni az adott vállalkozásra optimalizált „személyre szabott” energiamixet. Szükséges megkérdezni olyan külső szakértőt, aki képes külső szemmel látni minket és szakmai tudás birtokában segítséget adni vállalkozásunk energiaátállási, energiafelhasználási módszereire. Ne sajnáljuk erre sem az időt, sem a pénzt. Drágább lesz a nap végén, ha a mondvacsinált jól értesült, mindentudó nagyokos haver/ismerős/rokon mondja meg a „tutit”, mintha erre szakavatott személyt kérdeznénk meg.
  3. Az új energiamix meghatározásához ismernünk kell magunkat és a rendszereinket. Ezt az önfelfedezést ne akarjuk megspórolni mert ennek a menünek az összeállítása elsősorban önmagunktól függ. Számba kell vennünk, hogy miből tudunk főzni, hogy milyen „hozzávalók” állnak rendelkezésünkre és azok mennyire korszerűek. Tudnunk kell, hogy milyenek a gyártási vagy felhasználási igényeink, azokat ma hogyan és mivel elégítjük ki. Meg kell vizsgálni, miként lehet átalakítani energiafelhasználásunkat. Végül fel kell tenni a kérdést: mekkora a költségigény, és mikorra várható, hogy a beruházás megtérül? És közben el kell dönteni azt is, hogy az energiaátállást önállóan vagy másokkal összeállva, energiaközösséget alkotva érdemes levezényelni.
  4. Sokat beszélünk az alternatív energiaforrásokról, többek között a napelemről. Kérek mindenkit, hogy engedje el azt a naiv gondolatot, hogy ez a nagy áttörés. A napelem másképp üzemel nappal és másképpen éjjel, nyáron „van” és télen meg „nincs”, ezért a napenergia egy bizonytalan energiatípus. Ezért is logikus sajnos, hogy nincs az a befogadó rendszer, ami képes lenne ezt az egyenlőtlenül beérkező energiatömeget kezelni. A napenergiát persze ne írjuk le, de helyesebb, ha úgy gondolunk rá, mint egy kiegészítő lehetőségre a teljes energiamixen belül. A szélenergia hasonló történet, és itt meg annak állami engedélyezési zöld lámpája is hiányzik. A geotermikus energia jó opció lehet, de ennek számtanja jelentősen meghatározza létjogosultságát. Jómagam ez utóbbinak vagyok a híve, de még előttem áll egy ilyen beruházás, ezért engedjék meg, hogy arról majd inkább utólag, a tények fényében nyilatkozzak.
  5. Külön pontot érdemel az egész „energia-rendszerváltozásnak” a pénzügyi háttere. Saját pénzügyi lehetőségeink ismerete az alap. Van-e fedezete az átállásnak, van-e elegendő beruházási keretünk, vagy ami van, az elég-e önerőként. Ha a válasz nem, akkor hadd utaljak vissza a 3. pontban szereplő energiaközösség gondolatára, amit már a korábbi írásban is kifejtettem. És végül, de nem utolsó sorban, hogy kijön-e a számtan, azaz stimmelnek-e a megtérülési mutatók. Ha a válasz nem, akkor eleve másképpen kell gondolkodnunk. Most persze, hogy ennyire magas az energia ára, a napelemes rendszerek és a geotermikus koncepció is jó befektetésnek tűnnek, hiszen a korábbi 10–15 éves megtérülési idő (a napelem esetében) kevesebb mint a felére csökkent. De óvatosan azért ezzel, mert a telepítési és bekerülési árak (panelek, inverterek akkumulátorok, fúrás, elektronika stb.) tovább emelkednek. És így egyáltalán nem kizárt, hogy a megtérülés az energiaárak visszarendeződése után újra kérdésessé válik.
  6. Teremtsünk vagy bővítsünk likviditást. Nem kérdés, hogy pénz nélkül nem fog menni az átállás. Most kell elővenni a tartalékokat, most kell átszámolni, hogy milyen erőforrások szabadíthatók fel az átvészelés vagy a túlélés érdekében. A költséghatékonyság legmagasabb szintű elérése abszolút prioritás. Meg kell szabadulni a nem, vagy csak ritkán használt szolgáltatásoktól és habozás nélkül kell megválni a kényelmi vagy luxus költésektől. Becsukott szemmel kell elengedni a főnöki autó cseréjét, a „piackutatási” családi nyaralásokat, és ne féljünk olcsóbb vagy ingyenes megoldásokat alkalmazni.
  7. Ha saját pénzügyi lehetőségeinket számba vettük, akkor érdemes ahhoz hozzá tenni a pénzpiaci lehetőségeket is. Alaposan nézzünk körül, hátha találunk piaci forrásokat is (bár ez 20 százalék fölötti kamatoknál azért lássuk be, nem esélyes). Nézzük meg az állami támogatások körét is az energiahatékonyság javítására vonatkozóan. Azaz térképezzük fel, hogy van-e olyan forrás, ami segítségünkre lehet. Megsúgom, találunk ilyet. Hogy csak egy kicsit haza is beszéljek, a Széchenyi Kártya Program keretében bevezettük a Beruházási Hitel MAX energiahatékonyság-javítást és technológiaváltást segítő alkonstrukcióját, ami jelentős támogatást biztosít a cégeknek az energiaátállás anyagi feltételeinek biztosításához. Nem beszélve arról, hogy annak létezik rezsilába is 50 százalékos, vissza nem térítendő mértékben. De fut már ezenkívül a Széchenyi Kártya Program Max+ 10 éves, 500 millió forint felső határú, 5 százalék fix kamatozású zöld beruházási hitele is (már agrár beruházásokra is), ami a piaci 20-25 százalékos kamatokhoz képest lássuk be egy erős segítség. És végül ne feledkezzünk meg az EU-s forrásokról sem – reméljük, hogy végre megérkeznek ezek a pénzek is.
  8. Ha kisebbek vagyunk és nincsen szervezeten belüli pénzügyi egységünk, akkor működjünk együtt szorosabban a könyvelőnkkel, aki személyre szabott tanácsokat adhat a finanszírozási forrásoktól kezdve a költségvetésünk felülvizsgálatáig. Ha szükséges még ezen is lépjünk túl, és vegyünk igénybe adószakértői szolgáltatást is. Most nagyon kell a több szem, többet lát elv! Ne szégyelljünk támogatást, segítséget bevonni. Helyezzünk nagyobb hangsúlyt a kontrollingra, mert ha egy naprakész, követő rendszert használunk, akkor gyorsabban tudunk megalapozott döntéseket hozni. Most nem az a helyzet van, amikor elég évi egyszer mérleget nézegetni.
  9. Emellett mi magunk is „okosodjunk”. Keressük és olvassuk el azokat az írásokat, elemzéseket, ötleteket, amelyek segíthetnek nekünk és amelyek a saját szektorunk sajátosságait mutatják be. Nézzük meg, hogy más mit csinál, figyeljük a konkurencia lépéseit és ne szégyelljük a jó ötleteket „lenyúlni”. Vegyük át a jó gyakorlatokat és a túlélés érdekében ragadjunk meg minden lehetőséget. Ez most nem az az időszak, amikor a céges ügyekre fordított időn spórolni lehet. A jelenlegi folyamatok sokkal több figyelmet és „energiát” igényelnek. Lebegjen a szemünk előtt a jó öreg üzleti mondás, miszerint a legfontosabb, hogy ”mi legyünk azok, akik utoljára mennek ki a szobából és kapcsolják le a lámpát” 
  10. És még egy különösen fontos tanács: újra meg kell tanulnunk spórolni – észnél lenni, priorizálni. Tíz évig lógattuk a lábunkat a kényelmes és piaci szemmel nézve irreális rezsifelhőkön ülve. Az állami támogatás miatt a teljes vállalati költség csak nagyon kis része volt a rezsi, szinte azt sem tudtuk, mi az… mostanáig! De a realitás az realitás. Nem az a körülmény volt a normális, hanem a mostani a reális. Tehát együtt kell élni azzal, hogy „ésszel kell bánni az energiával”, ami nem „csak úgy” jön a konnektorból vagy melegíti a radiátort, hanem pénzbe kerül. Piaci alapon, komoly pénzbe. Tehát vége a „fűtöm az utcát is” vagy a „0–24-ben megy a klíma” korszaknak. Meg kell tanulni újra a „kapcsold le”, „húzd ki”, „csavard lejjebb”, „figyelj a hőfokra” mondatokat. Mindenkinek!
Gondolkodás, kreativitás, kitartás és higgadtság!

