All-in vagy csak majdnem all-in
Az emberiség egyik legnagyobb önáltatása, hogy elhiszi: mindent lehet és azt is egyszerre.
Ha meg még forrást is adunk mindenhez akkor ezzel automatikusan együtt jár a növekedés is: energia, technológia, egészség, lakhatás, oktatás, turizmus, kkv és minden is mehet együtt, egyszerre.
Ne már!
Legyünk már reálisak: miből is?
A gazdaság nem egy svédasztal, talán még egy sima menza sem.
Pakold csak meg púposra a tányérod és nézd meg ahogy lepotyog róla egy csomó rész és a végén még a hasad is meg fog fájdulni.
Hogy ez mit is jelent a világgazdaság nyelvén:
“A siker kulcsa nem az, hogy mennyit költünk, hanem azt hogy mire.”
Ez a prioritási koncentráció lényege!
A „nem mindenbe” gazdasága
Mindig meglepődöm azon, hogy a válságok utáni világban az országok mennyire el tudnak csodálkozni a valóságon.
Mintha csak akkor ébrednének rá arra, hogy az idő nem végtelen, a forrás nem kiapadhatatlan, a kockázat pedig alap és nem opció.
Aki egy válság után mindenbe is bele akar vágni, az a 2000-es évek logikájában él – amikor olcsó hitelek, végtelen pénz, és politikai türelmi idő is volt.
Na ez az ami felejtős.
Ma más korszak van és a rossz hírem az, hogy a mostani válságok után még nagyon másabb korszak jön
A „nem mindenbe” korszaka.
“Ahol nem az a lényeg, hogy mennyi mindent próbáljunk meg, hanem az, hogy mennyire találjuk el azt, hogy mit nem kellene.”
A prioritási koncentráció alapja
Ha egy ország mindig mindenbe azaz minden területre, minden szektorba, minden célra pénzt akar tenni akkor teljesen kizárt, hogy ennyi mindenre elegendő forrást tud biztosítani.
Fura dolog az államkassza de pont olyan mint a család otthoni kasszája. Annyit lehet kivenni belőle amennyit beleteszel, a kerete véges és olyan hogy mindig mindenre jusson olyan biztosan nincs.
Emiatt igenis döntést kell hozni. Olyan döntést amely kimondja, hogy mire juthat, mire jusson és mi az ami nem fér bele, vagy ami most nem fér bele.
Egy ország gazdasági sikere 80%-ban azon múlik, hogy képes-e ilyen döntést hozni, képes e így priorizálni egyben pedig, hogy el tudja e találni a jó irányokat és hogy 20-30-40 terület helyett mer-e, képes-e 4-5-6 fókuszterületet kiválasztani és kizárólag azokra fókuszálni.
A gazdaságok története viszonylag egyértelmű:
– azok a nemzetek nőnek tartósan, amelyek a válság alatt és a válság után nem öntik ész nélkül a pénzt mindenbe,
– hanem ki merik jelölni a strukturális húzóágazataikat,
– és azok mögé építenek egységes politikát, infrastruktúrát és pénzügyi támogatást.
All-in, de csak ott, ahol számít
A „mindent egyszerre” logikája a pókerasztalnál sem működik.
Aki minden körben all-in-t mond, az egy ideig érdekes, aztán meg elfogy a zsetonja és egy profi nem minden leosztásra megy rá – csak azokra, ahol van esélye.
A gazdaságban dettó ugyanez van: olyan nincs hogy az összes iparág egyformán fontos és egyszerre „nemzeti ügy” mert ha mindegyik az akkor a végén semmi sem lesz igazán stratégiai terület.
Ezért is kell inkább szűkíteni, ésszerű döntések mellett priorizálni és csak értelmes okkal bővíteni a kört.
“Nem több terület kell, hanem jövőképesebb, nem több támogatás kell, hanem pontosabb iránykijelölés és nem mindenbe pénzöntés hanem célzott forrásallokáció.”
A 21. század négy reális fókusza
Ha őszinték akarunk lenni mint ahogy sokszor nem vagyunk azok, akkor Magyarország és Európa előtt most is ott a kérdés:
– mibe érdemes „all-in” menni és van e olyan lap amire érdemes feltenni az összes zsetont?
Szerintem van. Négy biztosan van:
- Energiafüggetlenség
Vegyük tudomásul: az energia nem zöldideológiai, hanem effektív nemzetbiztonsági, emellett szuverenitási, egyben pedig a legfontosabb hatékonysági kérdés.
Az energia az a tengely, ami minden más költséget meghatároz.
Aki kiszolgáltatott az energiában, az kiszolgáltatott minden másban is.
A beruházások 80%-a itt térül meg:
– csökken az importkitettség,
– nő a termelékenység,
– kiszámíthatóbbak lesznek az inputköltségek.
“Egy ország annyira tud szabad és annyira tud szuverén lenni, amennyire független tud lenni az energiában.”
Az állam feladata a szabályozás, az infrastruktúra és a kezdeti finanszírozás kell legyen, a magántőke szerepe pedig az energiahatékonyság, a tárolás, a decentralizált termelés és a működtetés.
- Technológiai áttörés, AI és digitalizáció
a., A technológiai fejlődés a legfontosabb gazdasági motor; egy igazi multiplikátor ami:
– termelékenységet növel,
– munkaerőhiányt enyhít,
– költségszintet tartósan lejjebb visz.
b., A mesterséges intelligencia egy végtelen és jelenleg még beláthatatlan lehetőség ami:
– kibővíti az emberi kreativitást
– forradalmasítja a döntéshozatalt
– felgyorsítja a fejlődést
c., Az igazi okos automatizáció és a digitalizáció pedig már nemcsak a jövő, hanem a jelen is azzal hogy:
– hatékonyabbá és rugalmasabbá tesz
– segíti az adatalapú döntéshozatalt
– új üzleti modelleket támogat
Nos amelyik ország ezekből kimarad, az a múltban ragad.
