![ketyeg az óra]()
A világgazdaságot a koronavírus-járvány ugyan megroppantotta, de fel is gyorsított bizonyos folyamatokat. Az új jelszavak – fenntarthatóság, digitalizáció – már nem csupán jelszavak: aki nem teszi őket magáévá, hamar a vert mezőnyben találhatja magát. A magyar cégeknek – köztük a hozzám legközelebb álló kkv-knak ráadásul nehezített pályán kell alkalmazkodniuk: tágabb gazdasági környezetünk, az Európai Unió (finoman szólva) nem tartozik a trendszetterek közé, és a helyzetet tovább rontja az uniós támogatások körüli bizonytalanság is.
Ilyen helyzetben mi lehet a követendő irány, a helyes gazdaságpolitika? Erre keresem a választ az alábbiakban.
Jó olvasást!
Krisán László
A múlt
A világgazdaság kijózanító verést kapott a koronavírus 1,5 éve alatt, de fontos, hogy ez előhozta a változás szükségességét is. Mostanra már nem idegen szó a „zöld koncepció”, a fenntarthatóság, a körforgásos gazdaság, a karbon, az ESG. Azaz úgy tűnik, hogy hogy a hagyományos – vagy talán a „múlt” limitált erőforrásaira alapozott – termelési módszerek helyett a környezetünket és önmagunkat kevésbé károsító, megújuló energiákra alapozott, az erőforrásokat hatékonyan felhasználó, a digitalizáció előnyeit kihasználó, a termelékenységet is javító megoldások kerülnek előtérbe.
Egy évvel ezelőtt, „Az új gazdasági modell origója: fenntarthatóság” című bejegyzésemben ezt írtam: „nincs kétségem afelől, hogy a következő évek közgazdaságtani kulcsfogalma a fenntarthatóság lesz, és azt is biztosra veszem, hogy az új modell térnyerése – még ha döcögve is indult – soha nem látott sebességgel fog végig robogni a ma ismert világunkon”. A világ vezető gazdaságai azóta sorra dolgozzák ki, fogadják el és kezdik megvalósítani a zöld cselekvési terveket. Nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam.
A jövő
A zöld, fenntartható, ESG-koncepció, ha tetszik, ha nem a kkv-któl (is) gondolkodásbeli változást követel meg – valamint az arra való igényt, hogy tudomásul kell venniük, hogy ez van, ezt kell szeretni.
A feladat az előre tekintés és ha nem lovagoljuk meg a változás hullámait, baromira le fogunk maradni, a földbe fogunk fúródni.
Képesnek kell lenni annak megértésére, hogy mára a termelési és szolgáltatási folyamatok új keretrendszerbe léptek. Minden arról szól, hogy
- miként tudunk ebben az új keretrendszerben jövőképes üzleti tevékenységet folytatni,
- mennyire tudjuk kihasználni a digitalizáció, az automatizáció nyújtotta előnyöket;
- hogyan tudunk az energiával tudatosan bánni,
- hogyan állunk az innovációhoz, az új tudáshoz, az új eljárásokhoz, az új eszközökhöz, és hogy képesek vagyunk-e a szükséges készségeket, képességeket mágnesként a cégünkhöz vonzani (és meg is tartani);
- tudunk-e úgy gondolkodni, hogy ötleteink megvalósításához, új üzleti modellünk tartós üzemeltetéséhez ne legyen szükség a globális piacra, de a globális piacnak szüksége legyen arra, amit képesek vagyunk nyújtani.