Sorozatom következő részében ehhez újabb tíz, remélhetőleg hasznos tanácsot nyújtok, és várom vissza Önöket!

Coming back soon!

Sírjunk a sötétben vagy villantsunk megoldásokat?

Javaslatok válság idején

2020 óta állandósult a legsötétebb viharfelhőkkel való riogatás és ez a háború kitörése és az energiaválság elszabadulása óta még brutálisabban jellemzi a közgondolkodást. Nem lehet úgy egy hírt megnézni, egy beszélgetést lefolytatni, egy napot eltölteni, hogy ne az jöjjön ki, hogy vége a világnak. Nem azt mondom persze, hogy nincs komoly helyzet és azt sem, hogy bagatellizálni kellene a helyzetet, de könyörgöm, vessünk már véget ennek az állandó, őrületes, folyamatos „vége a világnak“ időszaknak.
Ha továbbra is riogatásra vágyik valaki, akkor jelzem nem neki szól ez az írásom. Nekem elegem van a pánikból, a sötét végítélet leírásokból a „csak a negatívat tolja mindenki” gondolkodásból. Én ezt meghagyom másoknak és próbálok egy másik szemüveg mögül kinézni. Ez pedig a megoldások szemüvege. Szeretnék végre a pánik-rettegés vagy mondhatjuk azt is, hogy a para-rinya kombóhoz képest egy – csak a megoldásokra fókuszáló – javaslat/ötlet/megoldás csomagot nyújtani. Ebből a trióból mindenki válogathat kedvére (ha akar) üzlettípusának, piacának, gazdasági helyzetének, problémájának és vérmérsékletének megfelelő megoldásokat. Ez egy olyan menü, amit igyekszem teljes körűen feltárni és közkinccsé tenni.
Egyetlen írás terjedelme meghaladná a befogadható olvasási küszöböt, ezért szokásomtól eltérően most nem egy rövid, tömény írást indítok útjára, hanem egy 3 részből álló cikksorozatot, amelyben listázásra kerülnek a megoldások.
Sőt, mivel úgy gondolom nem nálam van a bölcsek köve és másnak is lehetnek hasznos javaslatai, ötletei, saját bevált, működő jó gyakorlatai vagy zseniális megoldásai, ezért jelen írásokhoz szeretném kérni, hogy mindenki tegye hozzá a saját gondolatát és segítse a többieket.
Egy a lényeg: hagyjuk abba a siránkozást! Hozzuk ki együtt a legjobbat ebből a helyzetből, ne hagyjuk, hogy maga alá gyűrjön minket ez a helyzet és ne a sírás menjen, arra most sem idő, sem kedv nincs, nem beszélve arról, hogy az nem megoldás.
Készüljenek és jegyzeteljenek, majd válogassanak és alkalmazzák a leginkább Önökre szabott megoldásokat. Olyan javaslatokat fogalmazok meg, amelyek kifejezetten válság idején alkalmazhatóak.
A győzelemhez általában a pénz, paripa, fegyver hármas együtt állása szükséges, én most képletesen a fegyver részt igyekszem kézbe adni.

És én a megoldást választom! 

Jó olvasást! Krisán László

Chapter 1

A modern gazdasági rendszer több sebből vérzik: a 2020-as évek tapasztalatai alapján ebben már azok sem kételkednek, akik korábban derűlátóbban szemlélték a történéseket. Túl vagyunk egy világjárványon – vagy legalábbis, reményeink szerint a nehezén –, és láttuk, hogy az egészségügyi krízis miként bénította meg az üzleti folyamatokat, tette nyilvánvalóvá a globalizáció gyenge pontjait, az ellátási láncok sérülékenységét, az egyes ágazatok egymásra utaltságát. És mintha ez nem lenne elég, következett az az energiafüggőségből eredő sokk, amelyet talán még jobban meg fogunk szenvedni, és amelynek valószínűleg rendkívül fájdalmas utóhatásai lesznek akkor is, ha a helyzetet valahogy sikerül rendezni.

A mostani válság olyan soktényezős modellel írható le, amelyben a hatások egymást erősítik. Az energiaárak megugrása nemcsak a vállalatok költségeit növeli meg drasztikus mértékben, de szinte minden mást megdrágít, így növekednek a beszerzési költségek is. A költségoldali nyomást fokozza, hogy a munkavállalók – akiknek a jövedelmét szintén az infláció tizedeli – egyre magasabb béreket harcolnak ki. Az immár a „kettes számú közellenség” státusát megszerző infláció mellett súlyosbítja a helyzetet a kamatok elszállása is: mindezek együtt pedig soha nem látott nyomás alá helyezik az üzleti döntéshozókat, akiknek egyre újabb és újabb problémákat kell kezelniük.

