GAZDASÁG

Hogyan hat egy háborúval megspékelt járványhelyzet Kínára? A nagyhatalmak közti „nevető harmadikként” várják a konfliktus kimenetelét, vagy ezerrel próbálják menteni a piacaikat, gazdasági kapcsolataikat ők is, ahogy a globális játszótér többi szereplője? Ez a téma érdekel engem ma, szerintem érdemes átgondolni, számba venni a várható újabb változásokat a piacon. 

Jó olvasást! Krisán László

Érdekes megfigyelni, hogyan válik a különböző szakterületek mélyelemzőjévé a teljes magyar társadalom egy-egy krízis közben. A futballszakértés ugye mindenkinél alap; erre két éve „a tízmillió járványológus” országa lettünk, de bemutattuk azt a bravúrt is, hogy idén februárban szinte napok alatt katonai szakértővé avanzsált számos honfitársunk. És hát, ahogy a járvány és a háború vastagon érinti a gazdaságot, ez a terület sem maradhat ki a jóból.

Mire gondolok?

Nem egyszer hallom, hogy Kína milyen kényelmes helyzetből figyeli a háború alakulását, nincs is más tennivalója, mint „várni és várni”, ideje van, gazdasági ereje van, mi baj történhet?

Nos, nekem erről kicsit más a véleményem. Itt is beköszön ugyanis az a szempont, amit nem győzök újra és újra hangsúlyozni, hogy a globálissá vált világban nincsenek elkülöníthető enklávék, amelyek kivonhatnák magukat a gazdaság világméretű játékszabályai alól. A tőzsdemozgások, a kereslet-kínálat törvényszerűségei nem torpannak meg a kínai nagyfalnál és nem törnek meg a Csendes-óceán hullámain sem, azok bizony terjednek láthatatlanul is.

Amit az elmúlt pár hónapban megfigyelhettünk a kínai gazdaság háza táján, az pont nem a nyugalom és higgadtság kora volt. Az elmúlt hónapokban olyan dolgok történtek, amilyenekre utoljára 2008-ban volt példa: a Hang Seng China Enterprises Index március közepén több mint 7 százalékkal esett vissza, ezzel párhuzamosan a Hang Sang Tech Index is jelentőset zuhant. A nagy technológiai részvények értékvesztése hosszú ideig tartó emelkedő trendet követően még korábban megindult, és ne felejtsük el a tavalyi év botrányát, az ingatlanpiaci Evergrande-t sújtó negatív eseményeket sem.

Ilyen szintű visszaeséseknél már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem csak a piac csapongásáról van szó; jelentős, akár rendszerszintű problémák húzódhatnak meg a háttérben.

Miről is van szó Kínában, mi történt a közelmúltban?

Továbbra is kihívás a koronavírus, annak újabb hulláma. Szép csendben ugyan, az ukrán front és a nyugati nyitások árnyékában több tízmillió ember került vesztegzár alá több tucat kínai városban, köztük az egyik legjelentősebb kereskedelmi központot jelentő Sanghajban. És ez – a minden szempontból hatalmas kínai erőforrások dacára – meglátszik a gazdaság egészén. Visszaesett az ipari termelés: az áprilisi hírek 2,9 százalékos csökkenésről szóltak éves összevetésben, ami a legrosszabb eredmény azóta, hogy a pandémia kitörésekor 13,5 százalékos visszaesést regisztráltak. Tendenciózusan szűkül a kiskereskedelmi forgalom is; ez a márciusi 3,5 százalékos ütemről áprilisra 11,1 százalékosra gyorsult éves bázison számítva. A lezárások megbénítják a gazdaság elég jelentős szegmenseit, az új banki hitelezés áprilisban évek óta a legalacsonyabb szintet érte el, és a munkanélküliség is megugrott.

Azután nem csak mi vagyunk a háború szomszédságában. Kína – habár sok tízezer kilométerre fekszik a harcok helyszínétől – mintegy 4200 kilométeren határos Oroszországgal. Az oroszok körüli bizonytalanság pedig hatalmas, éppúgy, mint az ebből fakadó globális gazdasági lassulás, és a növekvő kockázatok.

Végletes következmények lehetnek

Zsugorodó exportról, visszaeséstől szenvedő feldolgozóiparról érkeznek a hírek, és ez bizony még Kínát is megütheti. A kínai gazdaság ugyanis mindennél jobban érdekelt a növekedésben: állandó expanzióra rendezkedett be, és ennek következtében nem igazán van felkészülve a globális növekedés lendületének további, ilyen mértékű lassulására.

A növekvő energiaválság szintén kihívást jelent, amit a befektetők gyorsan le is reagálnak: a veszélyeztetett ágazatokban működő vállalatok részvényeit megkezdték leépíteni.

Kína tehát az elvitathatatlan gazdasági ereje ellenére sincs egyszerű helyzetben.

Jól tudja, hogy nagyon sokat veszíthet abban az esetben, ha kockára teszi a nyugati országokkal (az USA-t és az EU-t beleértve) kialakított gazdasági kapcsolatát; gondoljunk csak az orosz oligarchák ellen hozott büntetőintézkedésekre (akik azért valamelyest felkészülhettek ezekre, mégis sok fájó pontba sikerült betalálni)… Az utóbbi évek jelmondata lehetne, hogy bárkivel, bármikor, bármi megtörténhet, így a befektetők aggodalma nem alaptalan, a kínai vezetés pedig nem tudhatja, hogy egy-egy „kellemetlen” lépés mit vált ki a nyugati partnereiből.

Ez a fajta bizonytalanság vitathatatlanul beköszönt a kínai tőzsdére is; a hullámvasút effektus jól látható. Mint ahogy az is, hogy Kína rendkívüli módon érdekelt a háború mihamarabbi lezárásában, hiszen a mostani helyzet elhúzódásával közvetett módon a kínai gazdaság is rendkívül sokat veszíthet. Mindezekre figyelemmel úgy vélem, a nemzeti tőkepiac fejlesztése az elkövetkező időszak kulcsfontosságú eleme lesz a kínai gazdaságpolitikusok számára…

A mai energiaárak mellett egyre relevánsabb kérdés lett a fenntartható, azaz „zöld” módszerekkel megtermelt energia előállítása és felhasználása. Gondolhatnánk, ez aztán tényleg mindenkinek jó, klasszikus win-win helyzet, a dolog azonban nem ilyen egyszerű. A mai bejegyzés azoknak szól, akik nem értik, miért nem telepít minden közepes méretet meghaladó üzem saját naperőművet, és kíváncsiak rá, milyen aktuális kihívások vannak ezen a téren.

Jó olvasást! Krisán László

Az elmúlt hónapokban olyat láthattunk az energiapiacon, amire senki nem volt felkészülve: hatalmas gáz- és villamosenergiaár-robbanásnak vagyunk szemtanúi – erről a jelenségről már írtam is itt. Habár a lakosságot (és a maximum 10 főt foglalkoztató mikrovállalkozásokat) ez a jelenlegi szabályozásnak köszönhetően nem érinti, a cégek nagy többségének konkrétan a bőrére megy a játék.  Az energia-igényes szektorok vállalkozásainak különösen is meg kell küzdeni a piaci árak jelentette terhekkel, ami bizony jelentős többletköltség számukra. És ha egy cég ott tart, hogy egyenesen a jövedelmezősége válik kérdéssé, akkor minimum el kell gondolkodnia alternatív energiaforrások bevonásán, ha nem akar veszteséget termelni.

Igenis igény van a zöld villamosáramra

Ehhez alapvetően kétféle módon juthatnak hozzá a cégek: maguk vágnak bele a fejlesztésbe, vagy ún. PPA (power purchase agreement, azaz hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodás) útján vesznek más, ezzel foglalkozó vállalatoktól megújuló energiát. Egy biztos, a hagyományos energiaszolgáltatóktól való leszakadás, függetlenedés lehetősége technikailag már abszolút adott, és ahogy a helyzet kinéz, ez a tendencia nem visszaszorulni, hanem inkább erősödni fog.

Magad uram…

Már most látható, hogy egyre több cég dönt amellett, hogy saját maga termeli meg a működéséhez szükséges villamosenergiát. Egy jól kivitelezett naperőmű-beruházás kedvező megtérülés mellett képes fedezni a villamosenergia-szükséglet jelentős részét, 20 vagy akár 30 évre is biztosítva a vállalat működtetéséhez szükséges energiát. Nemzetközi szinten már olyan gigacégek döntöttek a saját energia-termelés mellett, mint pl. az Apple, amely a működéséhez szükséges villamosenergia teljes mennyiségét megújuló forrásból szerzi be, és kimondott célja, hogy a beszállítói is kövessék ezt a gyakorlatot. A Google pedig már odáig jutott, hogy a paksi kapacitást is meghaladó zöldenergia-beruházáshoz járult hozzá.

