Az agrárgazdálkodás az ember letelepedésével egyidős, modern, rohanó világunkban azonban egyre kevesebbet fókuszálunk rá. Mintha az élelmiszeripar ellátása, működése magától értetődő automatizmus lenne. Csakhogy nem az, és erre mostanában több körülmény is erősen rávilágít. Mire kéne jobban figyelni, hogyan mehetnünk előre ezen a téren? Ez a legújabb blogbejegyzés témája.
Jó olvasást! Krisán László
Nyár van, így – jó esetben – a városi ember kiszabadul a betonrengetegből, járja a vidéket, és rádöbben: mekkora területek vesznek körül minket, amikről a mindennapjainkban tudomást sem veszünk, micsoda erő van a vidékben, a mezőgazdaságban! Ha kicsit továbbmenve belemélyedünk egy-egy beszélgetésbe, vagy elmerengünk rajta, miért is választja valaki tudatosan vagy beleszületve az ún. klasszikus gazdálkodó életmódot, felismerhetjük a vidék és a föld tényleges megtartó erejét.
Miért tartom fontosnak ezt a témát?
Bár szakmai szempontból „outsider”-ként tekintek a mezőgazdaságra, érdeklődőként mindig is követtem a folyamatokat, és az a meglátásom, hogy az elmúlt harminc évben sok szó esett a magyar agráriumról és a vidéki gazdaság jelentőségéről, mégsem feltétlenül sikerült megfogni a lényeget! Csak felvillantva néhány epizódot: a rendszerváltozáskor megindult egyfajta mozgolódás – nagy eredmények nélkül maradt, azután az EU-s csatlakozás kavarta fel az állóvizet, majd mindezt követte a GDP-fókuszú gondolkodás Budapest és az ország többi részének viszonylatában, felerősödött a konvergencia és divergencia kérdése, aktuálisan pedig az élelmiszergazdaság, önellátás van leginkább terítéken.
Ez pedig egyáltalán nem véletlen. Európában ugyanis nem csak gyönyörű (és forró) nyár van éppen, hanem háború is. Magyarország szomszédjában, a „világ éléskamrájának” is nevezett Ukrajnában. Ilyenkor pedig törvényszerű a mezőgazdaság, az élelmiszerpiac felértékelődése, hiszen nincs mese: a táplálkozás annak a bizonyos Maslow piramisnak a legalsó, legalapvetőbb lépcsőfokát foglalja el…
Mi következik ebből számunkra?
Már az általános iskolás gyerekek is tudják, hogy agrárország vagyunk, és Magyarország fekvése tényleg hatalmas adottságot jelent a mezőgazdaságnak, mint ágazatnak, valamint az ágazatban tevékenykedő kis- és nagyvállalkozóknak, munkavállalóknak egyaránt. Mégis, valahogy mostohagyerek lett ez a terület, legalábbis ez az ember érzése, ha megnézi, hányan szeretnének itt munkát vállalni, ebből élni, van-e kellő utánpótlás a mezőgazdasági vállalkozók körében. Hosszú időn keresztül egyértelmű tendencia volt az ágazat kiüresedése – ez most megfordulni látszik… Az elmúlt évekre jellemző célzott támogatásokon kívül a hazai agrárhitelezés volumene is töretlen növekedést mutat, ami nagymértékben hozzájárul az ágazat versenyképességének erősítéséhez – ezt már közvetlen tapasztalatból mondhatom. Elindult tehát egy fellendülés, ez azonban ne tévesszen meg senkit.
Nem dőlhetünk hátra idejekorán!
Most van csak igazán szükség az elköteleződésre, arra, hogy képesek legyünk kiaknázni a magyar gazdasági szerkezetben rejlő adottságokat, leküzdeni a mezőgazdaságot, illetve sok vidéki térséget jellemző kihívásokat és igazi zászlóshajóvá fejleszteni ezt az ágazatot, mert úgy hiszem, ez az egyik legnagyobb esélyünk.