A mostani helyzetben nem létezik egyetlen csodamegoldás. Az országoknak és a cégvezetőknek egyaránt cselekvési mixben kell gondolkodniuk, miközben tudatosan el kell határolódniuk a szélsőségektől. Nincs olyan varázspálca, amellyel egyet legyintve mindent megoldanánk.

Gondolkodjunk kisebb varázsütésekben!
  1. Ahhoz, hogy helyes döntéseket tudjunk hozni, egy valami minden bizonnyal elkerülhetetlen: a céget tételesen szétszálazva, teljes körűen át kell világítani. Újra meg kell ismernünk saját magunkat, hogy képesek legyünk feltárni a rossz működést, a nem elég hatékony folyamatokat és a pazarlásra gyanút adó pontokat. Csak akkor tudunk beavatkozni, ha tudjuk, hol kell változtatni a jelenlegi működésen. Ehhez sokszor jól jön a „külsős” segítség: az üzemi vakság nélküli nézet. Szabály azonban itt is van: ne hibást keressünk, hanem megoldást! A felelőst ráérünk utólag is megtalálni, energiáinkat a helyzet javítására kell mozgósítanunk.
  2. Gondolkodjunk alternatívákban és különböző vészforgatókönyvekben. Ne feledjük: ez a válság nem miattunk alakult ki, de nekünk kell belőle magunkat kimenteni. Az alternatívákban való gondolkodás, a proaktivitás abban segít, hogy ne érjenek váratlanul az egyes jövőbeli események és hogy a lehető legtöbb eshetőségre fel tudjunk készülni. Gondolkodjunk optimista, semleges és pesszimista forgatókönyvekben egyaránt, és mindegyikhez rendeljünk beavatkozási akcióterveket is. Ne gondoljunk nagyszabású, tudományos stratégiaalkotásra, hiszen nem ez a cél – de legyen egy könnyen érthető, a cég sajátosságain alapuló, lehetőleg írásba foglalt cselekvési tervünk.
  3. Tételesen a legutolsó forintig vizsgáljuk meg a cégünk költségstruktúráját, azonosítsuk a növekvő működési költségeket, és azok hatását! Nézzük át mélységében a kiadás–bevétel arányokat. Ha nem tudjuk, hol ereszt a csónak akkor lehet, hogy rossz helyen fogjuk befoltozni a lyukat is.
  4. Egész egyszerűen el kell engedni minden olyan terméket, folyamatot, ami nem hoz elegendő bevételt. Használjuk a jó öreg Pareto-elvet: a 20 százalék hozza a 80 százalékot. Majd ráérünk épülni és szépülni, hatalmas termékpalettát tartani akkor, ha újra eljön a jó világ. Most az a feladat, hogy ne zuhanjunk le, ezért dobjunk ki a léghajónkból minden fölösleges nehezéket!
  5. Merjünk eltérni a megszokottól, a normalitástól, helyezzük a hangsúlyt az újratervezésre, az újraszervezésre. Ne féljünk belenyúlni az évek óta működő, nem ritkán megváltoztathatatlannak hitt folyamatokba sem! Amennyiben szükséges, gondoljuk újra (és diverzifikáljuk) a beszerzést! Vegyük sorra, hogy kikkel dolgoztunk eddig, milyen feltételeket szabtak nekünk a szállítóink, van-e függőségünk tőlük. Nézzük át a szerződéseket, és döntsünk bátran, a nem jól teljesítő beszállítóktól gondolkodás nélkül köszönjük el! Ne feledjük beszállító mindig volt, van és lesz, úgyhogy beidegződésből és megszokásból ne tartsuk fent az eddigi kapcsolatokat. Régi mondásom, hogy “beszállító nem vész el csak átalakul”. Most mi vagyunk a legfontosabbak magunkkal törődjünk kizárólag!
  6. Ne tartsuk érinthetetlennek az értékesítési folyamatainkat sem! Már csak azért sem, mert ez a bevételi forrásunk, ha valaminek, ennek optimálisnak kell lennie! Simán emeljünk az árakon annyit es addig amennyit es ameddig csak lehet. Más is emel, az önmérsékletnek nem most van itt az ideje és helye. A kondíciókat, főleg a fizetési feltételeket is keményen próbáljuk meg feljavítani a magunk javára: rövidebb fizetési határidő, akár előleg vagy előre fizetés, és ha lehet euróban kössük ki az árakat – bármi, amit a vevő elbír. Arra kell csak vigyázni, hogy vevőnk ne olvassa el jelen írás előző pontját.
  7. A tapasztalatok azt mutatják, hogy válság idején a legtöbb cég a marketing, a munkaerő és a sales terület költségvetését vágja meg először. Ne tegyük! Akkor sem, ha ez jó ötletnek tűnik elsőre. Ha mi is ezt tesszük versenyhátrányt okozunk magunknak. Ha nem így lépünk máris előnyt szerzünk a többiekkel szemben, akik kvázi kivonulnak a területről. Saját erősségeinkre koncentráljunk. Merjünk akár a teljesen ellentétes útra lépni, bővítsük a csapatot a megfelelő szaktudással, erőltessük a piaci jelenlétet, toljuk meg a marketinget és lépjünk be a mások által otthagyott piacra. Használjuk ki azt, hogy a konkurencia kiállt a versenyből és repüljünk rá a piaci résekre!
  8. Ne feledkezzünk meg a logisztikai és szállítási folyamatokról sem, hiszen ezek különösen nagy súllyal szerepelnek a költségstruktúrában. Nézzük át, hogy jól szervezettek-e fuvarjaink, megfelelő gépeket, eszközöket használunk-e, szükség van-e a jelenlegi raktárkapacitásainkra! Gondolkodjunk modern alternatívákban: fontoljuk meg a city-logisztika által kínált lehetőségek igénybevételét, az elektromos járművek alkalmazását, a másokkal való együttműködést a költségek megosztása érdekében! A költségeket vagy levágni lehet, vagy ésszerűsíteni. Ha összeállunk valakivel – aki hasonló helyzetben van, mint mi – úgy, mint “két kicsi Lego” racionalizálni tudjuk költségeink bizonyos részeit.
  9. És persze itt van az energiafelhasználás problémája (amit a következő írásban mélységében bontok majd ki), amely területet valóban „gyökeresen” kell kezelnünk. Egy kis magyar faluban, Nemesvámoson egy előadásom utáni vállalkozói beszélgetésen egy idősebb vállalkozó remek, ütős mondását hadd osszam meg Önökkel: – Amikor azt mondtam, hogy jelentős hasonlóság van a Covid-válság és az energiaválság között, akkor ő erre a következőt mondta: „Valóban fennáll sok hasonlóság a két válság között, de egy különbség biztos, hogy van. A Covid-nál mindig szükséges lesz újra és újra oltatni, azaz sokszor fog fájni. Az energiaátállás esetében viszont csak egyszer fog fájni. Igaz, akkor piszkosul, de ha egyszer valaki átáll, az akkor átállt végleg.” – Azt mondtam neki, hogy ezzel egyet kell értsek és kértem, hogy hadd osszam meg ezt másokkal is. Engedte és köszönöm neki. Tehát durva lesz az átállás időszaka, de ha valaki túl lesz rajta, az egy életre szól!
  10. Szembe kell nézni a valósággal, bele kell állni, ott kell lenni, kemény döntéseket kell hozni. Ha kissé lelketlennek is tűnik de attól még hadd idézzem ide egy vállalkozó hölgy örökérvényű – a válságra adott és ide illő – mondását: „az a fontos hogy a konkurencia előbb essen el mint én”. Rendkívül éles a verseny a jelenlegi, válságtól sújtott üzleti környezetben, mások is bajban vannak – a feladat azonban most is az, hogy legyünk jobbak, bátrabbak, gyorsabban és megfontoltabbak a többieknél.