A PPA megnevezéssel illetett hosszú távú megállapodásokkal megúszható az egyszeri, jelentős terhet jelentő beruházási költség, mégis, az érintett felek számára 10-25 éves időtávon kölcsönös előnyökkel biztosítható a villamosenergia díja, ami ráadásul környezetkímélő módon kerül előállításra. A PPA konstrukció elsődleges célja, hogy a felek a hagyományos megállapodásokkal szemben sokkal hosszabb távon fixálják az árakat, ami a gyakorlatban a cégek piaci áramárak ingadozásából származó kockázatát mérsékli.

Ez nagy előny tud lenni, látni kell azonban azokat a bizonyos buktatókat, illetve ezen technológia korlátait, van ugyanis ezekből is bőven.

Túl az érem zöld oldalán:

Az első és legfontosabb probléma az energiatárolás. Amikor a megtermelt energiát nem az adott időpontban, hanem később szeretnénk felhasználni, akkor el kell tudni raktározni azt, ami leggyakrabban a meglévő nagy infrastruktúrákba való becsatlakozás útján valósul meg. Így pedig a függőség ismét adott.

A másik kérdés az, hogy állami támogatással vagy piaci alapon valósul meg egy beruházás. A magas költségek miatt eddig állami támogatás nélkül aligha érte meg belefogni a megújuló erőforrások kiépítésébe, ez azonban hatással van a későbbi árazásra is…  Az utóbbi időben a technológia bekerülési költségei csökkennek, így talán hamarosan eljön az az idő, amikor kevesebb vagy nulla támogatással is megtérülhet majd az ezen iparágban megvalósuló befektetés.

Ez azonban jelentősen függ az állam által kialakított adórendszertől. Jelenleg az ún. Robin Hood adó nehezíti meg azok dolgát, akik a teljes függetlenségre törekednek. A hagyományos típusú energiaellátókkal megegyezően ugyanis 31%-os mértékű adóteher sújtja azokat a megújuló alapú villamos energia termelőket is, akik nem vesznek részt az állami KÁT (kötelező átvételi) vagy a 2017-ben bevezetett METÁR (megújuló energiaforrásból termelt villamos energia) rendszerek működésében. Ez nyilvánvalóan egy masszív gátat eredményez, hiszen nem veszi figyelembe a megújuló energiatermelés kiépítésének jelentős költségeit, ami mellett hátráltató elem az is, hogy a banki finanszírozás sem kiforrott még idehaza, nincs elegendő erre a területre koncentráló hitel-termék.

Több, mint jóslat

Mindezek ellenére úgy vélem, érdemes fókuszba helyezni a megújuló energiatermelést, mert a mostanában tapasztalt árrobbanás teljesen felülírhatja a megtérülési mutatókat. Itt ugyanis az egyszerű matek dönt: a napenergia termelésre szakosodott cégek nagyon gyorsan ki fognak maradni a fix értékesítést, de alacsonyabb árakat biztosító állami rendszerből, ha megéri a villamosenergiát eladni a magyar energiapiacon, a HUPX-en, hiszen az ágazati különadót bőven fedezni fogja a piacon elérhető jelentős árkülönbözet.

Bárhonnan is nézzük, egyértelmű, hogy szükség van az olyan, energiahatékonysági beruházások végrehajtására, mint a napelem-telepítés, naperőműpark létesítés, az energiazabáló gépek modernre cserélése, a fűtés- és épület-korszerűsítés, és az is biztos, hogy ezeket nem elegendő lakossági szinten támogatni, hiszen a nagyfogyasztók a vállalati körben keresendők! Ezért úgy hiszem, kiemelt jelentőségük lesz a különféle, kifejezetten ilyen fejlesztéseket célzó pénzügyi eszközöknek, legyenek azok támogatás vagy hitel formájúak. Várakozásaim szerint el fog jönni a verseny ezen a téren is, hiszen jól látható, hogy hamarosan már mindenkitől alapvető elvárás lesz az elköteleződés ebbe az irányba.

 

 

Várakozásokat meghaladó infláció, elszálló energiaárak, szűkös vállalkozói mozgástér; sokak számára ezek a kulcsszavak jellemezték már az utóbbi néhány hónap gazdasági eseményeit is, ám visszanézve úgy tűnik, az a helyzet „lightos volt” ahhoz viszonyítva, amit Európa, különösen annak centruma lassan egy hete elszenvedni kényszerül. Az év elején még a „hogy lehet ennyi a kenyér/laptop/autó (stb.) ára?!” gondolatkörben forogtunk, azóta viszont a szomszédunkból százezrek váltak földönfutóvá, hogy mentsék az életüket. Most azonban nem a háború közvetlen hatásairól, hanem a vállalkozói létet meghatározó környezetről írok, mert úgy látom, nem árt tisztába tenni, hogy a sorozatos áremelések mögött milyen kemény harc zajlik a talpon maradásért. Ennek megértéséhez ragadtam ki néhány szempontot.

Jó olvasást! Krisán László

Az előre megjósolt infláció kíméletlenül lecsapott, és bár nem teljesít rosszul a gazdaság, az áremelkedéseket mindenki megérzi. Megy is a zúgolódás rendesen: „horror árak vannak a boltokban”, „mi kerül ezen ennyibe”, a „menüért is többet kell fizetni”, „a vállalkozónak könnyű, csak árat emel” és hasonlók.

Jó kis szólamok ezek, csak hát hamisak, és tévedésektől hemzsegő kottából szólnak.

Persze van bennük igazság is, az árak – különösen az energiaárak, és minden amit magukkal húznak – tényleg megugrottak, már az orosz-ukrán válságtól függetlenül is, hát’ még azóta, de a helyzet súlyára és összetettségére tekintettel az egy másik téma lesz. Ami biztos, hogy a probléma fokozódik; egyértelműen látszik, hogy a következő egy év (a munkaerőpiaci helyzet mellett) erről fog szólni. Aki gyorsan és egyszerűen akar keresni egy bűnbakot, az a vállalkozói rétegre mutogat, anélkül, hogy látná a kirakat mögötti valóságot. Anélkül, hogy bármit is tudna az infláció okairól, az energiaárak növekedésének a mértékéről, a vállalkozók által viselt terhek nagyságrendjéről.

Tegyünk tehát rendet a fejekben.

Statisztikai számítások szerint 2021 utolsó negyedévére a vállalati szektor villanyszámlája nem kevesebb, mint 45%-os növekedést mutatott. A villamos-energia mellett a gáz ára is az egekbe szökött, tavaly őszre mintegy nyolcszorosára emelkedett az év elejéhez képest. Itt tehát már olyan számokról beszélünk, amelyekre felkészülni nem igazán lehetett, még akkor sem, ha a drágulási trend abszolút várható volt.

A probléma tehát adott, ugyanis kifejezetten komplex módon, több erőforrásra terjed ki az áremelkedés, a földgázra, az olajra és a villamos-energiára is – méghozzá nem csak Európában. Mindennek az alapvető oka pedig az, hogy a tőzsdei gáz- és áramárak nagyon magas szinten tetőztek, és ott is ragadtak. Az eddig is komoly orosz-ukrán feszültség kiéleződött, és az elemzői – viszonylag optimista – várakozások ellenére a lehető legrosszabb forgatókönyv vált valóra. A „villámháborús” esélyek hamar szertefoszlottak, gyors megoldása ennek a konfliktusnak nincs és nem is lesz. Mindemellett az ázsiai területek energia-éhsége növekszik, ami keresletet teremt, áremelkedést generál. Az ezt kiszolgáló kínálati oldalon pedig szintén vannak gondok bőven. Ha nem lenne elég a koronavírus válság energiapiacra (is) gyakorolt zavaró hatása, gondoljunk Németország áramtermelő kapacitásainak szándékos csökkentésére. És van itt még egy fontos tényező: az EU szigorodó klímavédelemi, zöld politikája következményeként a szén-dioxid kvóta árfolyamának emelkedése, pontosabban: megduplázódása.

A zöld-ségnek ára van

Azt gondolom, ez utóbbira azért is érdemes külön kitérni, mert ambivalens témáról van szó. A zöld átállás, a klímavédelem, az energia-felhasználás csökkentése fontos, és valóban a mi jövőnket is meghatározó ügy. Nem mindegy azonban az időzítés, az átállás ütemezése és a konkrét intézkedések meghozatala, de legfőképpen nem mellékes azoknak a gazdaságoknak az aktuális állapota, amelyekre ezeket az intézkedéseket ráeresztik. A Covid-krízis, illetve a mintegy hetven éve nem látott biztonsági kihívások közepette nyugodtan mondhatjuk, hogy a drámai mértékű szén-dioxid kvóta áremelkedés a lehető legrosszabbkor jön, és reális veszélyt jelent olyan szektorokra nézve, mint az építőipar vagy a vegyipar.