“A kérdés pedig nem az, lesz-e AI a gazdaságban, hanem az, hogy melyik ország AI-ja eteti majd a másikat.”
Az állam ezeknél az oktatás, adókedvezmény és infrastruktúra hármasát viszi, a magántőke szerepe pedig a robotizált folyamatok bevezetése, az AI-eszközök egyre szélesebb használata és az adatintelligencia megértése és adaptálása.
- Ellátási láncok újratervezése
A geopolitika újrarajzolta a világ gazdasági térképét. És pont.
A nagy kérdés pedig csak annyi, hogy mi is rajta leszünk-e azon a térképen.
Közép-Európának most talán még lehet nyerő pozíciója, de csak addig, amíg egyszerre van infrastruktúrája, munkaereje és működési gazdasági környezete mellette pedig különösen értelmezhető energiaháttere.
Ha ez a három nem áll össze, akkor nem ipari bázis leszünk, hanem ipari átjáróház. Ami persze nem biztos, hogy teljesen negatív szerep viszont egy ország szuverén létéhez ez édeskevés és a világpiac állandó volatilis kitettsége folyamatos veszélyeket hordoz magában.
“A cél: beszállítóból értéklánci szereplővé válni.”
- Humán erőforrás
A legszűkebb erőforrás mostanra egyébént már régen nem a pénz, vagy nem csak a pénz hanem sokkal inkább az ember, mert a technológia soha nem fogja tudni pótolni a gondolkodást és a kreativitást viszont felerősíti azt, aki mögötte van.
Fontos persze a legmodernebb technika de legalább ilyen fontos az emberi értékek fejlesztése. Ez az a bizonyos “soft power” befektetés, ami a legnagyobb multiplikátort hozza.
“ Ebben a dimenzióban a befektetés eredményét nem forintban, hanem az ország és vállalatok agyi versenyképességi pozíciójában mérik.”
Az állam szerepe itt kiemelt az oktatási struktúrán, a központi programokon és a kutatás-fejlesztési támogatások ösztönzésén keresztül, a magántőke pedig a vállalati képzések, az upskilling, a duális rendszerek, valamint az innovatív munkakörnyezetek kialakításában tud villantani a tehetségek megtartása érdekében.
Az igazi versenyelőnyt tehát a tudás és a folyamatos fejlődés biztosítja, ezért elengedhetetlen a lifelong learning szemlélet terjesztése és támogatása mind állami mind a piac szintjén.
Az állam és a piac új egyensúlya
Egy válság utáni korszakban az állam és a piac kapcsolata nem hierarchikus, hanem komplementer kell legyen azzal a kitétellel, hogy az állam bármilyen piaci zavar észlelése esetén igenis azonnal és határozottan nyúljon bele a folyamatokba.
Az állam alapból:
“irányt mutat, forrást ad és kockázatot csillapít”,
A piac pedig:
“reagál, végrehajt, befektet és működtet”
A sikeres modell tehát:
– az állam belöki a folyamatot,
– a magántőke átveszi és kiterjeszti,
– a kettő együtt pedig fenntartható növekedést épít.
“De egyszer és mindenkorra vegyük végre tudomásul, hogy nem az az állam dolga, hogy „mindig, mindenkinek és mindenre pénzt adjon ” hanem alapfeladata a célterületek kijelölése, a szabályok meghatározása, a koordináció és kontrolling, a kiszámíthatóság és a stabilitás valamint különösképpen a források szelektív és
legfőképpen prioritási koncentráció
alapon való biztosítása,
miközben a magántőke felel a hatékonyságért, a befektetésekért és fejlesztésekért, az innovációért, továbbá a működtetéséért és a források hatékony felhasználásáért.
A cél tehát nem az, hogy állami pénzből nőjön a gazdaság minden egyes apró szeglete is, hanem az hogy az működjön ami a legtöbb hasznot hozza a nemzetgazdaság szempontjából és hogy az állam egyfajta katalizátorként piaci folyamatokat indítson el.
All-in, de ésszel
Ha némi humorral akarunk fordulni a valóság felé akkor jusson eszünkbe az általam csak Big Mac paradoxonnak ( BMP ) hívott gondolatom, amely szerint az emberek egy része azzal nyugtatja magát, hogy a Big Mac menü nem is hízlal akkor annyira ha gluténmentes a buci, laktózmentes benne a majonéz és zéró kólát iszom hozzá.
Nos ez lehet, hogy akár elméletben így is van, de azért ne gondoljuk már azt, hogy bárki ettől még vékonyabb, szebb vagy egészségesebb lesz.
De hogy mi is a BMP-ben a gazdaságra és a prioritásra lefordítható analógia?
Hát egyrészt annyi, hogy:
“ha sok mindent egybe olvasztunk az nem feltétlenül jelent majd egy hasznos egészet”
másrészt:
“mert növekedés nem attól lesz, hogy sokat költünk, hanem attól, hogy jól választunk.”
És akkor vonjuk le együtt a következtetést:
A következő évtized nem a kiterjesztésről fog szólni, hanem a sűrítésről.
Aki most képes lesz fókuszálni, az nőni fog.
A végére pedig játsszunk egy kicsit a szavakkal ami talán nem is csak egy játék hanem lehet akár a gazdasági jövő alapdilemmája.
“néha az igazi „all-in” nem az hogy mindenbe beszállunk – hanem az, hogy végre eldöntjük, mi az, amibe nem”