Remélem ez az írás már elsőre is tud támpontokat, kapaszkodókat adni – erre törekszem a cikksorozat következő részeiben is.

A következő írásomban az energiafelhasználás kérdéskörét járom körbe alaposabban. Tartsanak velem, hiszen ennél aktuálisabb téma most igazán nincs. Ígérem a karácsonyi égők még maradhatnak, de lesz miből visszavágni!

Áldott karácsonyt kívánok. 

 

Coming soon!

Ha az alapok fixek, a változás mindig egy új esély

Új esély a változás

A változásokkal kapcsolatban – melyekből jelenleg is kijut bőven mindannyiunk számára – alapvetően kétféle reakcióval találkozhatunk. A kézifék behúzásával, amit a félelem motivál, és a még magasabb sebességre kapcsolással, amit a pozitív jövőkép táplál.

Miközben helytől és időtől függően mindkét felfogás érthető és indokolt lehet, ebben az írásban – személyes és üzleti hozzáállásom, meggyőződésem okán – egyértelműen az utóbbival fogunk foglalkozni!

Jó olvasást! Krisán László

Első a figyelem

Úgy hiszem, a változás mindig tartogat új esélyeket, amiket azonban sokszor nem könnyű észrevenni. Külön energiát, figyelmet kell fordítani arra, hogy a lehetőségeket meglássuk, beazonosítsuk, és ezután jön csak a java, a nekirugaszkodás, majd a megvalósítás folyamata. Ez az, amit magába kell, hogy foglaljon a modern menedzser-szemlélet, ettől lesz igazán fejlődés- és versenyképes egy szervezet, hiszen nem az a valódi kihívás, hogy megszokott, nyugodt körülmények között működtessünk egy gazdasági entitást; a munka java és minősége akkor mutatkozik meg, amikor változó körülmények között kell talpon maradni.

Mik is a kihívások az ilyen helyzetekben?

Elsősorban talán az, hogy egyszerre kell szervezeten belüli és azon kívüli, mozgásban lévő rendszerekhez, szabályozásokhoz, elvárásokhoz alkalmazkodni, közben pedig folyamatosan finomhangolást végezni. Adódik tehát egy kettős nyomás: változik a külső környezet, amire változással, módosítással kell reagálni. Ennek megoldása, illetve az ehhez történő megfelelő adaptáció egyfajta gazdasági mélyfúrással jár együtt: elméleti és gyakorlati síkon egyaránt bele kell helyezkedni az aktuális problémába, kihívásba ahhoz, hogy jó válaszokat adhassunk. Akik ezt időben nem ismerik fel, vagy nem kezelik a helyén a kihívásokat, azok biztos lemaradásra vagy bukásra számíthatnak.

Alkalmazkodóképesség

A 2020. év elején az egész világot pillanatok alatt elérő válság rávilágított arra, hogy az alkalmazkodáson múlik a vállalkozások túlélése. Előtérbe kerültek tehát az olyan skillek, amelyek ezt tudják erősíteni, mint például a gyorsaság, helyzetfelismerés, elemző-képesség, újító-hajlam. A jó pozíció kialakításához az eddig legfontosabbnak számító értékeken, elvárásokon, mint pl. a versenyképes árak kalkulálása, jó szállítói kapcsolatok létrehozása, ápolása lényegesen túl kell lépni.

Fejlődés

Az új alapelvárások között biztosan ott van a digitalizáció (adott esetben a robotizációval és az MI-val kiegészülve), amit a változások dinamikája nyilvánvalóan egyre több szektorban kikényszerít. Előtérbe kerül a fogyasztói attitűd megértése, elsajátítása, az érzelmi alapon is megfogható ügyfélélmény átadása. Ilyen tényezőkön múlik ugyanis a vásárlói elköteleződés, ami rendkívüli módon felértékelődött az elmúlt időszakban.

A változásnak persze szervezeten belül is jelen kell lennie, aminek egyik nagy alkotóeleme a vállalati kultúra fejlesztése. Bizonyított, hogy ezáltal növelhető a működési hatékonyság, ami a döntéshozatali mechanizmus javulását és felgyorsulását is eredményezheti. Gondoljunk csak bele: egy munkavállaló csak akkor tudja autentikusan növelni az ügyfélélményt és fokozni a vásárlói elköteleződést, ha ő maga is úgy érzi, megfelelő környezetben van, megfelelő belső motivációval és külső ösztönzéssel tud dolgozni.

Előrelátás

Tervezni márpedig kell! Mindez a pozitív attitűd aligha vezet eredményre pénzügyi tudatosság nélkül – ami persze nem a válság időszakban kezdődik, hanem sokkal korábban, ideális esetben a vállalkozás indulásánál.