Mindezek a körülmények rendkívül negatív hatást gyakorolnak a nano-, mikro-, kis- és középvállalati szektor nyereségességére, méghozzá olyan mértékben, hogy sok esetben a – főleg energia-intenzív szektorokban tevékenykedő – cégek működőképessége forog kockán.

Teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy globális energiaválság van, ami pontosan a mi régiónkat sújtja a legmélyebben, de kihatást gyakorol a világpiac számos területére, és ez csak súlyosbítja a helyzetet. Lesznek cégek, nem kis arányban, amelyek nem tudják majd a megemelkedett energiaköltséget áthárítani a fogyasztókra, és ez előbb-utóbb veszteséges működéshez vezet, ami, tudjuk, sokáig semmiképp sem tartható fenn.  Egy esetleges csődhullám pedig a legkevésbé sem hiányzik most a nemzetgazdaságok számára… A magyar kormány mentőcsomagja, azaz a 10 főnél több foglalkoztatottal rendelkező kis- és középvállalkozások átmeneti rezsicsökkentése 2022. június 30-ig bizonyára oldja a helyzetet, de mindenre és mindenkire nézve nyilván nem megoldás.

Éppen ezért el kell gondolkodni azon, hogy ebben a keserves energia-helyzetben mi az, ami előre vihet bennünket!

Én látni vélek fényt az alagút végén, ha odáig eljutunk, hogy a béke-működés egyszer visszatér a térségünkbe. Ez pedig nézetem szerint a már annyit hangoztatott tudatosság fejlesztése és a technológiai megújulás volna, ami együtt kell, hogy járjon az ésszerű formában megvalósítható zöldítéssel is. Egy ilyen krízis után, mint amiben most vagyunk, elkerülhetetlen az újrarendeződés, a stratégiáink, megküzdési módjaink upgrade-elése. Ha akkor jó irányba sikerül elmozdulni, és a „sötétzöld” propaganda-nyomást elengedve valóban intelligens, 21. századi, win-win megoldásokkal operálni, akkor erre a válságra is igaz lehet majd, hogy fejlődésre sarkallt minket. A lényeg, hogy ne hagyjuk most bedőlni a potenciállal bíró cégeket, maradjon annyi tartalék, támogatás, pályázat, bármi, ami hozzájárul a túléléshez.

A járványhelyzeten talán túl vagyunk, de sokkal nagyobb kihívás csapott arcul minket: újra életeket kell menteni, csak most nem láthatatlan „részecskékkel”, hanem robbanó fegyverek és lánctalpasok ellen hadakozhatunk. Sok cégnek még csak most jön a neheze. Vajon nekik is szól majd a taps? A kérdés természetesen költői, az viszont valós, hogy a támogatás és a kiállás megilleti a hazai cégeket is, mert nehezített terepen, sokváltozós környezetben kell most felszínen maradniuk. Remélem, hogy sikerül!

To be continued… Soon!

A Széchenyi Kártya Program történelmi jelentőségéről és a kkv fejlődésére gyakorolt hatásáról beszélgettünk Palkó Istvánnal a portfolio.hu újságírójával.

Jó olvasást! Krisán László

Miközben egyre nehezebben és egyre magasabb kamatok mellett jutnak piaci hitelhez a magyar vállalkozások, a Széchenyi Kártya hiteltermékei továbbra is kedvező, sok esetben 0 százalék közeli kamattal érhetők el a legkisebb cégek számára is az állami kamattámogatásnak köszönhetően. A vállalkozók és a programot koordináló KAVOSZ javaslataira folyamatosan finomhangolják a programot, volt tehát miről beszélgetni Krisán László vezérigazgatóval, akit az autólízinget érintő szigorításokról és a kezdő vállalkozások számára ősztől elérhető mikrohitel első tapasztalatairól is kérdeztünk.

Drasztikus kamatemeléseket hozott az elmúlt fél év a bankoknál, visszatértek a bőven 7 százalék feletti kamatozású piaci hitelek a kis- és középvállalkozások számára, és december eleje óta a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön sem érhető már el. Ezzel szemben ott vannak Önök – mekkora a hitelkereslet most a KAVOSZ-nál? Aki csak tudja, a kamattámogatott Széchenyi Kártya Program GO! hiteleit választja most?

Mindenki a kkv-szektorról beszél, mi viszont nano-, mikro és kkv-szektort mondunk, mert a Magyarországon működő 850 ezer vállalkozásból 450 ezer konkrétan nanovállalkozás. Velük együtt a kkv-szektor a foglalkoztatás mintegy 70-75 százalékát, a GDP 55 százalékát, ugyanakkor az export csaknem 20 százalékát adja. Létkérdés volt, hogy ezeket a vállalkozásokat a pandémia kezdetén minden lehetséges eszközzel támogatni lehessen és életben lehessen tartani, így az első válságkezelési szakaszban a munkahelyek megtartása, a likviditás fenntartása és a sérülékeny ágazatok megsegítése volt az első számú feladat, amit a Demján Sándor által megálmodott Széchenyi Kártya Program kiválóan megoldott. Tavaly július 1-jével átálltunk – hiszen a gazdaság újraindítása vált az első számú prioritássá, és mivel a járvány alakulása még mindig kiszámíthatatlan, az EU döntése lehetővé tette, hogy a magyar kormány 2022 közepéig meghosszabbítsa a kamattámogatott hitelprogramjainkat. A vállalkozói igényeket folyamatosan monitorozva működtetjük a rendkívül kedvező kamatozású hiteleinket, még ebben a magasabb és folyamatosan emelkedő kamatkörnyezetben is. A program iránti kereslet soha nem látott mértékű mind darabszámban, mind összegben. Soha ennyi vállalkozás nem keresett még fel bennünket, és míg korábban a bankszektor 80 százaléka működött együtt velünk, most már a piaci lefedettségünk 95 százalék körül alakul. Azt gondolom, hogy ez a szám egyértelmű és magáért beszél.

Miközben Önök a gázt nyomják, az MNB tavasz óta fékez, a kedvezményes kamatozású Növekedési Hitelprogram mellett a Növekedési Kötvényprogramot is kivezette. Nem látni még, hol lesz a kamatemelések vége, ami a kamattámogatott hiteleket az állami költségvetés számára is megdrágítja. Mennyire rezeg a léc emiatt a KAVOSZ-nál, mondván, a monetáris politikával és a fiskális politikával is szembemennek?

Mi nem vagyunk politikusok, teljesen más pályán mozgunk és miért mennénk szembe bárkivel? Egy olyan közreműködő szervezet vagyunk, amelynek feladata és vállalása az, hogy begyűjtsön vállalkozói igényeket, ezeket megértse, fordítsa le a gazdaságpolitika és a szakpolitika nyelvére, és amennyiben az találkozik a gazdaságstratégia irányával, úgy pénzügyi eszközöket, javaslatokat állítsunk össze, és vállaljuk azok lebonyolítási feladatait is. Nincs olyan feladatunk szakmai szereplőként, hogy azzal foglalkozzunk, hogy a monetáris vagy a fiskális politikának van-e igaza, ezt más dolga eldönteni. Két szempontunk van: a legjobb kondíciókkal a leggyorsabban tudjunk segíteni a vállalkozóknak abból a költség-, díj- és kamattámogatási keretből, amit a költségvetés a Programhoz biztosít. A legfontosabb elem, ami a vállalkozók számára egyébként még meghatározó: a kiszámíthatóság, ezt pedig a futamidő végéig fix kamat biztosítja. Mikrószinten egyébként úgy érzékelhető a vállalkozói visszajelzésekből, hogy a koronavírus okozta válságnak még nincs teljesen vége. Voltak és vannak arra jelek (a világgazdaság egészére is vonatkozóan), amelyek felpattanásra engednek következtetni, de a kilábalás még mindig törékeny. Az aktív állami szerepvállalásra meggyőződésünk szerint még mindig szükség van, ami természetesen magába foglalja a támogatási keretrendszert is – és mindezt még az Európai Unió is visszaigazolja. A 2008-as válságot az EU nagyon kezdetlegesen kezelte, de mára sokat tanult belőle. Tavaly év végén sikerült tovább emelni a kkv-knak nyújtható támogatástartalmi keretösszeget 1,8 millió euróról 2,3 millióra, ami 2022 első felében lesz érvényben, és továbbra is jelentős teret ad a vállalkozói hitelezésnek.

Októberben jelentették be a Széchenyi Mikrohitel GO!-t, amelynek a nagy varázsa az, hogy kezdő vállalkozásoknak is elérhető 0,5%-os fix kamattal. Milyenek az első tapasztalataik?