Ezek nem egyszerű csuklógyakorlatok
Főleg olyan időkben, amikor a felkészültség szintjében hatalmasak az eltérések. Ez különösen akkor nyilvánvaló, ha a mikro szintről „kizoomolunk” a globális gazdaságra. „Magasabb” nézőpontból azonnal szembetűnik, hogy a felkészülés és a konkrét lépések versenyében egyaránt úrrá lett az egyensúlytalanság. Az űripar tökéletes képe a valós helyzetnek: miközben az amerikai űrhajókon utazó turisták az űrből szelfiznek, az EU „X szárnyúja” – ha egyáltalán, akkor – csak papíron létezik. Kína eközben már „fénysebességre” kapcsolt, gőzerővel ösztönzi az AI és új technológiák fejlesztését, miközben ugyanilyen ütemben folytatja a világ felvásárlását is… És vannak még olyan apróbb országok, mint például India, amely immár a föld legnépesebb állama, és amely szintén magasabb fokozatba kapcsolta a gazdaságát.
Le is maradtunk..
Az EU lemaradásáról egyébként hónapokkal ezelőtt már írtam, többek között ezt: „A világméretű versenyfutásban (megint) nem az EU tette meg az első lépéseket, és az előkészületek sem annyira kecsegtetőek. Azért azt nagyon remélem, hogy nem csak annyi esélyünk van, mint egy lufinak a nyílzáporban.” A cikkben előre jeleztük azt is, hogy az USA az óriási – protekcionista – ösztönző csomagjával rommá fogja verni a világgazdaságot, főként az EU-t. És lám-lám, ez is bejött. Sajnos…
Mekkora lábon lövés az is, hogy az EU betámadta a kínai elektromosautó-gyártást, miközben hibát hibára halmoz. Nem néz tükörbe és nem azt mondja, hogy versenyképtelen a sajtó belső folyamata, tehát nem önvizsgálatot tart, hanem totálisan másképpen, protekcionista módon próbálja kitiltani a versenytársakat. Hol is van a 4 szabadság elve? Az áruk, szolgáltatások, tőke és polgárok szabad mozgása?
Versenyképtelen vagyok, ezért kitiltom a versenytársakat? Ez elég bátor…
Viszont ránk nézve megint veszélyes hiszen ezzel a hazai akkumulátorgyártás bővülő kapacitásait is durván veszélyezteti. Jó ez nekünk?
Válságok árnyékában
Mindeközben a lassan 4. féle covid, a háború, az energiaválság után, az inflációs válság mellé megérkezett az újabb háborús konfliktus is a Közel-Keletre és erre kapjuk még a szinte kéthavonta változó úgynevezett ESG irányelvek körét, hatalmas terhet helyezve ezzel a vállalkozások, a finanszírozók és persze a politikai döntéshozók körére. Felvetődik azért bennem, hogy most tényleg ez a zöld irány a legfontosabb? Tényleg ezzel kell pont most, pont ilyen helyzetben tovább korlátozni a versenyképességet, és tényleg ezzel kell idegelni a vállalkozásokat, akkor amikor globális gazdasági problémák tömkelegén ülünk?
Bizonytalanság a köbön
(Akik egyébként nem is értik, hogy mi is ez és miért is tolja ezt az unió a nyakunkba és) Van egy szörnyű rossz megérzésem, hogy szerintem még az EU sem látja igazán azt, hogy mit szeretne ezzel az egésszel. Azt is mondhatnánk, hogy kb ez az Unió és a globális világ újabb píszí fétise, amivel próbálják a saját lelkiismeretüket megnyugtatni. Jelzem abszolút értem a magasztos elméleti célokat és magánemberként egyet is értek egy szebb, zöldebb, egészségesebb világgal a gyerekeim számára, de azért lássuk be, hogy a gyakorlat, az üzleti élet nem mindig a tankönyvi szövegek mentén mozog: ez az átállás nem túl jó akkor, ha ezzel viszont rövid távon óriási adminisztrációt tesznek a vállalkozásainkra.
Ettől függetlenül mi is értjük az idő szavát és ebben a zavaros helyzetben is aktívan és hathatósan próbálunk a vállalkozások segítségére lenni, ezért is döntöttünk a saját ESG cégünk megalapítása mellett, amelynek keretében hamarosan érdemi támogatást fogunk nyújtani a vállalkozásoknak.