A tartalékolás kulcs-kérdés volt a COVID-pandémia kezdeti sokkja közepette is, és rávilágított a magyar céges világ egyik fő problémájára: nevezetesen arra, hogy sok a kényszervállalkozás, amelyek egyáltalán nem rendelkeznek tartalékokkal. Ezek a cégek akár még prosperálóak is lehetnek jó gazdasági körülmények között, azonban rendkívüli módon kitettek a külső körülményeknek, ingadozásoknak, válságoknak.

Nagy tanulsága tehát az elmúlt időszaknak, hogy a pénzügyi tudatosságot prioritásként kell kezelni, a tervezés, stratégia-alkotás pedig nem egy „szükséges rossz”, amit a különféle forráshoz jutások érdekében időnként el kell végezni. Ha jól csináljuk, tartalékolunk, előre gondolkodunk, az igenis a túlélést jelentheti, ha hirtelen hullámvölgybe kerülünk!

Hol tartunk most?

A kellő számú vakcina rendelkezésre állásáig a pandémia által érintett ágazatok számára egyértelműen a válság-menedzselésen volt a hangsúly, mára azonban elérkezett az idő a fejlesztésre, a tervek, álmok megvalósítására, és talán egyre többek számára van lehetőség a kiemelkedésre, egy-egy nagy lépés megtételére.

Ha pedig van elszántság, minőségi munka és jó termék, akkor nagy eséllyel lesz forrás is.

Persze más és más igénye van egy kezdeti szakban lévő vállalkozásnak (kis alaptőkéhez kisebb induló kölcsönök), és egy növekedésben lévő cégnek. Utóbbinál összetettebb, differenciált eszközöket kell bevetni; a támogatás akkor lesz hatékony és ösztönző, ha a TTHPG (tőke, támogatás, hitel, pályázat, garanciavállalás) összes eleme megjelenik a palettán, méghozzá olyan módon, hogy a smart megoldások, digitális fejlesztések előtérbe kerüljenek.

Külső segítség

Támogatások, programok pedig vannak: erről szól most minden, erre szolgál a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely soha nem látott forrásokat megmozgatva járul hozzá az újranyitás, talpra állás és fejlődés elősegítéséhez. Mindemellett nem feledkezhetünk meg arról a szerencsés helyzetről sem, hogy az Európai Unió hét éves programozási időszakának elején vagyunk. Azaz: nagy mennyiségű forrás beáramlása várható, amelynek elosztása során kitűnően lehet érvényesíteni az aktuális szempontokat, van tér a versenyképes, jó hozzáadott értéket előállító vállalkozások helyzetbe hozására.

Konklúzió

Mindezek alapján arra buzdítok mindenkit, hogy ne hagyja ki a lehetőséget, és a régi, bevett módszerekhez való ragaszkodás helyett keresse meg az alternatívákat, lássa meg a változásban rejlő esélyt. Legyünk bátrak és fogékonyak arra, hogy tevékenyen részt vegyünk a gazdaságfejlesztésre irányuló stratégia megvalósításában, mert meggyőződésem szerint most van itt az ideje egy lehetséges elrugaszkodásnak, ami nem csak az egyes cégek számára jelenthet szint-ugrást, hanem az ország számára is meghozhatja a sikert a versenyképes, tudás-alapú gazdaság megteremtésében.

 

 

Állóvíz helyett változás-cunami

állóvíz, változás

Új alapvetés: ma már nem a nagy hal eszi meg a kis halat, hanem a gyors a lassút. Mit jelent ma a gyorsaság, mi kell ahhoz, hogy a vállalkozás versenyben maradhasson, és főleg: mi az, amit az elmúlt év tapasztalatából bele kell forgatni a jövőbe? 

Ezekről a témákról hívok most gondolkodásra minden vállalkozások iránt érdeklődőt!

Jó olvasást! Krisán László

Évek, talán évtizedek tapasztalata az életünk felgyorsulása, az eszméletlen tempóval pörgő üzleti világ. Állandóan ott motoszkált, azután meg egyenesen ott tombolt egyre inkább  a kérdés: hová, meddig lehet ezt még tolni, fokozni? A válasz pedig hidegzuhanyként érkezett meg, amikor a világ nyakába zúdult a COVID-válság, és szembe kellett nézni a jól bejáratott utak, módszerek hol átmeneti, hol tartósabb csődjével: a gyorsulás, a verseny folytatódik, miközben persze újra kell gondolni, mit is jelent gyorsnak lenni, mit nyerhetünk és mit veszíthetünk az erre irányuló gondolkodással.

Mára azt gondolom legfontosabbnak,  hogy a gyorsaság mellé feltétlenül oda kell tenni a körülményekhez való alkalmazkodásra irányuló, ahhoz nélkülözhetetlen innovációs képességet – ennek hiányában nem beszélhetünk versenyképességről. Miközben tehát gyorsnak, folyamatosan up-to-date-nek kell lenni, a smart megoldások kialakítására is egyre inkább gondolni kell, sőt, az üzletmenet részévé kell tenni ezeket.

Mert a világ nagyon gyorsan változik, nem rendezkedhetünk már be túlságosan hosszú, egyforma periódusokra. A pandémiás helyzet egyértelműen rámutatott erre. És ne feledjük, jöhet még negyedik hullám, jöhet még kijózanító pofon.

Mit hozott magával a COVID?

Változtak, jellemzően rövidültek az ellátási láncok, a szituációhoz pedig napokon-heteken belül kellett alkalmazkodni, ha egy érintett vállalkozás nem akarta lehúzni a redőnyt; ez a folyamat is a gyorsaságot helyezte előtérbe. Aki felismerte, hogy a hazai áruforgalom, a megbízható, közeli bázisok felértékelődnek, előnyt kovácsolhatott a helyzetből.

Elsöprő bővülés következett be az online kiskereskedelemben is: 45%-os rekord növekedést produkálva 909 milliárd forintos forgalmat bonyolított ez a szektor. Ez egy gigantikus szám, ami sok lehetőséget hordoz magában, de ott van a bukás, a nagy magasságból történő szabadesés veszélye is.

Hogyan élhetünk a válság-adta lehetőségekkel?

A fenti példákat nézve mindkettő jó esélyt teremt a vállalkozásoknak, ami azonban csak akkor tartható fenn hosszabb távon, ha tudatosan, felkészülten állunk a kihívások elé és képesek vagyunk kihasználni az adódó lehetőségeket.