Kifejezetten a gazdaság újraindítását szolgáló termékben gondolkodtunk, ugyanis míg a válság kezdetén 92 százalékos arányt képviseltek a folyószámla-és forgóeszközhitelek, ideértve a munkahelymegtartó hitelt is, a második körben nagyon komolyan elindultak a beruházások is. Ezek aránya a lízinggel együtt 48 százalékra nőtt, és ez a jelenség az, ami komolyan hozzá tud járulni a gazdaság megerősödéséhez. A krízisre reagálva bevezetett hiteleinkre kevesebb, mint 20 hónap alatt több mint 75 ezer cég adta be hiteligényét 2300 milliárd forint összegben. Ebből 52 ezer kapta meg is kapta már, 1400 milliárd forint összegben. Ezen belül a Széchenyi Kártya Program GO!, amely csak tavaly júliusban indult el, már most 33 ezer szerződéskötésnél és több mint 1000 milliárd forintnál jár. A mikrohitellel kapcsolatban azt látom, hogy az első nagy roham után most fog csak igazán robbanni, de nagyon. Októberben jelentettük be, november elején kezdtük el, megtendereztettük az értékbecslőket, ezt a tevékenységet már 18-19 cég végzi, hiszen fontos, hogy milyen ingatlanfedezet mellett nyújtjuk a hitelt, amihez a forrást egyébként az MFB-től kapjuk. A szeptemberben bevezetett Széchenyi Lízing GO!-hoz hasonlóan a novembertől elérhető mikrohitelt is igényelhetővé tettük digitalizált módon is, így csak a folyamat végén kell a vállalkozónak személyesen aláírnia a papírokat. Hihetetlen nagy, hullámszerű lökést érzünk, és rengeteg vállalkozói igényt regisztráltunk, amivel szemben néha még a mi kapacitásaink is szűkösnek bizonyulhatnak.

Októberben a Portfolio konferenciájánarra panaszkodott, hogy túl lassú a szerződéskötés a bankoknál. Javult a helyzet azóta?

Határozottan javult, és ehhez az állandó finomhangolások és folyamatosan javuló előszűrő tevékenységünk is hozzájárult. Nagyon büszke vagyok emiatt is a hálózatunkra, a kamarák és a VOSZ több mint 200 helyen működő irodahálózatára, hiszen 15-20 százalékra sikerült leszorítania az elutasítási arányt a bankoknál, vagyis jól működik az előszűrőnk. Mindezt úgy értük el, hogy korábban az új ügyfelek aránya 20 százalék körül volt minden évben, most viszont 50 százalék fölötti, azaz jelentősen szélesedik az ügyfélkör. És persze nemcsak előszűrünk hanem napi kapcsolaton keresztül dolgozunk együtt a vállalkozásokkal, hiteleiket nálunk igénylik, segítséget tőlünk kérnek. Röviden kifejezve társadalmi, vállalkozásfejlesztési és gazdasági szövetség ez a vállalkozásokkal.

Miközben egyre nagyvonalúbb programokat indítanak, a Széchenyi Lízing GO! szabályain tavaly novemberben és idén január elején is szigorítottak. Amiatt talán, mert a vállalkozások luxus személyautókra kezdték el igénybe venni a nagyon kedvező, fix 0,5%-os kamatozású lízingkonstrukciót?

Ez nem nagyvonalúság, hanem meglevő piaci igények kiszolgálása. Amikor tavaly szeptember végén elindítottuk ezt a lízingkonstrukciót, az volt a célunk az összes többi termékhez hasonlóan, hogy a lehető legtöbb nano-, mikro-, kis- és középvállalkozás juthasson hozzá a fennmaradásához, a működéséhez vagy éppen az újraindulásához szükséges legtöbb lehetőséghez. Ez indokolta, hogy a hitelcélokat és feltételeket kiterjesszük szinte mindenre, amire egy vállalkozásnak szüksége lehet. Hitelkiváltásra, üzletrészvásárlásra, generációváltásra, eszköz- és gépbeszerzésre, ingatlanvásárlásra és ingóságra is igénybe lehet venni ezeket, beleértve a vállalkozás működéséhez szükséges gépjárműveket is. Azon kívül viszont, hogy koordináló és közreműködő szervezet vagyunk, feladatunk, hogy a jó gazda gondosságával folyamatosan monitorozzuk a folyamatokat és adjuk a visszajelzéseket és határozott, gyors válaszokat a felmerülő helyzetekre. A gazdaság dinamikus rendszer: mindig változik, nincs olyan, hogy két napon ugyanaz történik. A folyamatos finomhangolás jegyében a lízinget is folyamatosan felülvizsgáljuk, mint ahogy azt már a kezdet kezdetén jeleztük is. Azért azt még mi is meglepődve láttuk, hogy az, amit mi egy cég működéséhez szükséges eszköznek gondoltunk, mennyire másképp értelmezték egyesek. Olyan eszközöket, jelesül személygépjárműveket is finanszíroztatni kívántak, amelyek a vállalkozás napi működéséhez nem feltétlenül szükségesek. A feltételek tágra szabása viszont nem azt jelenti, hogy ne változtathatnánk őket. Az első adatok kézhezvétele után 24 órán belül, novemberben megtettük az első változtatást azzal, hogy gépkocsinál 20 millió forintra, motornál 3 millióra vittük le az értékhatárt. Később pedig az újabb tapasztalatok fényében további módosítást hajtottunk végre január 1-jével, amikor a személygépjárműveket kivezettük a programból, természetesen továbbra is lehetővé téve a program elérését azok számára, akik a vállalkozáshoz szükséges haszongépjárművek és minden más eszköz beszerzésére veszik igénybe a lízinget. Ez egyben azt is szolgálja, hogy megfeleljünk a Széchenyi Kártya 20 éves múltjának, és tovább erősítsük azt a képet, ami mára jellemzi a programot: a hitelesség, a megbízhatóság, a célzott támogatás.

Kedveztek viszont a sertéságazatnak: az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitele január 1-jétől 0%-os kamattal és hiteldíjjal érhető el.

Amikor kijöttünk a járványhelyzet elején az Agrárminisztériummal közösen az agráriumra szabott Agrár Széchenyi Kártya Plusszal, akkor is nulla kamattal, nulla költséggel és nulla díjjal hirdettük meg. A járvány miatt az alkalmazottak hazamentek vagy karanténba vonultak, és az volt a kérdés, ki fogja egyáltalán elvégezni a munkát, nagyon gyorsan kellett tehát a segítség az agárszektor vállalkozásainak. Mondhatom, hogy nagyot ütött ez a hitel és most ha szűkebb körben is, de újabb problémát hozott felszínre az elmúlt néhány hónap: a Covid lényegében   ledöntötte a sertéspiacot. Ha nem segít az állam, ténylegesen csődbe kerülnek ezek a gazdák. Ez egy többlettámogatott hiteltermék a speciális ágazatban dolgozó vállalkozásoknak, mint ahogy a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! is a turisztikai ágazatban tevékenykedő vállalkozóknak kínál hitellehetőséget.

Ugyanakkor nem kerülte el a kamatemelés a KAVOSZ-t sem. Hogyan változott a többi termék kamata 2022. január 1-jével?

Az ősszel bevezetett Széchenyi Mikrohitel GO! változatlanul fix 0,5%-os kamatozású, 10 évre 50 millió forintos felső határral vehető fel. A beruházási hitelünk 0,5 százalékot emelkedett, de így is csak fix 1,0%-os kamattal fut szintén akár 10 évre, 1 milliárdos összeghatárral, és most dolgozunk az ITM-mel azon, hogy olyan speciális altermékeket hozzunk létre a beruházási hiteleken belül, amelyek valamilyen speciális szakpolitikai célt szolgálnak. Zöldgazdaság, körforgásos gazdaság, technológiai fejlesztés, bio- és kreatív iparágak – csak néhány fogalom jelzésértékkel, amiben gondolkodunk. A rövid lejáratú folyószámla és likviditási típusú hiteleink kamatai feljebb kerültek a teljes futamidő alatt fix 2,5 százalékra. Ezeket a számainkat – mondhatni – azonban még mindig nagyítóval kell megnézni, míg a piaci kamatszintek szabad szemmel is teljesen jól láthatóak.

Mik a jövőbeni céljaik, amelyeket a vállalkozások igényei alapján kitűztek 2022-re?

Továbbra is az a célunk, hogy ne statikusan gondolkodjunk, hanem dinamikusan válaszoljunk a vállalkozói igényekre. Nem tudjuk, hol fog tartani a világ fél év múlva – persze vannak várakozásaink és elemzéseink –, hogy alakul az inflációs pálya, mi történik az orosz-ukrán viszonyban, a német külpolitika és a nagy jegybankok monetáris politikája milyen irányt vesz, és még folytathatnám a sort. Az EU a 2021-2027-es programozási időszakban egyértelműen a zöld irányt határozta meg elsődlegesként. Kérdés, be lehet-e mindent zöldíteni – szerintem nem, de az igény megvan rá. Nekünk olyan termékkörökben kell gondolkodni, ami egyrészt az uniós pénzek felhasználhatóságát elősegíti (például a korábban létező, uniós pályázati előlegekhez szükséges önerőkiegészítő és támogatás-megelőlegező termékünkhöz hasonló termékek visszahozatalát fontolgatjuk), másrészt célunk a jövőben is fenntartani a jelenleg működő és szükségességüket bizonyított konstrukcióinkat, mindezek mellett pedig törekszünk mi magunk is minél inkább digitálisak, digitálisan is elérhetők lenni. Az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján a vállalkozások bizalommal fordulnak felénk, amit remélem megszolgáltunk, mert minden helyzetben a valós igényeiket szolgáljuk ki és együtt fejlődünk velük.

A cikk forrása:

https://www.portfolio.hu/bank/20220202/soha-ennyien-nem-kerestek-meg-fel-bennunket-kamattamogatott-hitelert-524635

„Apa kezdődik!” – mondja a klasszikus reklámfilm kisfiúja, és valóban… Egy ideje vissza-visszatérően bevillannak olyan képek, amikre jóformán már senki sem emlékszik (aki pedig igen, az is igyekszik inkább elfelejteni): amikor szinte semmit, vagy maximum egyféle árut lehetett (vagy nem lehetett) kapni az üzletekben. Amikor a Lada, Skoda, Dacia, Trabant kombóból lehetett választani, három színben, de csak egyféle motorral… úgy öt évre előre! Persze nem várom, hogy ezek az idők visszajöjjenek, viszont újra megjelentek bizonyos hiány-tünetek, és amíg észhez nem tér a világ, addig ezek velünk is maradnak. Hogy miért is? Erről szól a mai bejegyzésem. 

Jó olvasást! Krisán László

Jó harminc éve lettünk az irigyelt Nyugat mintáját követve végre igazi piacgazdaság. Lett Pepsi Cola és Persil mosópor, Gorenje hűtő és Milka csoki. Lett választék, lett korlátlan mennyiség és lett persze ezzel termék és árverseny, valamint megismerkedtünk végre – sőt, össze is barátkoztunk – a „fizetőképes kereslet” fogalmával. A jót könnyű megszokni, ma pedig már az lenne nagyon furcsa, ha valami a komfortzónánkból nem lenne a helyén. De elnézést, pontosítok: éppen ez történik most! Valami kezd nem a helyén lenni.

Két évvel ezelőtt…

…tört rá a világra a koronavírus, hónapról hónapra borítva fel a nemzetállami és a globális működési mechanizmusokat. Leállt konkrétan a világ, az olaj és a benzin árak mellett rengeteg területen bezuhantak az árak.

És hogy is állunk most?

Az árak elszabadulóban vannak, mindegy, hogy az USA-t, Európát vagy Ázsiát vesszük alapul. A világot ledarálja az infláció, hosszú évek negatív rekordjai dőlnek meg. És ha mindez nem lenne elég, nyakunkba szakadt a szerintem a világot, azon belül Európát biztosan kiemelten fenyegető (és akár a vesztét okozó), ellátásbiztonságot erősen veszélyeztető energiaválság.

Ismétli magát a történelem?

Mindez ahhoz vezet, hogy újra meg kell ismerkedünk az olyan szavakkal, mint a szüleink által annyit emlegetett „Hiány!”, „Nincs!”, „Elfogyott!”, vagy „Várni kell!”. Ezek mellett sok – igen fontos – ágazatban van ezenfelül munkaerőhiány is, de lesz itt hamarosan tudáshiány és még ki tudja milyen más hiányok is.

Ezek természetesen tovább feszítik az árakat, ezért kifejezetten fontos egyben szükséges lépések voltak az ezekre reagáló gyors állami beavatkozások így az üzemanyag árstop, az energia rezsicsökkentés, sőt az alapvető élelmiszerek hatósági árszabályozása is. Biztos vagyok egyébként abban, hogy rövidesen más országok is kénytelenek lesznek (ha másért nem, az energiahelyzet okán) követni a magyar példát, főleg, ha az orosz-ukrán helyzet egy nem kívánt irányba fordul, és ami a következő éveket várhatóan alapjaiban fogja megváltoztatni.

Fontos emellett, hogy amíg a kínálat jelentősen beszűkült addig a kereslet villámgyorsan helyreállt egyrészt a lezárások miatti tartalékfelhalmozódások fogyasztás formájában való piacra kerülése, másrészt az államok és a jegybankok monetáris és fiskális ösztönzőkön keresztüli vízesésszerű likviditásteremtése okán.

Ez a gigantikus kereslet az, amit láthatóan a kínálati oldal nem tud lekövetni és ami súlyos egyensúlytalanságot, hiányt ezzel pedig ugrásszerűen növekvő árakat okoz. És itt jön képbe a nagy mumus, az infláció is.

Erősen tartok attól, hogy tényleges és akár időben is elhúzódó áruhiány van és lesz a világban. Mivel egy-egy termék előállítása, termelése szakaszolva van, elég, ha egy helyen hiányzik egy alkatrész, egy kicsi chip, egy kieső nyersanyag, az egész termék előállítása csúszik. Ha meg ehhez még a szállítási láncok is megállnak, azzal már borul is ellátási körforgás.

Átgondolatlanul

És mi erre a – visszakanyarodva a cikk elejéhez – fogyasztói társadalomban szocializálódott emberi reakció? Az áruhiányt, üres polcokat érzékelve ismét megrohamozzák az üzleteket és elkezdenek felhalmozni, ez pedig még nagyobb hiányt okoz. Az infláció pedig közben köszöni, jól van, és hízik, mint a mesebeli kisgömböc.

Ahogy sokszor mondtam már, az emberek, a vállalkozások, az államok, vagyis a világ nehezen tanul, viszont roppant gyorsan felejt. Alig több mint 12 éve borult fel a világgazdaság a Lehman-csődtől kezdve, majd – igaz évek elteltével- a gazdaságok egyenesbe jöttek és naivan elhitte mindenki, hogy visszatértek a régi szép idők. Volt is végül hét-nyolc szép konjunktúraév (talán mondhatjuk azt hogy kegyelmi időszak) viszont alapvető strukturális, mentális és koncepcionális változások nem történtek meg és ezért is ütött ekkorát ez a példa nélküli pandémiás válság.

A változás erő

Kérdezem viszont akkor újra: most hogy megint látszanak a gyenge pontok, akkor most végre elindul a nagy váltás? Újraértékelődik a globalizáció, az ellátási láncok rendszere, az árstabilitás, a munkaerőpiac, az egyes nemzetgazdasági szektorok jelentősége? Vajon egymásra talál a kereslet és a kínálat és lesz-e tartalékolás, lesz-e pénzügyi tudatosság? És lesz-e vajon zöld és fenntarthatósági és körforgásos gazdaság alapú gondolkodás?

Ennyi „riogatás” után azért nézzük meg lehet e valamit tenni egy ilyen helyzetben? Úgy érzem most nem elég elemezgetni, kritizálni itt most hatékonyan és gyorsan lépni kell és előremenekülni határozott gazdasági szabályozási eszközökkel.

Lehetőségek

A leggyorsabb, de nehezen vállalható eszköz lehetne a kereslet visszafogása azonban ez nem tud azonnal bekövetkezni hiszen a 4. és 5. járványhullám kezelése okán még mindig ömlik a pénz a piacra világszerte.

Stratégiai kulcskérdés lehet az európai termelési központok gyorsított kialakítása, ezzel a térség gazdasági távol-keleti függőségének csökkentése ami létfontosságú, de időt vesz igénybe és ugyanilyen fontosságú a versenyképesség ezzel pedig Európa versenybe való visszahozásának kérdése.

Hasonlóan fontos a mindenkori gazdasági viszonyokhoz igazodó bérpolitika kialakítása, amely az életszínvonal fenntartása mellett egyben a munkavállalói “jóérzet” miatt is jelentőséggel bír.

A világban az nyer aki az adóversenyt megnyeri mondta sokszor Demján Sándor és ha valamikor akkor most van ennek a kijelentésnek igazán itt az ideje és súlya.

Ha pedig rövid távon keresünk választ, akkor a már említett árképzésbe való beavatkozással tud élni a kormányzat, ami nálunk már el is kezdődött

De hadd emeljek ki egy dolgot ami mindezeken és mindenen túlmutat.

Minden gazdasági történés legyen az bármilyen fontos vagy húsbavágó is, legyen az egyensúlytalanság vagy megtorpanás, legyen az infláció vagy hiány mind-mind nem fontos az emberi élethez képest. A legfontosabb feladat és elérendő cél továbbra is a járvány végleges leküzdése és az, hogy mindenki egészséges legyen es végre magunk mögött tudhassuk ezt a két éve tartó őrületet.