Most, amikor látjuk az urbanizáció határait, tapasztaljuk, hogy a nagyvárosaink megtelnek, és bőrünkön érezzük a globalizáció káros hatásait, melyek részben az önellátási képesség háttérbe szorulásából (szorításából) következnek – erről részletesen szóltam több korábbi bejegyzésemben is.
Ehhez meg kell tudnunk szólítani a jövő lehetséges agrárszakembereit, vagyis a fiatalokat, de a jelenlegi mezőgazdasági dolgozókat és agrárvállalkozókat is, nélkülük ugyanis nem biztosítható az egyre fontosabbá váló önellátás az élelmiszergazdaságban. Hiába a csúcsmodern ipar, hiába érhetők el itthon is könnyedén annak vívmányai, ha a legfontosabb erőforrás, a földeket gondozó ember, a „jó gazda” hiányzik. A digitalizáció, az IT erőteljesen jelen van az agráriumban és ennek további előretörése nagyon is várható, azonban ezeket tudatosan használni képes, motivált emberek nélkül sajnos nem jutunk messzire.
Attól sem tekinthetünk el – ha már az időjárás viszontagságainak leginkább kitett ágazatról beszélünk –, hogy mennyire fontos pénzt és tudást fektetni az időjárási és klimatikus feltételekhez való alkalmazkodásba, ami szintén meghatározó eleme ennek a képnek. Nem kell a távoli múltban keresnünk a példákat: idén június legvégére a 300 ezer hektárt is meghaladta az aszálykár, a gazdálkodói károk mértéke pedig várhatóan meg fogja haladni a kárenyhítési alap nagyságrendileg 12,5 milliárd forintos keretét. A speciális kockázatok mellett jellemző az ágazatra a hosszú termelési ciklus is; ennek következtében kiemelten fontosak a termelők számára a napi működést és jövőbeli fejlődést szolgáló, kiszámíthatóan rendelkezésre álló hitelkonstrukciók. Ezek hiányára napjainkban nem lehet panasz: az elmúlt időszakban a kedvezményes hitelek súlya folyamatosan nőtt az ágazatban, a piaci hitelek részesedése 2021. december 31-én mindössze 14,1 százalékot tett ki. Ezen tendencia vélhetőleg a jövőben is fennmarad.
Évezredes múlt és a 21. század találkozása…
Egyértelmű tehát, hogy bármennyire hagyományos, évezredes múlttal rendelkező ágazatról van szó, folyamatosan fejlődő és korszerűen tartott tudásra van szükség, nem beszélve a gazdaságirányítási ismeretekről, menedzsment képességről, ami „must have” kiegészítője mindezeknek; csak így lehet (és így érdemes) megküzdeni az olyan összetett problémakörökkel, mint például a megfelelő tudástranszfer elérése, tőkeképes vállalkozás felépítése, időjárási kilengések kezelése, emelkedő bérek kigazdálkodása, a megtermelt alapanyagok további felhasználása, jól működő értékesítési csatornák kialakítása, technológiai tudás fejlesztése.
Összegezve a fentieket úgy gondolom, jól látszik az, hogy az agrárium, de főként az arról való közéleti diskurzus különböző életciklusokon ment keresztül. Jó lenne, ha mindezek esszenciájaként végre elérkeznénk egy fontos ponthoz, illetve felismeréshez, aminek a lényege nem más, mint hogy a mezőgazdaság az egyik leginkább értékteremtő szektora a gazdaságunknak, és úgy is kell(ene) vele bánni! Tegyük menővé a mezőgazdasági termelést! Lássuk meg és láttassuk is sokakkal, hogy az agrárszektor valójában az egyik legdinamikusabban fejlődő, a legmodernebb csúcstechnológia alkalmazásában is élen járó ágazat! Ezzel nem csak az ebből élők önbecsülését mozdíthatjuk előre, hanem egy nagy lépést tehetünk a virágzó vidék és az élhető kistérségek irányába is!