Ha az első példát, az ellátási láncok változása adta potenciált nézzük, egészen biztos, hogy sokat kell tenni azért, hogy a hazai termelőkbe, szállítókba vetett bizalom továbbra is meghatározó tényező maradjon. Talán soha vissza nem térő lehetőség, hogy megízlelhettük, milyen az, amikor egy kis időre a külföldi áruforgalom valamelyest háttérbe szorul, a hazai pedig felértékelődik. Használjuk hát ki a továbbiakban is, hogy a magyar termékek esetében nem beszélhetünk hosszú ellátási láncokról, nem tart hetekig egy rendelés teljesítése. Lássuk meg: ez igenis versenyelőny, ráadásul az ország szuverenitását, ellenállóképességét is pozitívan befolyásolja, ha kialakul a hazai termékek, hazai szállítók tudatos előnyben részesítése. (És itt annyi szubjektív véleményt engedjen meg nekem az Olvasó, hogy mennyivel finomabb a magyar eper, a mézédes dinnye, a napérlelte paradicsom, a friss hazai tej…) Miért is ne határozhatnánk el, hogy erősíteni akarjuk saját magunkat, a saját gazdaságunkat minden területen, így a kereskedelemben is?

Az online kereskedelem szárnyalását tekintve azt gondolom, minden pillanatban tudatában kell lennünk, hogy az e-vásárlás nem marad ilyen mértékben egyeduralkodó. Habár az elmúlt évben kényszerből, majd egyre inkább kényelemből is jellemző volt, hogy ezen a csatornán vásárolnak az emberek, lesz ennek egy leszálló ága.

Így hát nem elég meglovagolni a hullámokat, közeledik a lendület megtartásának az ideje. Ha tartósan magas szinten akarjuk tartani az online kiskereskedelmet, akkor egyrészt proaktívan, hibrid konstrukciókban kell gondolkodni, másrészt már most erősíteni kell a marketing-tevékenységet, fokozni az ügyfélélményt, csökkenteni az adminisztrációt, és nem utolsó sorban, foglalkozni kell a digitális fejlesztésekkel (pl. Internet of Thing, applikáció, chatbot, adatbázisok építése, 5G).

Küzdelmek a változó gazdaságban…

Úgy vélem tehát, hogy a legkevésbé sem számíthatunk gazdasági értelemben vett állóvízre, így talán sosem volt szükség annyira a tudatos építkezésre, mint most. A piaci átrendeződést már most is érzékelhetjük, és ez minden bizonnyal fokozódni fog.

Mindez nagyon is megköveteli az „okos menedzsmentet”, az agilitást, a gyorsaságot, a vállalkozói szellemet. Nem szabad egy helyben állni, aktív stratégiákra van szükség: elébe kell menni a változásoknak, de ha erre adott esetben nincs is lehetőségünk, a minimum az, hogy azonnal lekövessük a trendeket és reagáljunk rájuk.

A verseny fogalmát és jelentőségét egy ilyen helyzetben újra kell értelmezni. Versenyezni ma már kötelező, ehhez pedig szükséges a modernizáció és a fejlesztés mind eszközoldalon, mind pedig HR terén. Kell a jó munkavállaló, akinek megfelelő bért kell fizetni, meg kell becsülni emberileg, erkölcsileg és anyagilag. Hamarosan újra nagyon feszes lesz a munkaerőpiac (belföldön és külföldön egyaránt), így aki nem elég ügyes, az hamar embert veszíthet. Tudjuk azonban: nem elég ezt mondani, stabil anyagi hátteret kell teremteni. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a termelékenység javítása, ami általában innovatív megoldásokkal, új gazdasági rendszerek irányába történő elmozdulással képzelhető el.

Azok a cégek, akik mindezt nem veszik komolyan, a megváltozott üzleti környezetet, modelleket, megatrendeket hagyják figyelmen kívül. Van is erre egy jó mondás – nem új keletű, de kétségtelenül érvényes: „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” (Charles Darwin)

A magyar vállalkozó értékes; van okunk büszkének lenni rá!

vállalkozó, büszke

Valamiért az az ország vagyunk, ahol a vállalkozó kifejezésnek van egy erősen pejoratív íze; egy olyan felhangja, amit sokan az átlagembertől való különbözőség érzékeltetésére használnak inkább negatív, mint pozitív előjellel. Az ilyesmi mindig elgondolkodtat: tényleg annyira különbözik egy vállalkozó és egy alkalmazott, orvos, művész, tanár, mezőgazdaságból élő… és folytathatnánk a sort, ki mindenki?

Mai írásom témáját a vállalkozó és a lakosság közötti hasonlóság keresése adja, amiben nagy hangsúllyal esik latba a mentális erő és a gazdasági újraindítás fontossága most, a Covid és a poszt-Covid korszak közti átmenet idején. Jó olvasást! Krisán László

Ahogy egyre többen igyekeznek – nagyon helyesen – keresni, kutatni a világjárvány tanulságait, rá kell jönnünk: a kétségtelenül meglévő határvonalak mellett rengeteg szempont van, ami közös bennünk és összeköt minket. Magam – vállalkozóként, céges vezetőként, egyben érdekképviselőként is – úgy látom, egyáltalán nem tátong akkora szakadék a vállalkozói réteg és a társadalom, gazdaság más résztvevői között, mint amit sokan feltételeznek. Sőt!

A nap végén mindenki egyforma

Ha jobban belegondolunk, hogy lényegét tekintve van-e egyáltalán különbség egy vállalkozó és egy bármilyen más területen dolgozó állampolgár között, szerintem nincs, hiszen nagyjából elmondható, hogy az, aki napközben vállalkozó, este és hétvégén, vagy legalább ünnepnapokon, lecsukja laptopot, bezárja a boltot, és éli a lakosság és az állampolgárok többi részének életét. Mentalitása, hozzáállása, világképe attól nem változik meg, hogy a munkáját saját vállalkozásában végzi. Egyéni és vállalkozói gondolkodása nem válik el élesen, csak napközben például a vállalkozási költségeket és kiadásokat kezeli, este pedig a családi kasszát próbálja menedzselni.