 

Az országok GDP-jével vetekedő gigacégek megadóztatása évek óta napirenden van, és heves vitákat vált ki politikai, társadalmi és gazdasági szinten egyaránt, hiszen joggal várható el, hogy a „nagyok” is legalább olyan arányban vegyék ki a részüket a közterhek viseléséből, mint az alacsonyabb szintű bevételekkel rendelkező versenytársaik. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű; ezt boncolgatják a következő sorok.

Jó olvasást! Krisán László

Az egész világot sújtó egészségügyi krízis, valamint a médiába egyre nagyobb lendülettel berobbanó klímaválság közepette mintha elsikkadt volna egy fontos döntés: októberben, Párizsban, a G20-ak támogatásával 136 ország elfogadta az OECD nevével fémjelzett 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodást.

A dolog lényege,

hogy az aláíró országokban 2023-tól egységesen 15 százalékos társasági adót vetnek ki a multinacionális vállalatokra. Azokat az óriáscégeket érinti a rendelkezés, melyek legalább 750 millió euró csoportszintű árbevételt produkálnak, mint például jelenleg a Facebook, az Apple, a Google vagy az Amazon.

Kérdezhetnénk, miért fontos ez nekünk, magyaroknak, amikor nem hemzsegnek ilyen világméretű cégek a NAV-nak adózók között.

Ez kétségtelenül igaz, viszont mindaz, ami a döntés mögött van, igenis érint minket is – megjegyzem éppúgy, mint minden fejlett és fejlődő országot… A globális minimumadó lenyomása a kisebb, kedvező társasági adókkal operáló országok torkán azt jelzi, hogy hatalmas átrendeződés zajlik a világban. Egyre több olyan terület van, ami a globális szintű terítékre kerül fel, és láthatjuk azt is, hogy ha a nagyok húsba vágó pénzügyi érdekeiről van szó, hamar megjön a globális összefogás, a nemzeti szuverenitásról pedig egyből kevesebb szó esik.

Az adózás mindeddig az elsők között volt azon a listán, amely a nemzeti hatásköröket foglalja magában.

Hogy is van ez akkor?

Az ügy meglehetősen összetett, és nem nélkülözi a kettős érzéseket sem. A globális cégek megadóztatása mellett alapból minden jóérzésű ember szót emel, hiszen ezek a társaságok olyan szintű adó optimalizálást folytatnak, amivel megúsznak sok olyan befizetést, amit a kisebbeken keményen bevasalnak, ők pedig mérhetetlen módon profitálnak a kiskapuk kihasználásának évtizedes gyakorlatából.

Csakhogy a mérleg másik serpenyőjében ott van az országok szuverenitása, illetve az, hogy tudjuk: nem egyenlő esélyekkel vesznek részt a globális kapitalizmus versenyében a kisebb és/vagy szegényebb országok, mint a nagyhatalmak. A kis európai országok számára, mint amilyen pl. Írország vagy hazánk is, a versenyképesség, tudástranszfer szempontjából fontos és jó lehetőség az, hogy alacsonyan tartott adókulcsokkal be tudják vonzani a befektetéseket. Ez az amúgy óriási gazdasági fölénnyel rendelkező nagyhatalmaktól forrásokat von el – a harc tehát adott.

Magyarország nem szívesen, sőt, utolsóként ment bele az alkuba

Hiszen nem tudni, hogy a globális adók elképzelése hová fog vezetni, miközben az határozottan látszik, hogy az alacsony adókból származó komparatív előny korlátozódhat, sérülhet; ez nekünk abszolút nem érdekünk. Végül azt követően, hogy a globális minimumadó fő ellenzőjének számító – és a Facebook székhelyének helyet adó – Írország is beleegyezett a 15 százalékos társasági adóról szóló nemzetközi megállapodás aláírásába, mi is kompromisszumra jutottunk. A cégek pillanatnyilag megnyugodhatnak, ugyanis marad a 9%-os (EU-n belül legalacsonyabb) társasági adó Magyarországon. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország, egy 10 éves átmeneti időszakra pedig speciális adómérték lesz irányadó.

A kkv-knak biztosan nem kell negatív változással szembe nézniük

Egyelőre nincs mitől tartanunk és úgy vélem, a nagyok is kedvező feltételekkel jöhetnek Magyarországra, illetve maradhatnak itt. De hogy mi lesz hosszú távon, mennyiben dönthetünk majd szuverén módon adózási ügyeinkben, nem látszik még tisztán.

Egy biztos:

Jelenleg a nemzeti valuta és annak árfolyamjátéka olyan pénzügyi eszközök, amiket arra lehet potméterezni, hogy elkerüljük a nagy globalizációs csapdákat. Mindemellett óriási körültekintésre, komoly felkészülésre és állandó készenlétre van szükség ahhoz, hogy a hazánkban működő vállalatok érdekeit, ezáltal a nemzeti érdekeket is meg lehessen óvni, mert a jelenlegi, felfelé ívelő gazdasági folyamataink nem a szerencsének köszönhetőek, és nem evidencia az, hogy amit egyszer elértünk, azt meg is tudjuk tartani.

Napok óta visszatérő álmom, hogy e hónap végén történni fog valami a világgazdaságban. Nem tudom, honnan jön ez bennem, de az a furcsa érzés kerülget, hogy valamilyen gazdasági megrázkódtatás közelít. Mivel foglalkoztat és nyomaszt ez a gondolat, valahogy az is bevillant, hogy talán ezek nem véletlen zsigeri megérzések és jobban utánagondolva van nem is egy olyan fejlemény jelenleg, amitől akar csövön lehet egy komolyabb visszaesés vagy akár egy újabb krach is.

Mozog a teljes tőzsdepiac,

minden volatilis, mindenki kétségbeesetten vár piaci információmorzsákra. Az amerikai tőzsdét emellett kifejezetten bizonytalan, pesszimista befektetői hangulat jellemzi. A kínai és az amerikai gazdaság szoros összekötöttsége pedig ehhez még minden mozgást azonnal áttétessé tesz. Csak példaként jelzem, hogy ha az Evergrande (Kína legnagyobb ingatlanfejlesztője) bedől, ami sajnos lehet egy reális forgatókönyv is az komoly pofont adhat a tőzsdei ingatlanpiaci cégek árfolyamainak. És nem csak Kínában.

Felsőbb pénzügyi hatalmak

Van persze újszerű monetáris kommunikáció is, hisz bár az amerikai Fed még nem állította le a gazdaságélénkítési szakaszt, de tegnap azért Powell elnök már csak belengette azt, hogy hamarosan megkezdődhet az eszközvásárlási program kivezetése, ezzel párhuzamosan pedig ebből következően a QE (Quantitative Easing) visszább nyesése is megindulhat. Ezek után persze az EKB (Európai Központi Bank) is várhatóan meg fog szólalni rövidesen és ilyen mondásokkal lépésekkel azt el lehet érni, hogy akár a tőzsdék emelkedéssel zárjanak, azonban kérdés, meddig van bennük kraft, és mekkora pontosan a mozgástér.

Ezzel együtt a világ e két legnagyobb gazdaságát adósságválság fenyegetheti, hiszen soha nem látott mértékű pénznyomtatás zajlik a járvány kitörése óta. De mi is van akkor, ha ezzel párhuzamosan nem következik be egy államadósság-plafon felfüggesztés vagy emelés? Ezek mellett pedig még szóba sem hoztam az infláció durva megugrását, ami még jó ideig rongálja pénzünk vásárlóértékét és azt sem látjuk jelenleg, hogy mennyire lesz durva a Covid negyedik hulláma, ami már el is kapta az USÁ-t, és nagyon keményen lelassíthatja a világgazdaság talpra állását.

Tarol a delta variáns, miközben válságkezelési ötlethegyek, elméleti és gyakorlati tapasztalatok feszülnek egymásnak.

És ilyenkor, ha csak egy kicsit is túlszalad a szike vagy esetleg alulmérik az infúzió dózisát, azaz elszámítják magukat a pénzügyi okosok, akkor ott komoly zavar lesz és tartok tőle, hogy nem lesz „happy end” az álom végén.

Szóval van azért sajnos némi alapja a rossz álmaimnak és bár továbbra is az az érzésem, hogy közel vagyunk egy törésponthoz, de azt kívánom magunknak, hogy maradjon ez meg csupán az én rémálmomnak!

Klímakatasztrófa, olvadó sarkvidék,  ENSZ-jelentés, erdőtüzek, világvége… Ha a koronavírus-járvány nem lenne elég, ezek a képek borzolják most már szinte kikerülhetetlenül a kedélyünket. Alaptalan pánikkeltés, vagy valóban vége a hagyományos világnak? Gyors, sőt azonnali változást sürgetnek a tudósok, amit gazdasági reformokkal kellene összekötni. Mit jelent mindez a gyakorlatban, mi az a körforgásos modell és mit szólnak ehhez a magyar emberek? Az alábbi sorok ezt fogják megvilágítani.

Jó olvasást! Krisán László

A világ vezető tudósai között egyetértés van abban, hogy az éghajlatváltozás, a tendenciózusan egyre gyakoribb természeti katasztrófák, a biológiai sokszínűség csökkenése az emberi tevékenység számlájára írhatók, még akkor is, ha évezredek-milliók távlatában már voltak ilyen folyamatok. Csak nem ilyen ütemben. Sokat lehetne erről (is) beszélni, de ez a cikk nem a Föld pusztulásáról, az emberiség jövőjéről, a föld alá vagy a Mars bolygóra költözésről fog szólni. Amit itt vizsgálok, nem más, mint az a modell, amellyel – remélhetőleg – alkalmazkodni lehet a már megindult folyamatokhoz, lassítani lehet a negatív hatások begyűrűzését, ezzel pedig elérni, hogy a következő generáció is emberhez méltó, viszonylag egészséges feltételek között élhessen.

A tudás hatalom

Egy – a Reacty Digital piackutató által, ezerfős mintán végzett – felmérés szerint a magyar lakosság 51 százalékának ismeretlen a körforgásos gazdaság, mint kifejezés, 34 százalék pedig bár hallotta a fogalmat, nem tudja annak jelentését. Ezek alapján nem azzal kellene kezdeni az erről való diskurzust, hogy megpróbáljuk megértetni mindenkivel, mi is ez az egész? Nagyon nehéz lesz támogatókat találni ezekhez az új eszmékhez, ha az ország – de mondhatom azt, hogy a világ – felének fogalma sincs arról, hogy mi is ez, miért is jó és mit lehetne, kellene tenni érte.

A körforgásos (KF) gazdasági modellel ellentétben van egy másik fogalom, a fenntarthatóság (FT) amivel viszont talán már sokan találkoztak (vagy legalábbis az előző csoportnál jóval többen). Leginkább talán egyfajta „addig nyújtózkodom, míg a takaró ér” hozzáállással lehet megfogni, mit is értünk egyezményesen alatta. Vagyis hogy nem éljük fel,  nem pazaroljuk el a jövő generációk életterét, tartalékait, nem exportáljuk máshová a szemetet, nem zsigereljük ki a meg nem újuló erőforrásokat, nem fogyasztunk bután és mértéktelenül – és sorolhatnánk. Nagyon fontos, de ez bizony (rövid távon) drága szemléletmód, ami éppen ezért nem tud(ott) ez idáig főiránnyá válni. Egy dolog azért biztos: ha még sokáig szórakozunk a természettel, akkor az büntetni fog, és rengeteg fantasy film és katasztrófa film véres valósággá válhat. Ne feledjük, hogy a vírusokról szóló, 10-20-30 éve készült mozifilmek 2020 óta valóságként itt játszódnak közöttünk…

A fenntarthatósághoz kapcsolódik a körforgásos gazdaság fogalma is, ami szintén nagyon sokféle üzleti, termelési, gazdálkodási metódust foglalhat magába. Nem kell bonyolult, és főleg nem soha nem látott dolgokra gondolni. Lehet akár egy visszanyúlás az iparosodás előtti megoldásokhoz, de lehet új ötlet is; értelmezhető egy-egy üzem működtetésének a módjára, módszereire, de egész nemzetgazdaságokra vagy akár a globális piacra is

De mi a közös nevező ezekben? Mi a körforgásos gazdaság lényege?

Nos, az nem más, mint a termelés-fogyasztás-hulladék egyirányú utcájából való letérés, ami  növeli ugyan a GDP-t, de a fölösleget, szemetet sokkal durvábban. Ehelyett a szóban forgó modell a természet körforgásos megújulásához akarja közelíteni a gazdasági folyamatokat. Azaz: úgy tervezi meg a teljes termelési, értékesítési, fogyasztási láncokat, hogy azok eleve újrahasznosítható részekből álljanak. Így maradhat el a megsemmisítés, mint előre tudott és célzott utolsó állomás a folyamatban.

Olyan termékek gyártásánál beszélhetünk körforgásos modellről, amelyek az elsődleges felhasználás után is hasznosak maradnak. Újra alapanyaggá válnak és így visszakerülnek a nagy rendszerekbe.

A kulcs tehát egyértelműen a tervezés.

Cél az életciklus és a visszaforgathatóság növelése, amivel elkerülhető az anyag- és az energiaveszteség.

Mindezekből már látható, hogy a körforgásos gazdasági modell a hulladékmentesség és a sharing economy (közösségi gazdaság) terjedő gondolatiságával is közeli rokonságban áll.

Jelzem, hogy itt nem csupán egyszerűen szelektív hulladékgyűjtésről vagy spórolásról van szó.

Ezek helyett a szemét, a fölösleg keletkezésének tudatos, tervezés útján történő elkerülése az, ami igazán fontos. Tehát, amiről tudom, hogy nem lesz rá szükségem, azt meg sem veszem; amiről látom, hogy hulladékként fogja végezni, le sem gyártom (vagy nem úgy gyártom le), ami fölösleges pazarlás, azt visszafogom.

Aki azt hiszi, hogy naiv utópiáról van szó, hatalmasat téved.

Bizonyos szinten már most is jelen vannak ezek az elvek a gazdaságban, csak talán nem annyira nyilvánvaló, hogy erről van szó. Amikor a gyártók saját szervizek üzemeltetésével hosszítják termékeik életciklusát, amikor egy autót vagy háztartási gépet vásárlás helyett rövidebb-hosszabb távra bérbe veszünk, amikor egy külső hordozón tárolás helyett streaming szolgáltatón keresztül nézünk filmeket, amikor vezető üzletláncok készülnek saját termékeik használt formában történő értékesítésre, ezek mind-mind a körforgásos, fenntarthatóbb gazdaság irányába mutatnak.

Közgazdasági törvényszerűség továbbá, hogy a gigacégek annál inkább érvényesíteni fogják a fenti elveket a működésükben, minél szűkösebbé válik az általuk felhasznált energia és nyersanyag forrása, mindemellett pedig a globális ellátási lánc sérülékenysége is ebbe az irányba tereli őket – azon nyersanyag megléte a biztos, amiről maguk gondoskodnak… Ez különösen aktuális kérdés jelenleg, nem először hangsúlyozom én sem, hogy zajlik az átalakulás e téren is!

Magyar körkép

Ahogy látható, nagy még az űr, az ismerethiány a fejekben, és ez egyformán vonatkozik a lakosságra és a mikro-, kis- és középvállalati szektorra is. Keveseknél jön a szikra, hogy unokáik sorsán, a föld túlélésén és a gazdaság jövőjén merengjenek, amikor napi megélhetési kérdések foglalkoztatják őket…

Innen indulunk tehát, és ez nem sok bizakodásra adna okot, az pedig biztos, hogy feladathegyek állnak előttünk. Edukálni kell az embereket, tisztába tenni azt, hogy miért létszükséglet megtanulni, mik is ezek a fogalmak és ráébreszteni a társadalmakat arra, hogy nem eldöntendő kérdés többé, hogy szükség van-e ezekre az új gondolatokra.

Azt gondolom emellett, hogy ahogy elítélendő és ciki lett a szemetelés, a szelektív kuka ignorálása és sok más káros tevékenység, úgy fog beszivárogni a cégek életébe is a fenntartható, a körforgásos gazdálkodási modell a nagyoktól egészen a legkisebbekig.

Tudomásul kell viszont venni azt is, hogy elsősorban nem a közvéleménynek kell tisztában lenni ezen a téren ezekkel a fogalmakkal, hanem a gazdasági szakértőknek. Kiemelten a döntéshozóknak, valamint a piacokat befolyásolni képes szereplőknek kell tudásuk legyen, mert a valódi fordulat innen kell, hogy elinduljon. Máshonnan ugyanis kezdeményezni nem lehet.

Zöldnek lenni menő

Úgy gondolom, nem kell soká várni arra, hogy a témával foglalkozó (növekvő számú) civil szervezetek mellett az állam is teljes erővel az ügy mellé álljon. Rövid idő kérdése, hogy trendi legyen, menő legyen, sőt elvárás legyen a zöld megújulás. Minden, a jövőt komolyan vevő szereplő is várhatóan teljes mellszélességgel bele fog állni ebbe a fősodorba. Az Unió komolyan felül fogja súlyozni a támogatásoknál a KF/FT programokat, a jegybankok és kereskedelmi bankok ösztönözni fogják a zöld projekteket. Az állam és a szakpolitika már most kiemelten támogatja az ilyen fókuszú beruházásokat. Ki merem jelenteni, hogy a vállalkozói hitelek esetén is kifejezetten prioritást fog élvezni az ezekre kihegyezett pénzügyi eszközök, így főleg hitelprogramok indítása.

Biztosra veszem, hogy a körforgásos, fenntartható gazdálkodást képviselő új irányvonalak elterjedése, megismertetése a szélesebb nyilvánossággal már a közeli jövőben be fog robbanni. Ez a nemzetközi trend. Ebbe az új „sodorba” illeszkedve, a magyar Kormány is kiemelt iránnyá tette az ügyet, hangsúlyozva azt, hogy a magyar gazdaság 2030-ra digitalizált és körforgásos lesz.

Ez egy kétségtelenül komoly és ambiciózus vállalás, amivel azonban csak a legmesszebbmenőkig egyetérteni tudok, tekintve hogy a „merjünk kicsik lenni” korszak egy jó ideje már lezárult, és ebben az ügyben csakis határozott és eltökélt döntés mentén lehet, kell és érdemes belevágni az új világba.

 

A pénzügypiacokat szépen felforgatta, hogy hosszú idő után kétszer is kamatot emelt a magyar Jegybank, és nem titok, hogy a továbbiakban effektív kamatemelés, szigorítási ciklus várható. Érezhető a növekvő inflációs folyamat – nem csak Magyarországon, hanem az EU-ban és az USÁ-ban is – ami alkalmat ad a kérdésfeltevésre: az egészségügyi válság után/mellett fel kell-e készülnünk egy nagyobb pénzügyi válságra is? 

Jó olvasást! Krisán László

Teoretikus kérdés

A közgazdaságtan szilárd alaptételei szerint kamatemelés esetén a hitelezés drágul, a betétekért pénzt adnak, a megtakarítások ezzel párhuzamosan nőnek, így csökken a pénzmennyiség a gazdaságban, enyhítve az inflációt, de lassítva a gazdaságot. Ez az elmélet.

Jó-e, kell-e ez most nekünk, kérdezhetnénk, hiszen minden a gazdaság újraindításáról, felpörgetéséről szól, ezt a célt tűzte ki maga elé mellettünk számos más ország is – már ha egyáltalán vannak  olyan szerencsések, akik a járványkezelés közepette és az erősödő negyedik hullám potenciális félelem felhői alatt ezen gondolkodhatnak…

Gyakorlati válasz

Mindenképpen támogatható egy megfontolt, helyesen kommunikált kamatemelést – ezzel is horgonyozva az inflációs várakozásokat. Az okok pedig egyszerűek:

ad 1)

Az inflációval óvatosnak kell lenni, és az, ahogy ezt a folyamatot kezelni kezdte a Jegybank, jó iránynak látszik. Erre van is mandátuma, hiszen ez egyben az MNB elsődleges feladata is, az árstabilitás megőrzése.

ad 2)

A gazdaság lassulása persze abszolút nem kívánatos a jelen helyzetben sem, de nem is kell túltolni, hiszen mindent összevetve azért sokkal kisebb veszélye van ennek, mint egy elszabaduló inflációs hullámnak, ha és amennyiben határozott lépések születnek a gazdaság támogatására. Magyarországot nézve jól látszik, hogy van valós gazdasági növekedés, bár persze azért  mindig nézni kell a bázist is, azaz azt, hogy honnan, milyen szintről indul a növekedés.

ad 3)

Saját tapasztalatok alapján határozottan ki merem jelenteni, hogy az egyik legfontosabb kulcs és eszköz a hitelezés, abban pedig jól állunk. Erőteljes piaci alapú hitelezés van, és az állam is támogatóan beleállt a talán legfontosabb pénzügyi potenciálba. A számok makacs dolgok, és a Széchenyi Kártya előző évi és idei számai ragyogó lakmuszpapírja a hazai vállalkozói igényeknek. Mindez kedvező a növekedés szempontjából, és nem látok arra mutató jeleket, hogy ez a trend változna. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ez a hitel boom talán még nőni is fog. Szilárd véleményem az, hogy rövidtávon biztosan nem várható olyan mértékű kamatemelés, ami jelentősen visszafogná a hiteldinamikát.

Résen kell lenni

A világviszonylatban erősödő infláció és a járvány negyedik hullámának közeledése adhat okot aggodalomra, különösen azért, mert a pandémia egészségügyi és gazdasági hatásai még velünk vannak, és visszaerősödhetnek. Ha pedig egy újabb beesés következne az árak növekedésével párhuzamosan, az veszélyes helyzetet teremtene, és sokak számára nehezítené meg a fejlődést, de talán a megélhetést is.

Előrejelzés

Nouriel Roubini amerikai közgazdász, aki arról híres, hogy előrevetítette a 2008-as pénzügyi világválságot, most újra jósolt: a stagfláció – recessziós + inflációs hatás egyidőben (olyan magas infláció, amely lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve magas munkanélküliséggel párosul) – növekvő veszélyére hívja fel a figyelmet. Teszi ezt a kialakult nehéz helyzet mellett az elhatalmasodó államadósságokra alapozva, ami szintén növeli az országok kitettségét. Roubini szerint a pénzpolitika szigorításával nagy becsődölések következhetnek be, végül pedig az instabilabb államok akár a fizetésképtelenség felé is sodródhatnak.

Szerintem ez erős túlzás!

Habár Roubini egyszer tényleg eltalálta, hogy válság következik, viszont azóta is jó néhány alkalommal adott le később alaptalannak bizonyuló vészjelzést, illetve ki számolja, hányszor kongatta meg a vészharangot, mire bejött a jóslata.

De alapvetően nem emiatt gondolom, hogy engedjük el, amit mond. Meglátásom szerint jelenleg közel sem tartunk ott, hogy egy 2008-as méreteket öltő pénzügyi válság valós fenyegetés legyen, és ez a jelenlegi válsághelyzet – ahogy már több írásomban kifejtettem – teljesen más tőről fakad. Ezt  jól erősíti Janet Yellen, az USA pénzügyminisztere is, amikor azt hangsúlyozza, hogy az inflációtól nem kell félni: az ellátási zavarok miatti átmeneti jelenségre számít ezzel kapcsolatban, ezért nem is szabad satufékkel beleállni a gazdasági felpörgés ritmusába. Yellen asszony ráadásul nincs egyedül fenti véleményével, hiszen a különösen merev nézeteiről ismert Christine Lagarde IMF vezér is hasonlóan vélekedik annak ellenére, hogy az EU az USÁ-nál jellemzően konzervatívabb irányvonalat képvisel. És lássuk be, ez azért egy erős duó.

Az oltásról

Nekem pedig továbbra is meggyőződésem, hogy még most is jó esélyünk van arra, hogy Magyarországot egy erős átoltottsági szint közepette érhesse el egy esetleges pandémia negyedik hulláma, ezzel mérsékelve elsősorban az emberi életekben, másodsorban a gazdasági lehetőségekben mérhető károkat. Ezért igenis érdemes dolgozni, küzdeni, kampányolni és természetesen – akit érint – a választott oltást felvenni!

Az inflációról

Az inflációs várakozásaimat többször és részletesen, de főleg az áprilisi írásomban (https://krisanlaszlo.biz/inflacio-es-jarvany/ ) elemeztem, amikor még nem látszottak az infláció berobbanás jelei, de a gazdasági folyamatok már ilyen képet rajzoltak fel. Az akkori következtetés pedig egybecseng az azóta ténylegesen is beindult folyamatokkal, amire utaltam (történetesen, hogy egy átmeneti akár erőteljes inflációval mindenképp számolni kell), bekövetkezett; minden jel és közgazdasági törvényszerűség arra mutatott, hogy így fog reagálni a világ a COVID-korszak változásokkal teli körülményeire.

Minden összefügg, minden kapcsolódik

Ugyanakkor semmiképp sem haszontalan felhívni a figyelmet a veszélyekre, amelyek az országok eladósodottságából, egymástól való szoros függéséből és az esetleges gazdasági recesszió lehetőségéből következnek. A bizonytalanság ugyanis itt van a levegőben, a járvány kedvező alakulását pedig egyelőre csak remélni tudjuk, miközben erősödik egy negyedik hullám esélye is.

Mindezek miatt újra és újra hangsúlyozni kell: a pénzügyi tudatosság, tervezés, stabil menedzsment-képességek nem nélkülözhetők a gazdasági életben – és talán nyugodtan mondhatjuk, hogy a magánéletben sem. Itt van az ideje annak, hogy különösen a fiatalokhoz, de minden téma iránt fogékony emberhez juttassuk el azokat az ismereteket, amelyekkel alkalmazkodni tudnak az új kihívásokhoz, ezáltal képesek lehetnek hatékony, előre mutató módon gazdálkodni, kiemelve magukat – magunkat a mocsárból.