De vissza a vezérfonalhoz: a világban a túlzó bürokrácia – a béna kacsa -, az érdekellentétek által fűtött Dagobert bácsis hatalmi viszályok állnak szemben a cselekvőképességgel. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a globalizáció azért már egyáltalán nem annyira trendi, szexi és kívánatos, mint amilyennek korábban beállították. Persze píszínek píszí.
DE mit tehet Magyarország ilyenkor?
Talán egy ilyen szemüvegen keresztül érdemes szemlélni Magyarország helyzetét. A „többhöz tartozásnak” (vagyis az uniós tagságnak) természetesen mindig voltak előnyei és hátrányai is, bár mintha most az utóbbiak kissé túlsúlyba kerültek volna
Szerintem természetes és teljesen érthető, hogy a ránk, magyarokra jellemző gyorsaságot, ügyességet és rátermettséget nem akarnánk beszorítani egy EU-s, merev keretrendszerbe, hanem – a magyarokra jellemző módon – kreatívan erős fantáziával és merészséggel akár a kiskapukat is megkeresve próbáljuk megtalálni a kitörés lehetőségét.
FDI
Azt gondolom, hogy az elmúlt évek FDI (közvetlen külföldi tőkebefektetés) -fókuszú gazdaságpolitikája pontosan egy ilyen kitörési pontot talált meg.
A magyar gazdaság irányítása „ráfeküdt” a globális tőke idecsalogatására. És jól tette! Gondoljunk csak bele, az EU-s források megvonása miatt most milyen helyzetben lennénk a nagy külföldi beruházások nélkül.
Nem állítom, hogy minden kifogástalan, de rajta vagyunk a megfelelő pályán, és ezt kell tovább nyomni gőzerővel, közben pedig belefér a finomhangolás is. A finomhangolás során pedig a minőségre, a tudásra, a gyorsaságra, az egyediségre, a megkerülhetetlenségre kell helyezni fókuszt.
Biztosíték nélkül
Már előre hallom is az ellenvetéseket, miszerint „jó-jó, de hát a most elinduló beruházások csak a jövőben fognak hasznot generálni”.
OK. És?
Az ESG mikor fog megtérülni?
Mi ezzel a baj? Nézzünk már kicsit magunkba… Ha beiratkozom egy egyetemre, az ott megszerzett tudást csak öt év múlva kezdhetem el valóban kamatoztatni. Így van ez a beruházásokkal is. A jelenben költséget generálnak, hasznot pedig a jövőben hoznak. Tudatosítani kell magunkban: a nagy beruházások (éppen azért, mert nagy beruházások) nem rövid távú befektetések. Éppen emiatt a gazdaság helyzetét sem lehet 1 vagy 2 vagy 3 negyedév adatai alapján megítélni, hiszen a beavatkozásoknak be kell épülniük a gazdaság mély szöveteibe, ehhez pedig idő kell.
Az FDI fókuszú gazdaságpolitika olyan irány, aminek hatásai főleg közép és hosszú távon érvényesülnek. A világrend átalakulása, a blokkosodási folyamat kellős közepén azonban óriási jelentősége van az FDI-nak és a technológia forradalom meglovagolásának. Nekünk pedig, bárki bármit is mond, fel kell ülnünk a technológiai fejlődés vonatára, méghozzá a lehető legintenzívebb FDI-bevonása mellett.
Bele kell állni!
Emellett pedig semmiképp nem szabad engedni, hogy az unió azért kaszálja el ezt a magyar utat, mert önmaga képtelen felvenni a versenyt a versenytársakkal.
Eközben pedig persze hogy a hazai kkv-kat támogatnunk kell abban, hogy átvészeljék a mostani káoszt és a felpattanás (remélhetőleg minél hamarabb bekövetkező) szakaszában beruházásokkal és fejlesztésekkel kapcsolhassanak magasabb fokozatba. Ebben meg – és naná, hogy hazabeszélek – a Széchenyi Kártya Program MAX+ hitelei komoly segítséget jelentenek.