Magyar módi

Magyarország erősen egyedi abból a szempontból, hogy a magán és a céges tőke erősen összefonódik, mivel rengeteg nano és mikrovállalkozás működik a gazdaságban. Ez azt okozza, hogy nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen kettéválasztani ezeket a vagyonokat, és az ezen vagyonokkal való foglalkozást, munkavégzést. A nano szférában, ami a hazai vállalkozói réteg több mint felét képviseli, és körülbelül 400.000 céget jelent, a vállalkozói tevékenység elvégzése gyakran helyileg is összefonódik a családi élettel: mindannyian ismerjük azokat a műhelyeket, kisboltokat, szalonokat, amelyek a lakások, házak mellett vagy egyenesen a lakásokban kerültek kialakításra, ahol az egyetlen autó épp úgy szolgálja a vállalkozó családfő (vagy más családtag) munkavégzését, mint ahogy a családi bevásárlást és egyéb logisztikát. Látni kell, hogy ők, és a náluk valamivel nagyobb, de számban jóval kevesebb (8-10.000) középvállalkozás azok, akiknek a szerepe megkerülhetetlen, hiszen körülbelül a GDP felét adják, de a foglalkoztatáshoz kifejezetten meghatározó, 73 % fölötti nagyságrendben járulnak hozzá.

Pillangóhatás

Ezek az emberek és családok napközben vállalkozók, este azonban éppolyan szorgalmasan nézik ízlés szerint a Keresztanyut, Exathlont vagy a kedvenc Netflix-sorozatukat, mint bárki más, miközben adódnak köztük valódi véleményvezérek, elismert emberek, de akár önjelölt szakértők is, akiknek markáns és határozott elképzelésük van például önmagukról, a vállalkozó szóról, a világról, a járványról, a politikáról, a fociról. Ezek az emberek hatással vannak önmagukra, családjukra, barátaikra és persze a munkavállalóikra is, amivel képesek komolyan befolyásolni sokak értékrendjét, értékítéletét.

Ami tehát fáj a társadalom valamely szegletének, az fájni fog sok vállalkozónak is, az állítás pedig természetesen fordítva is megállja a helyét. A jelen helyzetben szinte nincs olyan egyén vagy közösség, aki ne szembesülne a világjárvány okozta sokkhatás valamelyik oldalával: egészségügyi krízis, személyes tragédiák, gazdasági nehézségek, elszigetelődés, hogy csak a leggyakoribbakat vegyük számba. Így nem is csoda, ha látjuk, érezzük: meglehetősen pesszimista a közhangulat, rengetegen küzdenek napi szinten frusztráltsággal, bizonytalansággal, akár depresszióval, és ezek az „élmények” épp úgy sújtják a vállalkozót, mint bárki mást.

Ezért megkülönböztetetten fontos, hogy jussunk el végre oda, hogy a vállalkozó szót nem lengi körbe az a bizonyos régi, pejoratív, sokak által már-már megszokott beidegződés, ami kifejezetten romboló hatással van a motivációra. Úgy vélem, inkább büszkének kell lenni mindenkinek, aki saját magát, családját és dolgozóit képes eltartani, felelősen fejleszteni, menedzselni, a dolgokat előrevinni.

Mi következik mindebből a végre aktuálissá váló, óvatos nyitásra nézve?

Elsősorban az, hogy ostobaság szembeállítani a vállalkozók érdekét a lakosság érdekével. Nézetem szerint egy érdek van itt: a talpon maradás, mind fizikai, mind gazdasági értelemben; a kettő azonban nem elválasztható. Elsősorban nem azért kell nyitni, mert „A cégek” ezt akarják, hanem az egész társadalom fizikai-mentális helyrebillentése érdekében. Ugyanakkor a korlátozások feloldását elsietni sem szabad, nem csak az idősek, hanem mindannyiunk életének, egészségének a védelme miatt…

Meggyőződésem szerint a gazdaság újraindítása úgy lehet igazán eredményes, ha sikerül a bravúr, és megtaláljuk a kényes egyensúlyt az átoltottság és az egymásra épülő nyitási lépések között. Húzd meg – ereszd meg politika, és nagyon érzékeny potméter szükséges ahhoz, hogy a legfontosabb szempont, az emberi élet védelme elsődlegessége mellett a gazdaságot is fokozatosan újra lehessen indítani, és ezt a kényes egyensúlyt finom mozdulatokkal, úgy lehessen irányítani, hogy Magyarország akár előnnyel kerüljön ki a pandémia okozta válságból. Ehhez a vakcina-helyzet és az átoltottság függvényében a gazdaság fokozatos felszabadítása, a különböző szektorok beindítása szükséges, miközben a lehető leghamarabb meg kell szüntetni a napi közel 20 milliárd forintos veszteséget, ami a gazdaság leállásából ered.

Első a lelki felépülés

Csakhogy mindez nem elég. El kell kerülni a frusztrációból adódó egymásra mutogatás csapdáját is, hiszen most a biztonságérzet visszanyerése a kulcs, ami be fogja indítani a lakossági megtakarítások piacra dobását és a céges beruházások szárba szökkenését is – ez a két elem nélkülözhetetlen a válságból való kilábaláshoz.

A szkeptikusok számára jó hír, hogy mindehhez az alapfeltételek adottak, köszönhetően annak, hogy a hirtelen lecsapó világválság kifejezetten jó kondícióban találta a magyar gazdaságot. Ez, valamint a bizonytalan helyzetekben általánosan bekapcsoló takarékoskodási reflex azt eredményezte, hogy a gazdaság újraindításának jelentős mennyiségű megtakarítással vághatunk neki: az MNB adatai szerint 2020-ban a lakosság mintegy 1290 milliárd forint összegben tett friss pénzt különböző értékpapírszámlákra, miközben 1600 milliárd forintnyi új bankbetét is keletkezett. Ezzel rekord szintre emelkedett a bankban elhelyezett lakossági vagyon értéke, ami mellett jelentős készpénz-megtakarítással is számolni lehet.

Átalakult a vállalkozások helyzete, erővonala

A vállalkozásokat nézve köztük is vannak, akik kifejezetten nyertesei lettek a pandémiának – pl. digitális szolgáltatók, fintech cégek, otthoni szórakoztatásra szakosodott platformok, webshopok, futárcégek, egyes egészségpiaci szereplők, higiénés termékeket forgalmazók, de valamelyest a falusi turizmus is ide sorolható – azonban nem maradtak támogatás nélkül a kevésbé szerencsések sem. Eddig körülbelül 1300 milliárd forintnyi nulla, vagy nulla közeli kamatozású hitelhez jutottak az érintett cégek, a támogatott hitelezés pedig még közel sem zárult le…

Abban a furcsa helyzetben vagyunk tehát, hogy miközben a járvány harmadik hullámában próbálunk egyéni frusztrációinkat legyűrve egyről a kettőre jutni, már körvonalazódik előttünk a poszt-Covid korszak, közeledik a gazdaság kipattanása, amire komolyan készülni kell, mentálisan éppen úgy, mint anyagi lehetőségeinket tekintve. Nem lehet eléggé hangsúlyozni tehát a tudatosság szükségességét: a céges és/vagy magánéleti stratégiaalkotás fontosságát, pszichés állapotunk rendbetételét és motivációnk felélesztését. Ez pedig az értékeink számbavételénél kezdődik!

Én bizony vállalom

Én büszke vagyok rá, hogy vállalkoztam és vállalkozom, büszke vagyok arra, hogy olyan vállalkozó mellett nőttem föl, mint Demján Sándor, aki – nyugodtan merem állítani – a rendszerváltás óta a lehető legtöbbet tett azért, hogy a vállalkozó szó pozitív tartalommal teljen meg, miközben életével, pályafutásával, eredményeivel mintát mutatott az utána jövő vállalkozói generáció számára. Büszke vagyok arra is, hogy öröksége, a Széchenyi-kártya közel 20 év után is ereje teljében segíti a vállalkozásokat békeidőben és válságban egyaránt.

Ennek a sikernek az alfája és az ómegája az, hogy érteni és értékelni kell a vállalkozókat, magunkévá tenni a gondolataikat és adaptálni azokat minden lehetséges helyzethez. Valós pénzügyi megoldásokat, mintákat, kreatív és innovatív javaslatokat kell kidolgozni, amelyeket lefordítva a gazdaságpolitika nyelvére, megvilágítva a kölcsönös érdekeket, bátran képviselhetünk a döntéshozók előtt is – ha így járunk el, kódolva van a siker. Persze ezután képesnek kell lenni arra is, hogy bevezessük és konzekvensen működtessük a hiteleket, tőke programokat és minden terméket, méghozzá úgy, hogy azok a vállalkozás számára, legyen az kicsi vagy nagy, érhető, használhatók legyenek, ha viszont ebbe mindent beleadunk, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarországon érdemes vállalkozni, mert van érdemi segítség a boldoguláshoz vezető úton.

Néha, főleg, amikor nehéz időszakon megyünk keresztül, igenis ki kell mondani: a magyar vállalkozó értékes; van okunk büszkének lenni magunkra és rájuk!

Vigyázó szemetek’ a kereskedelemre vessétek!

Karácsony közeledtével mi más is kerülhetne egy üzleti blog élére, mint a kereskedelem helyzete, a hagyományosan egyre erősödő év végi forgalom alakulása? Persze ez az év más, mint a többi – ezzel aligha mondok újat. Hogy pontosan miben és mennyire más? Ezt fejtem ki a következő sorokban. Jó olvasást! Krisán László

Ha a hónapoknak üzleti szempontból is nevet adnánk, a december biztosan a kereskedelem hava lenne. Amikor sok más ágazatban dolgozó a jól megérdemelt szabadságát tölti, vagy legalábbis a karácsonyi menüt tervezgeti, a kereskedelem beindul, és maximális fordulatszámon pörög.  A kereskedelem a legnagyobb GDP-, Áfa- és adótermelő ágazat. 2013 óta stabilan a hazai GDP 10%-át adta, az itt dolgozók száma pedig meghaladja a félmilliót, ebben is évről évre rekordokat döntött.

Helyzetjelentés

A gazdasági szereplők az utóbbi években azon aggódtak, vajon kitart-e a növekedés az elkövetkező években is. A koronavírus járvány okozta válság miatt azonban a korábbi, dinamikus 6%-os növekedés idén megtorpant, a fogyasztók jelentős hányada kényszerül(t) a tartalékokhoz nyúlni, sokan pedig mostanra fel is élték azt. Szomorú ez az egyén szemszögéből és üzleti szempontból is, ugyanis veszélybe került a karácsonyi forgalom. Az a kereskedelmi forgalom, ami a 2019-es évben több mint 1200 milliárd forinttal csúcsot döntött. Lássuk, hogy is állunk most!

Összességében, éves szinten úgy tűnik, hogy nem teljesített rosszul a kereskedelem, a tavalyi évhez képest ugyanis őszig nem volt kimutatható elmaradás. Komoly eltérések vannak azonban az egyes alágazatok tekintetében. Álljon itt néhány példa. 2020. január–augusztusban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 0,9%-kal, az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemé 3,7%-kal, a nem élelmiszer kiskereskedelemé pedig 1,8%-kal emelkedett, az üzemanyag-kiskereskedelemben zajló értékesítés azonban jelentősen, 9,7%-kal csökkent.

A hagyományos, „offline” élelmiszerüzleteknél tehát nőtt a forgalom, és ez elmondható a gyógyszertárakra, barkácsboltokra és drogériákra is, a tartós fogyasztási javak iránti kereslet viszont (ami a decemberi vásárlásoknál nem elhanyagolható szegmens) drasztikusan visszaesett. A kereskedelmi szektor három másik területe is bajban van: a könyv-újság-papíráru, a használtcikk, valamint a textil-ruházati-lábbeli piacot sújtja talán a legerőteljesebben a válság, utóbbi mintegy 25%-os visszaesést mutatott.

Vásárlás távolságtartással

Az internetes vásárlás érthető okokból fellendült: a csomagküldő és internetes kereskedelem szárnyal (+43%-ot tudhat magáénak). Az online vásárlás a kétszeresére nőtt áprilisban, ezzel nagyjából 15%-ra emelkedett a részaránya a hagyományos vásárláshoz képest; korábban az arány mintegy 10% volt. Április után az élet itt visszaállt az eredeti kerékvágásba, a karácsonyi időszak azonban vélhetően újabb ugrást fog hozni e tekintetben.

Jóslat helyett várjuk a számokat

A fő kérdés az, hogy miként fogyaszt a magyar lakosság most, 2020 decemberében, amikor biztosan kijelenthető, hogy véget ért idehaza az akut munkaerőhiány és a gyors bérnövekedés korszaka. Hogyan jutalmazzák a munkaadók az idei helytállást, áramoltatnak-e plusz pénz a gazdaságba (ami most elsősorban a kereskedelmet jelentené), vagy a biztosabbnak látszó megszorítást választják.

Mindezekkel kapcsolatban egyelőre csak a személyes tapasztalataink adhatnak némi eligazítást, az igazi válaszok 2021-ben érkeznek majd meg. Addig is úgy vélem, az idei év fő üzenete az, hogy igazi győztesek csak azok lesznek, akik minden szituációban, nap mint nap azzal az elvárással dolgoznak, hogy jobbá, működőképessé tegyék közvetlen környezetüket. Sok sikert nekik, sok sikert magunknak!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás